//A Pax Americana végórai
„A Pax Americana már jó ideje gyengül, az utóbbi években pedig már egyenesen recseg-ropog. Az okok Amerika belső problémáitól a nemzetközi politikában zajló folyamatokig bezárólag sokrétűek. Ezek között az egyik legfontosabb azonban az, hogy az Egyesült Államok a hidegháború végével túlnyerte magát” #moszkvater

A Pax Americana végórai

MEGOSZTÁS

Hiába hangoztatta megválasztásakor Joe Biden, hogy Amerika visszatért, és kész újra vezetni a világot, a kaotikus afganisztáni kivonulással megmutatta a gyengeségét. Ez növeli az Egyesült Államok ellenfeleinek önbizalmát, miközben a szövetségesek elárulása tovább rombolja presztízsét. Afganisztán ismét pontot tett egy korszak végére. Ahogy jó harminc éve nyilvánvalóvá tette a Szovjetunió hanyatlását, ezzel hatalmas lökést adva a kétpólusú világrend összeomlásához, most a Pax Americanát temetve maga alá, az egypólusú berendezkedést zárta le.

„A Pax Americana már jó ideje gyengül, az utóbbi években pedig már egyenesen recseg-ropog. Az okok Amerika belső problémáitól a nemzetközi politikában zajló folyamatokig bezárólag sokrétűek. Ezek között az egyik legfontosabb azonban az, hogy az Egyesült Államok a hidegháború végével túlnyerte magát” #moszkvater
„A Pax Americana már jó ideje gyengül, az utóbbi években pedig már egyenesen recseg-ropog. Az okok Amerika belső problémáitól a nemzetközi politikában zajló folyamatokig bezárólag sokrétűek. Ezek között az egyik legfontosabb azonban az, hogy az Egyesült Államok a hidegháború végével túlnyerte magát”
Fotó:EUROPRESS/S.S. MIRZA/AFP

Még a legelvakultabb atlantisták is bukásként élik meg az Egyesült Államok afganisztáni kivonulását, amelynek kapcsán sokakban felrémlettek a kétségbeesett saigoni menekülés képei. A vietnámi vereség ugyan már felvillantotta Amerika gyenge pontjait, ám 1975-ben az Egyesült Államok még ereje teljében képes volt túltenni magát ezen a kudarcon. Ráadásul néhány év múlva a nagy ellenlábas, a Szovjetunió is belefutott egy hasonlóan kilátástalan háborúba, mégpedig éppen Afganisztánban.

„Vietnámot sokára emésztette meg Amerika, a mostani fiaskó következményei azonban jó eséllyel ennél is súlyosabbak lesznek. Sok tekintetben a szovjetek afganisztáni kudarcához mérhetők”

Már csak azért is, mert az 1980-as évek végéhez hasonlóan most is átalakulóban van a világrend, így az ilyen bukások hatása megsokszorozódik. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez a kivonulás szimbolikusan lezárja az egypólusú világrendet, és felerősíti a már enélkül is a többpólusú berendezkedést alakító trendeket.

„A Pax Americana már jó ideje gyengül, az utóbbi években pedig már egyenesen recseg-ropog. Az okok Amerika belső problémáitól a nemzetközi politikában zajló folyamatokig bezárólag sokrétűek. Ezek között az egyik legfontosabb azonban az, hogy az Egyesült Államok a hidegháború végével túlnyerte magát”

Olyannyira, hogy beleszédülve a sikerbe, már az egész világra megpróbálta kiterjeszteni az általa képviselt értékrendet. Ám még ennél is nagyobb problémát okozott, hogy amint azt Afganisztán esetében is látjuk, a demokrácia exportja időközben elveszítette pragmatikus jellegét, és a globális befolyás kiterjesztésének fedősztorija helyett öncél lett.

Az amerikai elit maga is elhitte azt, amit korábban propagandisztikus célokból hirdetett, így elvesztette kapcsolatát a valósággal. Persze, Amerikában is vannak jó szakértők, a Pentagon az afganisztáni kivonulástól is óvta a politikai vezetést, azonban a fenti okok miatt a döntéshozók már saját csapdájukba esve az ideológia rabjaivá váltak.

„Eközben, amint az a hanyatló birodalmak esetében lenni szokott, az amerikai társadalom öngyilkos megosztottsága is rombolja az első számú hatalom nemzetközi presztízsét”

Mint ahogy az is, hogy az Egyesült Államok Afganisztán előtt visszavonulót fújt Szíriában, és lassan Irakot is feladja. Közben egymás után árulja el szövetségeseit, előbb a kurdokat, majd most nemcsak a nyugatos modernizációt támogató afgán nagyvárosi középosztályt, de a hívására katonákkal a közép-ázsiai frontra siető baráti országok sorát is. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy egyre több állam szeretne szabadulni az Amerika világhatalmi szerepének fontos pillérét jelentő dollártól, Kína pedig éppen a liberális gazdasági világrend nyújtotta adottságokkal élve államkapitalista rendszerével hatékonyabban adaptálódik a modern kapitalizmushoz, akkor láthatjuk, hogy Amerika szempontjából nézve nagy a baj.

„Visszatérve Afganisztánhoz, vannak, akik még a tíz évvel ezelőtti „arab tavaszt” idézik, és úgy látják, hogy a mostani kivonulás átgondolt, és az irányított káosz stratégiájának a része”

E gondolatmenet szerint a csapatkivonás következtében a tálibok kiterjesztik tevékenységüket a térségben, amivel Amerika közvetetten zavart okoz a kínai Xinjiang-Ujgur tartományban, blokkolja Peking gazdaságdiplomácia expanzióját, Közép-Ázsiában leköti Oroszországot, a síita-szunnita szembenállás mentén pedig nyomás alá helyezi Iránt.

Mások ehhez még hozzáteszik, hogy közben a menekültek újabb áradatával Európát is tovább gyengíti. Jól hangzik, ám semmi nem mutat arra, hogy Washington saját pozícióit erősítve tudatosan döntené káoszba a régiót.

„Sokkal inkább azt látjuk, hogy az egyre mélyebb válságba süllyedő Amerika ennyire képes”

Mint ahogy ön­iróniával fogalmazza meg ezt egy manapság népszerű amerikai vicc, amelyik azzal vigasztalja a létezésének értelmetlenségén rágódó polgárt, gondoljon arra, az Egyesült Államok húsz évet és dollármilliárdokat áldozott arra, hogy a tálibok hatalmát a tálibok hatalmára cserélje. Ez a kudarc nemcsak az Egyesült Államok szuperhatalmi képességeit, és azt kérdőjelezi meg, hogy Amerika képes a világ vezetésére, de az egész Nyugat lehetőségeit beszűkíti.

„Eközben a rendszerek versenyében az autoriter berendezkedések érveit erősíti, világnézeti értelemben pedig megnöveli általában az iszlám világ, ezen belül is a szélsőségesek önbizalmát”

Ugyan a tálibok most arra kapacitálják Washingtont, hogy ne zárja be a nagykövetségét Kabulban, ezzel együtt azonban egyértelmű az Egyesült Államok és a Nyugat térségbeli pozícióinak látványos gyengülése. Ezen nem változtat az sem, hogy a tálibok legitimációs hiánya még nyitva hagy számukra egy kiskaput. Az erőviszonyokat azonban jól mutatja, hogy míg két évtizede a közép-ázsiai országok lehetőséget adtak amerikai katonai bázisok létesítésére, és erre Oroszország is rábólintott, most erről sem Moszkva, sem pedig az Afganisztánnal szomszédos államok nem akarnak hallani.

Az Egyesült Államok és a NATO után maradt űrt a nagyhatalmak közül a legnagyobb eséllyel Kína és Oroszország tölti be, míg a regionális játékosokat tekintve, a tálibokhoz fűződő hagyományos kapcsolatai révén Pakisztán lehet kulcsszereplő…  …Az Afganisztán körüli nagy játszma tehát részben régi, részben pedig új szereplőkkel kiegészülve tovább folyik.

(A cikk teljes terjedelmében a Demokrata című hetilapban itt olvasható)

CÍMKÉK:
MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.