A haditechnikai fejlesztések közül 2021 egyik leginkább kiemelkedő és legérdekesebb aspektusának a hiperszonikus fegyverzet terén kibontakozó verseny mutatkozott. Oroszország és az Egyesült Államok mellett harmadik versenyzőként a szűkszavú Kína is megjelent, jelentős aggodalmat keltve a Pentagon köreiben. Hogyan is áll jelen állapotában a hiperszonikus verseny? Ki milyen technológiával rendelkezik? Hogyan néznek ki a jelenlegi erőviszonyok?

Az elmúlt évek során a fegyver fejlesztések egyik új ága nyert egyre nagyobb és nagyobb jelentőséget, amely nem volt más, mint a hiperszonikus technológia. Ahogy már korábbi cikkünkben is bemutattuk, maga a hiperszonikus sebességtartomány nem volt ismeretlen az emberiség számára, ám annak aktív, kifejezetten újszerű, dedikált fegyver rendszerként használata csak az elmúlt években kezdődött meg.

„Noha Franciaországtól Brazílián át egészen Észak-Koreáig több ország is folytat jelenleg kutatásokat a területen, kézzelfogható rendszerekkel csupán Oroszország, Kína és az Egyesült Államok rendelkezik”

Ám hiba lenne azt hinni, hogy a technológia használatában mindhárom nagyhatalom ugyanolyan fejlettségi szinten áll, ugyanis jelentős eltérések figyelhetők meg, nem éppen Washingtonnak pozitív módon.

Portálunk profiljához passzolóan érdemes az összehasonlítást Oroszországgal kezdeni. A három említett nagyhatalom közül Moszkva számít a technológia élharcosának, és ezt nem is rejti véka alá. Oroszország technológiai előnye részben abból is ered, hogy még a Szovjetunió idején megkezdődött az Izgyelije/Objekt 4202 kódnévvel illetett 15F178 fejlesztése. Utóbbi egy, az Avangardhoz hasonló manőverező hiperszonikus sikló blokk lett volna, ám mint sok haditechnikai programnak, úgy ennek is az 1991-es szovjet összeomlás hozta el a vesztét. Viszont a fejlesztés során megszerzett tudás nem ment veszendőbe, és részben a jelenlegi technológiák alapjául szolgál.

Oroszország állított elsőként hadrendbe hiperszonikus eszközt 2019 folyamán az Avangard sikló blokk képében, amelyet aztán a H-47M2 Kinzsal légi indítású ballisztikus rakéta követett. 2021 decemberére felállt az első, dedikáltan Kinzsal rakétákat alkalmazó repülőezred, illetve befejeződött az első rakétaezred átfegyverzése az Avangard sikló blokkokra.

„Mind a 2022-es védelmi büdzsében, mind pedig a 2024-2033-as állami fegyverkezési programban (GPV) kiemelt szerep jut a hiperszonikus eszközök rendszeresítésének, illetve a kutatási-fejlesztési munkálatoknak”

Szergej Sojgu védelmi miniszter december 21-i nyilatkozata szerint 2026-ra az orosz hadseregben a nagy hatótávolságú precíziós fegyverzet mennyisége 30 százalékkal fog növekedni, míg ugyanezen időszakban a cirkálórakéták száma megduplázódik. Oroszország ezen időszakra több mint 258 milliárd rubelt – jelen árfolyamon 3,47 milliárd dollár – különített el erre a fegyverzetre. Bár nem ismert, hogy arányaiban mekkora részt fognak kitenni a szállításokból a hiperszonikus eszközök, a jelenlegi folyamatokat elnézve mindenképp szignifikáns mennyiségben jelennek majd meg a haderő kötelékében.

2022-ben a stratégiai jelentőségű fegyvereken – mint az Avangard vagy a Kinzsal – túl a 3M22 Cirkon hajó elleni hiperszonikus cirkáló rakéta is hadrendbe áll.

„A 2021-e év folyamán Oroszország 12 alkalommal hajtott végre sikeres Cirkon tesztlövészetet, többek közt nemcsak tengeri, de szárazföldi célpontokra is”

Az indítások megosztás szerint tíz alkalommal felszíni egységről – Admiral Gorskov – két alkalommal pedig tengeralattjáróról – Projekt 885 Szeverodvinszk – történtek. Illetve december 24-én lezajlott az első Cirkon szalvó – egyszerre több rakéta – indítása az Admiral Gorskov fedélzetéről. Utóbbi azért is számít egyfajta fricskának az Egyesült Államok felé, mert december 15-én harmadik egymást követő alkalommal volt sikertelen az amerikai hiperszonikus AGM-183A tesztelése.

Az NPO Masinosztrojenyija által 2021 utolsó harmadában egyben megkezdődött a Cirkon sorozatgyártása, és az első példányokat az Északi Flotta kapja meg 2022 folyamán. A hajófedélzeti verzió mellett folyamatban vannak a tengeralattjáróról indítható Cirkon állami tesztjei – amelyek vélhetően 2024-ig húzódnak el –, valamint a Basztyion partvédelmi rendszer mintájára szóba került egy szárazföldi verzió megalkotása is.

„Utóbbival nemcsak stratégiai fontosságú partvidékek, tengeri útvonalak – mint a Szevmorputy – védelme kapna szignifikáns megerősítést, de ez egyben szárazföldi csapás mérésre is alkalmassá teszi”

Cirkon indítása az Admiral Gorskov fregatt fedélzetéről júliusban.

Továbbá nemrég megjelent képek alapján Licsinka-MD projektnév alatt zajlik a H-31 hajó elleni légi indítású rakéta utódjának, a Mach 5 maximális sebességre képes Gremlinnek a fejlesztése. Utóbbi levegő-föld támadó képességgel rendelkezve a H-31 mellett számos orosz vadászgép – például Szu-35Sz, Szu-30SzM, Szu-57 – eszköztárában jelenhet meg. A Liszicska programon túl a hiperszonikus technológia a stratégiai bombázókat is eléri, amelyek számára a H-95 program keretében fejlesztenek a mérnökök légi indítású cirkáló rakétát.

Ráadásul a fejlesztések nem álltak le, avagy Szergej Karakajevet, a Stratégiai Rakétaerők – RVSzN – parancsnokát idézve

„már zajlanak a kutató-fejlesztő munkálatok az Avangardot követő hiperszonikus sikló blokk esetében arra az esetre, ha az Egyesült Államok egy hiperszonikus eszközökkel szemben hatékonyan működő védelmi rendszert állít hadrendbe”

A haditechnikai fejlesztések esetén tapasztalható pajzs és kard újabb esetét láthatjuk, avagy a megjelenő új fegyverre válaszul idővel a védelem is megtalálja a megfelelő védekezési módszert, amely aztán az offenzív oldalt kényszeríti a meglévő technológiák továbbfejlesztésére. Egyfajta véget nem érő örök körforgás, ahol jelenleg még a hiperszonikus támadófegyverek vannak előnyben. Ám ez nem tart örökké.

„Mindezek fényében nem tekinthető földtől elrugaszkodott állításnak Vlagyimir Putyin azon decemberi nyilatkozata, amely szerint a hiperszonikus fejlesztések terén Oroszország számít a vezető hatalomnak”

Bár a fegyverzetkorlátozási egyezmények következtében a robbanófejek és hordozóeszközök számában paritás figyelhető meg Moszkva és Washington között, az orosz államfő szerint az új rendszerek esetében azonban egyértelműen Oroszország áll az élen. Noha természetesen ezen nyilatkozat bel-és külföldre egyaránt egyfajta politikai üzenetként is szolgált, a fokozatosan hadrendbe álló hiperszonikus fejlesztésekkel Moszkva bizonyíthatóan jelentős előnyhöz jutott versenytársaihoz képest. Ráadásul Oroszország nemcsak a támadó, de a hiperszonikus elfogó rendszerek esetében is vezető hatalomnak számít. Elég csak az Sz-500, vagy az általunk korábban bemutatott Sz-550 rendszerre gondoljunk. Az Izvesztyijának nyilatkozó védelmi minisztériumi források szerint az első Sz-550 zászlóaljak a vártnál korábban, már a közeljövőben aktív szolgálatba állhatnak.

 „A kínai hiperszonikus program alakulásáról ezzel szemben inkább csak találgatni lehet, semmint pontosan felmérni. Peking ugyanis a haditechnikai fejlesztéseit illetően nem éppen bőbeszédű, így kevés információ áll a rendelkezésünkre”

A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulójára szervezett katonai parádé alapján azonban megállapítható, hogy Oroszországhoz hasonlóan Kína szintén hadrendbe állított már 2019 folyamán egy Mach 5-10 sebességre képes hiperszonikus eszközt Dongfeng DF-17 jelölés alatt. Ám a nyugati források által DF-ZF-ként hivatkozott hiperszonikus sikló blokk hordozó platformja csupán egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta – a gyorsító fokozat vélhetően megegyezik a DF-16 rakétáéval –, amely értesülések szerint mindössze 1800-2500 kilométeres hatótávval rendelkezik.

Bár Kína alapvető védelmi céljainak – avagy a csendes-óceáni amerikai védelmi infrastruktúrára adandó válaszcsapás – ez az eszköz is megfelel, de az Avangarddal ellentétben nem alkalmas az amerikai szárazföld, vagy egyéb távolabbi célpont elleni csapásmérésre. Részben erre a problémára kínálhat megoldást a DF-ZF installálása interkontinentális ballisztikus rakétákra – mint a DF-41 – is, ám úgy tűnik, Kína tarsolyában van egy mindezektől radikálisan eltérő technológia is.

A Financial Times által nyilvánosságra hozott amerikai titkosszolgálati jelentés szerint ugyanis Kína a nyáron két alkalommal is sikerrel tesztelt hiperszonikus eszközöket. Elsőként egy, az orosz Avangardhoz hasonló kialakítású hiperszonikus siklóblokk, illetve annak hordozójaként egy ballisztikus rakéta – vélhetően a DF-17 DF-ZF kombinációja – csapódott be a Dél-Kínai-tengeren kijelölt célterületre, amely nem is váltott ki nagyobb érdeklődést nemzetközi téren.

„Ám e mellett egy teljesen eltérő eszköz indítására is sor került. Az eszköz a fellövést követően alacsony Föld körüli pályára – LEO – állt, egy alkalommal megkerülte a bolygót, majd onnan fordult rá célpontjára”

Bár a teszt állítólagosan sikeresen végződött, ám egyes jelentések szerint az eszköz közel 24 mérfölddel – 38,4 km – tévesztette el a kijelölt becsapódási területet. Természetesen a kínai külügyminisztérium tagadta az indítás katonai jellegét, a kiadott közlemény szerint mindössze egy többször használatos kereskedelmi űreszköz prototípusának tesztelése valósult meg. Utóbbit cáfolja, hogy bár sor került hasonló indításra is, ám az július 16-án következett be.

Olyan hírek is szárnyra keltek – többek között az Egyesült Államok Űrerejében szolgáló Chance Saltzmann altábornagy által –, amelyek szerint a meg nem nevezett kínai hiperszonikus fegyver egyfajta keverékét adja egy sikló blokknak és egy űrsiklónak. Sőt, meg nem erősített jelentések szerint valamiféle hasznos terhet is vitt magával, amelyet a visszatérés során dobott ki magából. A kétfajta jármű tulajdonságait ötvözve pedig a hasznos teher hordozása mellett képes társaihoz képest jelentősen hosszabb ideig az űrben tartózkodni.

„Míg a hagyományos interkontinentális ballisztikus rakéták pályája szuborbitális – azaz a rakéta, illetve a robbanófej nem áll Föld körüli pályára –, addig a FOBS esetében a töltet elkezd alacsony pályán a Föld körül keringeni, amelyet a kijelölt célpont közelében elhagy, és gyakorlatilag az űrből mér csapást”

A FOBS a Fractional Orbital Bombardment System rövidítése, amelyet magyarra leginkább megtört (űr)pályájú bombázó rendszerként lehetne fordítani. Nem mellesleg utóbbi technológia, illetve elv kifejlesztése az űrverseny katonai implikációja mellett a Szovjetunióhoz köthető. A módszerrel gyakorlatilag megvalósul a nukleáris fegyverek világűrbe telepítése – amelyet a Kína által is ratifikált 1967-es Outer Space treaty mellesleg megtilt –, amellyel lényegében korlátlan hatótáv érhető el a meglepetés faktor mellett.

Míg a tradicionális ballisztikus rakéták esetében azok indítását, illetve mozgását észlelik az előrejelző radarok, addig egy űrben keringő atomtöltet detektálása már jóval nehezebb feladat, amelyhez még a kereskedelmi műholdaktól és űrszeméttől való elkülönítés nehézsége is hozzájárul.

„Továbbá, míg az előrejelző radar hálózatot, illetve hozzá kapcsolódóan az elfogó rendszereket az atomhatalmak a lehetséges veszélyforrás irányába képesek telepíteni, a FOBS esetében bárhonnan becsapódhat a nukleáris töltet, megkerülve a már kiépített védelmi infrastruktúrát”

Ugyanis példaként említve az Egyesült Államokat, a hidegháború során a fő előrejelző radarrendszereket északi irányba telepítették, miután egy lehetséges harmadik világháború esetén az Északi-sark felől érkeztek volna a szovjet ballisztikus rakéták.

Ám a FOBS adta előny nem feltétlenül korrelál a fejlesztés során felmerülő többletköltségekkel. Többek közt a Szovjetunió is, bár megalkotta a technológiát, mégis az 1960-as évek során lemondott alkalmazásáról, miután hatékonyabbnak és olcsóbbnak találta a tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakétákat – SLBM. Ugyanis ahogy a FOBS az űrben, úgy a tengeralattjárók a mélytenger adta természetes előny következtében gyakorlatilag a világóceán bármely területéről indíthatják ballisztikus rakétáikat, kvázi megkerülve a kiépített elfogó rendszereket.

„Nem véletlen, hogy a legfőbb tengeri hatalomnak számító Egyesült Államok a nukleáris triádon belül a fő hangsúlyt az SLBM technológiára helyezte, szemben a szovjet-orosz hozzáállással, amely a szárazföldi silós telepítésű rakétákat preferálja a mai napig”

Mindemellett fontos megjegyezni, hogy 100 százalékos hatékonyságú védelmi rendszer egyszerűen nem létezik. Egy tömeges nukleáris háború esetén maximum a beérkező töltetek bizonyos töredék részét képesek csak az elfogó rakéták semlegesíteni, és önkéntelenül hamar rés fog keletkezni a pajzson. Természetesen nem mindegy, hogy a beérkező töltetek hány százaléka töri át a védelmet, ám egy több száz/ezer robbanófejet magába foglaló nukleáris háború esetén igazából ez már mindegy is.

„A Pentagon számításai szerint a kínai nukleáris arzenál 2030-ra a 2020-as szint duplájára növekedhet”

Miután Peking nem tagja egyik nukleáris fegyverzetkorlátozó egyezménynek sem, így a hadrendben álló fegyverzet számát is jórészt csak becsülni lehet. Utóbbi esetben szakértők 250-350 darab közé teszik a kínai nukleáris fegyverzet számát, amelyből 100 körülire tehető az interkontinentális ballisztikus rakéták száma.

Műholdképek tanúsága szerint jelenleg is összesen 145 rakétasiló építése zajlik szerte az országban, amelyet kiegészítenek a légi- és űrbéli felderítéssel nehezebben detektálható rakétahordozó tengeralattjárók, illetve mobil indítású ballisztikus rakéták. Ám Kína esetében az interkontinentális ballisztikus rakéták szerepe csupán másodlagos, ugyanis az elsődleges védelmi vonalat a közepes, illetve köztes hatótávolságú ballisztikus rakéták képezik, miután ezen eszközök konfliktus esetén alkalmasabbak a térségben található amerikai, és vele szövetséges célpontok elleni csapásmérésre. Bár amerikai részről sokszor szokás akár szándékosan is túlbecsülni Kína katonai képességeit, nehéz megmondani, hogy Peking jelenleg pontosan milyen stádiumban van a hiperszonikus eszközök fejlesztése és rendszeresítése terén.

„Harmadikként pedig következzék az úgymond sereghajtó Egyesült Államok. Szemben Oroszországgal illetve Kínával, Washingtonnak jelenleg nincsen rendszeresített hiperszonikus fegyverrendszere. Közben több ilyen jellegű eszköz egyidejű fejlesztése zajlik, több-kevesebb sikerrel”

Az utóbbi kifejezés nem gúnyos megjegyzés akart lenni az óceán túlpartjára, ugyanis immár a Pentagon legfelsőbb szintjein is nyilvánosan elismerték, hogy a konkurenciához képest nem elégségesek Washington erőfeszítései a témában.

Kína augusztusi, ám csak októberben nyilvánosságra került rakéta tesztje volt az, amely igazán ráébresztette Washingtont, hogy versenytársaihoz képest milyen hátrányba került a hiperszonikus technológia adaptálásában. Noha még az évezred elején a Prompt Global Strike rendszer részeként az Egyesült Államok a hiperszonikus fegyverek egyik fő szószólójaként jelent meg, immár a Pentagon sem tagadhatja le Oroszországhoz, illetve Kínához képest egyre növekvő hátrányát. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a 2022-ben immár 777 milliárd dolláros büdzsével gazdálkodó Pentagon a jövőben képtelen lenne ilyen típusú fegyvereket hadrendbe állítani, ám jelen állás szerint szignifikáns lemaradást kell ledolgoznia.

„Noha kétség sem fér az orosz hiperszonikus fejlesztések eredményességéhez, az Egyesült Államok számára a nagyobb fenyegetést mégis a kínai eszközök jelentik”

Ennek pedig nem Peking esetleges magasabb technológiai fejlettségből, hanem pusztán a geopolitikából adódó okai vannak. Kína a világ második – és belátható időn belül vezető – gazdasági nagyhatalmaként Oroszországhoz képest jócskán nagyobb pénzügyi, illetve egyéb anyagi erőforrásokkal rendelkezik, amelyeket a kialakuló ázsiai hidegháborúban nem fél Washington ellen felhasználni. Ugyanis Peking interkontinentális ballisztikus rakétáival nemcsak az Egyesült Államok magterületére tud csapást mérni, hanem a hagyományos mellett hiperszonikus eszközökkel egyben Washington legérzékenyebbnek számító csendes-óceáni célpontjait is képes támadni. Utóbbiból következően pedig a közepes és köztes hatótávolságú ballisztikus rakéták – MRBM és IRBM – alapvetően is csupán néhány perces repülési ideje tovább csökken, ami gyakorlatilag, ha nem is lehetetlenné teszi azok elfogását, de azt szignifikánsan megnehezíti.

Jelen esetben tehát egyfajta fordított kelet-európai NATO-Oroszország szcenáriót képzeljünk el. Kína ugyanis immár saját partmenti területeiről indítva tud csapást mérni az Egyesült Államok katonai infrastruktúrájára, legyen az Guam szigetén, Dél-Koreában, Japánban vagy épp akár a Hawaii-szigeteken. Egy, az amerikai csendes-óceáni katonai infrastruktúrát, illetve flottát érő – akár megelőző jellegű – csapás esetében Washington válaszcsapási lehetőségei jelentős módon bekorlátozódnának.

„Előzetes csapatösszevonás esetében is dönthet akár úgy Peking, hogy megelőző csapást mér, ezáltal elhárítva egy lehetséges ellene irányuló inváziót. Ekkor pedig gyakorlatilag csak a ballisztikus és cirkáló rakéták maradnak Washington elérhető eszköztárában, amely gyakorlatilag egy globális háború kitörését vonná magával”

Avagy ahogy az óceánpajzs védelmet nyújt az Egyesült Államoknak támadás ellen, úgy bizonyos mértékben a Csendes-óceán hatalmas távolságai –, illetve maga Észak-Korea léte – is hasonló szerepet töltenek be Kína szempontjából, elválasztva a potenciálisan a környezetében felvonuló erőket magától a Középső Birodalomtól. Természetesen ez csupán addig igaz, amíg északi és nyugati határai Oroszország, valamint a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok részéről biztosítottak, és nem kell jelentős erőket állomásoztatni e határmenti régiók védelmének a megerősítsére. Némi geopolitikát ezen elemzésbe is belekeverve, nem véletlen tehát, hogy Washington próbálja Moszkvát Pekingről leválasztani. Viszont ahogy az eddigi eredmények mutatják, nem éppen sikeresen.

„Míg az elmúlt öt évben az Egyesült Államok mindössze kilenc hiperszonikus tesztet hajtott végre, addig Oroszország és Kína ezeknek a többszörösét”

John Hyten, nyugalmazott légierős tábornok szerint Peking esetében több százas tesztelési nagyságrendről beszélhetünk, amelyhez képest Washington hatalmas lemaradásban van. Sőt, állítása szerint Peking még Moszkvát is megelőzte a hiperszonikus fegyverek fejlesztésében. Fontos megjegyezni, hogy ezen nyilatkozatokat kellő körültekintéssel érdemes olvasni, miután a következő évi katonai költségvetés elfogadása során szokás a Pentagonhoz közeli körök, illetve think-tankok részéről úgymond nagyotmondó állításokat tenni a nagyobb finanszírozás reményében. Nincs ez másképp a hiperszonikus fejlesztések esetében sem, amire az idei 3,2 milliárd dollár után 2022-ben 3,8 milliárd dollárt szán Washington.

„Ráadásul az amerikai hiperszonikus tesztek jelentős hányada kudarccal végződött”

Gyakorlatilag az amerikai hiperszonikus rakéta fejlesztés állatorvosi lovának az AGM-183A ARRW – Air-Launched Rapid Response Weapon – tekinthető. A Donald Trump által csak „hiperszuper rakétának” nevezett eszköz gyakorlatilag egy bombázó vagy vadászgép által hordozott légi indítású siklóblokk, amelyet leoldás után egy rakétafokozat gyorsít a megfelelő sebességre, majd onnan mér csapást a kijelölt célpontra. Ám a papíron ígéretesnek tűnő eszköz mindhárom 2021-es indítása sikertelennek, vagy csupán részben sikeresnek bizonyult, miután vagy a rakétafokozat, vagy az irányító rendszer hibásodott meg. Ezt egy másik, egyelőre ismeretlen rendszer sikertelen tesztje is kiegészítette októberben, újfent megkérdőjelezve az amerikai hiperszonikus fejlesztések eddigi eredményességét.

Ahogy Konsztantyin Szivkov, a Geopolitikai Problémák Akadémiájának elnöke a Gazeta.ru portálnak rávilágított, az Egyesült Államok esetében a legnagyobb problémát e rakéták, illetve sikló blokkok megfelelő vezérlőfejének kialakítása jelenti. Ugyanis a nehézség nem a rakéta hiperszonikus sebesség tartományba való felgyorsításában van, hanem az irányításban. Oroszország pedig e téren volt képes az igazi áttörést elérni. Ugyanis az interkontinentális ballisztikus rakéták visszatérő egységei is hiperszonikus tartományban haladnak, ám a rakétavédelmi rendszerek számára viszonylag kiszámítható ballisztikus pályán.

„Ezzel szemben például az Avangard a hiperszonikus sebesség tartomány mellett folyamatos pályamódosítások mellett a ballisztikushoz képest jóval eltérőbb – és ezáltal nehezebben kivédhető – pályán mozog. Ezáltal nemcsak rövidebb repülési idővel, de kiszámíthatatlanabb módon”

Szintén a Gazeta.ru portálnak nyilatkozó Dmitrij Murahovszkij szakértő szerint az AGM-183A eredetileg 2022-23-ra tervezett hadrendbe állása a sikertelen tesztek fényében mindenképpen csúszik, akár 2025-27 közé kitolva a rendszeresítés tényleges időpontját.

„Az Egyesült Államok számára a másik jelentős problémát a hiperszonikus eszközök jelenlegi magas beszerzési költsége jelenti”

 Ugyanis míg egy hagyományos cirkáló rakéta esetében a darabár 5 millió dollár környékén mozog, addig jelenleg a hiperszonikusok esetében ez több 10 millió dollárra rúg, amely még a túlárazott programokhoz szokott Pentagon számára is magas. Ennek Heidi Shyu, a Pentagon kutatással és technológiával foglalkozó helyettes államtitkára többször is hangot adott a sajtónak adott interjúiban, erős üzenetet küldve ezzel a védelmi beszállítókat tömörítő úgynevezett military-industrial complex részére. Természetesen a technológiák kiforrásával, illetve a sorozatgyártás megkezdésével az egy egységre jutó költségek csökkenni fognak, ám kérdés, hogy milyen szintű megtakarítást lehet elérni, és vajon mindez elegendő lesz-e Washington számára.

Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok az elmúlt időszakban egyre aktívabban forszírozza a fegyverkorlátozási szerződések kiterjesztését a hiperszonikus eszközökre is. Ahogy Robert Woods, az Egyesült Államok fegyverzetkorlátozással foglalkozó nagykövete is kifejtette a Reutersnek adott interjújában,

„a hiperszonikus technológia olyasvalami, ami miatt aggódtunk, a lehetséges katonai alkalmazásai miatt, és visszatartottuk magunkat… De láttuk, hogy Kína és Oroszország nagyon aktívan törekszik ennek a technológiának a használatára, militarizálására, így nekünk is válaszolni kel … Egyszerűen nem tudjuk, hogyan tudnánk védekezni ez ellen a technológia ellen, ahogy Kína és Oroszország sem tudja”

A drámai hatást keltő megfogalmazás, illetve Washingtonnak, mint egyfajta kegyes nagyhatalomként való bemutatása mellett egyértelműen észlelhető e mondatokból az Egyesült Államok félelme a hiperszonikus fegyver rendszerektől. Ahogy Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke – CJCS – a Bloombergnek adott interjújában fogalmazott, az Egyesült Államok ismét felettébb közel került az úgynevezett „Szputnyik pillanathoz”. Avagy, ahogy 1957-ben a Szovjetunió az első műhold felbocsátásával gyakorlatilag megelőzte az Egyesült Államokat az űrversenyben, úgy a hiperszonikus technológiák gyakorlati alkalmazása terén hasonló tapasztalható, csak éppen Moszkva mellett immár Peking is játékba szállt. Bár pozíciójából adódóan Milley érthetően nem mondja ki, de Washington egyértelműen lemaradt versenytársai mellett.

„Összegzésként elmondhatjuk tehát, hogy 2021 utolsó napjaiban egyértelműen Oroszország a vezető hatalom a hiperszonikus fegyverek tekintetében. Őt Kína követi, míg harmadikként erősen lemaradva az Egyesült Államok követi őket”

Bár jelenleg pontosan még  maguk a fejlesztő államok sem tudják felmérni, milyen változásokat hozhat el a harcászatban a hiperszonikus eszközök megjelenése, és mindezekre a másik fél vélhetően milyen válaszlépéseket ad, de hamarosan mindenképp technológiai ugrás köszönt be ezen eszközök tekintetében. Lehetséges, hogy a drón technológiához hasonlóan alapvetően változtatják meg a hiperszonikus fegyverek a hadviselést, ám azért az sem kizárt, hogy a vártnál jóval visszafogottabb változást hoznak el a harcterekre.

„Minden esetre olyan fegyver rendszerekről beszélhetünk, amelyek nem alacsony intenzitású konfliktusokban, vagy éppen harmadik világbeli országok ellen használhatók, hanem kifejezetten konvencionális nagyhatalmakat felvonultató háborúkban”

Ennek következtében vélhetően idővel az Egyesült Államok is fel fog zárkózni Moszkva és Peking mellé, ám kérdés, hogy az utóbbi kettő fejlesztései akkorra milyen előnyt tudnak majd biztosítani Washingtonnal szemben.