//A lengyel színház varázsa
„Őnála nincsenek sztárok, csak jó színészek, a csapatmunka a fontos, nem az egyéni csillogás” #moszkvater

A lengyel színház varázsa

MEGOSZTÁS

Kollár János igazi közéleti ember, aki egész életében meg akarta változtatni a világot. Sosem mondott le arról, hogy azt, ha szűkebb körben is, de jobbá tegye. S mivel élete már fiatalon összefonódott a lengyel világgal, elsősorban ezen a téren volt aktív. Nem törődve a gáncsoskodókkal, fáradhatatlan harcosként ment előre. Neki köszönhető a lengyel-magyar barátság győri emlékműve, és az úgynevezett Győri nyilatkozat, amelyből aztán kinőtt a Magyar-Lengyel Barátság Napja. A kötet, amelyet most a lengyel színházról szóló fejezetével a figyelmükbe ajánlunk, egy szellemi szabadságharcos egyfajta összegzése, a szabad gondolatok esszenciája. Ahogy a szerző fogalmaz, „lelkem folyama, hordaléka”.  Tartsanak Kollár Jánossal, aki elkalauzolja Önöket az 1970-es évek végének lengyel színházi világába.

Kollár János írása a #moszkvater.com számára

„Őnála nincsenek sztárok, csak jó színészek, a csapatmunka a fontos, nem az egyéni csillogás” #moszkvater
„Őnála nincsenek sztárok, csak jó színészek, a csapatmunka a fontos, nem az egyéni csillogás”
Fotó:Szabó Béla
Józef  Szajna emlékére

Aki a Báthory expresszel érkezik meg Varsóba és átélte az utazás gyönyöreit, némi betekintést nyerve a két ország nem hivatalos /annál intenzívebb/ csere kereskedelmébe, bizonyára megkönnyebbülten sóhajt fel a modern Központi Pályaudvaron, mikor végre biztos talajt ér a lába.

„Ami legelőször a szembe tűnik, a Kultúra és Tudomány Palota /PKIN/, amelynek 234 méter magas tornyát úgyszólván iránytűként is lehet használni Varsóban, a szovjetek építették a II. világháború után, ajándékként…”

A későbbiekben a megnézendők sorában mindenképp az első helyet foglalja el a II. világháború pusztításaiból, nagy erőfeszítésekkel, csodálatosan helyreállított Öregváros /Stare Miasto/. Ezt a gigászi munkát csak akkor lehet igazából érzékelni, ha valakinek módjában áll megnézni az „És Varsó mégis él” /Varsovie quand meme/ francia dokumentum filmet.

A történelmi városrésznek, leghangulatosabb része az Óvárosi Piactér /Rynek Starego Miasta/, amelynek fiatal festőművészek szabadtéri kiállításai, konflis fogatok, utcai zenészek adják meg a hangulatát.

„Varsó nem olyan zsúfolt, mint Budapest – széles utcák, parkok, terek -, talán ezért is szerettem meg. No, és a színház, melyről szólni kívánok”

Először talán a számok tükrében nézzük. A színházi látogatók száma felülmúlja az évi 13 milliót. Erre rendelkezésre áll 93 drámai, 9 operett, és 9 operai színház.

Igen jelentősek a diákszínpadok, számuk mintegy 5000-re becsülendő. Igen fontosnak tartom az ilyen fajta amatőr színjátszást. Mert először is a fiatalok kiélhetik szereplési vágyaikat, játszva tanulják meg az irodalmat, és nem utolsó sorban a fantáziájukat is kipróbálhatják.

„Varsóban 20 színház működik, igen széles repertoárral. Amire jómagam először felfigyeltem, s különösen felkeltette az érdeklődésemet, az a Studio Teatr volt”

Találkozás az avantgárd színházzal

Városszerte találkozhat az érdeklődő a Studio Teatr plakátjaival, az előadásokból kinagyított fotókkal, lehetetlen nem észrevenni. Óhatatlanul is összehasonlítást tettem a magyar színházi propagandával, s meg kellett, hogy állapítsam első lemaradásunkat.

Kollár János #moszkvater
Kollár János
Fotó:Szabó Béla

Életemben nem láttam még igazi jó avantgárd színházat, igaz Budapesten a Katona József Színház, előadásain kívül (itt dolgoztam másodállásban) nem nagyon volt időm, lehetőségem utána járni. A Katonában fantasztikus színészek, fantasztikus előadások (1973-74), de egy más világ volt, így érthető tán, hogy nem kis várakozással néztem elé a Studio Teatr „Replika” című darabjának. Az előadás bejárta Európát, Amerikát. Budapesten is bemutatták az Ernst Múzeumban. Mindenhol az elragadtatás hangján szóltak róla. Nos, személyesen is meggyőződhettem arról, hogy a sok szóbeszéd valóban rendkívüli előadást takar.

„A darab szülőatya az együttes, igazgatója, rendezője – kivel később személyesen is volt szerencsém megismerkednem –  Józef Szajna”

A „Replikát” a színház Galéria részében rendezték meg, s már ez magába véve szokatlan környezet. A nézőtér négyszög alakban fogja körbe a játékteret. A színpadnak kinevezett üres részt barna földdel szórják fel, középen szemétkupac. Öreg, kopott bőröndök, papír, művégtagok stb.

Az előadás megkezdése előtt a színház egyik dolgozója gereblyézgeti békésen a földet. Lassan kihunynak a fények, a szemétkupacból átható tömjénfüst illata száll fel. A lim-lomok közt megmozdul valami, egy kéz jelenik meg, majd egy másik. Remegve tapogatóznak körbe, a szabadságot ízlelik félve, aztán egymásra találnak, és összekulcsolódnak a kezek.

„Így kezdődik Józef Szajna híres darabja, mely sajátos egyedi, mondhatnám úgy is, hogy szajnai felfogásban állít emléket a II. világháború szörnyű lidérces emlékű koncentrációs táborainak, az ott elpusztultaknak”

Nem áll szándékomban leírni a darabot, nem is lenne értelme, ezt látni kell. Szajnának kevésbé fontos a szó. Az anyagszerű, a képszerű, a vizuális élményt kínáló színház híve. Az érzelmekre kíván hatni, a szó másodlagos szerepet tölt be nála.

A „Replika” befejező részében a hazainduló nézőket a színház előcsarnokában Wladislaw Jagielló dobszólója fogadja, mintegy figyelmeztetőként: Ember ne feledj!

„Természetesen kíváncsiságomat nem elégítette ki ez az egy darab, érdekelt a színfalak mögötti munka is. Igazgatói irodájában fogadott Józef Szajna”

A csupa tűz, energia, egy percig nem nyugható ember benyomását keltette már az első alkalommal, melyet később a próbákon sikerült igazából megfigyelnem. Krakkóban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, tehát nem véletlen hogy az anyagszerű színház elvét vallja, s ezt is igyekszik megvalósítani a vezetése alatt álló Studio Teatr színházban.

„Őnála nincsenek sztárok, csak jó színészek, a csapatmunka a fontos, nem az egyéni csillogás”

Hogy ez mennyire így van, a Majakovszkij próbáin tapasztalhattam. Ez a képszerűen megfogalmazott, s színpadra állított Majakovszkij enyhén szólva is vakmerő. De tiszta, kidolgozott, mindennek meg van a maga külön funkciója. Szajna nem titkolja érzéseit, ez nem csak, mint magánemberre jellemző. Mint rendező is igen sűrűn nem tudja fékezni indulatait, s ez hol pozitív, hol negatív irányba nyilvánul meg. De mindezen kitörései nem akadályozzák meg abban, hogy az adott jelenetre koncentrálva, igyekezzék megtalálni a legtökéletesebb formát.

„Nincs szajnai csoda, csak rengetek munka és újra munka”

Egy összevetés, utoljára hazai próbán a győri Kisfaludy Színházban voltam, a „Búcsúelőadás” című darabot próbálták Petrik József rendező vezetésével. A Müller Péter írta darabban megvolt a lehetőség, hogy jó legyen, s még sem lett az. Mert zsúfolt, nem kidolgozott, s a színészek egy része pedig amatőr szinten mozog, belefásultan a vidéki légkörbe. Tisztán egyszerűen játszani, s mégis nagyszerűen, ez azt hiszem csak a legjobbaknak, a legnagyobbaknak adatott meg.

Jó jó, már hallom, az csak egy vidéki színház. Igen, de Budapesten sem sokkal különb a helyzet. Nem szólva arról, hogy ha valami jelentősebb dolog történt az utóbbi időben a magyar színház területén, az mind vidékről indult el. Nem véletlen, hogy az évad „nagy száma” a Szikora János rendezte „Óriáscsecsemő” pécsi bemutató. Déry Tibor művei azt hiszem ma még nagyon is kihasználatlanul hevernek.

„A színházi rendezőket illetően pedig nem ártana, ha kilépnének a szűk hazai keretek közül, akár véve a fáradságot, hogy tanulmányozzák az európai színházi életet”

A Majakovszkij próbáin szorosabb ismeretséget kötöttem több színésszel, s elég gyakran intéztek hozzám kérdéseket a magyar színházzal kapcsolatosan. Szerencsémre ebben az időben zajlott le, méghozzá elég viharosan a Ljubimov rendezte vígszínházi Bűn és bűnhődés bemutatója, amelyet nekem is sikerült megtekintenem, s így volt miről beszélnem.

Gondolom a „Bűn és bűnhődés” bemutatója alaposan rácáfolt arra a nézetre, hogy nálunk nem érdekli az embereket az új. Igenis érdekli a nézőt az új a modern színház, csak azt jól is kell megcsinálni. Az megint más kérdés, hogy nálunk még egy-egy színházi este megmarad a divatbemutató szintjén, és egyes körökben csak illőből járnak színházba. Ezt már sokan elmondták, s nem sok változás történt.

„Ennek az egyik okát abban látom, hogy nálunk a színháznak nincs ifjúsági bázisa. S hogy miért nincs, újra bezárul a színház ördögi köre”

Visszatérve az avantgárd színházra, megtekintettem a Studio Teatr összes műsoron levő darabját, s a legnagyobb hatást a „Dante” tette rám. A darab egyik legszebb jelenete a közös megtisztulás képe. A színészek lavórral és törülközővel a karjukon járják be a nézőket, felszólítva a jelenlévőket: Moss kezet, tisztulj meg! A leghatásosabb része vitathatatlanul a befejező kép, annak technikai megoldása. Tetszett a „Cervantes” is, bár ezt túl zsúfoltnak éreztem, hiányoltam belőle azt a tisztaságot, ami a többi Szajna darabot jellemzi. A színház programján még szerepelt egy Irene Jun rendezte darab, viszonylag jól megcsinálva, és egy szörnyű darab is. A „Matuzsálem” iskolapéldája annak, hogyan kell rossz avantgárd darabot rendezni.

„A színészekről nem írtam ez idáig, mert Szajnánál nincsenek kiemelkedő egyéniségek, csak jó színészek. Az igazsághoz tartozik, hogy nagy lehetőség nincs is számukra. A színház karakterét Józef Szajna határozza meg”

Az ezévi legjobb bemutató a Majakovszkij volt. A premieren jóformán csak fiatalt lehetet látni, azt hiszem ez is jelent valamit, hogy kik az avantgárd színház, vagy pontosabban fogalmazva a Szajna színház fő látogatói.

A Studio Teatr színpadi része kereszt alakban meg van hosszabbítva a nézőtér felé/mindenfajta vallási belemagyarázás nélkül/ így számozott jegyek nincsenek. Az érkezés sorrendjében foglalnak helyet a nézők. Nincs első, és utolsó sor. A Majakovszkij kirobbanó sikert aratott.

Az előadás után kis házi ünnepség zajlott, melyre engemet is meghívtak. Az igazi élmény volt számomra, hajnalba nyúló vita a színház jövőjéről.

Egy elmaradt találkozás – Andrzej Wajda

Viszontagságos utazás után érkeztem meg Krakkóba. Holtfáradtan, hajnali órában, és szerencsétlenségemre minden hotel teltházas volt. Honfitársaim lepték el a várost. Így kényszerű helyzetemben tanúja lehettem a város ébredésének. Van valami a hajnalok ízében, valami megfoghatatlan, magával ragadó. Mielőtt összeestem volna az utcán, egy jó lélek jött a segítségemre, s sikerült szállást szereznem. Ennyit a megérkezésről.

„Krakkó Lengyelország volt fővárosa, vajdasági székhely, egyetemi város, gazdag történelmi múlttal, értékes műkincseivel az ország városai közt kiváltságos helyett foglal el. Nagyon sok a magyar vonatkozású történelmi emlék, tapintható a több száz éves magyar-lengyel barátság”

A város központjában Fő Piactér /Rynek Glówny/ közepén a posztócsarnok, vele szembe a Mária Templom /Kosciol Mariacki/, mindig sok turista nézelődik. Távolabb a Királyi Vár, a Wawel tornyai őrködőn a város felett. A városnak saját légköre, atmoszférája van. Nem véletlen, hogy itt érezte magát jól Wyspanski, a modern lengyel színház megteremtője, Witkiewicz a „tiszta forma” elmélet megalkotója, manapság pedig Tadeusz Kantor és Andrzej Wajda.

A Művészetügyi Minisztérium Központi Színházigazgatóság /Centralny Zarzad Teatrów/ által megadott címen a Stary Teatrban keresem Wajdát. Ez nem egyszerű dolog, a színháztól átirányítanak a Teatr Kameralny épületébe, onnan egy eldugott hátsó udvari helyiségbe, ahol hosszas bolyongás után találom meg a színház irodáját. Újabb fél óra után közlik velem, Wajda valószínűleg a Stary Teatrban van próbán. Mindezt oly kedvesen, hogy lehetetlen megharagudni. Visszafelé már ismerős az út.

„A Stary Teatrban valóban van próba, de sajnos, Wajda Varsóba utazott. Puff neki”

Anna Polony vett pártfogásába, kinek a nagyapja állítólag magyar volt. Hiába, kicsi a világ. Megtekintettem az Andrzej Wajda rendezte „Az évek múlásával a napok múlásával” /Z biegiem lat…/ utópróbáját.

Meghívást kaptam az esti előadásra, és így láthattam a mintegy nyolc órás darab egy részét. Fáradtságom ellenére a darab lekötötte figyelmemet, különösebb kiragadható részt nem találtam ugyan, de összességében remek, feszültséggel teli, dinamikus előadást volt szerencsém látni.

Tekintve, hogy Wajdával a találkozásom meghiúsult, még néhány napot töltöttem Krakkóban. Megtekintettem a Teatr Slowackiego előadásában Wyspianski Akropolis című darabját, rendezte Krystyna Skuszanka.

„Valahogy az az érzésem a lengyel színjátszás sikere mindenek előtt a nagyszerűen megválasztott díszletekben rejlik, s abban hogy tudnak a mához szólni, dinamikusak, energikusak, fantáziadúsak”

Láttam Krakkóban kevésbé jelentős előadásokat is, így többek közt a Teatr Bagatela műsorán Leonard Gerske egy darabját, vagy a Teatr Miniatura „Hamlet 70” című előadást. Sajnos nem láttam Tadeusz Kantor „Cricot” 2 színházat, és az igen jelentős diák színpadok közül is csak egyet sikerült megnéznem, a Galeria 38-at.

Elutazásom előtt még felmerült bennem a gondolat, vajon az itt nyüzsgő sok magyar közül hányan vehetik a fáradtságot, hogy elmenjenek színházba is.

Varsó színházi élete

Mindenről sajnos nem áll módomban beszámolni, bár az utóbbi idők minden jelentősebb színházi bemutatóján, előadásán igyekeztem részt venni, de hát ez rengeteg időt követelne.

Ott ültem a próbákon /Brecht, -Galilei élete/ a Teatr Na Woliban, René Ludwig mellett, aki a század eleji lengyel színház egyik nagy alakja volt. Megcsodálhattam Tadeusz Lomnicki külön alakításait a próbákon, Ő egyben a színház igazgatója is.

A Teatr Wspólczesnyiben Erwin Axer mellett figyelhettem a jelentősebb szakmai fogásokat, azon Erwin Axer mellett, aki Lódzban Leon Schiller /1941-ben a Titkos Színházi Tanács irányítója, a lengyel és az európai színjátszás nagyja /tanítványa volt. Axer nemcsak a színház igazgatója, rendezője, de jeles színházi esszé író is.

„Láttam a Theatr Dramatyczny színháztermében a Hamburg Thália Teatr előadásában Hans Hollman átdolgozásában Shakespeare Koriolán című darabját. Érdekes díszletezéssel jó előadás volt. Kár, hogy túl hangosra sikerült, s a színészek akkor is kiabáltak, amikor nem kellett volna”

Hazai vonatkozásban ez az a színház, amely programjára tűzte, és nemrég mutatta be Thurzó Gábor Kiválasztott /Wybrany/ című darabját.

Ugyancsak itt láttam a „Kubus Fatalista” c. darabot, rendezte Witold Zatorski. Az előadás érdekessége hogy a színészek magas fokú artista tudásról tesznek tanú bizonyságot.

S láttam a Teátr Dramatycznyben, a „Rzeznia” című darabban játszani a kitűnő Gustaw Holoubeket,a ki egyben a színház igazgatója is. Őszintén megmondom, nem voltam oda a csodálkozástól. A darab különben jó és érdekes, a műveltség kérdését feszegeti, mígnem a második részben az egész átalakul vágóhíddá. Ez különben a darab címe is, Vágóhíd.

Nem szóltam még a Teatr Narodowy remek előadásairól, a színház igazgatója, Adam Hanuszkiewicz által rendezett, J.Slowacki Sen srebrny Salomei /Salomei ezüst álma/, vagy Wypianski Wesele című darabjáról, és a lengyel Molier, Aleksander Fredró írta Ma i zona /Férj és feleség/ bemutatójáról.

„Nem szóltam az év színházáról, a Teatr Ateneumtól, amely még 1928-ban alakult azzal a szándékkal, hogy kamaraszínpad legyen munkásoknak. Vagy a rövid életű Teatr Reduta fiatal együtteséről, amely a színházterem üvegfala mögötti kerthelyiséget használta díszletnek”

Szinte képtelenség mindenről írni, annyira sokrétű és érdekes Varsó színházi élete. Nem akarok felsorolásokkal, nevekkel untatni, hisz nem lenne különösebb értelme. Akiről mégis külön kell szólnom, az Adam Hanuskiewicz, a Teatr Narodowy igazgatója, rendezője, színésze. Ő külön fejezetet érdemelne. Sugárzik belőle az egyéniség, az intelligencia. A jelen sorok írója abban a szerencsében részesült, hogy részt vehetett a próbáin, s túlzás nélkül állíthatom, az itt tapasztaltak, az itt látottak egy életre meghatározó jellegűek.

„Adam Hanuskiewicz, a Teatr Malyban próbálja, Mickiewicz Ősök című darabját. Ez a Mickiewicz írás a lengyel lét, a szabadság örök visszatérő kérdése, és felsorolhatatlan a feldolgozások  száma”

Mi lesz a jövő? Hadd idézem Leon Schiller szavait, aki szerint „az új színházat, a holnap színházát csakis az eszmeileg egységes, áldozattól és harctól vissza nem riadó együttesek teremthetik meg” Úgy legyen!

(Varsó 1978-1980)

Kollár János Sándor: Fényvér üzenet

Egy szabad ember szabad gondolatai

Képek: Szabó Béla

Palatia Nyomda és Kiadó Kft. Győr

2020

Megrendelhető a belafoto@t-online.hu címen és a www. kollarjanos.hu weboldalon, Budapesten megvásárolható a Püski Könyvesboltban, Budapest, Krisztina krt. 26.

MEGOSZTÁS