Amikor az ördög enyhítette a félelmet…

Sokaknál a feledés jótékony homályába veszett a II. világháború előzményeinek a Molotov-Ribbentrop paktum melletti két nagyon fontos eseménye. Egyrészt az 1932. július 25-én kötött szovjet-lengyel, másrészt az 1934. január 26-án megkötött német-lengyel megnemtámadási szerződés.

Hans-Adolf von Moltke német nagykövet, Józef Piłsudski lengyel vezető, Joseph Goebbels német propagandaminiszter és Józef Beck lengyel külügyminiszter találkozója Varsóban 1934. június 15-én, öt hónappal a lengyel-német megnemtámadási egyezmény aláírása után.
Fotó:Wikipédia/Bundesarchiv

1939. augusztus 23-án Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterek aláírták a német-szovjet paktumot, illetve annak Lengyelország felosztásáról szóló titkos jegyzékét, majd szeptember 1-én a náci Németország hadai megindultak Lengyelország ellen. Erre a világ nagy része pontosan emlékszik, de azt nagyon sokan elfelejtették, hogy a lengyelek éppen hasonló megnemtámadási szerződéseket írtak alá e paktum két szereplőjével. Sőt, hatalmi érdekeiknek megfelelően még Csehszlovákia feldarabolásában is részt vettek. Holott Lengyelország előbb a szovjetekkel (1932. július 25.), majd a Hitler vezette harmadik birodalommal kötött megállapodást. Mindkét szerződés, de főleg a német-lengyel szerződés komoly visszhangot váltott ki a nyugati világban, ugyanakkor az is tény, hogy

„ezek a megállapodások pár esztendőre évszázadok óta nem tapasztalt biztonságos területté változtatta Európa ezen vidékét. Aztán jött az újabb világégés…”

Ha létezett két olyan állam, amely hagyományosan ellenséges viszonyban volt évszázadokon keresztül, akkor az valószínűleg Lengyelország és Oroszország (Szovjetunió) lenne. Megelőzve a lengyel-német ellentétet. Nem véletlen tehát, hogy a világ megdöbbent, amikor az 1919. június 28-án újra függetlenné és egységessé vált Lengyelország pont ezzel a két országgal írta alá a megnemtámadási szerződéseket. Ráadásul nagyhatalmi álmaikhoz éppen ezeket akarta felhasználni. De nézzük, mi vezetett mindehhez, majd miként jutott el odáig a helyzet, hogy végül – ha csak rövid időre is – de Németország és a Szovjetunió eltüntette a térképről a lengyel államot.

A versailles-i békeszerződésnek köszönhetően az új lengyel állam az egykori Német Császárság keleti – Nyugat-Poroszország és Poznan térsége, illetve Felső-Szilézia kisebb részéből –, Oroszország nyugati területeiből – a mai Fehéroroszország jelentős részéből –, valamint a Habsburg Birodalom galíciai területéből jött létre újra.

„A határok kijelölése már magába hordozta a fegyveres konfliktus lehetőségét”

Így szinte senki sem csodálkozott azon, hogy a békeszerződésen még meg sem száradt a tinta, amikor kirobban a lengyel-szovjet háború. Ugyanis Szovjet-Oroszország megpróbálta a maga javára kiigazítani a határokat, ám az 1919 és 1921 között lezajlott háborút végül a lengyelek nyerték, ezzel pedig megerősítették a békeszerződésben szavatolt keleti határvonalaikat. Ekkor szinte mindenki azt várta, hogy a lengyelek a következő háborút a németekkel vívják majd, ugyanis az elcsatolt német területek, valamint Danzig Szabad Város létrehozása bizony állandó háborús veszély gócát hordozta magában. Hitler hatalomra jutásával ez a veszély még erősödni látszott. Nem véletlen, hogy a lengyel vezetés Franciaországnál felvetette egy esetleges preventív háború lehetőségét is, ám Párizs mindezt kerekperec elutasította.

„A lengyel politikai vezetés – Józef Piłsudski marsallal az élén – ennek ellenére nem adta fel azt a tervét, hogy politikai tényező legyen Európában”

Ekkor közép-európai szövetség létrehozása is felmerült, természetesen Varsó vezető szerepével. Ez a terv sosem valósult meg, ám a hitleri Németország nyugat-európai elfogadása, majd hódítási céljainak kezdeti kiszolgálása kissé átírták a lengyel terveket. Ráadásul a németek közeledést kezdeményeztek a lengyelek felé. Hitler felvetette Alfred Wysocki berlini lengyel nagykövetnek, hogy a két ország közötti viszály magvát a versailles-i béke megalkotói vetették el, és közös érdekük ennek meghaladása. Sőt, Piłsudski számára a Führer azt is megerősítette, készek garantálni Lengyelország iránti békés szándékaikat.

„És ez a lengyel államfőnek elég is volt, és elutasította azt a francia és csehszlovák tervet, miszerint a Szovjetunióval közösen hozzanak létre egy németellenes frontot”

Ugyanakkor Piłsudski – mondhatni – rugalmas külpolitikát folytatott, és azt megelőzve, hogy Hitler és Sztálin elszigeteljék Lengyelországot, 1932. július 25-án megnemtámadási szerződést kötött a Szovjetunióval. A lengyel elnök úgy vélte, ezzel nemcsak az ország keleti határait erősítette meg, hanem a két állam közötti, meglehetősen feszült viszonyt is.

Nem sikerült… Persze ehhez hozzájárult az is, hogy 1932 novemberében egy korábbi legionáriust, Józef Becket nevezték ki lengyel külügyminiszternek, akinek egyértelmű célja a lengyel nemzeti érdekek szolgálata mellett a nagyhatalmi státusz megszerzése az ország számára. Beck terve az volt, hogy létrehozza Varsó vezető szerepével az úgynevezett „Harmadik Európát”, amely egy laza államszövetség lett volna, és Lengyelország mellett Magyarország, Szlovákia, Jugoszlávia, Románia és Olaszország is beletartozott volna. Maga a szövetség jó kapcsolatot ápolt volna az angolokkal és a németekkel, és ezzel erős gátat képezhetett volna a Szovjetunió, sőt, a nácik terjeszkedésével szemben. Ugyanakkor Csehszlovákiát felosztotta volna a németek, szlovákok és a magyarok segítségével.

„Miután Hitler ezekben az időkben elsősorban Ausztria és a Szudéta-vidék megszerzésére törekedett, így a lengyel tervek még kedvezőek is voltak számukra. Sőt, a németek a lengyelekre szövetségesként számoltak egy Szovjetunió elleni háborúban is”

Nem volt tehát véletlen, hogy 1934 januárjának elején komoly tárgyalások kezdődtek egy szövetségi szerződés előkészítéséről és aláírásáról. Hitlernek mindez annyira sürgős volt, hogy még a Lengyelország elleni stratégiai légi felderítés folytatását is megtiltotta. A két korábbi ellenség 1934. január 26-án végül egy tíz esztendőre szóló megnemtámadási szerződést írt alá, amellyel kapcsolatban a következő közleményt adták ki német és lengyel nyelven.

„Nyilatkozat a Németország és Lengyelország közötti politikai kapcsolatokról

A  német kormány és a lengyel kormány elérkezettnek látják az időt arra, hogy a két állam közvetlen megegyezésével a Németország és Lengyelország közötti politikai kapcsolatok terén új szakasznak nyissanak utat. Ezért elhatározták, hogy ezzel a szerződéssel megvetik e kapcsolatok jövőbeni alakulásának alapjait.

Mindkét kormány abból a tényből indul ki, hogy az országaik közötti tartós béke fenntartása és biztosítása az európai általános békének lényeges előfeltétele. Ezért el vannak tökélve arra, hogy kölcsönös kapcsolataik terén az 1928. augusztus 27-i párizsi paktumban foglalt elvekre támaszkodnak, és ezeknek az elveknek az alkalmazását – Németország és Lengyelország kölcsönös kapcsolatait illetően – pontosabban meghatározzák.

Emellett a két kormány megállapítja, hogy az általuk időközben más irányban vállalt nemzetközi kötelezettségek kölcsönös kapcsolataik békés fejlődését nem akadályozzák, azok ezzel a szerződéssel nem állnak ellentétben, és azokat e szerződés nem érinti. Megállapítják továbbá, hogy e szerződés nem terjed ki az olyan kérdésekre, amelyeket a nemzetközi jog szerint kizárólag a két állam valamelyike belügyének kell tekinteni.

Mindkét kormány annak a szándékának ad kifejezést, hogy a kölcsönös kapcsolataikat érintő valamennyi kérdésben, bármilyen természetűek legyenek is azok, egymást közvetlenül tájékoztatni fogják. Ha közöttük vitás kérdések merülnének fel, és azok elintézése közvetlen tárgyalások útján nem lenne megvalósítható, akkor a megoldás útját minden egyes esetben közös egyetértéssel más békés eszközökkel fogják keresni, annak a lehetőségnek a fenntartásával, hogy szükség esetén a közöttük hatályban levő egyéb egyezmények által ilyen esetekre megállapított más eljárási módot alkalmazzanak. Semmilyen körülmények között nem fognak azonban az ilyen viták eldöntése céljából erőszakhoz folyamodni.

A békének a jelen alapelvek által teremtett biztosítéka mindkét kormány számára meg fogja könnyíteni azt a nagy feladatot, hogy politikai, gazdasági és kulturális problémáik elintézésére mindkét fél érdekeinek igazságos és méltányos összeegyeztetésén nyugvó megoldási módozatokat találjanak.

Mindkét kormány meg van győződve arról, hogy ily módon az országaik közötti kapcsolatok gyümölcsözően fognak fejlődni és jószomszédi kapcsolatok kialakításához fognak vezetni, ami nem csupán saját országaik, hanem Európa többi népe szempontjából is áldásos lesz.

A jelen szerződést meg kell erősíteni, és a megerősítő okiratokat, mihelyt lehetséges, Varsóban kell kicserélni. A szerződés a megerősítő okiratok kicserélésének napjától számított tíz év tartamára szól. Amennyiben azt ennek az időtartamnak a lejárata előtt hat hónappal a két kormány egyike nem mondja fel, továbbra is hatályban marad, azonban azt mindegyik kormány hat havi határidővel bármikor felmondhatja.

Készült két eredeti példányban, német és lengyel nyelven.

Berlin, 1934. január 26.”

„Fura helyzet alakult ki, hiszen egyrészt a nyugati szövetségesek megdöbbenéssel fogadták a szerződés aláírásának hírét, másrészt sem Németország, sem pedig Lengyelország többsége nem hitt az egyezmény megvalósíthatóságában”

A német konzervatív politikai elit szerint éppen Lengyelország volt a német keleti igények kielégítésének legnagyobb akadálya, míg a lengyelek nagyjából sejtették, a szerződés nem fogja megélni a benne foglaltatott tíz évet. Ugyanakkor Hitler ekkoriban még a lengyelekkel szövetségben akarta megvalósítani a Szovjetunió megtámadását, míg a lengyel államfő úgy számolt, hogy az országa és Németország közötti jó viszony legfeljebb négy évig fog fennmaradni, de arra tökéletesen megfelelő lesz, hogy a keleti határaikat biztosítsa. Ennek teljesen biztossá tételeként 1934. május 5-én megújították az 1932-es szovjet-lengyel megnemtámadási szerződést. Ráadásul a lengyelek továbbra is érvényesnek tartották a nyugati országokkal megkötött egyezményeket is, ezek közül kiemelten a francia–lengyel katonai szövetséget.

„A Piłsudski irányította Lengyelország kereskedelmi megállapodást is kötött Hitlerrel, és úgy vélekedett, a lengyel érdekeknek az a legjobb, ha az „osztrák szobafestő” minél hosszabb ideig marad Németország élén”

Nem voltak különösképpen finnyásak akkor sem, amikor az 1938-as müncheni egyezmény alapján részt vettek Nagy-Britannia és Franciaország mellett Csehszlovákia feldarabolásában. Sőt, korábban Hermann Göring, Wilhelm Canaris és Hans Frank is tárgyalásokat folytatott Varsóban egy Szovjetunió elleni háború tervével, és nem szégyelltek olyan ígéretet tenni, ha a lengyelek szorosabb szövetségi kapcsolatot építenek ki a náci birodalommal, akkor ők lehetnek Közép-Európa vezető állama.

Ez azonban már sok volt a lengyeleknek – nem akartak Németország csatlósává válni –, és azt is visszautasították, hogy belépjenek 1936-ban az Antikomintern Paktumba. Indokuk szerint azért, mert nem akarnak egyik blokkpolitikához sem csatlakozni. Az sem jött be igazán a lengyeleknek, hogy a nácik mellett az angolokkal és a franciákkal is jó viszonyt ápoltak. Piłsudski jóslata végül igaznak bizonyult. Igaz, Hitler valamivel több, mint öt évvel az aláírást követően egy 1939. április 28-án tartott beszédében az 1935-ben megkötött brit-német flottaegyezménnyel együtt egyoldalúan felmondta a megnemtámadási szerződés. A lengyelek két tűz közé szorultak, és a Molotov-Ribbentrop paktum, valamint annak titkos záradéka pontot tett a lengyel állam jövőjére.

Források:

Tomasits Bence: Egy elfeledett szerződés (ujkor.hu, 2019)

Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest (1967)

David Kahn: Hitler kémei (New York: MacMillan, 1978.)

Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945. A két világháború közötti korszak és a második világháború legfontosabb külpolitikai szerződései. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1983.

Németh István: A nemzetiszocialista külpolitika (1933-1945). Grotius E-könyvtár 2008.

Ormos Márta: Hitler. Kossuth Kiadó, Budapest, 2018.

Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi Kiadó, Budapest, 1996.

Czettler Antal: Lengyel tervek Közép-Európa újrarendezésére és Kárpátalja visszatérése az anyaországhoz 1939 májusában, 1. rész (2014. 11. 14.)

Himler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com