„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
A csernobili atomreaktor sugármentesítése 1986. május 6-án
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sputnik
Csernobil. Ha valaki ezt a szót hallja, nem a hely egészen a középkorig visszanyúló gazdag történelme jut az eszébe. Hanem az a tragédia, amely kis híján atomkatasztrófába sodorta a világot. Pedig a hely nevét talán az emberiség nagy része nem is ismerné, hiszen azon kívül, hogy annak idején a Szovjetunió Energetikai Minisztériuma úgy döntött, hogy Csernobiltól 20 km-re erőművet épít, nem volt semmilyen jelentősége. A csernobili V.I. Lenin Atomerőmű építését 1970-ben kezdték meg, mellyel szinte együtt húzták fel a közelben a később ötvenezres várossá duzzadó Pripjatyot.
Az első reaktor elindítása után 1977-ben Csernobilt 14 ezer lakossal népesítették be. Közlekedési hálózatával – buszok, vonatok, sőt, hajók is – nagy kilátásokkal rendelkező regionális központ lett belőle, és bizony nem véletlenül, hiszen a szovjet vezetés úgy tervezte, hogy a csernobili atomerőművet 12 reaktorával és azok 1000-1000 MW energiakibocsátásával a világ legnagyobb nukleáris atomerőművét fogja létrehozni. 33 évvel ezelőtt már négy reaktor működött, másik kettő építés alatt állt, amikor…
Sugárzás mérése helikopterről a sérült blokk fölött Csernobilban 1986. május 13-án
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sputnik
Amikor 1986. április 26-án a csernobili atomerőműben megtörtént az emberiség történelmében az addigi legnagyobb nukleáris katasztrófa. A robbanás a csernobili atomerőmű negyedik blokkjában történt, mindössze 120 km-re Ukrajna fővárosától Kijevtől, közel a belarusz határhoz. Sokáig azt sem lehetett megtudni, hogy mi volt az oka a tragédiának, ám mára már kiderült, hogy a robbanás több tényező véletlen egybeesése miatt következett be. A reaktor nem rendelkezett korszerű biztonsági rendszerrel, az automatizálás alacsonyszintű volt, ráadásul éppen egy kísérlet folyt, amely során a turbógenerátor egység inerciális tartományát tesztelték. Az energiatermelést lecsökkentették, a nukleáris láncreakció majdnem leállt, amelyet az operátorok energia kibocsátásának hirtelen növelése követett. Ezek együtt a hűtőfolyadék leállásával a reaktor magjában az üzemanyag túlforrósodását és a reaktor központjának megsemmisülését okozták.
„Helyi idő szerint hajnali 1.24-kor, 40-60 másodperccel a kísérlet kezdete után két hatalmas robbanás következett be”
Egyes vizsgálatok szerint az összes abszorbeáló rúd levétele a reaktor aktív zónájában, valamint a reaktor növekvő energiakapacitása miatt a robbanás elkerülhetetlen volt. Ráadásul a feljegyzések szerint az első robbanáskor a biztonsági rendszerek ki voltak kapcsolva, illetve üzemen kívül voltak. A radioaktív gőz és a hidrogén kombinációja felrobbantotta a reaktor 1200 tonnás tetejét. A szemtanúk szerint az első robbanást piros lángok, a másodikat pedig világoskék lángok követték, ami után egy gombafelhő emelkedett a reaktor fölé.
A baleset után a többi reaktort rögtön lezárták és az erőmű vezetősége válságtanácsot tartott az erőmű alatti bunkerben, míg odakint a helyszínre elsőként érkező különleges erőmű-, és tűzoltóegységnek a közeli csernobili és pripjatyi tűzoltókkal együtt három órával a robbanás után sikerült eloltaniuk a tüzet. Ám a reaktor szívében, a nukleáris üzemanyagot tartalmazó keverék még mindig égett, ráadásul a tűzoltók ekkor még nem tudták a tűz okát, ezért vizet öntöttek a reaktor romjaira. Ez rontott a helyzeten és több kisebb robbanás következett be, amely súlyos radioaktív szennyezéssel járt.
A radioaktív anyag terjedésének megakadályozására a balesetet követő napokban helikopterről különböző, a sugárzás megfékezését elősegítő anyagot dobtak a reaktor magjába: bór, dolomit, homok, agyag és ólom ötezer tonnányi keverékét. Ezek az ömlesztett anyagok eloltották az égő grafitot és elnyelték a radioaktív aeroszolokat. Két héttel az összeomlást követően a szovjet hivatalos szervek úgy döntöttek, hogy az erőmű teljes összeomlott blokkját egy különleges szarkofágba teszik – beton testben, saját hűtőrendszerrel.
„A baleset következtében 190 tonna sugárzó anyag került a légkörbe, ami nemcsak Csernobil környezetében okozott károkat, hanem a szél révén a Föld összes kontinensét elérte. A környezetet ért sugárszennyezés mértéke kilencvenszer nagyobb volt, mint a hirosimai amerikai atomcsapás esetében. A leginkább érintett területek Ukrajna és Belarusz voltak”
A két ország egyes részeit örökre evakuálták a környezeti szennyezés miatt. A szennyeződési folyamat során nagy szerepet játszott a radioaktív jodid. Ennek az elemnek a bomlási ideje rövid, ezért a baleset után viszonylag gyorsan ártalmatlan anyaggá vált. Ma a radioaktív szennyezést főként olyan anyagok alkotják, mint például a stroncium és cézium – amelyek bomlási ideje 30 év. Ezek az anyagok évtizedekkel a baleset után is folyamatosan szennyezik a közeli környezetet. A plutónium és amerícium izotópjai valószínűleg még több ezer évig jelen lesznek az érintett területen.
Az állami tisztviselők a robbanás után sem figyelmeztették az 50 ezer lakost a radioaktív szennyezés veszélyére, nem biztosítottak a számukra jód pirulákat, melyek segítettek volna a sugárzás hatásaival szemben, holott a sugárzás szintje meghaladta a természetes szint ezerszeresét. Pripjaty evakuálására másnap került sor. Vonattal, hajóval, de leginkább buszokkal szállították el a lakosságot, akik csak a legszükségesebb dolgokat vihették magukkal azzal a tudattal, hogy három nap múlva visszatérhetnek. Ugyanis a pánik elkerülése érdekében ezt híresztelte el a hatóság, amely később úgy döntött, hogy a városnak örökre üresnek kell maradnia.
„A csernobili katasztrófa okainak vizsgálata hivatalosan azzal a megállapítással zárult, hogy a személyzet nem követte a szükséges biztonsági előírásokat”
Az erőmű igazgatóját V. P. Brjuhanovot és a főmérnököt N. M. Fomint 10 év börtönre ítélték, míg a főmérnök-helyettes A. S. Gyjatlov 5 év, a reaktorszoba vezetője A. P. Kovalenko és a műszakvezető B. V. Rogozskin 3 év, az állami felügyelő J. A. Lauskin pedig 2 év börtönbüntetést kapott. Paradox módon az egész csernobili tárgyalást a helyi kultúrházban tartották, mely eredetileg zsinagóga volt.
A környezet további szennyeződésének elkerülése érdekében a különleges erők az összes állatot likvidálták a csernobili zónában. Május 5-én fejeződött be a tilalmi zónában élő emberek kitelepítése, és ebbe a zónába azóta is tilos a belépés. Ez alól kivételt képeznek az egykori lakosok, akik a temetőbe kívánnak ellátogatni, illetve jelenleg körülbelül 150, főként nyugdíjas ember saját felelősségére él a tilalmi zónában. A lakosokon kívül mintegy 3000 munkavállaló is tartózkodik egy különleges rendszerben, akik gondját viselik a csernobili zónának. Nagyjából még mindig 2500 munkás dolgozik a csernobili atomerőműben, annak ellenére, hogy 2000 óta teljesen leállították. A nukleáris üzemanyag felszámolása mellett ezek a dolgozók ügyelnek arra, hogy a sugárzás biztonságos legyen, és biztosítják a villamosenergia eljutását Belaruszból Ukrajnába és vissza.
Pár ezer munkás folytatta az új szarkofág építését, melyet 2016-ban fejeztek be, és négynapi munkával tolták a sérült négyes blokk fölé. A 110 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas építmény a világ legnagyobb mozgatható kupolája, 1,5 milliárd euróba került, amihez Ukrajna jelentős nemzetközi segítséget kapott.
„Az acélszerkezet légmentesen lezárja a 4-es blokk teljes területét, többet takar, mint a korábbi betonszarkofág, élettartamát száz évre teszik”
És mi maradt még? Nos, Pripjaty napjainkban szellemváros. Igaz, nem úgy végezte, mint néhány környező falu, amit buldózerek temettek a föld alá. A falvak emlékét már csak az út mellett lévő táblák őrzik, az elhagyott falu nevével és térképével. Pripjatyot – ahova a lakók 1987-ben visszatérhettek pár holmijukért – hiába őrizte a rendőrség és a hadsereg, a Szovjetunió felbomlását követően teljesen kifosztották. Nem maradt egyetlen lakás sem, amit ne látogattak volna meg tolvajok, akik elvittek minden értékes tárgyat, amit találtak.
Sugárzás mérés Csernobil körzetében 1986. májusában
Fotó:EUROPRESS/AFP/Igor Kostin/Sputnik
Bármilyen hihetetlen, de itt az 1980-as években megállt az élet, a város tele van akkori írásokkal, jelekkel, könyvekkel vagy képekkel, és Lenin nyilatkozatai és portréi találhatók gyakorlatilag mindenhol. A Kultúrpalotában, a hotelben, a kórházban, a rendőrségen, valamint az óvodában és az iskolában. Egy ottani séta pontosan olyan, mint egy utazás a múltba, azzal a különbséggel, hogy egy árva lélek sincs az utcán. Még a madarak sem csiripelnek.
Az egész város betonból készült, és a házak ugyanúgy néznek ki, mint bármely másik szovjet eredetű város. Néhány házat ezek közül már benőttek a fák, és alig láthatóak az útról. Néhány épület az enyészet és a pár évvel ezelőtti nagy havazás miatt összedőlt. A csernobili tiltott zónában olyan vadvilággal találkozhat az, aki erre téved, amely nem jellemző Európa más részeire. Farkasok, szarvasok, vaddisznók, teknősök, hódok és még vadlovak is együtt élnek. Az állatokon nem fedezték fel a mutáció jeleit, és nagyon jó szaporodási aránnyal rendelkeznek.
„Bármilyen morbid, a katasztrófaturizmus egyik célpontja Csernobil és a tiltott zóna, amely Ukrajna egyik első számú turista látványossága, míg évi 50 ezer fős látogatójával maga a tiltott zóna az egyik legkeresettebb hely a világon”
Mintegy 70 százalékuk külföldről érkezett, összesen 114 országból. A legtöbbjük az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Németországból és Lengyelországból, de még Japánból és Ausztráliából is érkeztek látogatók. A csernobili turizmus fellendülésével már kétnapos túrákat is szerveznek ide, a világ egyik legnagyobb szabadtéri múzeumába. 2017 júniusában egy volt kollégiumot szállodává alakítottak Csernobil központjában, ahol egy éjszaka mindössze 200 hrivnyába, azaz kevesebb, mint 2000 forintba kerül. A szobákban van televízió, zuhanyzó, sőt még wifi is.
Ugyanakkor még mindig nem tudni, hogy pontosan hányan estek áldozatul a katasztrófának. A baleset utáni napokban 38-an vesztették életüket, java részük sugárfertőzésbe halt bele. Közvetlenül a baleset okozta rákos megbetegedésekben elhunytak számát 4-9 ezer közöttire teszik, ugyanakkor a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet szerint számuk eléri a 200 ezret.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
