A karácsonyra boruló árnyék

Az európai keresztény közösség drámaian megfogyatkozott, a közelmúltban leégett Notre Dame ólomüveg ablakainak szentjeit kulturálisan idegen képeivel helyettesítik, az egyik európai város központjában pedig a karácsony szimbólumai helyett egy kos szobrot állítanak fel. Mintha Európa a pogánysághoz térne vissza, vagy a sátánizmus felé fordulna. Ezek után ne lepődjünk meg azon, hogy a jelenlegi kiélezett nemzetközi hangulatban Oroszország e nem túl kétértelmű jeleket, valamint az orosz ortodox egyház elleni ukrajnai támadásokat úgy érzékeli, mint felhívást a hit utolsó védelmezőjének elpusztítására.

Garay Emil írása a #moszkvater.com számára

Utcakép a stockholmi karácsonyi vásáron 2025-ben
Forrás:Facbeook/Urban street photography/Alexander Farnsworth

A keresztény vallás kultúrájának megnyilvánulásait Európában immár évtizedek óta elnyomják. Ebbe a sorba illeszkedik a keresztény hit egyik legszentebb, többezer éves hagyományra visszatekintő ünnepének, a karácsonynak a kulturális értelemben vett provokatív megtorpedózása. Úgy tűnik, hogy még magától a szótól is tartanak. Egyes londoni iskolák például átnevezték a karácsonyi pulóvereket „téli pulóverekre”,  a karácsonyi ebédet pedig „téli ebédnek”. Az üzletekben karácsonyfák helyett „zöld fákat” árulnak. Franciaországban Nantes polgármestere a „multikulturális és befogadóbb” karácsonyt hirdeti, és ebben a szellemben a vallási terminológiát szintén „télire” változtatták. Így lett a karácsonyi vásár „téli utazás”, Bordeaux-ban pedig „ünnepi Bordeaux”. Az ünnep esztétikája jellegtelenné és semlegessé vált, nincsenek se karácsonyfák, se karácsonyi fények. Angliában Portsmouth lakosait akár 25 font bírsággal is sújthatják, ha hagyományos karácsonyi díszeket tesznek ki az ajtókra.

„Ily módon az európai vezetők megfosztják a társadalmaktól a hagyományaikat és az identitásuk szimbólumait”

Közben ne feledjük el, hogy az iszlám és a judaizmus is Jézust prófétaként tiszteli, tehát az ünnep hitközösségek közötti provokatív jellege nem kétséges. Viszont a muszlimok, mint szintén mono-teisták jobban megértik és tisztelik a keresztényeket, mint az ateistákat. Így paradox módon a keresztény hit elutasítása Európában negatívan befolyásolja békés együttélést még a muszlim közösséggel is.

„Egyesek úgy gondolják, hogy a psziché nem anyagi, ezért nem  létezik. De ha a szomszédom úgy dönt, hogy én vagyok a megtestesült Gonosz, és megöl, akkor ennek az állítólagosan nem létező dolognak szörnyű következményei lehetnek számomra”

– írja a svájci pszichiáter és pszichológus Carl Gustav Jung. Az ember sötét oldala, a jungi „árnyék” egyfajta függetlenséggel bír a tudattalanban, és számos elmét akár tömegesen is megszállhat. Ebben az esetben többé-kevésbé olyan primitív emberként viselkedünk, aki képtelen az önálló erkölcsi ítéletre. Bizonyos tulajdonságok különösen makacs ellenállást tanúsítanak az erkölcsi kontrollal szemben. Ezek a saját tulajdonságaink kivetítései, melyeket nem ismerünk fel ilyenként. Ekkor úgy látjuk, hogy a negatív érzéseink okai minden kétséget kizáróan a másik személyiségében rejlenek. Azokéban, akiknek a gonosz és alantas tulajdonságainkat tulajdonítjuk, akiket bírálunk és előbb-utóbb meg is támadunk. Bármennyire nyilvánvaló a semleges megfigyelő számára, hogy projekciókról van szó, kevés remény van arra, hogy ezt a szubjektum maga is felismeri. A tudatalatti úgy érzi, hogy a világban manapság is „gonosz fenevadak”, ”varázslók” és „boszorkányok” nyüzsögnek. A tudatosulás komoly erkölcsi erőfeszítést igényel és általában jelentős ellenállásba ütközik. Könnyen elképzelhető, hová vezethetnek ezek a kölcsönös projekciók egy konfliktus helyzetben. Az „árnyék” erkölcsi probléma, amely az egész személyiséget kihívás elé állítja. Egy nép „árnyéka” pedig ugyanazon társadalom erkölcsi problémája.

„A  tudattalan szellem a jóra és a gonoszra egyaránt képes, és az ember tudatos döntésétől függ, hogy a jó átalakul-e gonosszá.  Az ukrán vezetés évtizedeken át azon dolgozott, hogy dehumanizálja az oroszokat az ukrán lakosság és a hadsereg szemében. Petro Porosenko ukrán elnök például 2014-ben Donyeck és Luganszk bombázására utalva úgy fogalmazott, hogy szeptemberben a mi gyerekeink majd iskolába mennek, míg a Donbasszban élők kénytelenek lesznek pincékben bujkálni. Ezt követte, hogy a Nyugat-Ukrajna kiirtandó rovarokhoz hasonlítva kezdte dehumanizálni az ország keleti részén élő oroszokat”

Eközben az orosz vezetés, és ami a fontosabb, maga a hadsereg sokáig glasszé kesztyűben háborúzott, és legalábbis kísérletet tett arra, hogy csökkentse a negatív projekciók kialakulását. Ezt az orosz lakosság keményebb fellépést váró része fel is rótta a hatalomnak, mondván, el kellene már dönteni, hogy báloznak vagy háborúznak. Például az „ellenség” helyett az „ellenfél” kifejezést használták, amelynek nyilvánvalóan más érzelmi töltete van, hiszen az ember az ellenfelét nem gyűlöli, míg az ellenségét igen. A „háború” szót büntetés terhe mellett kiiktatva eleve a konfliktus élét valamelyest tompító „különleges katonai művelet” kifejezést tették hivatalossá. Persze, minden erőfeszítés ellenére a konfliktusban a  projekció elkerülhetetlen, így van ellenpélda is, hiszen mégis csak háborúról beszélünk. A csecsen vezető, Ramzan Kadirov például a frontra készülő tízezer fős önkéntes csecsen alakulathoz fordulva „lelketlen sátánoknak” nevezte az ukrán csapatokat, akik majd a pokolra jutnak.

„A háborús negatív kivetítések gonosz varázsát persze nehéz megtörni. Erre tett kísérletet például Donbasszban az egyik egység parancsnoka, az abház származású Ahra Avidzba, aki az összecsapások előtt mindkét fél szívéhez közel álló hangos zenét játszatott a harctéren, így emlékeztetve a szemben álló harcosokat arra, hogy testvérháborúról van szó, és mindkét fél számára a békés megoldás az előnyösebb”

Ennek kapcsán azt is el kell mondani, hogy az ukrán oldalon harcoló neonáci, fasiszta szimbólumokat a felszerelésükön és a testükre tetoválva viselő fegyveresek felháborítják és a második világháborús hitleri hadsereg emlékét idézve provokálják az orosz katonákat. Ebben a helyzetben a kölcsönös pszihés árnyoldal kivetítés elkerülhetetlen, és a harc alatt lehetetlen megkülönböztetni a kivetítést a valóságtól.

„A jelenlegi háború pszichológiai velejárója a közbeszéd hihetetlen eldurvulása, brutálissá válása, a kölcsönös rágalmak, a pusztítás példátlan dühe, a hazugságok szörnyű áradata és az ember képtelensége megállítani a véres démont” – írta Jung az első világháborúról. Rémisztő annak a felismerése, hogy ezek a szavak a jelen világunkra is abszolút ráillenek.

„A <tudat rendezett világa alatt nyugtalanul szunnyadó> kaotikus tudattalant immár felkavarták, az Apokalipszis lovasai elindultak Európába”

A háborúk előfutára a hatalom centralizációja, miközben az egyén értéke és fontossága csökken. Ez a folyamat a jogaik elvesztéséhez vezet, és az emberben benne rejlő gonosz ereje felszabadulhat. A brit biztonsági szolgálat új vezetője, Blaise Metreweli legutóbbi arról beszélt, hogy „már háborúban állunk, és ez a háború a médiában, az utcákon és a polgárok fejében is zajlik”. Valóban, a háborúk jelentős részben az emberek fejében indulnak és folynak. A konfliktusban álló, tömeggé olvadó felek gyakran azt sem veszik észre, ha valójában önmagukkal harcolnak, miközben a konfliktust irányító erők átírják a történelmet, rehabilitálják a háborús bűnösöket, a győztesek vesztesekké válnak, és a korábbi erkölcsi normákat, sőt az alapvető emberi értékeket is feláldozzák a harci szellem oltárán. Eleinte ez olyan lassan történik, hogy néhány éles elméjű szakértőn kívül senki sem veszi észre. Ezt a politikát egyfajta tömeghipnózisként írhatjuk le, amely végső soron biztosítja, hogy a tudatalatti tartalmak bekússzanak az elménkbe. Amikor végül az erkölcs elbukik, a józan ész eltűnik, előítéleteink kritikátlan bevetésével érzelmesen, vakon vagdalkozunk. Legtöbbször a „mindig is ilyen volt” érvet használjuk, és a már egy lavina sebességével kibontakozó konfliktus megállíthatalanná válik.

„Kezdetben az elmékért és szívekért folytatott küzdelem azért folyik, hogy ki ül majd fel az erkölcsileg magasabb lóra. Gyakran már az az egyszerű tény, hogy pontosan ki is az ellenség, az átlagpolgár számára megfoghatatlan, mivel a megtévesztés a hadviselés fontos része”

A projekció példájaként említhetők azok a kérdések, amelyeket Putyin éves sajtótájékoztatóján egyes nyugati tudósítók, például az NBC riportere tettek fel neki Oroszország béketárgyalásokra való hajlandóságáról. Úgy fogalmazták meg őket, hogy bármi is legyen a válasz, a kérdező nézőpontja előre meghatározott volt. Ennek következtében Putyin válaszait a médiában már azok szöges ellentéteként mutatták be, így egy professzionálisan előre elkészített negatív vetületet kínálva a nyilvánosság számára.

S még egy, míg az ukrajnai háború proxy jellege most már nemcsak a szakértők, hanem a konfliktust figyelemmel követők számára is teljesen világos, az átlagember a konfliktust szítok eredeti elképzelése szerint továbbra is az események nemzeti jellegére koncentrál. Hasonlóképpen az átlag európai az uniós politika hiányosságai helyett a negatív érzéseit a muszlim menekültekre vetíti ki, miközben a muzulmán a gázai háború miatt a zsidó közösséget támadja. Idén Nagy-Britanniában a nemrégiben  megrendezett Hanuka ünnepséget rendőri kíséret védte egy esetleges konfliktus esetére. Bár az átlagember gyakran téved abban, hogy ki és mi a forrása a jobbik énjével elutasított erőszaknak, a gyűlöletből és a félelemből formálódó kavalkád már beindult, és ha tornádóvá növi ki magát, mindent elpusztíthat.

„Az erőszakos konfliktusok legmélyebb eleme a hit. A vallásháborúk nemcsak a legerőszakosabbak, de a <Jó> és a <Gonosz> maximális kiélezésével végtelenségbe is nyúlók. Itt már nincs köztes út – vagy Istennel vagy, vagy az ördöggel -, mindkét fél szentül hiszi, hogy ő az, aki a végsőkig a <Jóért> harcol”

Nem véletlen, hogy húsz évvel ezelőtt Ukrajnában különféle amerikai és európai keresztény szekták és azok misszionáriusai telepedtek le, ily módon megpróbálták hosszú távon elszakítani azokat a kötelékeket, amelyek ezer éven át szorosan összekapcsolták az ország lakosságát az orosz ortodox vallással. S itt egy másik példa. Az auswitzi koncentrációs tábort felszabadító szovjet hadsereget jelenleg képviselő orosz állam képviselőit idén sem hívták meg az emlékünnepségre. Ott voltak ugyanakkor a németek és az ukránok. Ez a tisztelet abszolút hiánya a tényleges felszabadítókkal szemben, méghozzá nem a jelenlegi orosz vezetéssel szemben, hanem pofon annak az országnak, ahol a fasiszta megszállás milliós áldozatait szentségként tisztelik. A történelem eltorzításának egyik példája az a tény, hogy bár az auswitzi koncentrációs tábort a Vörös Hadsereg második ukrán frontja, azaz sokféle nemzetiségű szovjet katonák szabadították fel, Europában ezt az most már sokan az ukránoknak tulajdonítják.

„A megértés és az erkölcsi értékelés magas fokú etikai felelősséget igényel, ezért csak viszonylag kevés egyéntől várható el. De, ahogy Jung írta, ahogyan a vízbe dobott kő hullámai, úgy akár egyetlen ember is komoly változást indíthat el”

Ha a minket bombázó információk közepette tisztán akarunk látni, az érzelmi irányítottság rendszeres karban tartása elengedhetetlen. Természetes, hogy kulturális hátterünknél fogva szívesebben hallgatunk ilyen vagy olyan forrásokat, de fontos tudatosan felismerni ennek érzelmi töltetét, buktatói és csapdáit is. Minden általánosító gondolat, a tények vizsgálata vagy a másik fél érveinek és érzéseinek meghallgatása nélküli tagadás vagy elfogadás hajlama annak a jele, ha még nem is sodort is el magával, de legalábbis megérintett minket az kialakulóban lévő tömeghisztéria.

„De mit tegyünk, ha rájövünk, hogy érzelmileg már az előítéletek és a gyűlölet csapdájába estünk?”

Bár esetleg még szerencsések vagyunk, és nem jutottunk a következő történet szereplőjének a sorsára, de biztosak lehetünk benne, hogy már megtettük az első lépéseket ezen az úton. Íme egy képletes, de elgondolkodtató példa arra, hogyan lehet visszafordulni. Mahatma Gandit egyszer megkérdezte egy harcos, aki attól szenvedett, hogy sok gyermeket megölt az India és Pakisztán közötti vallásháborúban: „Vajon hogyan is élhetnék tovább önnön magammal a szörnyű bűneim tudatában?!” Gandhi így válaszolt: „Örökbe kell fogadnod egy, a másik országból származó gyermeket, aki ugyanebben a harcban vesztette el a szüleit, és a saját hitében, kultúrájában és vallásában kell felnevelned. Ez az, ami feloldoz.”

Amikor az ember már elég bátor ahhoz, hogy visszavonja az árnyoldalának kivetítéseit, akkor már tudja, hogy bármi is a baj a körülötte lévő világgal, az eredetileg belőle indult. Ezután tiszta fejjel és szívvel hozzá tud járulni a társadalmi problémák békés megoldásához. Csak így teremthetünk fényes és békés karácsonyt, és győzhetjük le az árnyékot, ami rávetül.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com