Kezdőlap » Fókuszban » A szabadság dilemmája
Banksy graffitije egy brüsszeli kerítésen

A szabadság dilemmája

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Ha szabadnak érzed magad, lépj ki az utcára s rájössz, csak magányodban voltál az.”

(Shayat Cout Pho)

Banksy graffitije egy brüsszeli kerítésen
Banksy graffitije egy brüsszeli kerítésen Fotó:Tóth Tibor

Gyerekkorom nagy emléke, mikor jóapám – mivel értesülni szeretett volna a világ dolgairól, s a falusi ideológiai szemináriumokon mással voltak elfoglalva – az éj leple alatt (mert akkor lehetett rendesen befogni) hallgatta a Szabad Európa Rádiót (SZER). Akkoriban ez bizony nagy szó volt! Mivel nem volt több egy szobánknál, ezért akarva akaratlanul is részese lettem az akkor diverzáns Nyugat imádatnak becézett kilengésnek. Jóanyám óva intett, hogy odafigyeljek arra, ami a sistergésből kiszűrődött, mint mondta, az veszélyes és tilos. Én persze nem értettem, hogy akkor apám miért foglalkozik ilyen dolgokkal, de betudtam annak, hogy a felnőttek mindent jobban tudnak.

Szép lassan számomra a Szabad Európa rádió misztikus, mumus képet öltött. Olyannyira, hogy még nap közben sem mertem megközelíteni a készüléket, hátha valami tilosba nyúlok bele. Mivel vásott kölyök voltam, csak nem hagyott nyugodni, hogy mi ez az egész ceremónia. Egy csöndesnek vélt délután odalopakodtam a rádióhoz. Elhúztam a faltól, s hátulról bekémleltem a tiltott zónába. Első látásra csalódtam. Mindenféle poros csövek, kockák és egyéb felfoghatatlan vasdarabokat találtam. Azon morfondíroztam, hogy melyik is lehet a Szabad Európa. Mivel már akkor is gyakorlati ember voltam, csak azt hittem el, amit magam megtapasztalok, és kézzel képes vagyok megfogni.

Szép sorjában elkezdtem letapogatni a mértani testeket. Ekkor ért életem első komolyabb megrázkódtatása: megcsapott az áram. Szerencsém volt, csak oda csapott és nem agyon. Azt ugyan nem tudtam, hogy mi is az áram, de ettől a perctől kezdve azonban tudatosodott bennem, hogy a Szabad Európa tényleg egy veszélyes dolog. Az addig is tisztelt apámat pedig – titkon – még jobban kezdtem tisztelni azért, hogy képes kezelni egy ilyen rázós kérdést. Később, ha az adott rádiót említették, vagy akár maga a szabadság szó került szóba, felrémlett bennem a „világvevő” rádiónk körvonala és végigfutott rajtam az a bizsergető érzés, amelyet csak az áramütés képes produkálni.

„Az évek során elmosódott bennem az élmény és a szabadság élménye is befásult. Ugyanis az ember-arcú rendszerünk – több más, jobb sorsa érdemes lózung és szlogen mellett – a szabadságot is, mint eszmét tűzte zászlajára és rendesen elcsépelte”

Szabadság tekintetében is összezavartak rendesen. De nem csak engem, egysorsú embertársaimat is. Ha ma feltennénk az utca emberének a kérdést, határozza meg, mi a szabadság, nagyjából olyan frázisokkal állna elő, mint a demokrácia magyarázatakor. Ha pedig egy platformon említjük a szabadságot és a demokráciát, az végleg borítja a pihent agy nyugalmát.

Emlékszem, fiatal korom egy nívós munkahelyén volt egy tréfásnak beállított főnököm. Alapból szánalmas volt, de erre még rátett egy lapáttal darabos humorával. Mikor azzal álltam elő, hogy szabadságra szeretnék menni, minden egyes alkalommal elszavalta nekem Vörösmarty Mihály Szózat c. versének idevágó passzusát: „Szabadság! Itten hordozák véres zászlóidat, s elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt”.  Engem a guta kerülgetett, hiszen én csak egy napra szerettem volna kimenőt kapni, nem véres zászlókat hordozni itten…

A Wikiszótár.hu – mint a témában okosnak tartott forrás, bizonyára nem saját kitalálmányként – az alábbiakat adja tudtunkra:

„Korlátok nélküli állapot, amely egy ideális helyzet. Ekkor egy személy vagy csoport az élet minden egyes területén (egyéni, családi és társadalmi-környezeti szinten egyaránt) tetszés szerinti lehetőséggel képes bármivé válni, bármit megtenni, bármivel rendelkezni, mások ugyanilyen állapotának, illetve a közös környezet fennmaradásának megsértése, lerombolása nélkül.”

Hoppá-hoppá! Már az első gondolat megrémiszt. Mi az, hogy „korlátok nélküli állapot”? Én szeretek a korlátok mellett menni, egyfajta biztonságot ad. Miért szerelnék le például a korlátot a lépcsőházban? vagy a közlekedésben? Netán a parlamentben? És ezt még ideális helyzetnek is neveznék? A magyarázat másik felét már ki sem szeretném fordítani. Valami zavaros zöldítésbe fog, de a szabadság lényegét nem vázolja fel számomra megfogható formában. (mert ugye én a Szabad Európához szoktam)

Jóval huncutabb egy másik megközelítése:

„A szabadság valójában az élet megértésével jöhet el. A szabadság nevében nem lehet bárki másnak a jogait korlátozni. A szabadság nem jelenti azt, hogy felelősség és irányítás nélkül az élet bármely területének a pusztulását okozzuk. A szabadság megőrzéséhez állandóan légy résen!”

Már az első mondatnál elvesztem. Az utolsó pedig a cserkészeket citálja elő. Ez valami konspiráció!? Ezek szerint, aki képes megérteni az életet, az már szabad? Akkor ezért van olyan kevés szabad ember? Az a néhány meghúzódik Nepál és a Himalája környékén, vagy elvonulva a világ más csendesebb zugában esetleg tudományos kutatóintézetek vagy kolostorok (boros pincék) mélyén és élvezi a szabadságot. (véres zászló és Szabad Európa híján)

Aztán pedig előjön azzal, hogy valaki fellép a szabadság nevében. Megjelenik előttem a kép: valaki bekopog: – szabadság elvtársak! Jöttünk korlátozni. Jogos a fellépés, hiszen honnan tudhatnák ők – tanult és erre kiképzett állampolgárok –, akik megértették az életet, hogy én felelősség és irányítás híján nem okozok kárt az életben? Úgy általában és hevenyészve. Maradok a jól bevált Szabad Európa élményemnél. Nekem nem adnak be bármit, csak ami kézzel fogható!

A szintén mérvadónak elfogadott Wikipédia már a gyakorlat felől közelít, s a következőket írja:

„Liberté, Égalité, Fraternité” (azaz, „Szabadság, egyenlőség, testvériség”) a Francia Köztársaságnak az alkotmány 2. pontjába foglalt nemzeti mottója, amely a francia forradalom Liberté, égalité, fratternité, ou la mort! (Szabadság, egyenlőség, testvériség vagy halál!) jelmondatából származik”

Na, ez már közelebb áll az én Szabad Európa élményemhez. Azt persze – kegyelettel adózva az eszméért elesettek emléke előtt! –, továbbra sem értem, hogy a három közül kell választani, vagy lehet párosítani is. Egy szakállas vicc jut eszembe: Döntsön! Iszik vagy vezet!? De a hármat ne csinálja egyszerre!

Lehet, én vagyok ferdén beállítva, de nekem e gondolatok kapcsán, mindig a jó öreg „fegyverbarátság” szlogen ugrik be. Ez a két szó, alapból ellentéte egymásnak, de az emberarcú rezsimnek sikerült ötvöznie, mint az egymással nem egyesíthető fémeket. Hangzásában igen közel áll például a „fegyveres családvédelem” vagy az „erőszakos tündérmesék” (vagy a Pink Floyd „Atom heart Mother”). Lelki szemeim előtt felröppenni látom a „szabad” madarat, amint jóhiszemű, családszerető vadászok, pusztán emberbaráti megfontolásból leszedik egy sörétessel.

Nem szeretnék tovább bonyolódni a filozófiainak sem nevezhető fejtegetésbe, így maradjunk annyiban, hogy én nem értem a szabadság lényegét, és eddigi életem során mindenki csak félre és bele és el és össze-vissza (meg még az összes többi igekötő) magyarázta nekem az adott szó lényegét.

Arra is felfigyeltem (bár jól palástolják), hogy nálam okosabbak – azok, akik a Liberté nevében kiállnak a nyilvánosság elé és magvas gondolatokat hintenek a pórnép számára – mint a megfoghatatlan mannát, úgy szokták szétszórni a szabadság eszméjét. Mikor pedig valami nagyon megrázót – mint mondjuk a Szabad Európa – szeretnének tálalni, akkor – mutató és középső ujjaikat szétnyitva, a hüvelyket szorosan befordítva (a szivar már csak feleslegesen ott maradt kellék – bocs!) – csak annyit vágnak a tömeg elé, mintegy étkül: „… és akkor lesz, szabadság, demokrácia és az jó lesz!” Jobbára hozzá szokták tenni: „mindannyiunknak”. Vagyis, a szabadság szétosztása, már ezen a ponton megkezdődik. Nektek az eszme, nekem az anyagiakra váltható támogatásotok.

Egy orosz mondás, ekképpen fogalmazza meg a szabadság lényegét:

„A szabadság az, amikor magad határozod meg a pórázod hosszát. Ha nincs nyakörved – az nem szabadság. Azt jelenti, senkinek nem kellesz…”