//A véres húsvét
Harminc éve tört ki a horvátországi háború #moszkvater

A véres húsvét

MEGOSZTÁS

Volt egyszer egy háború… Harminc éve tört ki a horvátországi háború. A több mint négy éven át tartó fegyveres konfliktusban 20 ezernél is többen vesztették életüket, és több százezren váltak földönfutóvá.

Harminc éve tört ki a horvátországi háború #moszkvater
Harminc éve tört ki a horvátországi háború
Fotó:EUROPRESS/JOEL ROBINE/AFP

Véres húsvét – ezzel a nappal kezdődött a Balkánon az az eseménysor, amely később horvátországi háborúként vonult be a történelemkönyvekbe, és amely a mai napig meghatározza az itt élő népek egymáshoz való viszonyát. Ekkor, 1991. március 31-én halt meg ugyanis a háború első horvát áldozata, aki később a horvát függetlenség szimbóluma lett.

„De miért is tört ki a horvátországi háború?”

Mint ismert, a titói – vagyis második – Jugoszláviában a rendszer tudatosan szőnyeg alá söpörte a meglévő nemzeti ellentéteket, melyek a legtöbb esetben történelmi sérelmeken alapultak. Ezzel párhuzamosan lényegében minden nemzeti kezdeményezést elnyomtak, ami elsősorban abban fejeződött ki, hogy börtön büntetéssel sújtották a (szerintük) nacionalista indíttatású kezdeményezéseket. Csakhogy a titói beolvasztó politika egyáltalán nem működött tökéletesen, így a valamikori Jugoszláviában csak két olyan terület volt, ahol magas lett a vegyes házasságok aránya. Az egyik Bosznia, a másik pedig Vajdaság volt, amelynek a rendszer széles körű autonómiát is biztosított.

„Másutt viszont az etnikumok elzárkóztak egymástól, amit csak tovább erősített Belgrád egyre inkább központosító szándéka, ami miatt Szlovénia és Horvátország a jugoszláv egység veszteseként érezte magát”

Az 1990-ben lezajló többpárti választások eredményeképpen ezekben a tagköztársaságban nem kommunista pártok vették át a hatalmat. Horvátországban Franjo Tudjman pártja, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) győzött, ami a horvátországi szerbség számára azt jelentette, hogy innentől idegen államban kell élniük. Ez után került sor az úgynevezett „rönkforradalomra”, amely során a szerb szeparatisták farönkökből barikádokat emeltek, hogy ezzel akadályozzák meg a horvát hatóságok benyomulását azokra a területekre, amelyeket ők el kívántak szakítani Horvátországtól, hogy aztán azt Szerbiához csatolják. A szerb szeparatisták 1990 decemberében aztán kikiáltották a Krajinai Szerb Autonóm Területet, amit természetesen a horvát kormány egyértelműen ellenzett.

„A krajinai szerb nacionalisták ekkor úgy döntöttek, hogy segítséget kérnek attól az embertől, aki addigra „minden szerb megmentőjének” fényében tündökölt. Ő volt Szlobodan Milosevics, akinek ekkor még óriási volt a népszerűsége Szerbiában. A horvát kormány azonban ekkor úgy döntött, hogy erővel foglalja vissza a szerb szakadárok által elfoglalt területeket Krajinában”

Ezért rendőri egységeket küldött a Plitvicei-tavakhoz, amelyet nem sokkal korábban foglaltak el a szerb félkatonai alakulatok. A szeparatisták azonban számítottak a horvát akcióra, ezért az úton barikádokat emeltek fatörzsekből, majd amikor a közelgő horvát rendőri menetoszlop megérkezett, golyózáport zúdítottak rájuk. A végeredmény: egy fiatal horvát rendőr, Josip Jovic életét vesztette, majd súlyos diplomáciai konfliktus robbant ki akörül, hogy kik voltak a felelősek az incidensért.

„A történet folytatása innentől nagyon hasonlított a háború későbbi forgatókönyvéhez, A területre benyomult a még mindig Horvátország területén állomásozó Jugoszláv Néphadsereg (a jugoszláv haderő egészen 1992 májusáig ezt a nevet viselte), hogy szétválassza a két felet, azonban a Belgrád által irányított egységek rendre a szerb szakadároknak kedveztek”

Véres húsvét – horvát dokumentumfilm a háború kezdő incidenséről

A szerb nacionalisták 1991 júliusára már számos városban átvették a hatalmat, ahol a szerbség többségben volt. Augusztustól viszont már olyan falvakat és városokat is megtámadtak, amelyekben nem voltak többségben a szerbek, ezért a félkatonai alakulatok etnikai tisztogatásba kezdtek. Egy város azonban kifogott a szerb egységeken – ez volt Vukovár, ahol több nemzetiség is egymás mellett élt, viszont egyiknek a létszáma sem érte el az abszolút többséget. A várost mindössze 1800 horvát fegyveres védte, szemben a Jugoszláv Néphadsereggel és a szerb félkatonai alakulatokkal, amelyek nehéztüzérséggel támadták a várost.

„Vukovár egészen november közepéig ellenállt, azonban ekkor a horvát kormány úgy döntött, hogy nem erősítik tovább a horvát ellenállást a szlavóniai városban”

Sokan emiatt azzal vádolták Tudjmant, hogy feláldozta Vukovárt Horvátország nemzetközi elismeréséért. A súlyos katonai összecsapások egészen 1992 márciusáig eltartottak, amikor is az ENSZ által felállított Unprofor a háborús felek közé állt. Most egy viszonylag békésebb időszak következett, azonban innentől a horvát nacionalisták lendültek akcióba, akik a szerb lakosságot üldözték.

Habár idővel a nemzetközi közösség rákényszerítette Milosevicset, hogy ne támogassa többé a Krajinai Szerb Köztársaságot – ezt a nevet 1992-ben vette fel a szerb szakadár terület, azonban a világon egyetlen ország sem ismerte el a függetlenségét -, a szerb szeparatisták mégis jelentős segítséget kaptak eközben a boszniai Szerb Köztársaságtól.

„A horvát katonai vezetés végül 1995-ben úgy döntött, hogy erővel számolja fel a szerb szakadárok által megszállt területeket”

A Villám és Vihar hadműveletben a horvát katonaság gyakorlatilag hetek alatt felszámolta a szerb ellenállást, de egyúttal 200 ezer szerbet el is üldöztek az otthonukból. Mindezek után nem volt meglepő, hogy a HDZ – amelynek az emberek tömeges elszegényedése és a kibontakozó korrupció miatt 1995 elejére alaposan megcsappant a népszerűsége – októberben megnyerte a parlamenti választásokat. A békeszerződés értelmében Horvátország határait a titói Jugoszláviában megállapított határok képezték, Kelet-Szlavónia reintegrációja azonban csak 1998-ra fejeződött be.

„A végeredmény 22 ezer halott, amelynek kétharmadát a horvát halálos áldozatok tették ki”

De a háború során több százezer ember vált földönfutóvá, akik közül később már soha nem tértek vissza az otthonukba. És bár a háború felelőseinek egy részét később hosszú börtönbüntetésre ítélte a hágai Nemzetközi Törvényszék, másoknak könnyebb sors jutott. Szlobodan Milosevicset így sosem ítélte el a hágai bíróság, amit valószínűleg csak azért úszott meg az egykori szerb elnök, mert idő előtt meghalt a scheweningeni börtöncellájában. Másoknak viszont még hosszú évtizedeken át, a mai napig viselniük kell a háború következményeit.

(Az elkövetkezendő hetekben több cikkben elemezzük ki a horvátországi háború eseményeit és következményeit.)

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.