
„A terv Európát olyan fizető féllé teszi, akinek lényegében semmibe sincs beleszólása. Ez Brüsszelnek nyilvánvalóan nem tetszik, ám mindent megtett a marginalizálódás érdekében”
Fotó:EUROPRESS/EMMANUEL CROSET/AFP
Kezdjük a kimondott tézisek elemzésével, amely lehetővé teszi számunkra, hogy meghatározzuk azokat a kulcsfontosságú trendeket, amelyek a közeljövőben a fejleményeket alakítják.
Washington – ismét Oroszország felé fordulva – határozott, de egyoldalú megközelítést mutat. Mondjuk ki, diktál. A 28 pont az erő és a befolyási övezetek helyreállításának/újraosztásának logikáját követi, és már hű lenyomata a szabályokon alapuló világrend utáni berendezkedésnek. Az olyan javaslatok, mint J.D. Vance alelnök kereskedelem- és turizmusfejlesztési ötlete, látszólagos apolitikus jellegük ellenére egyértelműen a Trump-adminisztráció alapvető paradigmaváltás iránti vágyát mutatják. Ennek a lényege, hogy
„a Fehér Ház eltávolodva a katonai konfrontáció logikájától a Washington által pragmatikus gazdasági együttműködésnek tekintett irány felé fordul. Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagyja a konfliktus alapvető politikai és területi előfeltételeit”
Az Axios szerint az ukrán és az európai eliteket sokkoló titkos terv kiszivárgott részletei arra utalnak, hogy az amerikai javaslat valószínűleg a frontvonal jelenlegi erőviszonyainak reális elismerésén alapul. Erre utal az a kitétel, miszerint az Ukrajnának – beleértve a donyecki régió még az ellenőrzése alatt lévő részeinek átadását – jelentős területi engedményeket kell tennie. Ez – mint ezúttal is azonnal kiderült – kategorikusan elfogadhatatlan Európa számára.
Ukrajna álláspontja ebben a helyzetben rendkívül ambivalens. Egyrészt Zelenszkij hivatalosan is kijelentette, hogy hajlandó együttműködni a kulcsfontosságú donornak és szövetségesnek tekintett Trump-adminisztrációval, másrészt az amerikai nyomásra történő bármilyen területi engedményezés politikai öngyilkossággal lenne egyenlő a jelenlegi kormány számára, és súlyos belpolitikai válságot válthatna ki”
Zelenszkijnek a méltóság megőrzéséről szóló kijelentése kísérlet arra, hogy egyensúlyt találjon Washington támogatásának elengedhetetlen fenntartása és az olyan feltételek elfogadásának lehetetlensége között, amelyeket az ukrán társadalom jelentős része kapitulációnak tekintene.
„Moszkva reakciója továbbra is kulcsfontosságú, és a Kreml egyelőre kiváró állásponton van”
Azok a kijelentések, miszerint az amerikai képviselők konzultáltak az oroszokkal, és hogy a terv mind az ukrán, mind az orosz álláspontot tartalmazza, az egyik részről a Kirill Dmitrijev illetve Rusztem Umerov, míg a másikról Steve Witkoff által működtetett előzetes kommunikációs csatornák létezésére utalnak. A kulcsmomentum azonban a terv hivatalos „bemutatása” Kijevben – egyelőre a Bankova visszafogott és a korábbiaknál talán óvatosabb az elutasítása -, és a Kreml ezt követő tudatos válasza lesz. Oroszország valószínűleg nem annyira magát a dokumentumot fogja értékelni, mint inkább Washington valódi hajlandóságát arra, hogy Kijevet az orosz érdekek figyelembe vételének az elfogadására kényszerítse. Az elkövetkező napok – tekintettel az európai szövetségesek szkepticizmusára – választ adnak valamint magának az amerikai álláspontnak a fenntarthatóságára is.
„A válság megoldásának alakulását célzó erőfeszítéseket a közeljövőben az intenzív tesztelés és a diplomáciai alkudozás fogja jellemezni”
A Trump-adminisztráció, jellegzetes „üzletkötő” stílusában eljárva, de a reális erőviszonyokból kiindulva megpróbál majd egy, az egyik fél számára elfogadhatatlan diktátumot keresztülverni már csak azért is, mert attól tart, hogy Oroszország a háború folytatódásával túlnyeri magát, és ez már a Nyugat imázsát is csorbítaná. Európa ezekről a realitásokról tudomást nem véve most a németek vezetésével ismét megpróbálja morális síkra vinni az egyezkedést, és kizárólag az európai fősodor szempontjai alapján megtorpedózni a rendezési elképzeléseket, ám ezúttal könnyen az aggódó megfigyelő szerepében találja magát, akinek az érdekeit figyelmen kívül hagyhatják. Már csak azért sem, mert a történelmi tapasztalat az, hogy nem a vesztesek diktálják a béke feltételeit. Ukrajna egyre kevésbé fog tudni önállóan dönteni, e téren a szuverenitás elvesztésének a szélére sodródott, nehezen tudja feloldani azt a dilemmát, hogy Trumpnak nem mondhat nemet, de ezt a tervezetet a jelenlegi állapotában belpolitikai következmények nélkül elfogadni sem tudja. Eközben Oroszország azt méri fel, hogy ez az amerikai forgatókönyv a Kijevvel folytatott közvetlen tárgyalások nélkül is elvezethet-e stratégiai céljai eléréséhez.
Valószínűleg intenzív diplomáciai játszmák időszakára számíthatunk, ahol a békét előtérbe helyező retorika elfedi a befolyási övezetekért folytatott ádáz küzdelmet. A valódi rendezés kilátása mindaddig elérhetetlen marad, amíg nem találnak olyan formulát, amely nem követeli meg a teljes megadást egyik féltől sem. Ebbe az irányban tett lépést – de úgy tűnik, nem elegendőt – ez a tervezet. A másik megoldás, hogy az Egyesült Államok elfogadtatja a szövetségeseivel a realitásokat. Már amennyiben ez az érdeke, és van ehhez ereje.
„S akkor nézzük, mi rajzolódik ki a kiszivárgott rendezési tervből”
A terv kulcseleme, hogy az el nem kötelezett státus és az atlanti integrációs törekvések feladásának az alkotmányban rögzítésére kényszerítse Ukrajnát. Kijev szempontjából ez egyfajta kapitulációt és a külpolitikai szuverenitás elvesztését jelenti. Ez a döntés ugyanis megfosztja a geopolitikai manőverezés fő eszközétől, és az országot kizárólagos befolyási övezetbe helyezi egyrészt Oroszország, de inkább Amerika részéről. Az ukrán fegyveres erők méretének korlátozása – igaz, a 600 ezres hadsereg európai méretekben hatalmas -, valamint a jelentős területek „hatékony orosz ellenőrzés” alatt történő demilitarizálása
„Ukrajnát visszahelyezi hagyományos történelmi helyére, és ezúttal az Egyesült Államok biztonsági garanciái alatt álló pufferállammá alakítja. Mivel ezt valószínűleg nehéz lesz elkerülni, így nem ezen a téren kéne alkukra késztetni Trumpékat”
A Krím és az LNR/DNR de facto oroszként elismerése, valamint Herszon és Zaporizzsja esetében a frontvonal „befagyasztása” az aktuális állapotok mentén, ha nem is de jure, ám lényegében jóváhagyja a területi igényeket. Ezt Zelenszkij aligha fogadhatja el, de mivel már az elutasításra sincs mozgástere, megpróbálja úgymond kimozogni ezt a helyzetet. Az erőszakkal történő határmódosítást tiltó záradék megszilárdítja a már alkalmazott erőszak eredményeit, amit az Európa Unió a dokumentumot „nagyon gyengének” nevezve kategorikusan ellenez.
„Ez valahol érthető is, hiszen bár maga is sokat tett érte, ám Európa ennek a játszmának, a rendezésnek egyértelműen a vesztese”
A tervezet teljesen figyelmen kívül hagyja az EU álláspontját, kulcsfontosságú döntéseket helyezve át a határain kívülre. Ezen kívül a NATO egységeinek lengyelországi telepítése és az USA-NATO-Oroszország biztonsági formátum létrehozása az európaiak egyenlő részvétele nélkül tovább marginalizálja az Európai Uniót, mint geopolitikai szereplőt. A rendezés gazdasági része szintén figyelmen kívül hagyja Európa érdekeit. Az a követelés, hogy Európa 100 milliárd dollárral járuljon hozzá az újjáépítéshez, miközben az Egyesült Államok a befagyasztott orosz eszközökből származó nyereség 50 százalékát kapja, az erőforrások Washington javára történő újraelosztásának tűnik.
„A terv Európát olyan fizető féllé teszi, akinek lényegében semmibe sincs beleszólása. Ez Brüsszelnek nyilvánvalóan nem tetszik, ám mindent megtett a marginalizálódás érdekében”
A Kreml számára ez a terv valóban jó opció, mivel a „különleges katonai művelet” fő célkitűzését kezeli. Legitimál egyes területeket, feloldja a szankciókat, visszahelyezi Oroszországot a „nagyhatalmak klubjába” (G8), és megnyitja az utat a hosszú távú gazdasági együttműködés előtt az Egyesült Államokkal. Ez persze erősíti a függőséget Washingtontól, ami valószínűleg nemcsak Brüsszelnek, hanem Pekingnek sem fog tetszeni. Mint ahogy Kína ellenzi a Trumpot döntőbíróvá tevő „Béketanácsot” is, míg a befagyasztott eszközökre vonatkozó közös projektek olyan pénzügyi kapcsolatok rendszerét hozzák létre, amelyben Moszkva partnerré válhat. Ezért aztán nem kizárt, hogy Peking inkább a háború folytatására kapacitálja Moszkvát.
„A terv nyilvánosságra hozatala egyfajta diplomáciai kihívás. Ukrajnában súlyos politikai válsághoz, a nyugati blokkon belül mély szakadáshoz, így Európában egy független út kereséséhez vezet”
Ez gyakorlatilag ultimátum, amellyel megnyílik az út az alkukon alapuló diplomácia előtt. Avagy rosszabb esetben további konfrontációhoz vezet immár új, még veszélyesebb törésvonalak mentén. A kérdés most az, hogy készen áll-e a világ arra, hogy elfogadja az ukrán szuverenitás romjaira épült Pax Americanát?
♦
Ukrajnai konfliktus rendezését célzó – koránt sem végleges – amerikai béketerv 28 pontja a nyugati sajtóban kiszivárogtatott részletek alapján:
♦
Az Európai Unió is letette pontokba foglalt elképzeléseit az ukrajnai háború befejezésére:
(Az amerikai terv 3. pontját törölték. A Reuters által megtekintett tervezetben ez állt: „Elvárás, hogy Oroszország ne támadja meg szomszédjait, és a NATO ne bővüljön tovább.”)
– Az Egyesült Államok kompenzációt kap a garanciaért.
– Ha Ukrajna megtámadja Oroszországot, elveszíti a garanciát.
– Ha Oroszország megtámadja Ukrajnát, a határozott, összehangolt katonai válasz mellett minden globális szankciót visszaállítanak, és visszavonják az új területek elismerését, valamint az e megállapodásból származó minden egyéb előnyt.
– Ukrajna Fejlesztési Alap létrehozása a gyorsan növekvő iparágakba, többek között a technológiába, az adatközpontokba és a mesterséges intelligencia fejlesztésébe történő befektetés céljából.
– Az Egyesült Államok partnerségre lép Ukrajnával az ukrán gázinfrastruktúra, beleértve a gázvezetékeket és tároló létesítményeket, közös helyreállítása, fejlesztése, modernizálása és üzemeltetése érdekében.
– Közös erőfeszítés a háború által érintett területek újjáépítésére, a városok és lakóterületek helyreállítására, újjáépítésére és modernizálására.
– Infrastruktúrafejlesztés.
– Ásványi és természeti erőforrások kitermelése.
– A Világbank egy speciális csomagot fog kidolgozni, e törekvések finanszírozásához.
– A szankciók enyhítéséről fokozatosan pontról pontra tárgyalnak és állapodnak meg.
– Az Egyesült Államok hosszú távú gazdasági együttműködési megállapodást köt az energia, a természeti erőforrások, az infrastruktúra, a mesterséges intelligencia, az adatközpontok, a ritkaföldfémek, az Északi-sarkvidéken végzett közös projektek, valamint egyéb, kölcsönösen előnyös vállalati lehetőségek területén történő közös fejlesztés érdekében.
– Oroszországot visszahívják a G8-ba.
– Az összes fennmaradó foglyot és holttestet „mindenki mindenkiért” elv alapján cserélik ki.
– Az összes civil foglyot és túszot, beleértve a gyermekeket is, visszaadják.
– Családegyesítési programot indítanak.
– Intézkedéseket hoznak a konfliktus áldozatainak szenvedéseinek enyhítésére.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HandaBandy says:
Az EU megint és bizonyítottan súlyosan impotens mert inkompetenssé degradálta magát. 0,0-et tanult a délszláv cirkuszból. Megint ide idézendő a mese a két veszekedő medvebocsról, a sajtról és a ravasz rókáról. De nem baj, lényeg, hogy az erkölcs a mi oldalunkon van és magasra tarthatjuk a szivárványos zászlót s evvel a kisebbségi kérdés per definitionem megoldva.
HandaBandy says:
Biztos megint a rossz szemüvegemet találtam meg, de tudna valaki segíteni, hogy az orosz érdekek hol vannak ezekben a kis szösszenetekben? No, meg a háborús kártérítés? A befagyasztásnak becézett lopásról meg nem is beszélve. Szóval az oroszok elvesztették a háborút? Rossz csatornát néztem? A 600 ezer bakáról meg írtam már.