„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A német kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket. Mint ezúttal is fogalmaztak, Lengyelország már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette”
Forrás:Bundesarchiv
Tudjuk, hogy Lengyelországban az oroszellenességhez hasonlóan nem nehéz előcsalogatni a németekkel szembeni ellenszenveket sem. A lengyel tudatban ugyanis mély nyomokat hagyott a történelem, az ország többszöri felosztása, amelyekben mind a keleti, mind pedig a nyugati szomszéd aktívan részt vett. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a történelmi tapasztalat megalapozta és beleégette a lengyel lelkekbe mind az oroszokkal, mind pedig a németekkel szembeni félelmeket.
„Ennek ellenére első pillantásra kissé furcsa, hogy miközben a lengyel kormány egyrészről a németekre is számít Oroszország meggyengítésében, remélt kifektetésében, ad egy hatalmas pofont a jóvátétel kérdésének ismételt előhúzásával Berlinnek. Nem mellesleg, ezzel is gyengítve az Európai Unió enélkül is repedező egységét”
Jaroslaw Kaczynski a második világháború kirobbanásának évfordulóját találta alkalmasnak a héten arra, hogy elővegye a német jóvátétel nem igazán új ötletét. A lengyel kormánypárt elnöke a háború alatt elszenvedett, több mint 527,8 ezermilliárd forintnak, 1,32 trillió dollárnak megfelelő összegre rúgó lengyel veszteségekről szóló jelentés ismertetésekor kilátásba helyezte, hogy Varsó háborús jóvátételt fog követelni Németországtól.
A jelentést a 2017 szeptembere óta működő lengyel parlamenti munkacsoport készítette. Kaczynski a terjedelmes dokumentumnak a varsói Királyi Várban szervezett bemutatóján kijelentette: a második világháború kitörésének 83. évfordulója az arról szóló döntés napja is, hogy a lengyelek nemzetközi színtérre vigyék az ügyet, és kártérítést kapjanak azért, amit Németország tett 1939 és 1945 között. Érdekes az indoklás is, hiszen Kaczynski a kárpótlás ügyében tervezett lengyel lépések egyik okának azt nevezte, hogy a lengyelekkel szembeni háborús bűnök az elit bizonyos köreit kivéve nem váltak a német köztudat részévé. „Amennyiben meg akarjuk óvni államunkat és nemzetünket az olyan eseményektől, mint amilyenek 1939-1945 között történtek, törekednünk kell a német nemzet tudatának valóban mélységes átalakítására” – fogalmazott a pártelnök.
„Mondja ezt Kaczynski annak ellenére, hogy az új német politika jelképévé vált Willy Brandt 52 évvel ezelőtti térdhajtása”
A lengyelek közül sokan ma is befejezetlennek nevezik a német-lengyel megbékélés folyamatát, és fenntartásokkal tekintenek a németekre. Tény, hogy a németek jobban rokonszenveznek a lengyelekkel, mint fordítva. A lengyelek több mint fele tartja a két ország közötti legnagyobb problémának a háborús kártérítés kifizetésének elmaradását.
Miután a náci Németország 1939 szeptemberében megtámadta Lengyelországot, a második világháború évei alatt összesen hatmillió lengyel vesztette életét. 1953 augusztusában azonban Lengyelország – az NDK-nak tett gesztusként – lemondott a kártérítésről, hogy így bizonyítsa a szocialista táboron belül a „demokrácia és a béke” iránti elkötelezettségét. A jelenlegi lengyel kormányzó erő szerint a „kommunista Lengyelország” által megkötött szerződések azonban nem érvényesek, mert azt egy bábkormány kötötte meg. Az új lengyel jelentés készítői is úgy fogalmaznak, hogy a Szovjetunió nyomására tett lengyel nyilatkozat jogilag érvénytelen.
„A német kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket. Mint ezúttal is fogalmaztak, Lengyelország már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette”
A berlini válasz kiemeli, hogy a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre a mai európai rend épül. Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt erkölcsi és politikai felelősségét. Berlin álláspontja szerint a német újraegyesítés külpolitikai vonatkozásait, így a jóvátételi kérdéseket is rendezi a két Németország és a négy megszálló hatalom (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodása – az úgynevezett kettő plusz négy szerződés –, amely hivatalosan lezárta a második világháborút Európában. A szerződést az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Lengyelország is elfogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) létrehozó Párizsi Charta aláírásával.
„A kormány álláspontját a lengyel sajtó jelentős része is támogatja. De mint a Rzeczpospolita is megjegyzi, történelmi, gazdasági szempontból a jóvátétel követelése kiválóan dokumentált, nemzetközi jogi értelemben azonban nem igazán megalapozott. S hogy miért vette elő mégis Jaroslaw Kaczynski az ötletet?”
Kézenfekvőnek tűnik, hogy az Ukrajna kompenzálásának módjairól, az orosz vagyonok kisajátításáról szóló diskurzus közepette a lengyel jobboldal vezetőjének is eszébe juthatott a régi lengyel sérelem. Ennél azonban gyakorlatiasabb szempontok is közrejátszanak a követelés ismételt elővezetésében. Ne felejtsük el, hogy legutóbb két éve merült fel hangosan ez az ötlet, éppen akkor, amikor az Európai Bizottság vizsgálatot indított a lengyel jogállamiság kérdésében. S ha már itt tartunk, akkor a járvány utáni újjáépítési pénzeket Magyarországgal együtt Lengyelország sem kapta meg. Pedig Varsó nagyon is számított arra, hogy elhárulnak az akadályok a kifizetés elől. Közben a háború gazdasági, szociális következményei egyre jobban nyomasztják a lengyel kormányt, és ez a romló helyzet a PiS népszerűségén is meglátszik. Bár még a PiS vezet, a lengyel ellenzék együttesen már megverné Kaczynskiékat, ha most lennének a választások. Ebben a helyzetben éppen a Jog és Igazság szavazó bázisában nézik egyre inkább ferde szemmel, hogy mennyit költenek az ukrán menekültekre, miközben nekik is egyre rosszabbul megy a soruk. De megingott a zloty is, gyengül a gazdaság teljesítménye, az infláció pedig az egyik legmagasabb az Európai Unióban.
„Ebben a helyzetben a PiS szokása szerint elővette a <német kártyát>, és több kérdésben, köztük a fegyverszállításokéban keményen bírálja Berlint, és igyekszik a növekvő bajokért közvetetten a németeket hibáztatni. Mindezt megfejelve a Donald Tusk vezette ellenéket a németek bábjaként, az ország elárulójaként mutatja be”
A Jog és Igazságosság választói bázisában a németellenesség fűtése egy darabig működik, és a jóvátétel felvetése pár napig el is tereli a figyelmet az égető problémákról. Ilyen volt, amikor néhány hónapja az orosz jóvátétel kérdését is bedobták a köztudatba. Persze, azt Kaczynskiék is tudják, hogy ezt a húrt azért nem lehet, és nem is érdemes a végsőkig feszíteni, hiszen a második világháború utáni rendezés feszegetése felvetné, hogy akkor a nyugati országrészt is vissza kellene adni Németországnak. De az ukránok sem örülnének, ha tőlük meg követelnék a történelmi lengyel területeket. Az orosz jóvátétel felvetésével pedig csak annyit érne el Varsó, hogy Moszkvában megerősítené azt az érzést, hogy Európával most nem érdemes semmit sem kezdeni. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy Varsó az utóbbi időben egyre inkább túlterjeszkedik a mozgásterén, a háború kérdésében egyre inkább megosztja a nyugati egységet, s ehhez a mostanihoz hasonló felvetések a hektikus európai hangulatban igazán nem hiányoznak nemcsak a németeknek, de másoknak sem.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
alf says:
Közismert, hogy Sztálin Lengyelországot 200 km-el nyugatabbra helyezte. Ha az események pikantériája folytán végbemenne egy “visszarendeződés”, mennyire örülnének a lengyelek? Azért a nyugati területek csak fejlettebbek a keleten levőknél? Akár rosszabbul is járhatnának ezzel és megszűnne a nagy lengyel-ukrán “testvériség”?
BÉLA says:
A magyar közvélemény előtt kevéssé köztudott hogy a magyar állam a 2. világháború alatt, de azt megelőző évben is sok milliárd aranypengő áru élelmiszert szálitott ki a 3. birodalomba. Amit természetesen a kamerádék nem fizettek ki. Óvatos becslések szerint is kb 5-6 milliárd aranypengő értékű élelmiszer szálitmányokról van szó. Szerintem ez a téma is megérdemelne egy cikket.