//Borisz Gromov, a békepárti tábornok
Borisz Gromov 2017-ben #moszkvater

Borisz Gromov, a békepárti tábornok

A volt afganisztáni parancsnok hibának nevezte az afganisztáni bevonulást, és nem támogatta a csecsen háborút sem

Harminc éve a 40. hadsereg parancsnokaként Borisz Gromov irányította a szovjet csapatok afganisztáni kivonulását. A befolyásos katonapolitikus maga vezette ki az utolsó egységeket Afganisztánból és utolsóként hagyta el területet az Amu-darja folyó fölött ívelő hídon 1989. február 15-én. Jó hat évvel később 1995 decemberében, a duma választások kampányzáró nagygyűlése előtt találkoztunk Moszkvában, s nyilatkozott akkor a Magyar Nemzetnek.

Borisz Gromov 2017-ben #moszkvater
Borisz Gromov 2017-ben
Fotó:EUROPRESS/AFP/Grigory Sysoev/Sputnik

Borisz Gromov ekkor Ivan Ribkin blokkjáról leválva a „Hazám” választási szövetség élén indult a „csatába. Afganisztánból hazatérve ezt megelőzően a honvédelmi miniszter első helyettese lett, majd Nyikolaj Rizskov alelnök- jelöltjeként a második legtöbb szavazatot kapta. Aztán 1993-ban nem értett egyet a Fehér Ház ostromával, majd fokozatosan szembekerült Pavel Gracsowal, akit elsősorban szakmai alapon kritizált. Sokszor a védelmi miniszter utódjaként emlegették. Végül a szakítást a csecsen háború kirobbanása váltotta ki, s a leszerelési ügyekkel foglalkozó külügyminiszter-helyettessé nevezték ki. Borisz Gromov később 2000 és 2012 között kormányzóként irányította a moszkvai régiót, majd ismét képviselő lett.

Gromov vezérőrnagy még a kivonulás 25. évfordulóján „ésszerűtlennek és butaságnak” nevezte a veteránszövetségnek a háború átértékelését már akkor sürgető javaslatát. Ezt megelőzően büszkén emlékezett az Afganisztánban töltött időre, mert sok jót is tettek ott a szovjet katonák, de mint fogalmazott, fájók is az emlékek, mert a háborút politikusok kezdték, de a katonáknak kellett megszenvedni azt. Gromov a politikai vezetés nagy hibájának nevezte az afganisztáni bevonulást. A háborút megjártak bölcsessége érződik 1995-ös beszélgetésünkből is.

– Katonaként miben látja a csecsen válság legfőbb tapasztalatait?

– Az akciót eleve rosszul tervezték – mondja Gromov -, s jellemző, hogy a védelmi minisztérium katonai kollégiumát arról meg sem kérdezték. A hangsúlyt nem a minőségre, a szakértelemre, hanem a mennyiségre helyezték, s ez a sapkalengetős taktika, látjuk, hogy mihez vezetett. Szégyen, ami ott történt.

-S a megoldás?

– Nincs más út, ki kell vonni az orosz csapatokat Csecsenföldről. S aki az első lépést a bevonulás felé megtette, annak kell az elsőt visszafelé is megtennie. Támogatom a mostani béketárgyalásokat, de a jövő kérdéseinek megvitatása már az ország első emberének a dolga. S Jelcinnek azzal kell leülnie, akié a valós hatalom Csecsenföldön. Tudjuk, ki az. Ezenkívül újjá kell építeni a köztársaságot, mert azt az orosz kormány rombolta le. Különben továbbra is arra lehet számítani, ami most történik, például Gudermeszben.

– Mindez nem emlékezteti önt Afganisztánra?

– A kettő között kevés a hasonlóság, például annak tapasztalatait fel lehetett volna használni a bevonulásnál, s fel kell a kivonulásnál vagy az ott harcoltak további sorsának kezelésénél is.

– A NATO keleti bővítése esetére Gracsov védelmi miniszter, de Lebegy tábornok is egy ellenblokk létrehozásával, ráadásul nemzetközi szerződések, ígya hagyományos fegyverek korlátozásáról szóló vagy a SALT-1 és -2 felrúgásával fenyegetőzött. Külügyminiszter-helyetteseként számít-e komolyabb irányváltásra az orosz külpolitikában a kommunisták és a patrióták győzelme esetén?

– Először is, egyik erő sem szerez a választásokon abszolút többséget, s nagy fordulatot még Zjuganov és Lebegy szövetsége sem hozhat. Az állam politikáját ugyanis nem Kozirjev vagy Gracsov, de nem is Lebegy határozza meg. Ez az elnök feladata, s inkább csak apró módosításokat várok. A NATO bővítésével kapcsolatos elnöki állásponttal például teljes mértékben egyetértek. A kiszélesítés nemcsak Oroszországnak rossz, hanem egész Európának. Az csak a helsinki egyezményben lefektetett katonai egyensúly felborulását hozza, ami pedig területi vitákhoz, újabb, a jugoszláviaihoz hasonló háborús gócpontok kialakulásához vezet. Kell ez Európának?

– Ön ellenezte a mostani boszniai akcióban való orosz részvételt is. Semmilyen együttműködést nem tud elképzelni a NATO-val?

– Ezt nem mondanám, de a mostani tárgyalásokon például a két fél mosolyog, s közben ütésre készen tartja az öklét. A békepartnerségi program sem elfogadható olyan szempontból, hogy az csak a belépőkre nézve teszi kötelezővé fontos adatok, például a hadi költségvetés nyilvánossá tételét, míg ezeket a NATO-országok hétpecsétes titokként kezelik. Ami a boszniai NATO-akciókat illeti, szerintem erővel semmit sem lehet megoldani, s abban nekünk nem kellene részt venni, ráadásul valójában idegen parancsnokság alatt. Ezzel az akcióval egyébként szerintem a NATO katonai jelenlétét terjeszti ki kelet felé.

– Végül, mi a véleménye arról, hogy a tábornokok ilyen nagy számban válnak a politikai élet részesévé? Ezen a választáson 130 tábornok regisztráltatta magát jelöltként. A hadsereg így önálló politikai erőként lép fel, ami erősen Latin-Amerikára emlékeztet. Főként úgy, hogy Gracsov külön is indulásra szólította fel a katonákat.

– Mindenki olyan társadalmi réteget képvisel, amelyet akar. Ebben semmi kivetnivalót nem látok. Persze csak akkor, ha ezt önként teszi. Határozottan ellene vagyok ugyanis annak, hogy a dumába miniszteri utasításra menjenek a katonák.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.