Mindenki ismeri Dvořák és Smetana nevét, de csak kettejük művészete adott maradandót a későbbi korok számára? Közel sem. A cseh (nem szlovák és nem csehszlovák) zeneszerzők munkássága javarészt ismeretlen számunkra, holott a zene történetében, alakulásában komoly szerepet játszottak. De hogyan kerül Mozart, Bach neve a rövid életrajzok közé? Ki az a zeneszerző, aki egy molnár fiából a korszak ’Il boemo’-ja lett? Ki született templomtoronyban? A cseh zene évét ünnepeljük közösen! (Majdnem) minden, amit a cseh zenéről tudni akarsz.

Kovács Eleonóra írása a #moszkvater.com számára

Cikkünkben csak vázlatosan ismertetjük egy-egy zeneszerző oeuvre-jét és életrajzát, és nem törekedhettünk arra, hogy minden művészt bemutassunk. Ami a számunkra érdekes, az a tény, hogy a cseh születésű zeneszerzők tekintélyes hányada nem Csehországban működött a 20. század elejéig. Csak a 20. században vált ketté az előadóművészet és a zeneszerzés, ezért olyan komponistákat is bemutatunk, akik elsősorban hangszer virtuózok voltak, de a hangszer tanulást segítő műveket is komponáltak. A zeneszerzőket születési sorrendjük alapján mutatjuk be.

„Kitekintésünk első állomása a népzene, hiszen a műzene nem alakulhatott volna ki e nélkül. A cseh és a német népzene évszázadok óta közeli kapcsolatban áll, hatással van egymásra a földrajzi közelség”

A csehek népszerű tánca a polka (půlka, jelentése rövid lépés), amely páros ütemű, 2/-es, közepes tempójú. A német zenében is megtaláljuk ezt a fajta táncot, schnellpolka néven. Hazánkba is eljutott, Magyarországon sok helyen rácpolkának nevezik. A másik cseh tánc a furiant, amely tüzes, gyors tempójú, de a polkával ellentétben páratlan lüktetésű, néha váltakozó ütemű. Leginkább az az osztrák Ländlerhez hasonló tánctípus. Meg kell említeni az indulókat is, amelyek mind német nyelvterületen, mind a cseheknél kedvelt műfajnak számítanak.

A barokk mesterek

A 17-18. században az anyakönyvi adatok nem voltak megbízhatóak. A korszakra az is jellemző, hogy egy-egy művész életéről kevés információ maradt fenn. Ezért a cseh barokk mesterek életrajza hiányos. Zenei utazásunkat kezdjük Zelenkával.  Jan Dismas Zelenka (Louňovice pod Blaníkem, 1679. okt. 16 – Drezda, 1745. dec. 23.) feltehetőleg kántor édesapjától tanult zenét. Első művei Prágában íródtak, később a drezdai királyi udvar zenekarába került. Zelenka Drezdában komponált első ismertebb műve a Missa Sanctae Siciliae. 1723-ban IV. Károly koronázására írta a Sub Olea Pacis Et Palma Virtusis című melodrámát, és ő is vezényelt a bemutatón. Az előadáson 8 szólóénekes, zenekar, és további 142 előadó (táncosok, színészek) szerepelt. Az allegorikus darab meghozta Zelenka számára az elismerést egész Európában.

„Zelenka nem alapított családot, sosem nősült meg, gyermekei nem születtek. Barátai közt tudhatta Telemannt, több, korának ismert zeneszerzőjét tanította. Művészetét Bach is elismerte”

Aki csak egy rövid ideig is, de tanult zongorázni, találkozott Georg Anton (eredeti keresztnevei: Jiří Antonín) Benda (Old Benatek, 1722. június 30. – Saxe-Gotha-Altenburg, 1795. november 6.) nevével. Családjában több zenészt is találunk, öt testvér közül három volt muzsikus. Bendát 19 évesen Berlinben találjuk, II. (Nagy) Figyes porosz király zenekarában. A berlini udvarban kezdett új élet Gotha városában folytatódott.

„Benda sokáig nem komponált, azonban több mint ötvenéves korától gyors egymásutánban írta a melodrámákat, a zenekari kíséretes prózai darabokat. A műfaj az ő nevéhez köthető”

Érdemes megemlíteni, hogy Mozart, az egyik legnagyobb zeneszerző éppen a melodráma műfaja miatt csodálta Bendát.

A barokk zene alkonya, a bécsi klasszika kezdete – útkeresés a zenében

Ez a korszak rendkívül izgalmas az európai zenetörténetben. A bécsi klasszika az egyszerűségre törekedett a barokk zene gyakran túldíszítettsége után. František (Franz) Xaver Brixi (Prága, 1732. január 2. – Prága, 1771. október 14.) az első zeneszerző, aki röviden bemutatunk.

A Prágában született Brixi a leghíresebb cseh muzsikus dinasztia tagja volt. Kezdetben templomi orgonistaként működött, majd 21 évesen regens chori (karmester, kórusvezető) állást kapott a Szent Vítus templomban, és 39 éves korában bekövetkezett haláláig itt működött. Ez a pozíció akkoriban a legmagasabbnak számított zenész körökben.

„Brixit az egyházi zene nagy alakjai között tartják számon”

Viszonylag rövid életében több mint 100 misét írt, a rövidebb lélegzetű egyházi művek mellett. Az átmeneti korszak komponistája, az ő zenéje készítette elő a talajt Mozart művészetének megértéséhez abban az időszakban is, amikor máshol nem tartották nagyra Mozartot. A kevés cseh művészek egyike a romantikus korszakig, akik hazájukban alkottak.

A bécsi klasszicizmus

Mára szinte teljesen feledésbe merült Josef Mysliveček (Prága, 1737. március 9. – Róma, 1781. február 4.) művészete. Az ikertestvérével kezdetben irodalmat és filozófiát tanuló Mysliveček hamar a zene felé fordult, és nagy sikereket aratott zeneszerzőként, de hegedűsként is működött. 1873-ban hat szimfóniáját, amelyek az év első hónapjának nevét viselik, Waldstein grófnak ajánlotta (nem az a Waldstein, akinek Beethoven dedikálta C-dúr zongoraszonátáját). A Semiramide című operája nyitotta meg a műfajban írt darabjait 1765-ben Bergamóban. Viharos gyorsasággal nőtt Mysliveček hírneve Itáliában, és ő lett a legjobban fizetett operaszerző, művei nyomtatásban is megjelentek – akkoriban nagyon költséges volt a kottanyomtatás.

„Mysliveček 1770-ben találkozott Mozarttal, és baráti kapcsolatot ápoltak. Mozart néhány művében ki is mutatható Mysliveček zenei hatása”

Mysliveček élete azonban 1775 körül rosszra fordult. Anyagi helyzete megrendült, a siker is elhagyta. Ráadásul szifiliszt állapítottak meg nála, és az orvosok – a nagyobb bajt megelőzendő – levágták az orrát. Rómában halt meg, szegényen, elfeledve. Mára műveit ritkán halljuk, igazi zenei csemegének számít egy-egy előadás. Életéről film készült, nevét egy aszteroida is őrzi. Mivel az olaszok nehezen tudták megjegyezni, kiejteni a szerző nevét, ezért a molnár apától származó zeneszerzőt csak Il boemo névvel illették.

Carl Philipp Stamitz (Karel Stamic, 1745. május 7. – 1801. november 9.) cseh származású német zeneszerző. A Mannheimben született, német anyától származó Karl, később Carl hegedű-, brácsa- és viola d’amore virtuóz volt. Jó képességű zeneszerzőként tartják számon, de sosem sikerült egy jó zenekarba, vagy herceghez, főúrhoz zeneszerzőnek kerülnie. Stamitz 17 éves korában bekerült a mannheimi udvari zenekarba, de nem sokáig dolgozott ott. Inkább olyan életmódot folytatott, ami nem kedvezett a kiegyensúlyozott életvitelnek.

„Stamitz 1770-től 20 évig hegedűvirtuóz képességeit kamatoztatta Európa-szerte, 1775-ben Szentpétervárott is koncertezett”

Bár a legjobb mesterek tanították, járatos volt a felsőbb körökben, több nyelven beszélt, mégis csak egy egyszerű kisvárosi zenetanárként kereste szűkös kenyerét. Utolsó éveiben az alkímia felé fordult, hogy aranyat állítson elő. Mint oly sokaknak, neki sem sikerült.

Kompozíciói között szerepel több klarinét- és brácsaverseny, 50 szimfónia, két opera (ezek elvesztek). Csellóversenyeit II. Frigyes Vilmos porosz királynak írta. Hangszeres tudását, virtuozitását mi sem jelzi jobban, hogy még Paganini előtt a húrokat lefogó egyik ujj számára pizzicatót (pengetést) írt elő egyik brácsaversenyében.

Antonín Kraft (Rokycany, 1752. december 30. – Bécs, 1820. augusztus 28.) nem csak zeneszerző, de kiváló csellista is volt. Sörfőző édesapjától tanulta csellójáték fortélyait, ám a gimnáziumi évek után filozófiát tanult a Prágai Egyetemen, de nem fejezte be tanulmányait. 1769-ben Bécsbe ment jogot tanulni, de ezt az iskolát sem végezte el. 1778-tól Esterházy Miklós herceg zenekarába került, ugyanitt zeneszerzést tanult Haydntól. Nem csak csellistaként dolgozott Eszterházán, de barytonon is kellett játszania. (Haydn 123 barytontriót írt.)

„Kraft Mikuláš nevű fia szintén csellista lett. Kraft és Mikuláš a fiú nyolcéves korától európai körutat tett, szép sikereket aratva. A turné során Mozarttal is megismerkedtek”

Esterházy Miklós halála után a családnak 1790-ben el kellett hagynia Eszterházát, hiszen Esterházy testvére feloszlatta a zenekart. Bécsbe költöztek Krafték, majd Grassalkovich Antal zenekarában kapott állást Anton.

„Korának egyik legnagyobb csellistájaként ismerék, Haydn neki komponálta a D-dúr csellóversenyt, Beethoven C-dúr hármas versenyének cselló szólamát is ő játszotta a bemutatón”

Zeneszerzői munkássága is a csellóhoz kötődik, hat csellószonáta (nagybőgő kísérettel), hegedű-gordonkára írt duók, barytontriók és két csellóverseny került ki zeneszerzői műhelyéből. A cselló, mint szólóhangszer Kraft invenciózus játéka miatt került be a szólóhangszerek sorába. Kraft mindhárom nagy bécsi zeneszerző, Haydn, Mozart, Beethoven barátja volt.

A romantika

A prágai születésű Ignaz (Isaac) Moscheles (Prága, 1794. május 23. – Lipcse, 1870. március 10.) – ahogy Kraft is – virtuozitásáról volt ismert. Prágai tanulmányai után Bécsbe ment, itt hamar elismert zongora művésszé vált. Bécsi tartózkodása óta használta az Ignaz keresztnevet. Itt találkozott Beethovennel, példaképével, aki megbízta a Fidelio című opera zongorakivonatának elkészítésével. „Moscheles 1824-ben kezdte tanítani a két Mendelssohn testvért, Fannyt és Felixet. Liszt mellett őt tartják a szóló zongoraest első úttörőjének”

A világszerte neves, Felix Mendelssohn alapította Lipcsei Konzervatórium tanára, majd vezetője lett. Oda ment tanulni az angol operettszerző, Arthur Sullivan is. Koncertező művészként az akkorra elfeledett Bach két csembalós műveit is játszotta Mendelssohnnal. Moscheles londoni tartózkodása alatt elnyerte az Albert herceg zongoristája címet. A koncertezés és tanítás mellett Moscheles komponált is, 142 művet tartanak számon, többek között 8 zongoraversenyt (csak egy maradt fenn töredékesen), szimfóniát, de legtöbb kompozíciójában a zongora szerepet kap.

„Bědřich Smetana (Litomyšl, 1824. március 2. – Prága, 1884. május 12.) az a zeneszerző, akit a cseh zene atyjának tekintenek. A cseh zene évét is Smetana születésének 200. évfordulójához kötik”

A kis Smetana első zongora koncertjét hat évesen adta. Prágában azonban nem sikerült azt a karriert elérni, amire vágyott. Így Svédországba ment, ahol tanított és vezényelt. Ebben az időszakban kezdtek íródni nagyobb lélegzetű darabjai. Svédországban kétszer is megházasodott, hat gyermeke született, de csak három maradt életben.

„Aztán 1860 körül visszatért Prágába, itt keletkezett többek között Az eladott menyasszony című operája, és Smetana a cseh opera egyik neves képviselőjévé vált”

Smetana a prágai Tartományi Színházban kapott vezető karmesteri állást. A rosszindulatú pletykák – Liszt és Wagner haladó szellemű gondolatait vélték kihallani Az eladott menyasszonyból – kikezdték Smetana egészségét, a komponálással sem haladt. Az 1866-ban kapott vezetői állást 1874-ben otthagyta. Ez év végére teljesen siketté vált, de újra komponált. Utolsó éveit elmegyógyintézetben töltötte.

Antonín Dvořák (Nelahozeves, 1841. szeptember 8. – Prága, 1904. május 1.) a cseh zene kiemelkedő mestere. Zenei tehetsége hamar kiderült, hegedülni tanult. 11 évesen otthagyta az iskolát, hentes tanulónak szegődött. Később orgonálni és zongorázni is tanult. Bekerült a Cseh Ideiglenes Színház zenekarába brácsásként, a zenekart Smetana vezényelte. Tanított is, a komponálásra alig maradt ideje. Ezért 1871-ben megvált a színháztól, és a zeneszerzésnek szentelte napjait. Egy osztrák pályázat elnyerése meghozta Brahms barátságát is.

„Dvořák művei nagy tetszést arattak Európában, sőt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol nem meglepő módon a Szláv táncok volt a közönségkedvenc. Nem véletlen, hogy 1891-ben a New York-i Konzervatórium felkérte az igazgatói teendőkre”

A hároméves tartózkodás alatt megismerte a spirituálékat, az indián dallamokat. Az amerikai évek termése például az Amerikai vonósnégyes (korábban Néger vonósnégyes), és a IX. szimfónia (az Újvilágból). Prágába visszatérve ismét tanított a Konzervatóriumban, ahogyan 1890-ben is tette, és igazgató is volt. Szívelégtelenségben halt meg. Művei közt szerepel 9 szimfónia, operák, dalok, versenyművek, köztük a h-moll csellóverseny, kamara- és egyházi művek.

David Popper, a korabeli magyaroknak Popper Dávid (Prága, 1843. június. 16.? – Baden bei, 1913. augusztus 7.) Krafthoz hasonlóan csellistaként működött. Popper a Prágai Konzervatóriumban tanult, sokat elárul az, hogy 21 évesen már koncert körutat tett. 1867-től a bécsi Hofoper művésze lett. Ezt az állását felmondva – a korabeli sajtó szerint gyönyörű – zongoraművész feleségével ismét koncert körutat tett Európában. Liszt Ferenc ajánlására a Zeneakadémia vonós tanszakán kapott állást.

„Popper játszott Hubay Jenővel, a Hubay-Popper vonósnégyes akkoriban igen neves volt. Brahmssal is kamarázott, a 3. zongorás triójának ősbemutatóján is Popper játszotta a cselló szólamot”

Az „elegáns, szellemes” Poppernek 1913-ban Ferenc József császár a Hofrat (udvari tanácsos) kitüntetést adta, de Popper már nem élvezhette a kitüntetést. A császári értesítés után két nappal meghalt. Popper leginkább csellóra írt – többnyire virtuóz – darabokat, bár első, kiadott műve egy dal volt. Négy csellóversenye van, és kedvelt műve a három cselló és zenekari Requiem. Poppert kora „a világ legjobb csellistája” néven illette.

A zeneszeretőket megosztó, monumentális darabokat író Gustav Mahler 1860. július 7-én született Kaliště-ben alkoholista apa és mélyen vallásos anya gyermekeként. Mahlerről is hamar kiderült zenei tehetsége. A cseh születésű, a nagyromantika korszakában alkotó zeneszerző 1875-től Bécsben tanult zongorát, vezénylést és zeneszerzést. Rövid ideig tartó állásai után Kasselban, majd Lipcsében dolgozott. Utóbbi városban a magyar Nikisch Artúr volt a vezető karmester, de betegsége miatt Mahler irányította az előadásokat.

„Mahler 1888-ban a budapesti Magyar Királyi Operaház igazgatója és karmestere lett, hatalmas fizetéssel”

Budapesten szólalt meg először 1. szimfóniája is. Bár nagyszerű előadások születtek Mahler keze alatt, 1891-ben megvált állásától. Sajnos az a dosszié, amelyben Mahler távozásának körülményei szerepeltek, eltűnt. Ezután Hamburgba költözött, ahol hat évadon keresztül a színház igazgatója lett. Rengeteget vezényelt, a komponálásra nem maradt ideje. 1897-től Bécsben dolgozott a Hofoper vezetőjeként, a következő évben pedig a Bécsi Filharmonikusok vezetője lett négy évig. Későbbi feleségével, Alma Schindlerrel (aki előszeretettel ismerkedett a kor férfi művészeivel) 1901-ben ismerkedett meg. Ezt követően 1907-ben az Amerikai Egyesült Államokba utaztak, két évig dolgozott a Metropolitanben. Súlyosabbá vált szívbaja, így Párizsba mentek, de itt közölték, hogy gyógyíthatatlan. Bécsben halt meg kétheti szenvedés után 1911. május 8-án.

„Bár Mahler cseh születésű, de osztráknak, jobb esetben cseh-osztráknak nevezi állampolgárságát a szakirodalom. Leonard Bernstein <német-cseh-morva-zsidó-lengyel kisfiúnak> titulálta Mahlert”

Jozef Suk (Křečovice, 1874. január 4. – Benešov, 1935. május 29.) is elsősorban hegedűművészként ismert, kompozíciói mára háttérbe szorultak. Apjától orgonálni, zongorázni és hegedülni tanult, majd 11 éves korától a Prágai Kozervatórium diákja volt, a zeneszerzés fortélyait Dvořáktól (akinek kedvenc tanítványa lett) sajátította el. 1891-ben, még a konzervatóriumban megalakult az egyre híresebbé váló, eredeti nevén České kvarteto, a turnék során a Bohemian (később Czeh) Quartet elnevezést használták, ahol Suk második hegedűsként működött, egészen nyugdíjas koráig, 1933-ig. Az együttesnek lemezfelvételei is vannak. S

„Suk számos műfajban alkotott zeneszerzőként, legismertebb műve a Vonósszerenád (Op. 6). Suk Dvořák lányát, Otilie-t vette feleségül, házasságuk a szerző legboldogabb időszaka volt”

1904-ben meghalt Dvořák, nem sokkal később, 1905-ben Otilie is. Ennek a boldogtalan időszaknak a zenei lenyomata az Asrael szimfónia. A házaspárnak egyetlen gyermeke született, szintén Jozef Suk, és szintén hegedűművész (2011-ben halt meg).

A 20. század

Bohuslav Jan Martinů (Polička, 1890. 12. 08. – Liestal, 1959. 08.18.) hegedűművész és zeneszerző. Születési helye egészen elképesztő, Poličkában, a Szent Jakub templom tornyában született, ott volt az otthonuk. A beteges kisfiút apja vagy nővére vitte fel a toronyba a 193 lépcsőn a hátán. Már hat évesen hegedült Martinů, 15 évesen adta első koncertjét. Szülőhelyének polgárai összegyűjtötték a tandíjat Martinů prágai konzervatóriumi tanulmányaira. Rövid ideig Suk növendéke volt, 1919-től játszott a Cseh Filharmonikusoknál. A zeneszerzést csak később folytatta, pedig Suk ösztönözte a tehetséges fiatalembert.

„Martinů 1923-40 között Párizsban élt, egy ösztöndíjnak köszönhetően. Itt rengeteg zenei hatás érte, Sztravinszkij zenéje megragadta, a dzsessz is érdeklődése középpontjába került. Ebben a korszakában elkezdett neoklasszicista stílusban komponálni”

1926-ban megismerkedett egy varrónővel, akit el is vett öt év múlva feleségül, de a kulturális különbségek miatt nem működhetett kielégítően a kapcsolat. 1937-ben egy cseh zenész lányba, növendékébe szeretett bele. A lány visszatért Csehországba, de a zeneszerző még ekkor is levelekkel bombázta a lányt. 1941-ben kivándorolt feleségével az Amerikai Egyesült Államokba, ahol 1953-ig élt. Történt egy nagy baleset Martinůval. Leesett egy teraszról, ahol a korlát nem volt megfelelő és kiszakadt. A férfi koponyatörést, agyrázkódást szenvedett, kómába esett, felépülése sokáig tartott. Nem tudta eldönteni, hol éljen. Amerikában neves egyetemeken tanított, műveinek nagy sikere volt, a szakma elismerően nyilatkozott darabjairól. Nizzában telepedett le az amerikai periódus után, végül Svájcban élt, de sosem tért vissza Csehszlovákiába. Svájcban halt meg gyomorrákban, de szülőhelyén, Poličkában temették el.