Milyen tanulságokat vonhatunk le a járványból? Hogyan fordítsuk át a válságot lehetőséggé?  Hogyan folytatódik a történelem, és miként néz ki a sokszínű világ utópiája? Ezekről a kérdésekről folyik a beszélgetés mától három napon át a Valdaj Klub XVII. éves, ezúttal hibrid formában, a moszkvai helyszínen és online párhuzamosan zajló találkozóján.

Az idei év történései megrázták a világ közvéleményét. A koronavírus-járvány kiváltotta válság megállította az életet. Karanténba zárta emberek milliárdjait, megbénította a világgazdaságot és a mindig dinamikus nemzetközi politikát. Mi sem természetesebb ezek után, hogy a világ egyik vezető elemző központjaként

„a Valdaj Klub a COVID-19 következtében előállt helyzet elemzését, és világ átalakulásának lehetséges fejlődési irányait helyezi éves találkozójának a középpontjába”

Erről szól a klub Szergej Lavrov külügyminiszter részvételével a napokban bemutatott, „A sokszínű világ utópiája: hogyan folytatódik a történelem” címet viselő szokásos éves jelentése is. A tanulmány az utópiára helyezve a hangsúlyt rendhagyó formában elképzeli az ENSZ főtitkárának a szervezet fennállásának 100. évfordulóján, 2045-ben elmondott beszédét, és képzeletbeli interjút közöl ugyanebből az évből Edward Snowdennel.

„A pandémia nem állította fejre a világrendet. A második világháború után kialakult nemzetközi szabályok és intézményrendszer eróziója már a 21. század elején megkezdődött. A járvány csak felgyorsította a folyamatot, ám lényegesen új dolgokat nem hozott. Méreteinél fogva ugyanakkor szimbolikusan lezárta az eddig fennálló világrendet, és az új berendezkedés kezdetét jelentette”

– szögezi le a Valdaj Klub tanulmánya. A mai nemzetközi politikát általában a káosz felé csúszás állapotaként írják le az elemzők. Az előző berendezkedés mechanizmusai már nem működnek, így egy szabályok nélküli, kaotikus világba léptünk. Omladozó, egyre bizonytalanabbá és veszélyesebbé váló világról írtak már a Valdaj Klub elmúlt években publikált jelentései is. Ez az állapot azonban szépen hangzó metaforából szörnyű valósággá vált. Az idei jelentés szerzői – Oleg Barabanov, Timofej Bordacsev, Jaroszlav Liszovolik, Fjodor Lukjanov, Andrej Szusencov és Ivan Timofejev – azonban megjegyzik, hogy a káosz csupán az átmenet korszakának jellemzője. Az előző világrend omladozása azonnal átmegy az új berendezkedés épülésébe.

„Ezt a helyzetet a járvány csak felgyorsította. Most néhány hónap alatt játszódik le mindaz, amihez máskor évek kellenek”

A 2020-as év leginkább jellemző fejleménye a szerzők szerint a határok lezárása, amely egyben az államok szuverénné válásának a szimbólumaként is felfogható. A COVID-19 olyan kihívás elé állította az egyes nemzetek egészségügyi- és biztonsági rendszerét, mint talán még soha, az új helyzet pedig az információs és kommunikációs technológiák soha nem látott virágzását hozta el. A járvány közben katalizátorként erősített fel olyan, egyébként ijesztő jelenségeket, mint a kollektívák szétesése és az individualizálódás. A járvány csúcsán mindenki előtt egyértelművé vált az intézmények működésképtelensége is.

„Mindez a döntések meghozatalában az egyes embereket és az államokat is a nagyobb önállóság és az életünk felett érzett felelősség megnövekedése felé lökte. Az individualizáció a szociális és a gazdasági szférában is szemmel látható”

Az emberek az új kihívásokra nem a formális közösségek (intézmények) keretein belül keresik a válaszokat, hanem az azonosan gondolkodók egy-egy konkrét érdek mentén fognak össze. Efelé löki a társadalmat a szociális média is.

Válságban van a pártrendszer is. Még az új típusú populista pártok is. A klasszikus pártok látványosan veszítik el a politikai reprezentációban a hatékonyságukat, és a helyüket ránézésre amorf, határozott ideológiai irányvonalat nem képviselő, egy-egy konkrét probléma megoldását célzó civil mozgalmak veszik át. Egyre inkább ezek a szervezetek tematizálják a közbeszédet.

„Vezetők új generációja, és általában véve is egy új nemzedék jelenik meg a színen. A politikában a meghatározó szerepet egyre inkább az úgynevezett posztheroikus korban felnőttek játsszák”

Az eddig is ismert veszélyek nem tűnnek el, ám az új generációk legfőbb törekvése a lehetőségek minél hatékonyabb kiaknázására és a komfortzóna minél teljesebb kiszélesítésére irányul. Ez a stílus lecsapódik majd a nemzetközi politikában is.

A társadalmak sejtjeinek szintjén zajló változások meghatározzák az államok viselkedését a globális porondon is. Jó példa erre a Greta Thunberg jelenség. Az úgynevezett globális társadalom igazi és sok tekintetben ijesztő, strukturálisan amorf, anarchisztikus, atomizált természetű, a mai realitásoknak jobban megfelelő alternatívákat mutat fel.

„Az államok nemzetközi szinten ugyanolyan kihívásokkal szembesülnek, mint a polgárok nemzeti szinten. Ennek következtében csökken az intézményekbe vetett bizalom, és előtérbe kerülnek a partikuláris, személyes, sokszor pillanatnyi és téves érdekek”

Ettől a nemzetközi élet változékonnyá, impulzívvá válik. Korunk egyik jellemzője így a bizonytalanság, ezért aztán a jelentés szerzői sem vállalkoztak a világrendszert illetően öt vagy tizenöt éves prognózisokra. Inkább az utópiába, mint műfajba menekültek, és az elképzelt ideális világot próbálták meg leírni.

„Kerülve a pánikkeltést, ehelyett inkább azt az üzenetet megfogalmazva, hogy minden nagy válság lehetőség is új fejezetet nyitni a történelemben. Méghozzá olyan fejezetet, amely többet ígér a jelenleginél”

Mint fogalmaznak, helye van most az utópiának, hiszen a globális napirend kiürülőben van. Nem a fejlődés, a növekedés periodikusan ismétlődő válságát látjuk. Eltűnt az átgondolt, elfogadott koordináta rendszer, kifulladtak az olyan rendszeralkotó doktrínák, ideológiák, mint a szocializmus vagy a liberalizmus. Az új utópia megjelenését valahol az amerikai utcákat elöntő tiltakozásokban, az emlékművek ledöntésében, vagy a klíma aktivisták ijesztő felhívásaiban foghatjuk meg.

„A 21. század demokratikus utópiájaként a szerzők a mértékletesség harmóniájára törekvést határozzák meg. Egy olyan világét, amelyben senki nem kaphat meg mindent. S ha a hegemónia már -mint látjuk – nem lehetséges, akkor erre törekedni sem lehet racionális cél”

A Valdaj szerzői az utópia megfogalmazásakor nem a történelem végéről, de még csak nem is a történelem visszatéréséről beszélnek. A történelem a legtermészetesebb módon folytatódik, és ezt a világot már a legerősebb hatalmak sem képesek dominálni. Sem katonai, sem pedig etikai értelemben. Mint fogalmaznak, az előttünk álló fejlődési szakaszalapja a sokszínűség.