//Bizalom és fóbia
Fotó:EUROPRESS/AFP/Alexandr Demyanchuk/Sputnik #moszkvater

Bizalom és fóbia

MEGOSZTÁS

avagy, eljátszottam a gondolatot

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„A nyugati társadalom a bizalom elvén építkezik – keleti a bizalmatlanságra alapoz.” 

(Sayat Cout Pho)

Fotó:EUROPRESS/AFP/Alexandr Demyanchuk/Sputnik #moszkvater
Fotó:EUROPRESS/AFP/Alexandr Demyanchuk/Sputnik

A fenti gondolat mentén haladva megállapíthatjuk, hogy a nyugati ember bízik a másikban. Mindaddig, míg az azt el nem játssza. Ha megteszi, akkor a humanitás elve lép érvénybe és – zártabb körülmények között (pl. börtön) – a társadalom ismét bizalmat szavaz neki. Igaz, ekkor már nem feltétlen a viszony, de ez semmit sem változtat a tényen: bízni kell egymásban. A keleti – és itt gondolok inkább a földrajzi értelmekre, semmint népcsoportokra – társadalmak csuda jól fel tudtak épülni a bizalmatlanság elvén. Én nem bízok meg benned, te se bízzál meg bennem. Én óvatos leszek, de ha te nem, akkor kiesik mögüled mindaz, ami nekem kell. Meglepő, de legalább olyan stabilan képes felállni egy társadalom ezen elv alapján, mint a nyugati. A bizalmat arrafelé nem lehet eljátszani, hiszen nincs is. Természetesen az egyetemes emberre jellemző normákat itt is be kell tartani. Aki a normán túllő, azt a köz vagy maga fölé emeli és vezérré lesz, vagy a vezérkar maga alá tapossa és ellehetetleníti – nyugati mintára, zárt körülmények közé kerül.

Ilyen egyszerű lenne a világ, ha minden fekete és fehér térfélre oszlana ketté. Na, de mi van a szivárvány többi színével? Nem lehet egyszerű például egy olyan társadalomban élni, ahol senki nem bízik senkiben, ugyanakkor minden egyed elvárja, hogy benne ugyan bízzanak csak meg. Az ilyen közegben – rendszeresen – bizalmat szavaznak a vezető egyletnek is, de az (természeténél fogva) rögtön vissza is él vele. Teheti, hiszen addigra már el is veszítette a bizalmat. Ha a bizalom összekeveredik a bizalmatlannal – az interferencia elve alapján, kioltják egymást. Ekkor szokta felütni a fejét az ilyen társadalmi berendezkedésekben a nihil, majd nyomában a közélet iránti közöny.

Az igazi kavalkád azonban akkor alakul ki, ha elkezdünk nagyban, globálisan gondolkodni. Azt mondja a nyugati, hogy nem bízik a keletiben. Megteheti, hiszen neki nem szavazott bizalmat, illetve a már meg nem szavazott bizalmat is eljátszotta párszor. Ráadásul a keleti térfél – bizodalma nem lévén – alapból nem bízik senkiben. Miért éppen a nyugat bizalmában reménykedne? Nos, ekkor bújik ki a zsákból a fóbia. A fóbia ”… indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amely(ek) igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle.” (Wikipedia.org) Lám, ilyen egyszerű ez az egész!

Bevallom, nap mint nap rám tör a fóbia. Eddig nem tudtam, hogy az, de most, hogy okosabbá lettem, tisztán látok. A legszembetűnőbbek a szomszédjaim, akiktől ösztönösen viszolygok ugyan, bár igazolni nem tudom, hogy félnem kellene tőlük, szabadulni pedig eleve nem tudok, mert nem vagyok képes áttolni a házam a szomszéd utcába. Ráadásul kifigyeltem, hogy arrafelé is elég fura alakok lődörögnek. Lehet, a környékkel szemben vannak averzióim? A napokban arra is figyelmes lettem, hogy a szomszéd város dolgai sincsenek nagyon rendben. De tovább megyek. Egyik körülöttünk lévő állammal kapcsolatban sincsenek feltétel nélküli gondolataim. Bizonyára én romlok, de feltartóztathatatlanul. Mentségemre legyen mondva, maga a fóbia teszi ezt velem.

De ez még semmi! Most, hogy már tudom, mi a fóbia, lépten-nyomon vélem felfedezni magam körül – nem csak a szomszédban, de a szomszéd városban, országban is – a viszonosság elvét is! Mert ugye az minden bizonnyal kilátszik belőlem, hogy én nem bízok meg senkiben. Ekkor pedig velem szemben is bizalmatlanok lesznek. Csak nem ellenem fordul a világ? Nem kérem. Én fordultam a világ ellen. A világ úgy kollektíve a fóbia adta lehetőséggel kezdett el élni. Előbb csak viszolyogtunk, majd ösztönösen félni kezdtünk, mi több, mindkét érzésünk be is igazolódott. A fóbia tehát beteljesült és kiteljesedett!

9.11. óta tudjuk, hogy a bizalom létezik ugyan, de csak a vitrinben, kulcsra zárva. Azóta a bizalom intézményesen hatályon kívül van helyezve. Ha nem hiszik, próbáljanak csak a bizalom jegyében egy másfél decis (150 ml) joghurtot felcsempészni egy repülő objektumra. Hoppá! Nagyon eljátszhatják velünk a bizalmatlant!

A világ megnyílt és összekeveredett. A bizalom helyet cserélt a bizalmatlannal.  A fóbia pedig mindennapi érzéseink közé keveredett. Pedig még akár a közelmúltban sem volt ez így. Egy orosz barátom mesélte, aki a kilencvenes évek elején egy csapásra dollármilliomos lett odahaza (valamiből). Persze, hogy szűk lett neki a Lenin utca. Felpakolta családját a Ladára és beállított Münchenbe, a hoffstrasszéra.  Úgy döntött, a nyugati bizalom jegyében kedvére kiéli a pénz nyújtotta élvezeteket. Első ténykedése az volt, hogy benézett a bajor autóművekhez, és – mivel 190 fölé nőtt, s étvágya meghaladta a százharmincat – csináltatott magára egy autót (fazonra igazítva). A bizalom jegyében a kutya meg nem kérdezte tőle, honnan lett ekkora élhetnékje.

A bizalom megingásának apróbb jeleit akkor kezdte el tapasztalni, mikor úgy döntött, van ő akkora nagy úr, hogy saját házban lakhasson. Mint mesélte, ki is nézett egy csudaszép kis házacskát egy bajor kis városkában. Mivel nem beszélte a helyi nyelvet – meg úgy általában az oroszon kívül semmit – nem sokat töprengett. Miután végigjárta a házat és látta, hogy takaros – kabátja zsebéből előkapott egy enyhén viseltes nylon zacskót, benne szépen élére hajtva, s takarosan újságpapírba stokizva egy kisebb vagyont készpénzben. Soha nem gondolta volna, hogy e nemes gesztussal egy szempillantás alatt eljátssza a bizalmat. Kiderült, hogy a háziak másképpen értelmezik a bizalmat és már nem is akarják, sőt, soha nem is akarták eladni házukat… Barátom nem értette a helyzetet. Majd miután már harmadszor is eljátszották vele a bizalmatlansági klauzulát, okos tanácsra keresett egy (orosz származású) megbízható fellépésű (bizalmat sugárzó külsővel rendelkező) ügyvédet.

Rajta keresztül visszanyerte a bizalmat – lett háza. Mi több, hatalmas üzleti vállalkozásba is kezdett. Megtanulta, hogy a bizalommal élni kell és nem visszaélni! Röpke pár éven belül akkora lett vele szemben a bizalom, hogy már egy jókora hitelt is kapott egy helyi banktól. Nos, ebben a pillanatban kóstolhatott bele igazán, hogy lám, milyen jó dolog is egy olyan társadalomban élni, ahol a jólétet végtelenül lehet fokozni, csak bizalom kell hozzá.

A történet már kis híján mesebeli fordulatokba torkollott, mikor barátomnak eszébe jutott egy otthonról hozott orosz közmondás: „Mikor pénzt kapsz kölcsön, a másét kapod, ideiglenesen. Amint vissza kell adnod, már a sajátodat adod oda és véglegesen.”  Nos, ő ezt a fájdalmat nem vállalta fel. Feliratkozott az Interpol aktuális listájára és világgá ment. Bizonyára olyan helyre, ahol nem bíznak meg benne és nem kell folyamatosan arra figyelnie, hogy el ne játssza valakinek a bizalmát.

MEGOSZTÁS