//Egy királygyilkosság nyomában
I. Sándor Obrenović és Draga Mašín #moszkvater

Egy királygyilkosság nyomában

Az Obrenović szerb uralkodó dinasztia utolsó sarja, Sándor király és felesége 1903-ban katonai puccs áldozatává vált

I. Sándor Obrenović és Draga Mašín #moszkvater
I. Sándor Obrenović és Draga Mašín

Nagyon sok okból veszítette már el egy uralkodó a tekintélyét alattvalói előtt, I. Sándor Obrenović esetét azonban sosem sorolták az egyszerű esetek közé. A szerb uralkodó ugyanis teljesen figyelmen kívül hagyta édesapja és politikai tanácsadói ellenvetéseit, és szinte mindenkit meglepve bejelentette, hogy feleségül veszi a nála tíz évvel idősebb Draga Mašínt. A hölgy egy cseh mérnök özvegye volt, és koránál fogva nem adhatta meg azt a lehetőséget, hogy Sándornak gyermeke, így trónörököse legyen. Ráadásul polgári származású volt, ami ebben az időben kizáró ok volt egy királyi sarjjal kötendő házasság esetén.

„A döntés után tiltakozásul a szerb kormány testületileg lemondott, ám még ez sem tudta jobb belátásra késztetni Obrenović szerb uralkodó dinasztia utolsó sarját”

De az sem volt Európában mindennapos történet – a Balkán azért egy kicsit más volt –, ahogy Sándor elfoglalta a szerb trónt. Ugyanis amikor Milán szerb király fia javára lemondott a trónról, a gyermekkorú uralkodó mellé létrehozták nagykorúságáig az úgynevezett Régenstanácsot. Sándor 1893. április 13-án feloszlatta a tanácsot, és az ekkor még országos népszerűségnek örvendő 17 éves fiatalember maga vette kezébe az ország irányítását. Hamar kiderült, hogy Sándor nem kér a tanácsadói segítségéből. Ráadásul legtöbbjüket azonnal maga ellen fordította, miután előbb kizárta a kormányzásból az oroszbarát Radikális Pártot, elkezdte cserélgetni a minisztereit, majd ismételten be akarta vezetni az 1888-as liberális alkotmány helyett a törvényhozást korlátozó 1869-es alaptörvényt.

„A király jogát 1888-ban ugyanis jelentősen korlátozták, a skupština ekkortól valóban törvényhozó szervként működött”

Ugyanakkor a hadsereg és a hivatalnoki rendszer olyan mértékben az Obrenovićok irányítása alatt állt, hogy ezekre építve a despotikus hatalomhoz való visszatérés biztosított volt. Népszerűségének utolsó morzsáit akkor veszítette el, amikor hazahívta és a hadsereg főparancsnokává nevezte ki emigrációban élő osztrákbarát édesapját. Amikor pedig a sajtó szinte összefogott támadást intézett a politikája és az egyre jobban kiépülő önkényuralmi rendszere ellen, akkor apja tanácsára válaszul korlátozta az egyesülési- és sajtószabadságot.

„Sokan rájöttek arra, hogy az uralkodó rossz szelleme a visszatért egykori királyuk, Milán, aki ellen 1899-ben merényletet kíséreltek meg. Sándor a végül sikertelen támadás miatt további elnyomó intézkedéseket vezetett be”

Ugyanakkor családon belül is állandó ellentétek rontották a helyzetet. A századfordulón a kis Szerbia és a Monarchia viszonya fokozatosan elhidegült, holott az emigrációból visszatért Milán és maga a király is az Osztrák-Magyar Monarchiát, Bécset támogatta. Ugyanakkor az uralkodó édesanyja, Natalija királyné a férjével a magánéleti vitái mellett politikai kérdésekben sem értett egyet. Orosz gyökerei miatt az Oroszországgal való jó viszony mellett érvelt, és Sándor uralkodása alatt is ezt a vonalat követte.

„Meg volt róla győződve, hogy Oroszország nélkül nincs Szerbiában politikai állandóság”

Noha már a fentiek alapján is jól látható, miért is nem volt pozitív Sándor megítélése, azért azt nem lehet elhallgatni, hogy a király uralkodása alatt fejlesztette a gazdaságot, megreformálta a hadsereget, és az eredetileg Mihály fejedelem nevéhez fűződő balkáni szövetség újjáélesztésével megpróbálta javítani Szerbia nemzetközi helyzetét. Ám a már említett házassága mindent tönkre tett. Natalija királyné számára nagy csalódás volt a fia frigye a nála 12 évvel idősebb, a királyné kíséretébe tartozó özvegy udvarhölggyel, Drago Mašinnel. Élesen ellenezte a frigyet, és ahelyett, hogy gratulált volna a fiának, egy levélben nyilvánosan lemondott róla. Esélyük sem volt a kibékülésre…

„A polgári származású özvegyből királyi feleséggé vált nő rokonai ráadásul látványosan visszaéltek a befolyásos rokon támogatásával. Sorozatos botrányaik nem erősítették Sándor hatalmát”

A királyné annyira a kezében tartotta férjét, hogy még arra is képes lett volna, hogy a testvérét jelölje meg örökösül. Sándor érezte, ezzel túllőtt a célon, és a helyzet megoldása érdekében arra is hajlandó volt, hogy a még nagyobb, már az ország stabilitását fenyegető botrány miatt 1901-ben liberálisabb alkotmányt vezetett be, és létrehozta a törvényhozás felsőházát, a szenátust. Persze a bőréből nem tudott teljesen kibújni, és 1903-ban csak azért függesztette fel néhány órára az alkotmányt, mert néhány alkotmányellenes változtatást akart bevezetni.

„Több tüntetést is szerveztek ellene, amelyek árnyékában a szervezkedő oroszbarát ellenálló csoportokat támogatta a trónra pályázó Karadjordjević-dinasztia is”

Június 11-én aztán úgy döntöttek az összeesküvők, hogy dűlőre viszik a dolgot. Mintegy 120 oroszbarát tiszt részvételével végrehajtott katonai puccs során június 11-én brutálisan meggyilkolták Sándort és feleségét. Megrohamozták a palotát, és a menekülni próbáló Sándort, valamint a rossz szellemének tartott hitvesét, Draga Masint a gardróbszobában meggyilkolták. Tetemeiket az ablakon kidobták.

„Az új uralkodó, az 1858-ban lemondott Sándor szerb fejedelem fia, Karadjordjević Péter már határozottan oroszbarát politikát folytatott”

A nép többségében üdvözölte az államcsínyt, és elfogadta az új királyt az ország élére. Erről árulkodnak az akkori szerb lapok cikkei is, melyek részletesen beszámoltak a királygyilkosságról. „A szerkesztőség erősen kétli ennek az esetnek a véletlenszerűségét. Nem kételkednek benne, hogy ez szándékos merénylet volt a királyi házaspár ellen” – olvasható a Zastava újság 38. évfolyamának 117. számában.

„A cikkben arra a következtetésre jutottak, hogy Sándor királyt a nép amúgy sem szerette, messze apja mögött maradt az uralkodásban”

„Igaz, hogy egy „degenerált“ dinasztia sarja, de Szerbia akkor sem érdemli meg, hogy halála az országot is magával rántsa a mélybe. És azt sem bánjuk, hogy többé nem Sándor a király, de sajnáljuk azt, hogy ilyen módon hagyta el a trónt. Talán joggal tartunk attól, hogy a katonaság veszi át a hatalmat az országban, mivel ők hajtották végre a merényletet, vagy ha nem, hogy akkor ki lesz Szerbia új vezetője. Hogy melyik uralkodó lenne a jobb Szerbia számára: vajon a szerb Karadjordjević Péter, vagy a montenegrói Miklós fejedelem? Igazán egyik se lenne jó, mivel a nép egyikőjükkel sem rokonszenvez” – zárult a Zastava cikke.

MEGOSZTÁS