„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Orosz katona áll a naplementében egy dél-oszétiai ellenőrzési ponton 2008. augusztus 11-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/DMITRY KOSTYUKOV
2008. augusztus 8-ra virradó éjszaka aggasztó híreket jelentett a sajtó a Kaukázuson túlról. Alig egy órával éjfél előtt a grúz-oszét demarkációs vonalon állomásozó orosz békefenntartók parancsnokságára összehívták a helyszínen dolgozó tudósítókat. A helyzet már napok óta feszült volt, hiszen a dél-oszét főváros Chinvali környékén mindennapossá váltak a lövöldözések. A szeparatista köztársaság vezetője Eduard Kokojti óva intette a támadástól a konfliktus zónájában összevont grúz csapatokat. Mihail Szaakasvili grúz államfőt azonban ekkor már nem lehetett megállítani. Egyoldalúan felmondta a tűzszünetet, Moszkvának pedig felajánlotta, hogy legyen a kiterjedt dél-oszét autonómia garantálója. Egyúttal tűzszünetet hirdetett a másnapi tárgyalásokig. Az újságírók Kulahmetov tábornokra, a békefenntartók parancsnokára várva jó érzékkel azt találgatták, vajon lehet-e hinni Szaakasvilinek. Már majdnem éjfélt ütött az óra, amikor a békefenntartók bázisára, mintegy 30-50 méterre az újságíróktól akna csapódott be.
„A médiához kisiető tábornok csak annyit mondott, ez már háború!”
Kulahmetovot azért a támadás nem érte teljesen váratlanul. A túlságosan felbátorodott Szaakasvili ugyanis egy ideje már érezhetően döntésre akarta vinni a dolgot, s a renitens köztársaság lerohanására készült. Utólag visszatekintve, a háború sokak szerint elkerülhetetlen volt. Előbb Chinvalit vette tűz alá, majd a grúz csapatok megindultak a Dél-Oszétiát Oroszországtól elválasztó Roki-alagút felé. Csakhogy a forrófejű grúz elnök terveiről értesülő, addig a határ túlsó oldalán rejtőzködő orosz egységek ekkor már átmentek az alagúton, amelyet Szaakasvili „elfelejtett” lezárni. A grúz támadás, amelyben civil áldozatok mellett 12 orosz békefenntartó is meghalt, hamar megtört, s a csapatok fegyvereiket hátrahagyva fejvesztetten menekültek. Moszkva az orosz állampolgárok védelmére hivatkozva mintegy 150 harckocsit és tüzérséget juttatott Dél-Oszétiába, miközben hadihajók kezdtek járőrözni Fekete-tenger grúziai partjánál.
„Szaakasvili meglehetősen átlátszóan arra a napra időzítette a támadást, amikor Vlagyimir Putyin akkor éppen kormányfői minőségében a pekingi olimpián tartózkodott”
Máig tart a vita, hogy késlekedtek-e emiatt az orosz csapatok, s egy a háborúról szóló dokumentum filmben maga Putyin sem tagadta, hogy sürgetően telefonált Medvegyevnek. Valójában azonban, mint ugyanebből a filmből kiderül, csak elő kellett venni a Szaakasvili Dél-Oszétia elleni agressziójára adandó válaszlépésekről 2007 óta meglévő terveket, s élesíteni azokat. A sikerhez persze elengedhetetlen volt a felderítés hatékony működése és Szaakasvili stratégiai hibái is.
Az orosz csapatok már másnap visszafoglalták Chinvalit, teljesen kiszorították a grúzokat Dél-Oszétiából, akik fegyverszünetet kértek. Az oroszok bombázni kezdték Grúzia egyes területeit, elutasították a fegyverszüneti felhívást, bevonultak Grúziába, s bevették Gori városát is. Miután megerősítették Oszétia biztonságát, megkezdték csapataik visszavonását. Az „ötnapos háború” Szaakasvili súlyos vereségével véget ért, a grúz elnök pedig bejelentette, hogy országa kilép a Független Államok Közösségéből. A csúcsra járatott oroszellenesség sem segített azonban neki hatalmon maradni. Innentől fokozatosan veszített a népszerűségéből, míg végül a grúzoknak elegük lett a kalandor lépéseiből, s megbukott.
„Az <ötnapos> háború sok tekintetben fordulópont volt az orosz politikai-katonai gondolkodásban, s a Moszkva és a Nyugat közötti viszonyban is. Tbiliszi kalandor akciója tudatosította az orosz vezetésben, hogy geopolitikai értelemben tovább már nem hátrálhat, s amit egy évvel korábban híressé vált müncheni beszédében Putyin még csak előre vetített, az valósággá vált”
Moszkvát arra is ráébresztette a háború, hogy Szaakasvili erői ugyan nem okoztak megoldhatatlan feladatot számára, a hadsereg modernizációja azonban tovább nem halogatható. Az is világossá vált, hogy Tbiliszi csupán eszköz volt az őt folyamatosan bátorító Washington kezében, az orosz határozottságot érezve a Nyugat azonnal visszavonulót fújt, s egy időre óvatosabb lett Grúzia és Ukrajna NATO-tagságát illetően is. Néhány hónappal később már úgy tűnt, mintha semmi sem történt volna. Nem telt azonban el hat év, a történtek kísértetiesen megismétlődtek. Moszkva azonban ekkor már kész volt az azonnali cselekvésre. Ilyen értelemben a grúziai „ötnapos háború” a Krím előjátékának is tekinthető.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
