//A korrupciós spirálban Heger kormánya is
„Mindemellett egyre inkább úgy tűnik, hogy a szinte végtelennek tűnő korrupciós spirál az előző kormányok mellett mára a jelenlegi Heger-kormányt, és annak kinevezetteit is elérte” #moszkvater

A korrupciós spirálban Heger kormánya is

MEGOSZTÁS

Több mint egy éve folynak korrupcióellenes nyomozások Szlovákiában, amelyek során már eddig is számos magas rangú tisztviselőt tartóztattak le. A 2018-as Kuciak-gyilkosság kapcsán kezdődő vizsgálatok alatt több bíró, ügyész, valamint a titkosszolgálat beosztottjai és vezetői ellen is terhelő bizonyítékok kerültek nyilvánosságra, a szálak pedig mára több magas rangú politikushoz is elvezettek. Az ország egyik legnagyobb korrupciós botrányaként elkönyvelt ügynek emiatt ma már a legfelsőbb szinteken is komoly következményei vannak, a további botrányok pedig a már eleve instabil Heger-kormány koalíciós partnerei között is tovább növelhetik a feszültséget.

Matyi Tamás írása a #moszkvater.com számára

„Mindemellett egyre inkább úgy tűnik, hogy a szinte végtelennek tűnő korrupciós spirál az előző kormányok mellett mára a jelenlegi Heger-kormányt, és annak kinevezetteit is elérte” #moszkvater
„Mindemellett egyre inkább úgy tűnik, hogy a szinte végtelennek tűnő korrupciós spirál az előző kormányok mellett mára a jelenlegi Heger-kormányt, és annak kinevezetteit is elérte”
Fotó:EUROPRESS/STEPHANIE LECOCQ/POOL/AFP

A 2018-as Kuciak-gyilkosság korábban sohasem látott társadalmi felháborodást váltott ki Szlovákiában, és az ország egyik legnagyobb tüntetéshullámához vezetett. A demonstrációk és az egyre nagyobb társadalmi nyomás hatására végül a Robert Fico által irányított koalíciós kormány 2018 márciusában megbukott, a helyét pedig a Peter Pellegrini – korábbi miniszterelnök-helyettes – által vezetett ideiglenes kabinet vette át.

A Pellegrini-kormány alatt azonban nem történt érdemi előrelépés a korrupciós ügyek felgöngyölítésében, a gyilkosság kapcsán folytatott nyomozás során az egyik fő gyanúsítottként megvádolt Marian Kočner telefonjából ráadásul olyan információk is előkerültek, amelyek arra utaltak, hogy Kočner a Fico-kormány, és az igazságszolgáltatás legfelsőbb vezetésével is jó kapcsolatot ápolt. Az ügy hatalmas felháborodáshoz vezetett, aminek hatására végül Tibor Gašpar, akkori országos rendőr főkapitány is lemondásra kényszerült, a Smer, az SNS és a Most-Híd által alkotott kormánykoalíció pedig elvesztette a 2020-as parlamenti választásokat, ami új lendületet adott a korrupciós ügyek kivizsgálásának.

„A választások során győztes Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (Obyčajní ľudia a nezávislé osobnosti, OĽaNO) egyik legfőbb ígérete ugyanis az előző kormányhoz köthető megvesztegetések kivizsgálása és az országban egyre nagyobb visszhangot kapó korrupciós ügyek felszámolása volt”

Az Igor Matovič által vezetett kormány koalíció már a hivatalba lépést követő első hetekben megkezdte a korrupcióval gyanúsított tisztviselők letartóztatását. Így került őrizetbe 2020 márciusában a szlovák Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (Národná kriminálna agentúra, NAKA) által lebonyolított, Vihar (Búrka) fedőnevet viselő akció során Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár és Denisa Cviková, a Pozsonyi I. Járásbíróság bírónője is, akiket több mint tíz másik bíróval együtt, a bíróság függetlenségébe való beavatkozással és az igazságszolgáltatás akadályozásával gyanúsítottak meg. Jankovská végül 2020 novemberében tett beismerő vallomást, amelyben egyebek mellett a Robert Fico és Marian Kočner közti kapcsolatról is beszélt.

Ezt követően 2020 őszén került sor újabb NAKA akciókra. Szeptemberben az Isten malmai (Boží mlyn) fedőnevű bevetés során tartóztatták le például Ľudovít Makót, a Pénzügyi Főigazgatóság Bűnügyi Hivatalának (Kriminálny úrad finančnej správy, KÚFS) volt vezetőjét és František Böhmöt, a szlovák titkosszolgálat egykori munkatársát is. Ezt egy hónappal később, a Szélvihar (Víchrica) akció keretében további bírók és vállalkozók őrizetbe vétele követte.

„Mint kiderült, Makó a Fico-kormányok ideje alatt szinte teljesen szabad kezet kapott a hivatali pozíciókat betöltő személyek kinevezésében”

A közel háromezer eurós fizetése mellett pedig további tízezer eurót kapott havonta egy Norbert Bödör nevű vállalkozótól, amiért cserébe olyan apparátust kellett működtetnie, amivel egy szűk kör meggazdagodását segítette. A korábbi KÚFS vezető vallomásai alapján hamarosan Dušan Kováčik, volt különleges ügyész is őrizetbe került, aki több éven keresztül segítette rendőrségi információkkal a szlovák alvilág tagjait, ezzel kapcsolatban pedig egy alkalommal ötvenezer eurónyi kenőpénzt is elfogadott Makótól.

Az októberi akciót aztán novemberben és decemberben is újabbak követték. Először a Tisztítótűz (Očistec) fedőnevű bevetés során Tibor Gašpar volt országos rendőr főkapitányt, Peter Hraško egykori NAKA-igazgatót, és Róbert Krajmer egykori NAKA-osztályvezetőt tartóztatták le, akik a vád szerint egy Norber Bödörrel közösen alapított bűnszervezettel befolyásolták egy-egy folyamatban lévő nyomozás kimenetelét, az időközben megszerzett információkat pedig saját érdekeiknek megfelelően használták fel. Nem sokkal később a már említett Norbert Bödör is őrizetbe került, decemberben pedig a Júdás (Judáš) fedőnevű akció során Peter Gašparovič, a titkosszolgálat kémelhárításának volt vezetője és a Tibor Gašpart követő Milan Lučanský, volt rendőr főkapitány került letartóztatásra, aki pár nappal később végül egy körülményeit tekintve máig tisztázatlan öngyilkossági kísérlet után, a nyitrai kórházban hunyt el.

„Az említett személyek letartóztatása azonban csak a <jéghegy csúcsának> bizonyult”

Az időközben összegyűlt vallomások alapján 2021-ben először Daniel Čech, a szlovák adóhatóság korábbi elnöke, majd František Imrecze, a Pénzügyi hatóság volt vezetője is őrizetbe került, a korábbi bizonyítékok, és az időközben letartóztatottak tanúvallomásai miatt ráadásul az is egyre biztosabbá vált, hogy a feltárt esetek több szálon is kötődnek az előző kormány tagjaihoz. Imrecze például a vallomásai során többször állította, hogy a politikai támogatásáért, és egy számára később előnyösen elfogadott törvényjavaslat módosításáért cserébe Michal Suchoba IT vállalkozóval közösen, egy pezsgősdobozban mintegy százötvenezer eurónyi készpénzt juttattak el közvetítőkön keresztül 2012-ben az akkor pénzügyi államtitkárként dolgozó Peter Pellegrinihez. Imrecze vallomását később Daniel Čech, a Pénzügyi Hatóság volt alelnöke is megerősítette az ellene folyó tárgyalások során. Időközben pedig a Ficohoz közel álló Miroslav Výboh ellen is nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a hatóságok, aki vélhetően egyike volt a fent említett kenőpénz átadásában segédkező közvetítőknek.

„Bár a volt kormányfő ennek ellenére továbbra is tagadja, hogy bármi köze lett volna a szlovák igazságszolgáltatás és titkosszolgálat legfelesőbb szintjéig érő korrupciós ügyekhez, a letartóztatott személyek pozíciójából, és azok tanúvallomásaiból kiindulva eléggé elképzelhetetlen, hogy Fico egyáltalán ne tudott volna a körülötte zajló eseményekről”

Ezt igazolják azok a nemrég kiszivárgott – vélhetően 2021 júliusa és szeptembere között készült – videó felvételek is, amelyek egyikén a volt kormányfő Pavol Gašpar ügyvéddel, a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatba hozott Marián Kočnerről és annak helyzetéről egyeztetett,. Míg egy másik felvételen Robert Kaliňáknak, Fico korábbi belügyminiszterének augusztusi kihallgatását megelőző felkészítése látható, aminek keretén belül Kaliňák több javaslatot is kapott azzal kapcsolatban, hogy mi szerepeljen a vallomásában.

Noha a kiszivárgott videóknak eddig nem lett komoly következménye, azok miatt mindkét politikust folyamatos támadások érték az elmúlt hetekben. A szlovák sajtó által csak második Gorilla-botrányként emlegetett felvételek megjelenése rajtuk kívül azonban Pellegrininek is komoly fejfájást okozhat, hiszen Imrecze korábban említett vádjából kiindulva, és a Fico-kormány miniszterelnök-helyetteseként vélhetően ő is sokat tudhatott a körülötte zajló eseményekről. Egy esetleges újabb őt érintő ügy kapcsán pedig az általa alapított, jelenleg az egyik legnépszerűbb párt, a Hlas is sokat veszíthet a támogatottságából.

„Mindemellett egyre inkább úgy tűnik, hogy a szinte végtelennek tűnő korrupciós spirál az előző kormányok mellett mára a jelenlegi Heger-kormányt, és annak kinevezetteit is elérte”

Ráadásul a koalíció tagjai között már korábban is feszült volt a légkör a botrányok érintettjeivel összefüggésben. A koalíciós partnerek közti első nagyobb vitát Vladimír Pčolinský letartóztatása eredményezte, aki korábban a Sme rodina támogatásával vált a titkosszolgálat vezetőjévé, nem sokkal később pedig az akkori kormányfővel, Igor Matovič-csal kapcsolatban jelentek meg olyan tanúvallomások, amelyek szerint a választások után annak ellenére sem mozdította el Ľudovít Makót a pozíciójából, hogy tisztában volt annak korrupciós ügyeivel. Ezt követően a szintén kormányhoz közeli Peter Kovařík rendőr főkapitány letartóztatása is megtörtént, akinek az irányítása alatt korábban két volt főkapitány, több magas beosztású hivatalnok, és a rendőrség szinte teljes vezetése ellen indult nyomozás, és akinek személyében egy év alatt, sorozatban már a harmadik korábbi, vagy aktuális rendőr főkapitány keveredett korrupciós ügyekbe.

A „házon belüli” letartóztatásokból fakadó ellentétek miatt szeptemberre a Sme rodina koalícióból történő kiválása is elképzelhetővé vált, nem sokkal később pedig már olyan további nyomozók, és a belügyminisztériumban, valamint a rendőrség kötelékében dolgozó tisztviselők is rács mögé kerültek, akik korábban még a korrupcióellenes nyomozások során tevékenykedtek.

„A NAKA és a rendőrség belső ellenőrzése között folyó látványos harc ráadásul vélhetően további letartóztatásokat eredményez majd a közeljövőben, ami tovább növelheti a koalíciós pártok közti szakadékot, mindez pedig a kormány cselekvőképességét is negatívan befolyásolhatja”

A lassan két éve gyűrűző korrupciós botrányoknak tehát már a legfelsőbb szinteken is komoly következményei vannak, a folyamatosan napvilágra kerülő újabb vádak, valamint az átláthatatlan korrupciós szálak pedig további meglepetésekkel szolgálhatnak  a következő hónapokban. Az eddigiek alapján a legnagyobb félnivalója azonban kétségkívül továbbra is a korábbi Fico-kormány tagjainak, és a volt miniszterelnöknek lehet, akinek a neve egyre gyakrabban bukkan fel a letartóztatottak tanúvallomásai során, ami miatt egy szekrényből kihulló esetleges újabb csontváz már komoly gyanúba keverheti a következő választásokat követően újra miniszterelnöki ambíciókat dédelgető politikust.

(A szerző a XXI. Század Intézet elemzője)

MEGOSZTÁS