//A Moszkva tér gyermekei
„Hasonló pótcselekvés volt 1951-ben Moszkva térre keresztelni át a főváros egykor méltán Széll Kálmán egykori miniszterelnökről elnevezett egyik legfontosabb közlekedési csomópontját” #moszkvater

A Moszkva tér gyermekei

MEGOSZTÁS

A bizonyára antropológusként is kitűnő írónő 10 éve íródott, nagy feltűnést keltő művét lakótelepünk kölcsönkönyvtárának nem csak a könyveket, de az embereket is jól ismerő, tehát a kultuszminiszternél jóval magasabb beosztású (és fizetésű) munkatársnője csapta elibém a nemrég. Látva a papírkötésű könyvecske szánalmas állapotát, tüstént megértettem, hogy miért tette félre ezt a példányt éppen nekem: hiába zabrálták el a légkondit az oroszok, ismét olvasnak az emberek a metrón. A „sorstalanok”. A jövendő munka, meg fedél és életcél nélküliek. Az ordítozó mobilozók és a maratoni tévénézők. A Moszkva tér egykori gyermekei. Méghozzá, magyar könyveket. Nem lesz ebből valami baj? Megkésett, de ma is időszerű gondolatok Pőcze Flóra esszé regénye kapcsán.

Peterdi Nagy László írása a #moszkvater.com számára

„Hasonló pótcselekvés volt 1951-ben Moszkva térre keresztelni át a főváros egykor méltán Széll Kálmán egykori miniszterelnökről elnevezett egyik legfontosabb közlekedési csomópontját” #moszkvater
„Hasonló pótcselekvés volt 1951-ben Moszkva térre keresztelni át a főváros egykor méltán Széll Kálmán egykori miniszterelnökről elnevezett egyik legfontosabb közlekedési csomópontját”
Fotó:Fortepan/FŐMTERV

Nyugalom! Nem először, és valószínűleg nem is utoljára állt be nálunk ez a helyzet. A magyarok megunták a „szórakozást” és a „szórakoztatást”, és valamit komolyan meg akarnak érteni megint. Még a Mohácsi vész, a Dózsa-felkelés és a német parasztháború idején kezdődött el ez az olvasgatás. Gönc község lakói letelepítették a levert huszitákat, a református lelkészük meg lefordította magyarra a Bibliát. Vizsolyban ki is nyomtatták, és elkezdték terjeszteni. Ezen a nyelven vitatkoztak a prédikátorok, szerzették műveiket a zsoltárírók, tanítottak a kollégiumokban, és írta meg Enciklopédiáját Apáczai Csere János.

„Így vált meghatározóvá a tiszántúli nyelv- és észjárás a magyar irodalomban, mindmáig”

Ez az egyáltalán nem is olyan nagyon dermedt fagylalt Rákosi Mátyás idejére már „vissza tudott nyalni” a törököknél még potensebb előállítóknak is. Például Sztálin legjobb, de még általa is legkevésbé kedvelt tanítványát fel-felhívták a megbízói, hogy megtudják, miként halad házi feladatainak teljesítésében. A választások megvoltak sikeresen, meg a kitelepítések is. Sztálinváros, Ózd meg a téeszcsék területén volt még némi lemaradás. Alighanem ezek jóvátételét szolgálta a „dőzsölő” nagypolgárokkal teli Lipótváros északi részének hozzácsatolása a proletár Angyalföldhöz, egy kis „átnevelés” végett. A Magyar Néphadsereg Színházává átkeresztelt Vígszínházzal, és a mai Halhatatlanok Társulatának csaknem egész létszámát kitévő nagy művészeivel együtt.

„Hasonló pótcselekvés volt 1951-ben Moszkva térre keresztelni át a főváros egykor méltán Széll Kálmán egykori miniszterelnökről elnevezett egyik legfontosabb közlekedési csomópontját”

Budapest legutóbbi ostromának fináléjaként itt történt meg azonban a Várat védő magyar-német és az ostromló szovjet csapatok talán legnagyobb összecsapása. Az 1951-es fordulattól megittasult rendszer ezt megörökítve rótta hát le háláját a csaknem ingyen kapott hatalomért.

Ügyes, ügyes! – mondogattuk egymásnak mi, pestiek. Nem is képzeltük még akkor, hogy ennyire fordítva sül el majd a dolog. És ez a tér jóval többet tud rólunk még ennél is. A törököknek a Várból való, nem egészen önkéntes kivonulása után beindult építkezésekhez jórészt a Duna jobb partjának ez az agyagos lapálya szolgáltatta a nyersanyagot. Az így kialakult mély gödörben összegyűlt sok víz télen befagyott, és egy nagy korcsolyapálya lett belőle. Alkalmat adva a jórészt német ajkú budai polgároknak, valamint a túlsó parton lakó magyar gazdáknak, kereskedőknek és mesterembereknek, a Rác városban lakó hajóvontatóknak az együttes szórakozásra, ismerkedésre.

„Ez a Genius Loci ott lebeg most is a feltöltött és beépült, csattogó és csikorgó, kipufogógázokkal teli tér felett”

Ezen nem segített bizony még a modernizációnak nevezett, de inkább az 1930-as évek szovjet városrendezésére emlékeztető hevenyészett átalakítás sem. Legfeljebb, hogy itt gyűltek össze minden reggel a spontán privatizáció feketemunka-adói és munkavállalói, hogy közösen fel-, és nyomban át is építsék a rendszerváltás rendszerének új villáit. Szóval, tiszta Moszkva! Csak az a különbség, hogy míg a hazánk lakosságánál valamivel nagyobb lélekszámú Moszkvában egyre sűrűbben épülnek a felhőkarcolók, a belvárosban mégsem keresztelték át a Budapest Szállót. Most is ezen a néven prosperál, a Petrovszkije Linyii 2. szám alatt.

„A Moszkva térre 2011-re visszatért Széll Kálmán neve, és vele a Kiegyezésnek a józanabb, az egész nemzet boldogulásáért dolgozó politikusi szelleme”

És hamarosan megérlelődött bennük is a felismerés, hogy ez a program megköveteli a korábbi energia- és gondolathordozóknak jobban válogatott, igényesebb importját. Ebben, és a további lépések előkészítésében szerepet kaphatnak már a 2018-ban alakult moszkvater.com internetes portál látogatói is, az egykori fekete munkaerőpiac gyermekei, és mindazok, akik mára jelentős szellemi műhellyé tudták tenni ezt a portált.

Tarlós István 2019 őszén nyugodtan mondhatta el az átadáskor moszkvai kollegájának, Szergej Szobjanyinnak, hogy az új Duna Arénáig vezető Moszkva sétány helyettesíti ezután az átépített, garantáltan nem orosz benzin kipufogógázaitól bűzlő Moszkva teret. És mind a ketten nagyon boldognak látszottak. Na, hála Istennek!

„A Vizafogó lakóteleptől a Dagály-fürdő vize táplálta őspark mellett egészen a Duna Arénáig vezető pompás Moszkva sétánynak ez, a Margitszigettel szemben fekvő, későn felfedezett része, amelyen a két világháború közti magyar értelmiségi elit sétálgatott és elmélkedett, majd az 1956 utáni építkezésekhez szállított építőanyag lerakó helyeként szolgált, akkor már „fedél nélküli” nemzettársainknak egy másik köztársasága lett”

Ezek a hajléktalan szállókról és egyéb „szociális intézményekből” kiszorult „utcaképes” magyarok nem vonulnak ki ma sem az utcára, és nem isszák magukat „alvóképessé” az aluljárókban, hanem a legtermészetesebb életfenntartó ösztöneikre hallgatva, a magas folyópart sűrű füzesekkel jól védett rejtekein húzzák meg magukat, mint „őslakók”. A közeli Dagály fürdőből esténként kiengedett, még langyos víznek köszönhetően, elfogadható higiéniai körülményeket is teremtettek maguknak. Előfordul persze néha, hogy valaki egyszer túl sok fagyállóval kevert kannás borral ment neki egy téli éjszakának. Bárkivel megtörténhet, és meg is történik ez.

„A többiek letörnek ilyenkor néhány száraz faágat, és belesegítik a deltánál soha be nem fagyó, kavargó vízbe. Az meg elviszi szépen, mint már annyi más nem kívánatos személyt, ezen a sok mindent látott partszakaszon, ahol kőszobor őrzi az egykori géppisztolyos suhancok áldozatainak emlékét”

Kikötni itt nem lehet, nyílt vízen megállni pedig igen drága dolog. Így hát, eddig soha, senkinek nem dobtak még mentőkötelet egyetlen elhaladó, osztrák, vagy svájci üdülőhajóról sem. Pedig, igen jó távcsöveik vannak.  „Ne nézzen, fényképezzen!” – utasítja fizetőképes vásárlóit a Sony cég óriásplakátja. És ők fényképeznek is, szorgalmasan. Nehogy egyszer még meg is kell, hogy lássanak valamit. De, legyen ez az ő dolguk!

Fontosabb, hogy Pócza Flóra könyvének már második kiadását nyomta kezembe a mindentudó, mindent értő könyvtáros hölgy. Ő tudta már, amit én csak most értettem meg, hogy megint elolvastam ezt, az önmagán jóval túlmutató, egyre jelentősebbé váló művet. Nevezetesen azt, hogy ha egy mai magyar író két nyári hónapot kihúzott ott, megélte, megszerette, megértette, és hitelesen meg is tudta írni mindezt, méghozzá igen élvezetesen, a magyar főváros egykori Moszkva tere egy szockult. és szocpol. ikonból valóságosan is élővé és munkálkodóvá vált.

„Az utóbbi 10 évben az ott felhalmozódott tapasztalatok segítségével sikerült túléljünk két Covid-járványt és két háborút, meg egy jó nagy inflációt. És hozzáfogtunk már mindennek a megértéséhez is”

Ehhez jött éppen jókor ez a könyv, amely a hőseit, kor- és polgártársainkat teljes értékű, tisztelhető és szerethető emberekként ábrázolja, akik a világszerte romló, abnormális életkörülmények és filozófiák között is, normális emberi életet próbálnak élni. Ahogyan lehet. Úgy tűnik hát nekem, hogy sokat mondó a könyv utolsó bekezdése:

„Indul a forgalom, mozdul a Moszkva tér. Aztán lassan pakolnak a butikusok, zár a Gomba, jönnek valami ünneplő fiatalok… Végül csak a csend. Friss levegő áramlik le a hegyekből. Mélyeket lélegzünk. Miénk ez a tér, drága Moszkva tér.”

MEGOSZTÁS