//Az Ördög a fal mögött lakik
Ljubomir Bandovic az Ellenség című filmben #moszkvater

Az Ördög a fal mögött lakik

MEGOSZTÁS

Rengeteg névvel illették már. Volt Sátán, Lucifer, Ördög, Beliál, Belzebub, Azazel, de aligha akad bárki is, aki ne tudná, hogy itt nem másról, mint személyesen a Gonoszról van szó. Dejan Zecsevics Ellenség (Neprijatelj) című filmjében egészen más oldalról ismerhetjük meg az Ördögöt.

Ljubomir Bandovic az Ellenség című filmben #moszkvater
Ljubomir Bandovic az Ellenség című filmben
Forrás:Imdb

Hogyan került ez a lény a nyugati kultúrába? Az ókorban a mazdaizmus hívei, vagyis az iráni próféta, Zarathustra követői a világtörténelmet a jóságos Ormuzd isten és a gonosz Ahrimán isten közötti harcnak fogták fel, amely aztán a jóságos elvnek a gonosz felett aratott végső győzelmével végződik. A zsidóság a babiloni fogság idején magáévá tette, de át is alakította ezt az elképzelést. Míg a Tórában a régi Jahve egy zsarnok volt – aki noha az embereknek etikai parancsokat adott, ő felette állt ezeknek, és hatalmát önkénnyel gyakorolta –, lassan jóságos lénnyé vált, hiszen egyre nehezebb lett a rossz létezését a világban Jahve mindenhatóságával összhangba hozni.

„Kiútként kínálkozott tehát egy gonosz lény feltételezése, amit a mazdaizmus már megalkotott, csak át kellett venni onnan”

Rá már áthárítható lett a felelősség mindenért, ami nincs összhangban a jó Istennel. A Bibliában nagyon pontosan nyomon követhetjük ezt a változást. Míg Ézsajás könyvében Isten azt mondja, „Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt”, később már megjelenik az ördög, aki legelőször még csak egy Isten szolgálatára kész személy. A Bölcsességek könyvében viszont már Istennel szemben álló hatalomként és minden rossz értelmi szerzőjeként tűnik fel, sőt az Újszövetségben már ő a világ fejedelme.

De a kereszténység intézményesítése után sem hagyta nyugodni az embereket az Ördög mibenléte. Az olyan középkori eretnek mozgalmak, mint a bogumilok és a katharok úgy gondolták, hogy a világon két ellentétes, egyenlő hatalmú istenség van. A szellemi világot a jó, az anyagit a rossz Isten teremtette, s míg az első az Újszövetség Istene, addig a második az Ószövetségé, mely megalkotta az anyagot és a fizikai világot – ami így természetesen bűnös és romlott.

„Ez a gondolat köszön vissza Dejan Zecsevics Ellenség (Neprijatelj) című filmjében, melyben egy egészen más oldalról ismerhetjük meg az Ördögöt (akit Tihomir Sztanics remekül alakít). Méghozzá háborús viszonyok közepette, civilként”

Pontosabban most már a délszláv háborúkat lezáró daytoni békeszerződés után vagyunk hét nappal a boszniai Szerb Köztársaság és a Bosnyák-Horvát Föderáció határán, ahol egy szerb katonai egység aknamentesíti a területet. A katonák egy nap átvizsgálnak egy elhagyatott gyárat is, ahol meglepő felfedezést tesznek. Az egyik fal mögött találnak egy pincét, ahol egy ember ül befalazva. Hogyhogy nem fagyott meg vagy halt éhen? Senki nem tudja a választ, mindenesetre a szerbek magukkal viszik, hiszen mégis csak béke van már, ráadásul egy civilről van szó.

A furcsa szerzet nem árul el magáról semmit, azonban a katonákkal egyre furcsább dolgok történnek, például egy aknamentesített területen egyszer csak felrobban egy akna. De szerbek maguk is egyre különösebben viselkednek, ami talán nem is furcsa, hiszen valamennyien vállukon cipelik a háborús tapasztalataik terheit, a traumatikus élményeiket, amelyek a félelmeikkel keverednek. Míg az egyikük hajlamos az önpusztításra, a másik örül, hogy még él, a másik még mindig katatóniás állapotban van egy trauma után, a másik csak imádkozik, a másik akkor is nevet, ha nem kell, a másik arról álmodozik, hogy egy nap majd hazatér a családjához, és így tovább.

„Az egyedüli józan személy a csapatban talán a parancsnok, Cole (Alekszandar Sztojkovics), aki viszont kevésnek bizonyul ahhoz, hogy megállítsa a tragédiát. A katonák ugyanis egy idő után egymás ellen fordulnak és öldösni kezdik egymást”

A filmnek rendkívül leleményes megoldása, hogy végig nyitva hagyja a kérdést: mi is váltja ezt ki a katonákból? Maga az Ördög, aki most, hogy emberek közé került, azon dolgozik, hogy megossza őket? Vagy valaki az egységből az, aki titokban mozgatja a szálakat? Esetleg a Sátán ott lakozik mindenkinek a lelke mélyén, és csak egy szikra kell, hogy előbújjon belőlünk az Ördög?

Ahogy a kérdések sokasodnak, úgy válik egyre nyomasztóbbá a környezet. Míg a film elején magunk is úgy érezzük, hogy egy aknamezőn vagyunk (ami már önmagában egy jelkép), addig később egyre inkább misztikussá válik a helyszín. Persze korántsem bibliai szimbólumokkal, hiszen ez egy profán jelenés. Itt maguk a képek teszik egyre álomszerűbbé, méghozzá rémálomszerűvé a helyszínt, melyben az sem jelent üde színfoltot, hogy időközben megjelenik egy lány, aki abban a házban nőtt fel, amelyet az aknamentesítők ideiglenesen elfoglaltak.

„Ekkor már a katonák között is terjedni kezd a pletyka, hogy valójában a Sátánt szabadították ki a befalazott pincéből”

De őt nem szabad megölni, mert ő teremtette az anyagi világot, így ha elpusztítják, az egész anyagi világ megsemmisül. Így a Sátán együtt él a katonákkal, akik lassan már a munkájukat sem végzik, hanem teljes erővel egymásnak feszülnek, ahogy mindenkiből előjönnek a régi traumái és félelmei. Anélkül, hogy elárulnánk a film végkicsengését, már itt fontos jelezni: a film végére egy fokkal sem leszünk nyugodtabbak, sőt egyre több kérdés merül fel bennünk. Mindenek előtt az, hogy az ember korábbi, fel nem dolgozott traumái hogyan válhatnak pusztítóvá már egy kisebb szikra esetén? De ilyenek a vágyaink is, ami akár jelentheti azt is, hogy újra lássuk a családunkat. Mi mindenre vagyunk képesek ezekért? Vagy lehetséges, hogy az Ördög nem is létezik, csak bennünk él befalazva, a mi pincénk mélyen?

Az elgondolkodtató kérdések mellett azonban a film más okból is jelentős. A 2011-es film az első abban a sorban, amely a délszláv háborúra már történelmi távlatból tekint. Habár Zecsevics filmjéből nem sokat tudunk meg arról, hogy miért és hogyan zajlott ez a háború, kik voltak a harcoló felek, annyit mindenképpen megtudhatunk, micsoda rombolást végzett a lelkekben ez a konfliktus.

„És ez teszi a filmet igazi lélektani drámává, amelyben ugyan elsőre az Ördög tűnik főszereplőnek, valójában ő csak egy szikra, aki előhívja az emberekből a legrosszabb énjüket – vagy akár a legjobbat”

Kinek ajánlható ez a film? Először talán helyesebb úgy megfogalmazni a kérdést, hogy kinek nem? Aki valamiféle felemelő katarzisra vágyik (ami háborús filmekben a legtöbbször alapkellék), annak semmiképpen, de annak sem, aki nehezen bírja ezt a végtelenül nyomasztó, megterhelő és szürke világot. Mindez a kitűnő szerb operatőr, Dusan Jokszimovics érdeme, aki sajátos technikával éri el, hogy a filmben még csak véres jelenetek sem kellenek ahhoz, hogy a jelenetei valósággal beleégjenek a néző retinájába és emlékezetébe.

Ám a film kitűnő választás azoknak, akik előszeretettel vizsgálják az emberi pszichét, különösen a traumák hatásait. S végül az Ellenség azoknak is ajánlható, akik egész egyszerűen csak nyitottak a világra és érdeklődéssel fogadják még az olyan, a földtől elrugaszkodott gondolatokat is, miszerint a mi világunkat a Sátán teremtette. Hiszen ez a gondolat nem máshol, mint éppen itt, Boszniában virágzott ezer évvel ezelőtt, mielőtt a történelem, pontosabban a kereszténység és az iszlám végleg elsodorta volna.

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.