„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Péli Éva írása a #moszkvater.com-on
„Ezalatt inkább tankokra költjük a pénzt ahelyett, hogy a klímaváltozás ellen harcolnánk”
Fotó:EUROPRESS/INA FASSBENDER/AFP
– Többek között a NATO főtitkára Mark Rutte „apu politikájának” nevezi Donald Trump közel-keleti stratégiáját. A holland miniszterelnök szerint Trump úgy viselkedik, mint egy apa, aki hirtelen közbelép, ha a „két rossz fiú” – azaz Irán és Izrael – vitatkozik. Ön szerint fennáll annak a veszélye, hogy az Egyesült Államok globális politikája egyfajta játszótérré válik, ahol egy tekintélyelvű, de kiszámíthatatlan figura avatkozik be a konfliktusokba?
– Bizonyos szempontból remélem, hogy igen, mert Európa már számtalanszor bizonyította, hogy képtelen a saját biztonságát megőrizni. Talán tényleg szükségünk van valakire, aki a fejünkre koppint. A Közel-Keleten Trump ösztönös és kapkodó politikát folytat. Az, hogy keményen fellépett Izraellel szemben, és a támadások leállítására szólította fel őket, meglepő és szokatlan volt. Ilyet korábban senki sem tett, legfeljebb Iránnal kapcsolatban. Azonban kérdéses, hogy ez a fajta politika fenntartható-e. Bár Trump figyelemre méltóan képes változtatni az álláspontján anélkül, hogy politikai árat fizetne érte, ez az eset most más.
„Az izraeli lobbi nem kegyelmez azoknak az elnököknek, akik megkérdőjelezik Izrael érdekeit. Éppen ezért nem tudom elképzelni, hogy Trump erős nyomást gyakorolna Izraelre a palesztin kérdésben”
Részben azért sem, mert 2028-ban már nem indul újra, így nincs is komoly érdeke a dologban. Mindazonáltal a lobbanékonysága és a haragja veszélyessé válhat, hiszen az Egyesült Államoknak mindig is hatalmas befolyása volt Izraelre. Pesszimista vagyok a kimenetelt illetően, de talán van egy apró esély.
– Az izraeli lobbi rendkívül erős befolyása az amerikai politikában régóta vitatéma, de az elmúlt elnöki ciklusok során eltérő módon nyilvánult meg.
– Obama például csak az Iránnal kötött atomalku esetében állt ellen a lobbi nyomásának, ami miatt óriási ellenszélbe került. Biden ezzel szemben szinte semmit sem tett Izrael megfékezésére, eltekintve a Pentagon elszigetelt aggályaitól egy esetleges Irán elleni háborúval szemben.
„Az, hogy az Egyesült Államok ezúttal nem avatkozott be Izrael Irán elleni támadásainak megállításába, feltehetően az izraeli erők bizonyított technológiai fölényének köszönhető, ami minimalizálta a kockázatokat”
Fontos azonban megjegyezni, hogy bár óriási az izraeli lobbi befolyása, nem korlátlan. Erre példa, hogy Netanjahu azt szerette volna, ha Trump a végtelenségig bombázza és pusztítja Iránt, de az amerikai elnök ezt nem támogatta. Trump arra sem volt hajlandó, hogy több katonát küldjön a Közel-Keletre. Vagyis Trump időnként képes ellenállni, különösen, ha a saját vagy az Egyesült Államok érdekeit látja veszélyben. Egyszerűen nem hitt abban, hogy egy folyamatos légi hadjárat Irán ellen jó lenne neki vagy az országnak.
– Az izraeli-amerikai Irán elleni támadások felvetik az eddigi világrend összeomlásának, és egy új, többpólusú rend kialakulásának kérdését. Milyen szerepet játszanak ezek a támadások ebben a folyamatban, és hogyan ítéli meg a hatásukat más hatalmi központok fejlődésére?
– A nyugati, szabályokon alapuló világrend, valamint a nemzetközi jog szempontjából ez volt a legnagyobb presztízsveszteség. Európa számára ez hatalmas megaláztatás, hiszen ismét bebizonyosodott, tehetetlen és képtelen arra, hogy a szavai mögé valódi politikát tegyen. Különösen visszásnak tartom, ahogy Németországban megpróbálják igazolni a nemzetközi jogot sértő izraeli fellépést. Az a feltételezés terjed, hogy egy izraeli bomba vagy mészárlás elfogadhatóbb, mert egy demokrácia cselekszik, ami nevetséges. Azt sugallja, mintha egy demokratikus bomba, amely leszakítja egy gyerek lábát, valahogyan „jobban” tenné ezt, mint bármely más bomba.
„A világ többi része ezt a gondolkodásmódot az európai gyarmati birodalmak régi ideológiájaként látja, ahol a gyarmatosítóknak joguk volt mészárolni, mert az áldozatok <vademberek> voltak. Ez a felfogás rendkívül visszatetsző Indiában és Afrikában, még azokban az országokban is, amelyek a Nyugat partnerei”
Azt hiszem, a legnagyobb kudarc az Európai Uniót érte. Az Egyesült Államok mindig is realista hatalomként működött, amely megpróbálta a tetteit utólag igazolni. Az Európai Uniónak viszont a szabályokon és az ideológián kellene alapulnia, ám ezek az elvek most, a világ többi része számára, romokban hevernek. Ami Oroszországot illeti, számukra is vereség volt ez, hiszen az ukrajnai háború miatt nem tudtak segíteni Iránnak, és az oroszok által szállított légvédelmi rendszereket az izraeliek megsemmisítették.
Anatol Lieven
A szerző felvétele
– Hosszú távon hogyan befolyásolhatja ez a globális rendet, különösen a BRICS jövőjét illetően?
– Meglátásom szerint a legújabb fejlemények – a Nyugat tehetetlenségének érzékelése és a csalódás a szabályokon alapuló világrendben – hosszú távon a BRICS csoportot erősítik. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy India és Kína teljes értékű szövetségesekké válnak, de a globális erőviszonyok eltolódása félreérthetetlen. A BRICS-et nem szigorú katonai szövetségként kell értelmezni, sokkal inkább egy mozgalomként. Az utolsó BRICS Akadémiai Fórumon világosan látszott, hogy India gyökeresen másként viszonyul a csoporthoz, mint Oroszország, Kína vagy Dél-Afrika. Brazília bizonytalan volt, a többiek pedig kivártak. Ez nem a BRICS bukása, hanem egy újabb hatalmas vereség az ENSZ számára, a sok közül az utolsó.
„Ami Kínát illeti, az amerikaiak elképzelése egy <autokratikus államok szövetségéről> – Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea szoros szövetségéről – nevetséges”
A kínaiak magánbeszélgetéseken és nyilvánosan is mindig világossá teszik, nem az irániak szövetségesei, nem támogatják és nem bátorítják a politikájukat, és a Közel-Kelet valamint az az Öböl térségének a stabilitása mellett áll ki. Ennek nyomós gazdasági okai vannak, hiszen olaj- és gázimportjuk a térségtől függ. Tehát szó sincs egy sikertelen katonai kapcsolatról Iránnal. Kína álláspontja segít meggyőzni más országokat, például Indiát, arról, hogy a kínaiak is a stabilitásban érdekeltek. Kína lényegében azt üzeni nekik: „Mi is békét és stabilitást akarunk, és azt, hogy az olajexport biztonságban legyen, ugyanazokból az okokból, mint ti. Látjátok, ki veszélyezteti és károsítja az összes gazdasági érdekünket az őrült politikájával.” Ne feledjük, India is erősen függ az Öböl, Irán és Oroszország olajától.
– Kifejtené részletesebben India megosztott hozzáállását?
– Egyfelől a hindu nacionalisták és a Modi-kormány támogatóinak egy része szimpatizál Izraellel. Ezt a szimpátiát gyakran a muszlimokkal szembeni ellenszenv táplálja, és sokan azért értékelik Izrael kemény fellépését, mert hasonló megközelítést tartanának kívánatosnak Pakisztánnal szemben, amennyiben az nem rendelkezne atomfegyverrel.
„Másfelől azonban még ezen a politikai oldalon is tisztában vannak azzal, hogy India számára létfontosságú érdekek fűződnek az Öböl térségéhez”
India például megépítette a stratégiai fontosságú chabahari kikötőt Iránban, ami kulcsfontosságú export útvonalat jelent Közép-Ázsiába, Törökországba és Európába. Az, hogy az Egyesült Államok és Izrael konzultáció nélkül cselekedett, miközben India tehetetlenül nézte az eseményeket, a megaláztatás érzéslt keltette Újdelhiben. Ez a viselkedés – Amerika vélt figyelmen kívül hagyása India érdekeivel szemben – egy visszatérő minta, ami a Modi-kormány támogatói körében is egyre nagyobb elégedetlenséget szül.
– Ez a Nyugattól való növekvő eltávolodásnak hangzik. Ön látja a BRICS-et ebben a helyzetben egyfajta ellenpólusként vagy akár alternatívaként a már létező nemzetközi szervezetekhez, mint például az ENSZ-hez képest?
– Nem számítok rá, hogy a BRICS katonai szövetséggé alakulna. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartom, hogy ha az Egyesült Államok és Kína kapcsolatai teljesen összeomlanának, az ENSZ is megbénulna vagy akár fel is bomlana. Egy ilyen helyzetben a BRICS felajánlhatná magát alternatív platformként a nemzetközi konzultációkra és békefenntartó erőfeszítésekre. Ez még a jövő zenéje, de reális lehetőség.
„A BRICS azonban nem egy valódi szövetség, sokkal inkább egyfajta platform, hasonlóan az ENSZ-hez”
A tagállamok – például Brazília és India – érdekei túlságosan is eltérőek ahhoz, hogy közös katonai szövetségbe tömörüljenek, nem beszélve arról, hogy kivel szemben lépnének fel.
– Milyen új vagy megújult többoldalú formátumokra és struktúrákra van szükség a valódi biztonság, béke és stabilitás előmozdításához? Különösen az olyan régiókban, mint Kelet-Európa, ahol jelentős geopolitikai feszültségek tapasztalhatók?
– Ami Európát illeti, van egy saját „Lieven-tervem”. Ennek a célja egy teljesen új konzultációs folyamat létrehozása Európában. A lényege az, hogy a párbeszéd az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt zajlana.
Azt láttuk, hogy az Oroszországgal folytatott eddigi tárgyalások, mint például az EBESZ vagy a NATO-Oroszország Tanács keretein belül, kudarcot vallottak. Ezekben a formátumokban ugyanis Oroszország reménytelenül kisebbségbe szorult, és nem érezte magát egyenrangú félnek.
„Véleményem szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa az egyetlen hely, ahol Oroszország egyenrangú szereplőként vehet részt a tárgyalásokban, ami alapfeltétele a valódi párbeszédnek és a tartós biztonság megteremtésének Kelet-Európában”
– De mi a helyzet Amerikával és más fontos globális szereplőkkel?
– Az Egyesült Államok részvétele egyetlen európai biztonsági rendszerből sem hiányozhat. Ez nem csupán az amerikaiak saját érdeke, hanem a kisebb európai országok is ragaszkodnak a jelenlétükhöz. A „Lieven-terv” automatikusan magában foglalná az Egyesült Államokat és Kínát, ami elengedhetetlen a valódi egyensúly és egy szélesebb, globális perspektíva megteremtéséhez az európai biztonsági kérdésekben.
– Hogyan vonná be a többi szereplőt, különösen Európából, akik nem állandó tagjai az ENSZ Biztonsági Tanácsának?
– Természetesen felmerül a kérdés, hogyan vonjuk be például Németországot, amelynek nyilvánvalóan ott kell lennie. Világos, hogy a legnagyobb európai gazdaságnak ott kell lennie. Tudom, a lengyelek dühösek lesznek, de… ezt a tényt el kell ismernünk.
– Mi a helyzet más globális szereplőkkel, a hagyományos nyugati hatalmakon kívül?
– Ez a bővítés két módon történhetne. Megfontolhatjuk a BRICS-államok bevonását valamilyen formában, vagy beleszólási jogot kapna minden olyan nagyobb ország, amely hajlandó jelentős számú békefenntartó erőt küldeni Ukrajnába, ezzel közvetlenül részt véve a helyszíni munkában. Ez a testület kezdetben tisztán tanácsadó bizottságként működne Ukrajna számára, de később más biztonsági kérdésekkel is foglalkozhatna. Ha India és Brazília hajlandóak lennének hozzájárulni békefenntartó erőkhöz, akkor ők is helyet kapnának a bizottságban.
– Hogyan kerülné el az, hogy a testületek túl nagyok és áttekinthetetlenek legyenek?
– Vigyázni kell, hogy ne legyen túl nagy. De el kell ismernem – és ezt szégyenkezve mondom európaiként –, hogy újra és újra kudarcot vallottunk a saját biztonságunk rendezésében, vagy a béke megőrzésében a kontinensünkön. Talán tényleg meg kellene adnunk más embereknek a beleszólási jogot, ha már nem vagyunk erre képesek.
– Írt egy könyvet a klímaváltozásról, és bírálja a nemzetközi találkozókat, amelyek a sarkvidékkel kapcsolatban zajlanak. Kifejtené ezt bővebben?
– Számomra elképzelhetetlen, hogy a sarkvidékről és a klímaváltozásról szóló nemzetközi találkozókon tiltakozásként ne vegyenek részt más sarkvidéki államok, ha Oroszországot – messze a legnagyobb sarkvidéki országot – meghívják. Valóban azt hiszik ezek az emberek, hogy a grönlandi jégsapka vagy a sarkvidéki permafroszt törődik az ukrajnai háborúval vagy a nemzetközi jog elveivel? Azok a mi elveinktől függetlenül fognak viselkedni. Ez egy fizikai valóság, amelyet a politika nem befolyásolhat.
– A sarki jég olvadását egyes biztonsági körökben nem elsősorban globális környezeti problémaként, hanem főként az orosz és kínai hajóforgalom növekedése okozta stratégiai fenyegetésként értelmezik.
– Egyszerűen abszurd azt gondolni, hogy a nyugati biztonságra a legnagyobb fenyegetést a több orosz és kínai hajó jelenti, miközben az irányíthatatlanná váló klímaváltozás, a hőmérséklet, a tengerszint emelkedés, valamint az Afrikában és Dél-Ázsiában pusztító szárazságok és éhínségek valós fenyegetést jelentenek.
Engedjen meg egy történelmi párhuzamot. Arno J. Mayer „maradék elitekről“ szóló fogalma mélyen gyökerezik a 19. századi európai arisztokrácia történetében. Mayer szerint ezek az elitek ragaszkodtak a militarizmushoz és az elavult becsület fogalmakhoz még akkor is, amikor a világ körülöttük megváltozott. 1914-ben kivont karddal és lovassági rohamokkal vonultak a frontra, és a modern hadviselés gépezete könyörtelenül lemészárolta őket. Az ő gondolkodásmódjuk egyszerűen nem volt képes felfogni a hadviselés új valóságát.
„Ez a párhuzam ijesztően aktuális. A mai biztonságpolitikai elit szellemileg képtelennek tűnik arra, hogy felmérje és kezelje társadalmaink valódi, komplex fenyegetéseit”
Mintha ők is a tegnapi eszközökkel próbálnának megküzdeni a holnap kihívásaival. Ahelyett, hogy a klímaváltozás, a környezeti katasztrófák vagy a globális járványok okozta valós veszélyekre koncentrálnának, továbbra is a katonai erő és a geopolitikai hatalmi játszmák paradigmájában gondolkodnak, pont úgy, ahogy a 19. századi arisztokrácia tette a 20. század küszöbén.
– Tehát egyfajta szellemi bénultságot lát a legsürgetőbb problémákkal szemben?
– Igen, abszolút egyetértek. A klímaváltozás hatásai, ha elkerülhetetlenné és nyomasztóvá válnak, biztosan megváltoztatják majd a gondolkodásmódot. A legnagyobb aggodalmam azonban az, hogy addigra értékes éveket vesztünk el, éveket, amelyeket nem használunk ki a cselekvésre.
„Ezalatt inkább tankokra költjük a pénzt ahelyett, hogy a klímaváltozás ellen harcolnánk”
Ha ezt a kurzust tartjuk, félő, hogy már túl késő lesz a katasztrofális károk elkerülésére. A változás eljön majd, de a nyugati biztonsági intézmények merev gondolkodásmódjának megváltoztatása rendkívül nehéz.
– A retorika és a tényleges cselekvés közötti szakadékot is kritizálja…
– Teljesen egyértelmű az eltérés a szavak és a tettek között. Az európai kormányok és az amerikai hadsereg vezetői, valamint számos agytröszt is egzisztenciális fenyegetésnek nevezi a klímaváltozást. De valóban így is kezelik?
„A jelek szerint fontosabbnak tartják a zaporizzsjai atomerőmű orosz vagy ukrán ellenőrzését, mint azt a valós veszélyt, hogy Hamburg eltűnhet a tenger alatt a tengerszint-emelkedés miatt”
Ezt a gondolatot addig fogom ismételni, amíg csak lesz valaki, aki interjút készít velem.
– Ön történész, de kérem, vessünk egy pillantást a jövőbe. Mit fognak mondani az utódaink mondjuk száz év múlva a jelenlegi kritikus helyzetekről?
– Száz évvel később ma már egyetértés van abban, hogy az első világháború senkinek nem tett jót. Sem a németeknek, sem az oroszoknak, sem az Osztrák-Magyar Monarchiának. Csak az Egyesült Államok profitált belőle. Akkoriban az összes intézmény azt hitte, racionálisan és józan számítások alapján cselekszik. Ma úgy látjuk, hogy a döntéseik őrültek voltak. Teljesen félreértették a társadalmaik valódi fenyegetéseit, mint például a belső szétesést, és a hadviselés megváltozott természetét.
„Szeretnék száz évvel előre tekinteni, és megkérdezni az utódainkat, a dédunokáinkat 2125-ben, hogy vajon tényleg azt fogják-e tartani, hogy az ukrán NATO-tagság volt a legnagyobb biztonsági fenyegetés Európa számára?”
Ez nevetséges. Természetesen nem. A körülményektől függően valószínűleg a klímaváltozást fogják majd megnevezni, de akár a mesterséges intelligencia is lehet az, ami a valódi egzisztenciális fenyegetésnek bizonyul.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
„Az izraeli lobbi nem kegyelmez azoknak az elnököknek, akik megkérdőjelezik Izrael érdekeit. Éppen ezért nem tudom elképzelni, hogy Trump erős nyomást gyakorolna Izraelre a palesztin kérdésben”
Ennél árnyaltabb a dolog, mert Izrael érdekeit a jeruzsálemi politikusok jelenítik meg, akiknek törekvései sok tekintetben eltérhetnek, mint ahogy köztük a háború és béke megítélésében is ellentétek vannak.
Ugyancsak eltérnek az amerikai zsidó lobbi érdekei, az ottani globalista körök nem akarják Izrael háborúit, területfoglalási törekvéseit, a civilek elleni tömeges támadásait egyszóval a szélsőséges cionizmust támogatni. Sokan közülük a mérsékeltet sem, ami Izrael sorsát akár meg is pecsételheti. A londoni City pénzemberei valószínűleg örülnének neki, meg a New York-i Wall street egyes képviselői, habár az Izrael nevű projektet másfél száz éve ők indították el, úgy látszik a tervezett ideje letelt, habár a fene tudja, ők biztosan
De témánkra visszatérve Trump a korábbi barátságukkal szemben Netanjahut most megfojtaná egy kanál vízben, amiért eszkalálja a közel-keleti helyzetet lángba borítva a térséget, illetve a Libanon és Irán ellen indított háborújába Trumpot lejáratva be akarja vonni az Egyesült Államokat, konkrétan az amerikai katonákat.
Érdekes módon akik Amerikában Izraelt stabilan támogatják akármi történjen azok a keresztény evangelisták, vannak vagy negyven millióan az USA középső a részében, a választások alkalmával rájuk figyelnek elsősorban, no meg persze az izraeli lobbisták pénzeszsákjaira, de a részletekbe ne menjünk bele, mert nem ez a cikk témája.
Ugyanakkor az a kijelentés, “hogy az Egyesült Államok ezúttal nem avatkozott be Izrael Irán elleni támadásainak megállításába, feltehetően az izraeli erők bizonyított technológiai fölényének köszönhető” hatalmas blődség, mert az USA egyáltalán nem akarta megtámadni Iránt, mint ahogy az ajatollahok sem Izraelt.
Amerika csak azért, és úgy avatkozott be a háborúba, hogy Trump az arcát mentse miközben nem akad Netanjahu, – és teszem hozzá a globalisták – horgára, mely utóbbiaknak Netanjahu a faltörő kosa, de legyen inkább a trójai falova.
Viszont nem ez volt a legfontosabb, hanem hogy Izraelt az iráni rakéták pusztításaitól megvédje, mert lőszer és rakéta hiányában ugyancsak kifeküdt az izraeli légvédelem, spórolniuk kellett, amitől olyan lett mint a szita. A tizenkettőn felül még néhány nap, és az ajatollahok oda lőnek, és azt pusztítanak ahova és amit csak akarnak izraeli atom csapást kockáztatva, ami senkinek se érdeke.
Azaz hogy a Wall street útjai kifürkészhetetlenek, hogy a bőrüket mentsék a közelgő pénzügyi válságtól és összeomlástól, aminek elejét vehették volna akár Ukrajnában is, ha sikeresen provokálják az orosz vezetést, hisz az eredeti céljuk ez volt, de ez megint egy másik cikk témája.
A cikk többi részét nem ragozom, mert elfogyott az időm, Önöknek pedig a türelme, de az különben is levezethető az előbbiekből – mindenkinek szép napot kívánok!