//A németellenesség hullámán ismételne a PiS
„A német kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket. Mint ezúttal is fogalmaztak, Lengyelország már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette” #moszkvater

A németellenesség hullámán ismételne a PiS

MEGOSZTÁS

Fűti a németellenességet a háborús jóvátétel ötletének felmelegítésével a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS). Úgy tűnik, más országokhoz hasonlóan a jelenlegi felfordult Varsó is megérezte a geopolitikai pillanatot régi sérelmei orvoslására. Így nemcsak az „orosz kérdést” rendezné le, és a keleti szomszédságban erősítené a befolyását, de a németekre is nyomást gyakorolna. Ha mást azért, hogy e morális kérdés felvetésével legalább a visszatartott uniós pénzeket megkapja. S ami talán ennél is fontosabb, jövőre választások lesznek, és a kormányzó erő a német kártya előhúzásával erősítené romló pozícióit.

„A német kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket. Mint ezúttal is fogalmaztak, Lengyelország már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette” #moszkvater
„A német kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket. Mint ezúttal is fogalmaztak, Lengyelország már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette”
Forrás:Bundesarchiv

Tudjuk, hogy Lengyelországban az oroszellenességhez hasonlóan nem nehéz előcsalogatni a németekkel szembeni ellenszenveket sem. A lengyel tudatban ugyanis mély nyomokat hagyott a történelem, az ország többszöri felosztása, amelyekben mind a keleti, mind pedig a nyugati szomszéd aktívan részt vett. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a történelmi tapasztalat megalapozta és beleégette a lengyel lelkekbe mind az oroszokkal, mind pedig a németekkel szembeni félelmeket.

„Ennek ellenére első pillantásra kissé furcsa, hogy miközben a lengyel kormány egyrészről a németekre is számít Oroszország meggyengítésében, remélt kifektetésében, ad egy hatalmas pofont a jóvátétel kérdésének ismételt előhúzásával Berlinnek. Nem mellesleg, ezzel is gyengítve az Európai Unió enélkül is repedező egységét”

Jaroslaw Kaczynski a második világháború kirobbanásának évfordulóját találta alkalmasnak a héten arra, hogy elővegye a német jóvátétel nem igazán új ötletét. A lengyel kormánypárt elnöke a háború alatt elszenvedett, több mint 527,8 ezermilliárd forintnak, 1,32 trillió dollárnak megfelelő összegre rúgó lengyel veszteségekről szóló jelentés ismertetésekor kilátásba helyezte, hogy Varsó háborús jóvátételt fog követelni Németországtól.

A jelentést a 2017 szeptembere óta működő lengyel parlamenti munkacsoport készítette. Kaczynski a terjedelmes dokumentumnak a varsói Királyi Várban szervezett bemutatóján kijelentette: a második világháború kitörésének 83. évfordulója az arról szóló döntés napja is, hogy a lengyelek nemzetközi színtérre vigyék az ügyet, és kártérítést kapjanak azért, amit Németország tett 1939 és 1945 között. Érdekes az indoklás is, hiszen Kaczynski a kárpótlás ügyében tervezett lengyel lépések egyik okának azt nevezte, hogy a lengyelekkel szembeni háborús bűnök az elit bizonyos köreit kivéve nem váltak a német köztudat részévé. „Amennyiben meg akarjuk óvni államunkat és nemzetünket az olyan eseményektől, mint amilyenek 1939-1945 között történtek, törekednünk kell a német nemzet tudatának valóban mélységes átalakítására” – fogalmazott a pártelnök.

„Mondja ezt Kaczynski annak ellenére, hogy az új német politika jelképévé vált Willy Brandt 52 évvel ezelőtti térdhajtása”

A lengyelek közül sokan ma is befejezetlennek nevezik a német-lengyel megbékélés folyamatát, és fenntartásokkal tekintenek a németekre. Tény, hogy a németek jobban rokonszenveznek a lengyelekkel, mint fordítva. A lengyelek több mint fele tartja a két ország közötti legnagyobb problémának a háborús kártérítés kifizetésének elmaradását.

Miután a náci Németország 1939 szeptemberében megtámadta Lengyelországot, a második világháború évei alatt összesen hatmillió lengyel vesztette életét. 1953 augusztusában azonban Lengyelország – az NDK-nak tett gesztusként – lemondott a kártérítésről, hogy így bizonyítsa a szocialista táboron belül a „demokrácia és a béke” iránti elkötelezettségét. A jelenlegi lengyel kormányzó erő szerint a „kommunista Lengyelország” által megkötött szerződések azonban nem érvényesek, mert azt egy bábkormány kötötte meg. Az új lengyel jelentés készítői is úgy fogalmaznak, hogy a Szovjetunió nyomására tett lengyel nyilatkozat jogilag érvénytelen.

„A német kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket. Mint ezúttal is fogalmaztak, Lengyelország már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette”

A berlini válasz kiemeli, hogy a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre a mai európai rend épül. Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt erkölcsi és politikai felelősségét.  Berlin álláspontja szerint a német újraegyesítés külpolitikai vonatkozásait, így a jóvátételi kérdéseket is rendezi a két Németország és a négy megszálló hatalom (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodása – az úgynevezett kettő plusz négy szerződés –, amely hivatalosan lezárta a második világháborút Európában.  A szerződést az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Lengyelország is elfogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) létrehozó Párizsi Charta aláírásával.

„A kormány álláspontját a lengyel sajtó jelentős része is támogatja. De mint a Rzeczpospolita is megjegyzi, történelmi, gazdasági szempontból a jóvátétel követelése kiválóan dokumentált, nemzetközi jogi értelemben azonban nem igazán megalapozott. S hogy miért vette elő mégis Jaroslaw Kaczynski az ötletet?”

Kézenfekvőnek tűnik, hogy az Ukrajna kompenzálásának módjairól, az orosz vagyonok kisajátításáról szóló diskurzus közepette a lengyel jobboldal vezetőjének is eszébe juthatott a régi lengyel sérelem. Ennél azonban gyakorlatiasabb szempontok is közrejátszanak a követelés ismételt elővezetésében. Ne felejtsük el, hogy legutóbb két éve merült fel hangosan ez az ötlet, éppen akkor, amikor az Európai Bizottság vizsgálatot indított a lengyel jogállamiság kérdésében. S ha már itt tartunk, akkor a járvány utáni újjáépítési pénzeket Magyarországgal együtt Lengyelország sem kapta meg. Pedig Varsó nagyon is számított arra, hogy elhárulnak az akadályok a kifizetés elől. Közben a háború gazdasági, szociális következményei egyre jobban nyomasztják a lengyel kormányt, és ez a romló helyzet a PiS népszerűségén is meglátszik. Bár még a PiS vezet, a lengyel ellenzék együttesen már megverné Kaczynskiékat, ha most lennének a választások. Ebben a helyzetben éppen a Jog és Igazság szavazó bázisában nézik egyre inkább ferde szemmel, hogy mennyit költenek az ukrán menekültekre, miközben nekik is egyre rosszabbul megy a soruk. De megingott a zloty is, gyengül a gazdaság teljesítménye, az infláció pedig az egyik legmagasabb az Európai Unióban.

„Ebben a helyzetben a PiS szokása szerint elővette a <német kártyát>, és több kérdésben, köztük a fegyverszállításokéban keményen bírálja Berlint, és igyekszik a növekvő bajokért közvetetten a németeket hibáztatni. Mindezt megfejelve a Donald Tusk vezette ellenéket a németek bábjaként, az ország elárulójaként mutatja be”

A Jog és Igazságosság választói bázisában a németellenesség fűtése egy darabig működik, és a jóvátétel felvetése pár napig el is tereli a figyelmet az égető problémákról. Ilyen volt, amikor néhány hónapja az orosz jóvátétel kérdését is bedobták a köztudatba. Persze, azt Kaczynskiék is tudják, hogy ezt a húrt azért nem lehet, és nem is érdemes a végsőkig feszíteni, hiszen a második világháború utáni rendezés feszegetése felvetné, hogy akkor a nyugati országrészt is vissza kellene adni Németországnak. De az ukránok sem örülnének, ha tőlük meg követelnék a történelmi lengyel területeket. Az orosz jóvátétel felvetésével pedig csak annyit érne el Varsó, hogy Moszkvában megerősítené azt az érzést, hogy Európával most nem érdemes semmit sem kezdeni. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy Varsó az utóbbi időben egyre inkább túlterjeszkedik a mozgásterén, a háború kérdésében egyre inkább megosztja a nyugati egységet, s ehhez a mostanihoz hasonló felvetések a hektikus európai hangulatban igazán nem hiányoznak nemcsak a németeknek, de másoknak sem.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.