„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Péli Éva írása a #moszkvater.com számára
Vlagyimir Putyin orosz elnök álarcát viselő tüntető egy atombomba-makett előtt, miközben az atomfegyverek eltörlése mellett tüntetnek. az orosz nagykövetség előtt Berlinben 2023. június 23-án
Fotó:EUROPRESS/Odd ANDERSEN/AFP
„Hiába atomhatalom Oroszország, a háború ellene lehetővé vált. A hidegháború idején ez elképzelhetetlen volt. Ahhoz, hogy ezt a tendenciát megállítsuk, fel kell éleszteni a nukleáris fegyverektől való életmentő félelmet” – fogalmazott Trenyin az Interfax orosz hírügynökségnek október végén Moszkvában a könyvbemutatón. A könyv annak a jelentésnek az átdolgozott változata, amelyet az Oroszországi Föderáció vezetésének nyújtottak be a nukleáris stratégia felülvizsgálása kapcsán.
A nemzetközi kapcsolatok rendszerében bekövetkezett tektonikus elmozdulások aktív politikát igényelnek a konfliktusok új hullámának és azok újabb (és az emberiség számára valószínűleg utolsó) világháborúvá eszkalálódásának megakadályozására, áll a könyvben. A szerzők szerint Moszkvának ezért új elrettentési stratégiára van szüksége. A Szovjetuniótól eltérően nem szabadna katonai paritásra törekednie jelenlegi fő ellenfeleivel, az Egyesült Államokkal és annak NATO-szövetségeseivel.
„Ehelyett a szerzők aktív nukleáris elrettentést javasolnak, azaz a nukleáris fegyverek használatának képességét és eltökéltségét olyan esetekben, amikor Oroszország alapvető érdekei sérülnek”
Ezért használják a „nukleáris megfélemlítés” kifejezést, a tájékoztatás terén pedig „kijózanítani” akarják az adott ellenfelet.
A Kommerszant online újság szerint a szakértők „a helyes irányba tett lépésnek” tekintik Vlagyimir Putyin orosz elnök közelmúltbeli bejelentését az orosz nukleáris doktrína megváltoztatásáról, még ha Karaganov szerint ez nagy késéssel is történt. Remélik azonban, hogy az orosz vezetés nem áll meg ennél a lépésnél.
„Doktrínánk felháborítóan elavult, sőt vakmerő volt a harmadik világháború fenyegető veszélyét tekintve” – mondta Karaganov az Interfax hírügynökségnek a moszkvai könyvbemutatón. Utalt arra a vitára, amelyet másfél évvel ezelőtt ő és kollégái kezdeményeztek e témában. Ez – mint mondta -érdekes elmozdulásokhoz vezetett a nyugati politikában.
„Kezdetben azt mondták, hogy Oroszország soha nem fog atomfegyvert használni, és ezért intenzív katonai akciókat lehet végrehajtani ellene anélkül, hogy nukleáris válaszlépéstől kellene tartani” Karaganov felidézte egyik cikkét, amely az orosz válaszreakcióra figyelmeztetett. A politológus elégedetten konstatálta, hogy ennek következtében nyugati politikusok kezdtek óvatosabbak lenni, hogy elkerüljék az eszkalációt.
A szakértők azt is írják, hogy a nukleáris elrettentés lényeges, de nem az egyetlen összetevője a potenciális ellenfél katonai erővel való elrettentésének. Emellett a modern Oroszországnak újra kell építenie a geopolitikai elrettentés rendszerét határai mentén, és rugalmas koalíciókat kell kialakítania az érdekelt országokkal és más szereplőkkel, hogy megvédje és előmozdítsa érdekeit a világ színpadán.
„A hidegháború befejezése után alapvető változás következett be, és valamiféle nem hivatalos nukleáris tabu alakult ki, amelyben a nukleáris fegyverek a nemzetközi biztonsági diskurzus perifériájára szorultak” – magyarázta Trenyin, a Carnegie Moszkvai Központ korábbi igazgatója az Interfaxnak. A politológus szerint ennek következtében nemcsak a nukleáris elrettentés, hanem általában a stratégiai elrettentés is visszaszorult, amely a hidegháború idején az egyensúlyon és a félelmen alapult.
„Az elemző szerint <szemérmetlen világ> alakult ki, az Egyesült Államok vezetésével. Amikor azonban ez a világ elkerülhetetlenül elkezdett összeomlani, és más nagyhatalmak is kihívást jelentettek neki, az a ma látható stratégiai instabilitáshoz vezetett. Ilyen körülmények között a nukleáris hatalmak közötti háborúk is lehetővé váltak”
– mondta, hozzátéve, hogy eddig közvetett változatban, de a közvetlen összecsapásig való eszkaláció kilátásba helyezésével, ami viszont a nukleáris háborúba torkollhat, és végső esetben az emberiség megsemmisülésével járhat együtt. Ennek a tendenciának a megállítására a könyv szerzői azt javasolják, hogy fel kell ébreszteni a nukleáris fegyverek alkalmazásától megmentő félelmet.
Trenyin sajnálatát fejezte ki, hogy a geopolitikai elrettentés kudarca az ukrajnai háborúhoz vezetett, nem sikerült megfékezni a NATO könyörtelen terjeszkedését. Emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy Ukrajnán kívül vannak más frontok is, amelyeket feltétlenül meg kell fékezni, példaként említve az Északi-sarkvidéket.
A szerzők szerint a modern orosz stratégiai gondolkodás egyik fontos problémája, hogy a stratégiai elrettentést csak egy elemével, a nukleáris elrettentéssel azonosítják. Pedig a potenciális ellenfél katonai erővel való elrettentésén túl a stratégiai elrettentésnek van egy ugyanilyen fontos térbeli (geopolitikai) összetevője is. Ez a hidegháború vége óta gyakorlatilag nem létezik Oroszország külügyi stratégiájában.
„A második világháború utáni szovjet politikától eltérően a kortárs orosz politika nem határozta meg a geopolitikai elrettentés határait, és nem fogalmazta meg az ebből fakadó feladatokat sem. Ennek következtében a politika reaktív maradt”
A három biztonságpolitikai szakértő véleménye szerint ezt sürgősen korrigálni kell minden stratégiai irányban. Oroszországnak a teljes határa mentén, különösen a Független Államok Közössége (FÁK) országaival új biztonsági rendszert kell kiépítenie, hogy megakadályozza az ellenséges jelenlétet.
A geopolitikai elrettentés politikai, gazdasági, információs és egyéb nem katonai eszközökkel valósulna meg, de szoros összefüggésben a katonai – nukleáris és nem nukleáris – elrettentéssel.
„A geopolitikai elrettentés célja szerintük mindenek előtt a FÁK-államokkal egy <biztonsági öv> létrehozása Oroszország határai mentén”
Egy ilyen „biztonsági övnek” olyan területet kellene magában foglalnia, amely kívül esik a külföldi katonai tömbökön, és mentes a külföldi katonai támaszpontoktól. Nem feltétlenül kellene minden államnak ezen a területen Moszkva katonai szövetségesének lennie vagy válnia, de a szoros, „szövetséges” kapcsolatok ápolása a szomszédokkal, és azok lojalitása Oroszországgal szemben alapvető feltétel. Az orosz geopolitikai elrettentés közvetlen célja, hogy megakadályozza az ellenséget abban, hogy Ukrajna után „második frontot” nyisson Oroszország ellen, legyen az az Északi-sarkvidék, Kazahsztán vagy a Közel-Kelet, Ázsia, a Kaukázus vagy a Távol-Kelet.
A szakértők a könyvben világossá teszik, hogy a Szovjetunió összeomlása után alábecsülték az amerikai geopolitikai elrettentés jelentőségét a posztszovjet térségben. Véleményük szerint ez, és a nukleáris elrettentésbe vetett bizalom hiánya a 2014 fordulóján kezdődött ukrajnai válságban arra kényszerítette Oroszországot, hogy 2022 februárjában „különleges katonai műveletet” indítson.
„Az Egyesült Államok arra a következtetésre jutott, hogy a nyugati országok közvetett háborút folytathatnak Oroszország ellen Ukrajnában. Sőt, a tétet is növelhetik anélkül, hogy Oroszország nukleáris csapásától kellene tartaniuk. Karaganov szerint a nyugati elit, és az egész nyugati lakosság elfelejtette, mi a háború, és mi az atomháború”
Karaganov szerint az atomfegyverekkel rendelkező államok közötti viszonylagos béke csaknem nyolc évtizede ahhoz vezetett, amit „stratégiai parazitizmusnak” nevezhetnénk, tehát a háborútól, beleértve a nukleáris háborútól való félelem eltűnéséhez. A tömegtudat, amely egyre inkább a virtuális világ kategóriáiban, és már nem a valós világban működik, már nem hisz a háború veszélyében. Ennek következtében az önfenntartás ösztöne veszélyesen meggyengült.
A szerzők szerint idejében meg kell akadályozni azokat a kísérleteket, amelyek a szomszédos államok úgynevezett multivektorális külpolitikáját egyértelműen oroszellenes irányba terelik. Pontosan ez történt Ukrajnával a Szovjetunió összeomlása után. A Nyugat ugyanerre az útra próbálta terelni Belaruszt, most pedig aktívan próbálja magához csábítani Moldovát. Az Egyesült Államok és európai szövetségesei arra bátorították Örményországot, hogy forduljon el Oroszországtól, és megpróbálják elidegeníteni tőle Kazahsztánt, valamint a közép-ázsiai államokat is.
A szakértők szerint a geopolitikai megfékezés stratégiája nemcsak a „színes forradalmak”, a külföldről szított konfliktusok és mindenféle provokációval szembeni ellenállásra való hajlandóságot foglalja magában. Szisztematikus munkára van szükség a szomszédos országok politikai, kulturális és tudományos elitjével, függetlenül attól, hogy hogyan viszonyulnak az adott országban fennálló hatalmi struktúrához. Egyszóval türelmes és kreatív munkára a fiatalabb generációval, hogy fejlesszék érdeklődésüket Oroszország, az orosz kultúra és az orosz nyelv iránt.
A könyvbemutatón Karaganov csodálkozásának adott hangot európai szomszédai láttán. Mint fogalmazott, belevetik magukat a harmadik világháborúba. Ez megmagyarázhatatlan. Egy generáción belül az egész világot belehajszolták az első, majd a második világháborúba. Ezért kell szerinte megállítani Európát, amely az egész emberiség szenvedésének forrása.
„Az orosz politológus szerint az európai elitek, akiket még az amerikai eliteknél is jobban sújt a <stratégiai parazitizmus>, teljesen elvesztették a stratégiai gondolkodás képességét. Ezért egy többszörösen összetett válságban vannak, és veszítenek legitimitásukból. Az európai uralkodó körök erkölcsi, politikai és katonai-gazdasági értelemben már egy nagy háborúra készülnek Oroszországgal”
Karaganov szerint Európa „a legrosszabb dolog, amit az emberiség az elmúlt több mint 500 évben produkált. Példaként említette a neokolonializmust, a rasszizmust, több népirtást és a nácizmust. Véleménye szerint Európát a „történelem ládájába” kell száműzni, hogy többé ne rontsa az emberiség életét.
Annak érdekében, hogy az elrettentési politika hatékonyabb legyen, a szerzők az „eszkalációs létra” koncepcióját dolgozták ki, 24 lépcsőfokkal. Kezdve a stratégiai elrettentés korábbi ‘békés’ megközelítésének újragondolásától, és a főleg az ellenség lépéseire való reagálás szokásának elhagyásától egészen a nukleáris küszöb átlépéséig a NATO-országok területén lévő célpontok elleni nukleáris csapások révén. Karaganov szerint ennek a „létrának” öt lépcsőfokát már elérte Oroszország.
„Eszerint a nukleáris küszöb átlépése a NATO-államok területén lévő célpontok elleni nukleáris támadások révén az abszolút utolsó lehetőség lenne”
A három szakértő véleménye szerint meg kell határozni, hogy milyen lépéseket, milyen sorrendben, milyen területeken – diplomáciai, politikai, katonai-technikai és végül katonai – kell megtenni a romboló eszkaláció megállításához.
A végső elrettentő eszköz a könyv szerint a demonstrációs, vagy korlátozott nukleáris csapás lenne. Fontos, hogy ne maradjon semmi kétség afelől, hogy Oroszország bizonyos feltételek mellett kész atomfegyverek alkalmazására.
„Egyértelműen itt az ideje, hogy a verbális elrettentésről áttérjünk a gyakorlati elrettentésre”
– vélik a szerzők. Szerintük az Orosz Föderáció katonai doktrínáját ennek megfelelően kellene megváltoztatni. Oroszországnak ehhez több nukleáris robbanófej hordozására alkalmas fegyvert kell gyártania, beleértve a közepes és rövid hatótávolságú rakétákat. Fontos továbbá, hogy az orosz vezetés minden fázisban kapcsolatban maradjon az amerikai vezetéssel. Ily módon jeleznie kell Washington felé, hogy Moszkva szándékai komolyak, a konfliktust Oroszország számára kedvező feltételekkel szándékozik lezárni.
A stratégák a könyvben hangsúlyozzák továbbá, hogy az ellenféllel folytatott stratégiai kommunikációban feltétlenül biztosítani kell a tetteink és nyilatkozataink maximális koherenciáját. A kaotikus és sokirányú nyilvános nyilatkozatok szerintük azt a benyomást keltik az ellenfélben, hogy Oroszország belsőleg koordinálatlan, és így inkább provokálhatják, mint elrettenthetik őket. Különösen károsak azok a nyilvános fenyegetések, amelyeket nem követnek konkrét lépések, hiszen azáltal az ellenfél már nem veszi komolyan a figyelmeztetéseket.
Trenyin szerint az elrettentés és a megfélemlítés pszichológiai kategóriák, amelyek többek között azon az akaraton és hajlandóságon alapulnak, hogy bizonyos körülmények között élni kívánunk-e ezzel a képességgel.
„Az ellenség becsapja magát, méghozzá nagyon csúnyán, ha azt hiszi, hogy a mi vezetésünk visszafogottsága mindössze blöff”
– fogalmaz, megjegyezve, hogy Oroszországnak sokkal több forog kockán Ukrajnában, mint a Nyugatnak. De egy hiba ára a Nyugat számára kolosszális lehet, és a politológus szerint sajnos nem csak a Nyugat számára. Ezért el kell rettenteni az ellenséget, ki kell vezetni a tévedéseiből, meg kell törni a Nyugat eszkalációs stratégiáját, és kétségeket kell ébreszteni magának a Nyugatnak a stratégia biztonságával kapcsolatban. Meg kell hiúsítani az ellenségnek azt az érzését, hogy a tettei büntetlenül maradnak.
„Sajnos, a különleges művelet kezdetén nyilván volt ilyen érzése, és véleményem szerint ezt a mai napig nem sikerült leküzdeni”
– mondta a moszkvai Carnegie Központ egykori vezetője.
Végül, de nem utolsó sorban a szerzők szerint a stratégiai elrettentés egy harmadik területét is ki kellene alakítani. Mégpedig egy rugalmas koalíciós stratégiát Amerika globális hegemóniája ellen, és általában véve a nemzetközi biztonság megerősítésére és a harmadik világháború megelőzésére. Már csak azért is, mert több mint 50 ország koalíciója dolgozik Oroszország ellen. A koalíció magját az Oroszország és Kína közötti kibővített stratégiai partnerség fogja képezni.
A nemzetközi színtéren a stabil egyensúlyra való törekvés, és nem a felsőbbrendűségért való küzdelem jellemezte az orosz külpolitikát az ország történelme során – hangsúlyozzák könyvükben a stratégák. Oroszország stratégiai célja a Nyugattal való konfrontációban elsősorban az ország nemzeti érdekeinek védelme és előmozdítása volt.
„Trenyin szerint nem önmagukban a nukleáris fegyverek, hanem a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös nukleáris elrettentése biztosította, hogy a hidegháború <hideg> maradt. A politológus mind geopolitikai, mind katonai-stratégiai szempontból az egyensúly szerepét hangsúlyozta”
Szerinte és szerzőtársainak véleménye szerint Oroszország konfrontációja az úgynevezett kollektív Nyugattal a világrend globális válságának szerves része. Az átmenet a Nyugat hegemóniájáról az Egyesült Államok vezetésével egy új, kiegyensúlyozottabb modellre nehéz és fájdalmas. Ennek érdekében Moszkvának aktívan együtt kell működnie ázsiai, afrikai és latin-amerikai partnereikkel, és rugalmas koalíciós stratégiát kell kidolgoznia Oroszország és a világ többségét alkotó országok közös érdekeinek előmozdítására.
A szerzők úgy vélik, hogy a közös érdekek szükségesek, de nem elegendőek a koalíciók kialakításához. Kell lennie egy közös érték komponensnek is. Mint hangsúlyozzák, Oroszország nem kívánja senkire ráerőltetni ideológiáját, amelyet egyébként még ki kell alakítani, mégpedig a lehető leggyorsabban.
Avakjansz admirális, a Nemzeti Kutatási Egyetem Katonai Világgazdasági és Stratégiai Intézetének igazgatója bizonyos makacs félreértést lát abban, hogy ez a könyv mintha azt hirdetné, hogy most szinte ok nélkül fordulunk a nukleáris fegyverek gyakorlati alkalmazásának kérdéséhez Ukrajnában, többek között bizonyos állítólagos belpolitikai problémák megoldása érdekében.
„Erről szerinte szó sincs, a nukleáris fegyverek alkalmazása ugyanis csak a legvégső eszköz”
Az admirális hangsúlyozta, hogy a nukleáris fegyverek bevetése nem egyszerűen egy gombnyomás kérdése, azt komoly intézkedések sorozata előzi meg. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy senki sem nyomja meg spontán vagy intuitív módon a „vörös gombot”. Az admirális rámutatott arra is, hogy a könyv az agresszió, az agresszor megelőzésére szolgáló intézkedések nagy csomagját vázolja fel, s ha ez nem működik, akkor halált hozó fegyvereket kell használni.
♦
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Többször is kifejtettem, hogy a nukleáris és/vagy a tömegpusztító fegyverek alkalmazását semmilyen körülmények között nem tartom elfogadhatónak. A bomba válogatás nélkül öl, az atombomba is. Ártatlanok milliói halnak meg. Nők, gyerekek, békés emberek akik teljesen vétlenek és ártatlanok mindenben.
A háború erkölcsileg addig volt elfogadható amíg lóhátról, karddal vívták meg a csatákat.