//A birodalom elfeledett megalapozója
„Még sok munka várt Ivánra, hogy beteljesítse álmát. Meg kellett hódítania  a tveri, permi, vjatkai és ugrai fejedelmségeket, amit meg is tett, s uralkodása végére az általa birtokolt földterület szépen gyarapodott. Ám még fontosabb volt, hogy hihetetlenül megnőtt befolyása a környező fejedelemségekben” #moszkvater

A birodalom elfeledett megalapozója

MEGOSZTÁS

Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót?  Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Szerzőnk az orosz történelem rögös útján barangolva, az oroszság gyökereihez leásva annak járt utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig. Sorra véve az orosz történelem fordulópontjait, végül arra a következtetésre jut, hogy nincs Európa Oroszhon nélkül és fordítva.

„Még sok munka várt Ivánra, hogy beteljesítse álmát. Meg kellett hódítania  a tveri, permi, vjatkai és ugrai fejedelmségeket, amit meg is tett, s uralkodása végére az általa birtokolt földterület szépen gyarapodott. Ám még fontosabb volt, hogy hihetetlenül megnőtt befolyása a környező fejedelemségekben” #moszkvater
„Még sok munka várt Ivánra, hogy beteljesítse álmát. Meg kellett hódítania  a tveri, permi, vjatkai és ugrai fejedelmségeket, amit meg is tett, s uralkodása végére az általa birtokolt földterület szépen gyarapodott. Ám még fontosabb volt, hogy hihetetlenül megnőtt befolyása a környező fejedelemségekben”

Ha az orosz történelem annaleseit végig lapozzuk, első cárként mindenütt IV. azaz Rettenetes Ivánt említik. Akinek már a nevét is helytelenül fordították magyarra, és évtizedeken át Rettegett Ivánként tisztelték, noha pontosabb a Rettenetes Iván fordítás. Semmi kétség, az első név is találó, és van némi izgalmas, romantikus íze. Hiszen valóban rettegtek tőle, miközben bevégezte egy nagy birodalom alapjai lerakásának fáradságos, alattvalóiból vért és verítéket kisajtoló munkáját.

„Szó se róla, IV. Iván izgalmas és ellentmondásos alakja minden szempontból magára vonja a figyelmet, ám én mégis arról az uralkodóról szeretnék szólni, aki talán a legtovább ült Oroszhon trónján, pontosan 43 esztendeig”

Nem szélsőséges megnyilvánulásaival, inkább szorgos uralkodói munkájával tette fel a moszkvai nagyfejedelemséget, mint birodalmat Európa térképére. Igaz, korában csupán a minden oroszok uralkodója címet kapta meg. A nyugati forrásmunkákban viszont kajzerként és uralkodóként tisztelték az akkor még csak a moszkvai és vlagyimiri földek nagyfejedelemjét.

„Eladdig Oroszhon nagyfejedelemségek kusza konglomerátuma volt. Hogyan lesz ebből birodalom?  Senki nem sejtette. Talán az 1462-ben, huszonkét évesen trónra kerülő III. Iván sem”

Aki azonban nem félt sem a háborúzástól, sem a politikai csatározásoktól, a szövetségesek keresésétől. Évekig tartó hadjáratokkal és a szétszórt, egymással rivalizáló, s nemritkán hadakozó nagyfejedelemségek meghódításával – mézesmadzaggal vagy fegyverrel – végül eléri, hogy csatlakozzanak hozzá. De ami a legfontosabb, megszabadítja nagyfejedelemségét a tatároktól, kijelentve, elszánta magát, hogy nem fizet többé adót nekik. És nem fizetett. Egybegyűjtötte az orosz földeket és Oroszhon talpra állt.

Nehéz gyermekkor várt az ifjú cárevicsre, aki akkor még nem sejtette, hogy belőle lesz az első orosz cár. Apját, aki ellenlábasai szerint túl közel engedte magához a tatárokat s ezért a lázadó Iván Kalita megvakíttatta. Egy ideig ő nevelte a gyermeket, és még házassági fogadalmat is tettetett vele, így próbálván biztosítani hatalmát. Nem sok sikerrel.

„Ezek voltak a zűrzavaros évekként tisztelt esztendők az orosz történelemben. A trónbitorlót később utolérte a végzete. Az ifjú Iván hadi sikereinek köszönhetően végre együtt uralkodhat megvakított apjával, majd annak halála után nekiláthatott történelmi küldetésének, hogy egységes államot kovácsoljon a különálló fejedelemségekből”

A dolog sikeresen haladt, ám még útjában állt a korábban függetlenséget és Alekszandr Nyevszkij által jelentős hatalmat szerzett Novgorod. A városállamot szerződéssel kötötte magához Iván, mely kizárta, hogy a katolikus litvánokkal szövetkezzenek. A történelemből jól ismerjük, hogy az effajta szerződések már eleve kudarcra vannak ítélve. Most is így lett. Iván ismét haddal indult Novgorod ellen. Viszont bölcsebb volt annál, mintsem hogy fölöslegesen vért ontson. Bevetette az „ötödik hadoszlopot”, és Novgorod a belső viszály hatására legyengült és megadta magát.

„Novgorod maga mellé állítása után már csak egy igazi ellenfele maradt Ivánnak, a tatárok. Pontosabban a Mongol Birodalom részbirodalma az Arany Horda”

Itt a természet is Iván segítségére sietett. Az Ugra folyónál télvíz idején megvívott csatában az orosz hideghez – akkor még nem „tél tábornoknak” hívták – nem szokott mongolok visszavonulásra kényszerültek. Iván, akinek miközben hadat viselt, még otthoni, moszkvai ellenlábasaival is meggyűlt a baja, ismét politikai bölcsességről tett tanúbizonyságot. A kazanyi trónra ültette egyik ellenfelét, és így magához kötötte ezt a fejedelemséget is.

De még mindig volt egy vetélytárs. Már akkor is érvényes volt a mondás: „két dudás nem fér meg egy csárdában”. Nevezetesen, a litván nagyfejedelemséget ugyanazok a vágyak tüzelték, mint Ivánt, egyesíteni az orosz földeket. Kezdetben csak határincidensek formájában kóstolgatta Iván az ellenfelét, majd ismét ügyes húzással belviszályt keltett a litván uralkodói körökben.

„ Végül 1494 februárjában tartós megállapodás született, a litván földek egy része orosz fennhatóság alá került”

És hogy ne veszélyeztesse semmi III. Iván birodalmát, sikerült szövetségre lépnie a krími kánsággal, s ezt élete végéig meg tudta őrizni. A Kazányi kánságba viszont beletört a bicskája, és nem tudta végleg magához kötni ezt a területet. Igaz, ebben halála is megzavarta. Ezt a feladatot majd később, kegyetlenül kemény kézzel egy másik Iván oldja meg.

Északról is csak bajok szakadtak Iván nyakába. A Német lovagrend által uralt balti államok, összefoglaló néven Livónia nem örült az orosz terjeszkedésnek, ők szerették volna bekebelezni ezeket a területeket. Nekik sem volt szerencséjük, a következő orosz uralkodó, immár cár, Rettenetes Iván Oroszhonhoz csatolta Livóniát, végleges bekebelezése azonban annak a Nagy Péternek sikerült, aki „ablakot nyitott Európára”.

„Még sok munka várt Ivánra, hogy beteljesítse álmát. Meg kellett hódítania  a tveri, permi, vjatkai és ugrai fejedelmségeket, amit meg is tett, s uralkodása végére az általa birtokolt földterület szépen gyarapodott. Ám még fontosabb volt, hogy hihetetlenül megnőtt befolyása a környező fejedelemségekben”

Nem maradt észrevétlen az uralkodása Moszkvában sem. Voltaképp ő csinált fővárost belőle. A Kreml jelentős épületeinek egy része, a Katedrális tér ékességei, így az orosz cárok koronázó temploma, az Uszpenszkij-székesegyház, az uralkodók házi temploma, a Blagovescsenszkij-székesegyház, valamint a Granovitaja-palota Iván alatt épült, és olyan neves olasz építőmesterek munkálkodtak rajta, mint a Mátyás királyt is szolgáló Aristotele Fioravanti.

A cárnak már a külleme is tekintélyt parancsolt. Magas, kissé hajlott hátú, de azért jóképű férfi volt, nem véletlen kapta a „nagy” előnevet. Ugyanakkor szigorú, sőt félelmetes jelleme tekintélyt parancsolt.

„Talán még jobban is megszolgálta a <rettenetes> jelzőt, mint utóda, IV. Iván”

Tekintete félelmetes volt, főképp a fehérnépnek, akik ha lehetett, kerülték vele a találkozást és egyenest rettegtek a szemkontaktustól. Annak ellenére, hogy döntéseiben megfontoltnak és körültekintőnek bizonyult, nem vetette meg az italt, ebédnél gyakran annyira elengedte magát, hogy álomba szenderült. És bármilyen határozott és kegyetlen volt a döntéseiben, hallgatott a bojárokra, a tanácsadóira s azt, aki ellentmondott neki, – szerfölött ritka ez a zsarnokoknál, – gyakran megjutalmazta.

„Persze, már az is kérdés, nevezhetjük-e III. Ivánt zsarnoknak. Aligha tűnhetett túlságosan ki kegyetlen jellemével korabeli uralkodótársai közül, akik szintén nem voltak lágyszívűek és engedékenyek. Egy nagy birodalom felépítéséhez nem csak elhivatottság és elszántság kell, de vasakarat is”

Ezt az orosz történelem a későbbiekben bizonyította. Mint ahogy azt is, hogy ez a megingathatatlan elszántság hasznos lehet, lásd a II. világégésben játszott szerepüket,

De ne fussunk annyira előre az időben, mert történelmi barangolásunkban következik az orosz múlt egyik legellentmondásosabb alakja, Rettenetes Iván.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.