„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Marat Berdijev
– Donald Trump viharos visszatérése miatt különösen érdekes nemzetközi helyzetben kerül sor a G20-ak dél-afrikai egyeztetésére. Mit vár Oroszország ettől a találkozótól, és milyen kezdeményezésekkel készült?
– Arra számítunk, hogy ez a platform a növekvő nemzetközi feszültség körülményei között is lehetővé teszi az őszinte és eredményes eszmecserét. A magunk részéről megosztjuk kollégáinkkal az elképzelésünket a globális stratégiai instabilitás kiváltó okairól, valamint a nemzetközi piacok, ellátási láncok és az üzleti tranzakciók kiszolgálási mechanizmusainak integritását és hatékony működését fenyegető növekvő kockázatokról. Látni kell, hogy a Nyugatnak a feltörekvő hatalmi központokkal szembeni, a hibrid háború és a neokolonializmus eszközeinek széles skáláját alkalmazó konfrontatív fellépése a szembenállás kritikus szintjét váltotta ki. Mindez azzal a veszéllyel jár, hogy széttöredezi a világgazdasági rendszert, és súlyosan erodálja a több évtizedes fejlesztési eredményeket. Oroszország emellett a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem és az ENSZ megalakulásának 80. évfordulójának évében kiemelten fel kívánja hívni partnereinek a figyelmét a nácizmus és a neonácizmus dicsőítése elleni közös küzdelem szükségességére, valamint a világszervezet központi szerepére a nézeteltérések megoldásában. Oroszország az első afrikai elnökség évében mindent megtesz annak érdekében is, hogy a multipolaritás érdekében megerősítse a „globális Dél” országainak pozícióit a kulcsfontosságú döntéshozatali mechanizmusokban. Erre már a G20-ak első, 2008-as washingtoni csúcstalálkozóján ígéretet tett a szervezet, ebben az irányban némi előrelépés figyelhető meg, de ezt minden lehetséges módon visszafogja az Egyesült Államok és az Európai Unió. Aggodalommal figyeljük Washington közelmúltbeli konfrontatív lépéseit, a világgazdaságot a „mindenki háborúja mindenki ellen” veszélyes vonalába sodró ambícióit is, szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy története során a G20 ritka stabilitásról és életerőről tett tanúbizonyságot. És ez annak ellenére van így, hogy a globális gazdaság válságjelenségei, és a tagországok közötti nézeteltérések exponenciálisan növekednek. A fórum tematikája ennek ellenére gazdagodik, létszáma bővül, 2023-ban például az Afrikai Unió teljes jogú résztvevőként csatlakozott a G20-akhoz. Folyamatosan növekszik az új hatalmi központok súlya a csoporton belül, a Nyugat folyamatosan visszaszorulóban van a globális GDP-nek immár 40-60 százalékát adó „világtöbbség” országaival szemben. A G20 a különböző politikai és gazdasági rendszerekkel rendelkező vezető hatalmak közötti egyenlő és kölcsönösen előnyös párbeszéd platformja, Oroszország pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a G20 továbbra is hatékony kommunikációs csatornaként működjön a legnagyobb gazdaságok között.
– Beszéljünk kicsit magáról a jelenleg a világ 19 jelentős gazdaságát, valamint az egész Európai Uniót és az egész Afrikai Uniót tömörítő, 1999 óta létező szervezetről, hiszen mintha a jelentősége alatt kezelné a világ. Pedig a G20 egyszerre egy letűnt korszak szimbóluma, és egy olyan próbaterep, ahol az új világ gyakorolja globális politikai képességeit. A G20 többször megjósolt halála sokak csalódására sem következett be, ellenkezőleg, hirtelen új értelmet kapott. Ez a platform ugyanis a blokkosodó világban is lehetőséget ad – fogalmazzunk úgy – a régi és az új világ meghatározó szereplőinek az együttműködésre. Hogy látja, ez a szervezet tényleg egyfajta csatamező, avagy éppenséggel lehetőség az új világrend kontúrjainak kialakítására?
– A világ hatalmas átalakuláson megy keresztül, és ezek a változások stratégiaiak. Tudomásul kell venni, hogy az eddigi, az elmúlt négy évszázadban a Nyugat alá épült hierarchikus berendezkedésnek vége. A történelemnek a Szovjetunió széthullásával nem lett vége, irodalmi terminussal, ez a liberális demokrácia és a liberális értékek örökkévalóságát hirdető elképzelés utópiának bizonyult. Sőt, ez az egész világra ezeket az elveket kiterjeszteni szándékozó akarat a totalitárius tendenciákat erősítette. Az egész emberiségre érvényes berendezkedési modell ugyanis nem létezik. Ehhez jött gazdasági és politikai értelemben az erőviszonyok megváltozása. Az erőviszonyok ugyanis szintén nem állandók, történelmi értelemben állandó mozgásban vannak. Ebből logikusan következik, hogy egyetlen ország soha nem dominálhatja, uralhatja sokáig az egész világot. Már az 1990-es évek elején az úgynevezett szocialista világ szétesése, bukása után szembesültünk azzal, hogy a világ nem egyszínű. Egyes országok már akkor megmutatták, hogy milyen potenciál rejlik bennük, és velük bizony számolni kell. Jó példa erre Kína, amely látványosan demonstrálta azt az átalakulást, amely mára a világ egyik vezető hatalmává tette. Ezt az átalakulási folyamatot az olyan globális szervezetek létrejötte is illusztrálta, mint a G20. Ennek a csoportnak a megalakulása válasz volt a változásokra, mindenek előtt a világot annak pénzügyi központjával az élen megrengető gazdasági válságokra. A nyugati világ is rájött ugyanis egyedül nem képes megbirkózni az új kihívásokkal, ehhez szükség van más játékosokra is.
– De mára nem csak az erőegyensúly alakult át, hanem az is kiderült, hogy a kapitalista berendezkedés, sőt az angolszász típusú liberális demokrácia is válságban van. Ennek ellenére a nyugati világ a gazdasági kérdésekben még csak-csak késznek mutatkozott az együttműködésre, a geopolitikai befolyásához azonban a realitásokról tudomást nem véve makacsul ragaszkodott…
– Nézze, mindennek az alapja a gazdaság. A politikai döntések is ennek figyelembe vételével születnek. Ez a tézis a G20-ak születésekor is megmutatkozott. A Nyugat akkor nagyon aggódott a gazdaságának megrendülése miatt, és ez késztette erre a szélesebb összefogásra. Az erőviszonyok azonban visszafordíthatatlanul átalakulnak. A nyugati blokk valamikor a világgazdaság központja volt, mára azonban már a BRICS országai már 37 százalékát adják a globális GDP-nek, miközben a nyugati blokk kevesebb, mint 30 százalékát. Ráadásul nem csupán mennyiségi, hanem minőségi értelemben is hasonlóan alakul a trend.
– Ez utóbbi megállapítással a nyugati blokkban sokan nem értenek egyet…
– Hát, akkor nézzék meg Kína fejlődését. S nemcsak az IT területén, hanem más szektorokban is, így például az agráriumban vagy az energetikában. Ezt a trendet mesterséges akadályok felállításával – mint azt a Nyugat teszi – nem lehet megfordítani. Ezekkel a kétségbeesett lépésekkel a Nyugat valójában közvetett módon elismeri az erőviszonyok átalakulását. Ezzel egyébként már régen tisztában van. Amikor 2015-ben a WTO-ban dolgoztam, az Egyesült Államok képviselője már akkor arról beszélt, hogy Kínát már nem lehet fejlődő országhoz sorolni, hiszen nagyon is fejlett. Amerika persze még Obama idején megpróbált a szabályok megváltoztatásával változtatni ezen a trenden, de Kína és Oroszország, a BRICS nélkül ezt már nem lehet megtenni. Ezért az első ciklusában Trump már arról beszélt, hogy szigorú szabályok nélküli világban élünk, és ezt a mesterségesen teremtett káoszt igyekezett a maga javára fordítani. Ebből is látszik, hogy Amerikában bizonyos értelemben nagyon is folyamatosság van. A cél a hegemónia megtartása, és csak ennek taktikai eszközei változnak.
– S mi a helyzet az Amerikától teljesen függő helyzetben lévő Európával, amely szinte minden kapcsolatot megszakított Európával. Úgy gondolom, hogy ez hosszú távon Oroszországnak sem lehet érdeke…
– Oroszország és Európa viszonya nagyon megromlott, lényegében megszakadtak a kapcsolatok. Konkrét és átvitt értelemben is. Gondoljunk csak az Északi Áramlat vezetékeinek felrobbantására, a gazdasági kapcsolatok leépülésére és az Európában eluralkodott, már abszurd jelleget öltő ruszofób hangulatra. Oroszország ebből következően aktívan építi a gazdasági kapcsolatait az úgynevezett világtöbbség országaival, és ez hosszútávú stratégiai folyamat. S amint látjuk, így aztán nem Oroszország, hanem maga Európa marginalizálódik. A végbemenő deindusztralizáció végletesen meggyengíti, és Amerika alávetettjévé teszi Európát. Ezek után nehéz azt mondani, hogy manapság Európa bárki számára vonzó gazdasági partner lenne.
– Az Egyesült Államok elérte régi stratégiai célját, egyszerre gyengítette az eurázsiai geopolitikai térség mindkét pólusát, Európát és Oroszországot. Ezért is gondolom, hogy hosszú távon Oroszországnak sem mindegy, mi lesz Európával. A pragmatikus gazdasági kapcsolatok helyreállítása mindkét oldalt erősítené. Nem gondolja?
– Ebben igaza van, ám Oroszország nem dönthet Európa helyett. Európa pedig nem az együttműködés útját választotta. Oroszország nem fordul el senkitől, nem épít új vasfüggönyt, és Európával kapcsolatban sem tett olyan kijelentéseket, hogy stratégiai vereséget akar rá mérni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a globális gazdasági fejlődéshez minden régiónak hozzá kell járulnia. Arról már nem beszélve, hogy a biztonság is oszthatatlan. Ezért beszél Oroszország a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő egységes gazdasági térről, vagy a nagy eurázsiai együttműködésről, amely projektek minden ország előtt nyitottak. Bízunk benne, hogy egyszer majd megérti Európa is, hogy a szolidaritás, a partnerség olyan eszközök, amelyek mindkét fél számára biztosítják a fejlődést.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
