Miért hűlt le az elmúlt tíz évben látványosan Berlin és Moszkva viszonya? Hogyan viszonyultak az oroszok a történelem során a németekhez? S hogy látják őket manapság? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Oroszországot kiválóan ismerő berlini politológus Alexander Rahr a napokban „Anmaßung. Wie Deutschland sein Ansehen bei den Russen verspielt” címmel megjelent könyvében. A szerzővel beszélgetve mi is arra voltunk kíváncsiak, vajon miért gondolja Németországot arrogánsnak, és miért romlik látványosan a németek  reputációja Oroszországban.

– Látva az utóbbi két könyvét, úgy tűnik, hogy a politológusból előbújt az író. Mivel magyarázzuk ezt? Örömet okoz egy új műfajban kipróbálni magát? Új kihívásokat keres, vagy a regény műfajában plasztikusabban el tudja mondani mindazt, amit eddig megpróbált a politológia eszköztárával?

– Jól látja, ez utóbbiról van szó. Mert a politológia, a politológiai intézetek elvesztették korábbi funkciójukat. Németországra ez fokozottan érvényes. Ezek kutató intézetek voltak, és a hangsúly a kutatáson volt. Konkrét anyagokkal, idegen kultúrák, más nézetek, olvasatok megismerésével foglalkoztak. A munkatársak kutattak, elemeztek, vitáztak, keresték az igazságot. Ma ezzel szemben ezeknek az intézeteknek a nagy része Soros Györgynek dolgozik, mert a milliárdos finanszírozza őket. S elsősorban a liberális értékek keletre exportálásával foglalkoznak, nem pedig tudományos kutatással. Úgy, mint a politikai alapítványok, amelyeknek a feladata elsősorban a német demokrácia és értékrend népszerűsítése és átültetése más társadalmakba. Ez nem kutató munka, hanem propaganda, amelyben a politikai megrendelés, a liberális értékek terjesztése az elsődleges feladat. S harcban állnak mindenkivel, aki nem fogadja el a nyugati liberális értékrendet.

– Olvasva a német sajtót, ezzel a kritikával már eleve kihívta maga ellen a sorsot. Ráadásul még Oroszországot sem tartja patás ördögnek. A mostani könyve miatt sem fogja a fősodor megszeretni…

– Azért nem mondanám, hogy egyedül vagyok a véleményemmel. A közösségi médiában például vastagon megjelennek az enyémhez hasonló alternatív vélemények. De ha konkrétan Oroszországról beszélünk, akkor azért hasonlóan nyilvánulnak meg e kérdésben a német baloldali pártok is. Akiket pedig érdekel Oroszország, azok nagyon is megértik, amit mondok.

– Ez igaz. Sőt egészen másként gondolkodik Oroszországról Kelet- és Nyugat-Németország…

– Bizony. Keleten a járvány is csak megerősítette azokat a véleményeket, hogy az Európai Unió, mint intézmény gyengül, Oroszországban pedig nem az ellenséget látják. Együttműködnének Moszkvával, a közös érdekeket keresik, és nem a liberális felsőbbrendűséggel néznek Oroszországra. Az ország nyugati részében ugyanakkor ismét az amerikaiak kegyeit keresik, és szorosabbra vonnák a kapcsolatokat Washingtonnal. Úgy gondolják, hogy Amerika 75 éven át tanította a németeket a demokráciára, segítette a talpra állást a Marshall-tervvel, megmentette Európát előbb Hitlertől, majd Sztálintól.

– Mostani könyvében tükröt tart a német társadalom elé. Az országot jól ismerő oroszokat szólaltat meg, azok pedig elmondják, mit gondolnak a németekről, hogy élik meg a német társadalom viszonyulását Oroszországhoz. S azt is, hogy szerintük miért van most mélyponton a két ország viszonya. Az ilyenfajta szembesítést az emberek általában nem szeretik, ráadásul, ahogy már a könyv címe is sejteti, a felelősséget a kapcsolatok elromlásáért elsősorban a német félre terheli. Miben hibázott Németország?

– Én nem mondom, hogy a kapcsolatok megromlásáért csakis Németország a felelős. Oroszország is nagyon keveset tesz a Nyugat és közte kialakult feszültség enyhítéséért, az európai kapcsolatok javításáért. Már az előszóban leszögezem, ez a könyv arról szól, hogy az oroszok miként látják Németországot. S sajnos meg kell jegyeznem, hogy a németek, immár a fiatalok is, szeretnek mindenkit kioktatni. Ez pedig másokat idegesít. Így az oroszokat is. Bízok abban, hogy akik olvasnak, megértik majd, hogy ez a könyv nem németellenes. Ez a könyv tükröt tart. Egyfajta pszichológusként próbálom így megértetni, hogy nem lehet mindig, mindenkit kioktatni. Így politikai kapcsolatokat építeni pedig még kevésbé. Főképp az a Németország nem teheti ezt meg, amelynek néhány dologban, így például a járvány kezelésében inkább másoktól kellene tanulnia.

– Értsem ezt a mondatot úgy, hogy Németország a járvány kezelésében tanulhatna Oroszországtól?

– Nézze, Oroszország más prioritások mentén kezeli a járványt, mint Németország. Nem aggódik például a fertőzések számának növekedése miatt. A halálos áldozatok tekintetében viszont jók a mutatói. Ez a szám Németországban is alacsony, viszont a fertőzések száma növekszik. Már csak a sok tesztelés miatt is. Nálunk egy év alatt lakosság 3 százaléka betegedett meg. Oroszországban ez az arány sokkal nagyobb. Nincs azonban pánik emiatt már csak azért is, mert a fertőzöttek 90 százaléka vagy könnyű tünetekkel vagy tünetmentesen vészeli át mindezt. A fennmaradó 10 százalék miatt pedig nem zárja karanténba a társadalmat, és nem állítja le teljesen a gazdaságot. Ehelyett inkább az időseket tartja otthon. Persze, ez a helyzet ennek a korosztálynak nehéz, ám a gazdaság közben működik, nem mennek csődbe tömegével a cégek, és a fiatalok sem lesznek depressziósak.

– Térjünk vissza a könyvre. Akkor miért is viszonyulnak egyre nagyobb idegenkedéssel az oroszok a németekhez? Miért romlott meg a viszony?

– Alapvetően civilizációs konfliktusról van szó. Németország és az úgynevezett Nyugat valamiféle politikai, gazdasági és morális felsőbbrendűséggel viszonyul Oroszországhoz. Úgy gondolja, hogy Oroszországnak egyfajta kistestvérként vagy tanítványként be kellene tagozódnia a nyugati értékrendszerek rendszerébe. Ezzel összefügg, mikor a Romanovok idején nagyon szoros a viszony, az oroszok tisztelték a németekben, hogy sokat lehet tanulni tőlük. Az érem másik oldala azonban, hogy a németek mindig is szerettek tanítani, oktatni, kioktatni mindenkit, és ezzel sokakat eltaszítanak maguktól. Ezzel a sznobizmussal szakítani kellene.

– Ez a könyv, ha közvetetten, de szól az orosz társadalom kiábrándultságáról is. Az oroszok csalódtak a németekben, és általában a Nyugatban. Ez a túlcsorduló csalódottság azonban nem mindig jó tanácsadó. A harag, a csalódottság, általában az érzelmek nem engednek tiszta fejjel gondolkodni…

– Ez így van. De nem csak az orosz fejekben. Jó példa erre a Navalnij ügy. A nyugati sajtó tele van azzal, hogy az ellenzéki politikus megmérgezése miatt Oroszországot meg kell büntetni. Oroszországban épp ellenkezőleg, a többség úgy gondolkodik, hogy Navalnij sorsa nem érdekes, a Nyugat csak felhasználja őt, hogy ezzel is üssön egyet Putyinon, és az országon. Persze, vannak neki is hívei, és egyre többen, hiszen ilyen tekintetben Oroszországban is pluralizmus van. Két világ, két igazság. A két oldal elbeszél egymás mellett.

– Az orosz társadalom többsége kiábrándult a Nyugatból – ha lehet, a politikai még inkább -, és részben ezzel is magyarázható a látványos kelet felé fordulás. Közép és hosszú távon azonban ebből még lehetnek problémák, hiszen Kína ölelése fojtogató is lehet…

– Bizony. Ezt írtam a 2054-es víziót felfestő előző könyvemben is. Sok orosz elemző is úgy gondolja, hogy hosszú távon Kína veszélyesebb, mint Európa. Rövid távon azonban egyértelműen partner. A Nyugattal ellentétben kész együttműködni, nem vet ki szankciókat és nem tolja a hadseregét az orosz határokig. A jelenlegi helyzetben Kína Oroszország barátja, a Nyugat pedig az ellensége.

– A könyv végén Angela Merkel és Vlagyimir Putyin utódainak vitáját írja le. Mégis, kikre gondolt személy szerint?

– Ezt nem árulhatom el. Voltak ilyen viták, de szűk és zárt körben. Ott voltam, de ez nem tartozik a nyilvánosságra. Elégedjen meg azzal, hogy nem csupán fikció, amit írok.

– Értem, ez a nem, csupán képzeletbeli vita azonban azt vetíti előre, hogy a német-orosz viszony a közeljövőben nem fog javulni…

– Sőt, a németországi folyamatokat nézve inkább romlani fog. Főként, ha a Zöldek kormányra kerülnek. Olyan ideológiai irányultságú pártról van ugyanis szó, amely harciasan kiáll a liberális értékek mellett. Az ilyen erők szemében pedig Oroszország ellenség.