//Egy meg nem íródott történelmi regény
Károlyi Mihály és Felesége Andrássy Katinka a római magyar nagykövetség kertjében 1942-ben #moszkvater

Egy meg nem íródott történelmi regény

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a vörös grófné és egy szovjet írónő korántsem korszakos és termékeny beszélgetését idézi fel.

Károlyi Mihály és Felesége Andrássy Katinka a római magyar nagykövetség kertjében 1942-ben #moszkvater
Károlyi Mihály és Felesége Andrássy Katinka a római magyar nagykövetség kertjében 1942-ben
Fotó:Wikipédia

Már más szelek fújdogáltak keletről, éreztük, hogy valami készülőben van, az idő visszafordíthatatlan múlása következtében a nagy keleti testvér pártjának főtitkári posztja lassan gerontológia problémává degradálódott. Ám a hajó még úszott, vitte a tehetetlenség, miként a világ is sodródott a nem várt végkifejlet felé.

„Rokonszenves szovjet írónő érkezett kiküldetésben a Magyar Írószövetséghez. Vezetékneve ugyanaz volt, mint a szovjet külpolitika egyik irányítójáé, aki pályáját a Legfelső Tanács elnöki posztján fejezte be”

Csak nem rokona? – merült fel óhatatlanul bennünk a kérdés. Az írónő életpályája adott csattanós választ. Párthoz hű komszomolista történetek regénybe foglalt szerzője volt. Keresztneve, a Ninel pedig egy furcsa szokásra derített fényt. Visszafelé olvasva a forradalom vezérének nevét kaptuk meg. A húszas években számos ilyen forradalmi keresztnév került forgalomba. Neves író, Kir Bulicsov viselte a Kir nevet. Kevesen tudják, hogy ez a Коммунистический интернационал – Kommunista InteRnacionálé rövidítésből alakult ki. Az vessen a névadókra követ, aki nem emlékszik az időről időre divatba jövő magyarkodó nevekre, Hunor, Etele, Bulcsú, stb. Jó, ha nem felejtjük el, a nevünket nem választjuk, örökül kapjuk szüleinktől.

„A vendég rokonszenvesnek és őszintén érdeklődőnek bizonyult. Ráadásul az előzetes információk szerint magyar vonatkozású regényt szándékozott írni”

Persze ezzel csínján bántunk, mert tudtuk, hogy a külföldi kiutazás érdekében bizony konkrét alkotói célt is fel kellett mutatniuk a kiutazóknak. Nálunk is, ha államköltségen akart utazni. A legtöbb esetben a szándék megmaradt a szándék szintjén – ezt mindenki jól tudta és senki nem kérte számon beteljesítését az utazó íróemberektől. A műfordítók utaztatása persze más volt, nekik életbevágóan fontos az állandó kapcsolat azzal a közeggel, melynek műveit átültették.

Érdeklődve hallgattam a vendég terveit.

– Károlyi Mihályról szeretnék könyvet írni, – jelentette ki.

Puff, ezt semmiképp nem vártam. Bár miért ne tehetné, elvi akadálya nem lett volna, hiszen jelentek meg oroszul monográfiák magyar írókról, történeti személyiségekről. Ám az a tény, hogy a hölgy nem beszélt magyarul, arra késztetett, hogy felvonjam tekintetem.

– Vannak forrásmunkák különböző nyelveken, amelyekre támaszkodhatom s barátaim segítenek ezek begyűjtésében, fordításában és értékelésében – próbálta nyugtatgatni meghökkenésemet.

 A válasz nem volt számomra túlontúl megnyugtató. Miért éppen Károlyi? Visszaemlékezései, a „Hit, illúziók nélkül” napvilágot látott Magyarországon. Londonban 1956-ban megjelent angolul, az írónő egy teljes, cenzúrázatlan kiadáshoz is hozzájuthatott.

„A dicséretes alkotói szándék arra késztetett, hogy próbáljak segíteni vendégünknek. Ám hogyan?”

K. Sára a magyar fordításirodalom és szerkesztői gárda egyik oszlopos tagja volt. Izgalmas politikai pályát futott be. Mint hiteles és elkötelezett szociáldemokratát, aki felfedte a kékcédulás választási csalás tényét, perbe fogták és évekre száműzték Vorkutára, táborba. Részint innen hozta fantasztikus nyelvtudását, a szovjetunióbeli és kelet-európai kislélekszámú népek irodalmának lett avatott ismerője és kiadója. Eszményeit, talán eszméit is tisztességgel megőrizte.

Szobájában az Európa Kiadóban csak stószokba állított könyveken foglalhattál helyett. Még inkább elképesztett az, ami a Halászbástya alatti lakásában fogadott. A falakat padlótól mennyezetig könyvespolcok borították. Emellett minden vízszintes felületet, asztalt, széket, ablakpárkányt könyvek, folyóiratok foglaltak le. Segítőkészségénél csak bőbeszédűsége volt nagyobb. Volt mit mondania, hihetetlen tudású szerkesztőként becsülték.

Persze nem ez volt a fő érv, hogy megkeressem. Nyílt titoknak számított, hogy aktívan részt vett a Károlyi emlékiratok ’70-es évekbeli megjelentetésében s közeli barátnője volt Andrássy Katinkának, a „vörös grófnénak”. Aki, ha Magyarországra jött, a Károlyi palota (ma Irodalmi Múzeum) egyik szárnyának neki elkülönített részében szállt meg.

– Összehozom Ninelt a vörös grófnéval – ajánlotta fel Sára a segítségét. Bár erős fenntartásaim voltak, segítőkészségét nem lehetett elutasítani.

„A találkozás létrejött. A grófnő határtalanul megértő, türelmes beszélgetőpartner volt. Lehet, hogy akkor és ott látott először hithű szovjet írónőt. Szívesen mesélt 1919-es élményeikről”

„Tudja, júniusban, amikor a monitor lázadás történt, a Szovjetházban laktunk, a Duna parti szállóban. Lőttek mindenfelől. Nyugtalan napok voltak. Szegény Béla iszonyatos migrénben szenvedett. Én ismertem egy jó módszert a kínok enyhítésére. Hideg, ecetes vizes priznicet készítettem, átmentem hozzájuk és ápoltam.

Ninel elképedt. Ki lehetett ez a Béla? Eszébe sem jutott, hogy egy kékvérű, tetőtől-talpig arisztokrata hölgy ápolhatta a magyar kommunista mozgalom vezéralakját.

– Mit csodálkozik ezen? – nevette el magát az özvegy. – Bélát, mármint Kun Bélát – magyarázta huncut mosollyal, -, még Nagyváradról ismertem. Derék, kikeresztelkedett zsidó család sarja, tehetséges jogász, jó tollú újságíró volt. De ami a fő, igazi úriember, és én nem tehettem, hogy ne enyhítsek egy úriember kínjain.

A kis epizód bizonyára kardinálisan megzavarta a szovjet írónő dogmatikusan sommás elképzeléseit a magyar arisztokráciáról és arról, hogyan nézett ki Magyarország a háború végeztével.

A beszélgetés lanyhuló iramban folytatódott. Az emigráció éveire érve jött a társalgást lassan berekesztő, utolsó kérdés, a slusszpoén.

– És miből éltek a francia emigrációban?

„Nyilván nehezen fért Ninel komszomolista fejecskéjébe, hogy a magyar arisztokrácia egyik leggazdagabb, aulikus családja, melynek feje lemondott mesés vagyonáról, földjeit szétosztotta a zsellérek között, hogyan elégedhetett meg az emigrációs lét szűkös kereteivel”

– Kedveském, – pillantott a vendégre elnéző mosollyal a vörös grófnő. Nem látszott rajta a nyugtalanság egzisztenciális biztonsága miatt. Valószínűleg nem ez volt a legfontosabb szempont életükben. – Mihály több nyelven beszélt, cikkeket írt, emlékiratai megjelentek. Azok honoráriumából éltünk.

A könyv természetesen nem született meg. A kis történet szereplői azóta kiköltöztek az életünkből, ki a politikai, ki az irodalmi Parnasszusra.

Az első magyar köztársasági elnökkel, helyével történelmünkben sem a közvélekedés, sem a tudomány mind a mai napig nem tudott mit kezdeni. Nagyszerű szobrát, a nemrég elhunyt Varga Imre kiemelkedő alkotását a Parlament mellől Siófokra száműzték. Megpróbálták – ki tudja hányadszor – nyakába varrni a békepaktum teljes bűnét, mindazt, amit a magyar politikai elit több évszázadon át elkövetett. Bűnbakot mindig könnyebb találni, mint szembe nézni a keserű valósággal. Maradt a sokszínű emlékezet, amelyik a kis történetekből is fel tudja majd építeni a történelem kérlelhetetlen igazságait.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.