//Zelenszkij felemás harca az oligarchák ellen
Zelenszkij idővel egyre inkább elhidegült az új elnök környezetében akkoriban jelentős befolyással bíró nyugati érdekkörökkel konfliktusba kerülő Kolomojszkijjal, akinek Biden-ellenes személyes hadjárata a közelgő amerikai választások előtt egyre kellemetlenebbé vált az Elnöki Iroda számára #moszkvater

Zelenszkij felemás harca az oligarchák ellen

MEGOSZTÁS

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök harcot hirdetett az oligarchák ellen. A probléma valós, ugyanis az oligarchikus elit teljességgel átszövi az ukrán politikai és gazdasági életet, pártfogoltjaik minden pártban jelen vannak. Sőt, magát az elnököt és környezetét is azzal vádolták, hogy oligarchikus érdekeket szolgál. A kérdés az, hogy a meghirdetett „oligarchátlanítás” valóban átvágja-e a független Ukrajna három évtizedes gordiuszi csomóját, vagy egyszerű PR-fogásról van szó csupán?

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Zelenszkij idővel egyre inkább elhidegült az új elnök környezetében akkoriban jelentős befolyással bíró nyugati érdekkörökkel konfliktusba kerülő Kolomojszkijjal, akinek Biden-ellenes személyes hadjárata a közelgő amerikai választások előtt egyre kellemetlenebbé vált az Elnöki Iroda számára #moszkvater
Zelenszkij idővel egyre inkább elhidegült az új elnök környezetében akkoriban jelentős befolyással bíró nyugati érdekkörökkel konfliktusba kerülő Kolomojszkijjal, akinek Biden-ellenes személyes hadjárata a közelgő amerikai választások előtt egyre kellemetlenebbé vált az Elnöki Iroda számára
Fotó:EUROPRESS/YURIY DYACHYSHYN/AFP

Az oligarchák, azaz a rendkívüli vagyonnal és politikai befolyással bíró magánszemélyek talán egyik posztszovjet országban sem rendelkeznek akkora befolyással, mint Ukrajnában. Az 1990-es évek vadprivatizációja során felemelkedett, a frissen kialakuló többpártrendszerbe magukat bevásárló és az egyéni képviselőket kitartó néhány üzletember egymással hol rivalizálva, hol együttműködve döntően meghatározta az ország politikai életének alakulását, territoriális és ágazati alapon is mondhatni érdekszférákra osztva Ukrajnát.

Bár a különböző oligarchák gyakorta szembenálló politikai csoportokat támogattak a formális hatalomért folytatott versenyben, a különféle fordulatok után (mint amilyen a két Majdan is volt) üzleti érdekeik védelmében általában mindig megtalálták a közös hangot és a kompromisszum lehetőségét az aktuális kormányzattal.

„A megegyezést persze segítette az is, hogy az ország minden jelentős médiája, beleértve a legnézettebb tévécsatornákat is, máig az oligarchák kezében van, velük valóban szembemenve így nehezen lehet nagy népszerűségre szert tenni, és ez még inkább így volt az internet elterjedése előtti időkben”

A 2014-es Euromajdan, vagy „méltóság forradalma” részben éppen az oligarchikus berendezkedés elleni fellépés volt, ennek ellenére egy oligarchát, az elsősorban csokigyárairól ismert, de számos más ágazatban is jelenlévő Petro Porosenkót juttatta az elnöki székbe. A 2019-ben elnökké választott Volodimir Zelenszkij színész, humorista éppen egy olyan szerepnek köszönhette kiemelkedő támogatását, amelyben egy, az oligarchák és a nyugati befolyás ellen fellépő, átlagemberből elnökké váló szerepet alakított – ez a sorozat azonban természetesen szintén az egyik oligarcha, Ihor Kolomojszkij kezében lévő tévécsatornán futott, így Zelenszkijt sokan az ő embereként könyvelték el.

„Úgy tűnt tehát, hogy nem változik semmi, az egymást követő vezetők továbbra is megtalálják a közös hangot a befolyásos üzletemberekkel”

Igaz, hogy Zelenszkij idővel egyre inkább elhidegült az új elnök környezetében akkoriban jelentős befolyással bíró nyugati érdekkörökkel konfliktusba kerülő Kolomojszkijjal, akinek Biden-ellenes személyes hadjárata a közelgő amerikai választások előtt egyre kellemetlenebbé vált az Elnöki Iroda számára.

Azonban csupán „személycsere” történt, strukturális változás nem. Kolomojszkij helyett az a Rinat Ahmetov került az „elnökhöz közeli oligarcha” szerepébe, aki a 2014-es események egyik legnagyobb vesztese volt, hiszen üzleti birodalma legértékesebb részei éppen a szakadár területekre kerültek, és akiről úgy tűnt, a 2019-es elnök- és parlamenti választások nagy vesztese is lesz.

„Ahmetov azonban mindkétszer talpára esett, Porosenko után pedig Zelenszkijjel is kompromisszumot kötött, a tavalyi évben pedig 4,8 milliárd dollárral, közel triplájára tudta növelni vagyonát”

A jó kapcsolat azonban most veszélybe került. Az adótörvény tervezett átalakítása jelentősen növelné az Ahmetov elsődleges jövedelemforrásának számító vasérckitermelés adóterheit. Arról nem is beszélve, hogy az elnök által meghirdetett oligarchaellenes küzdelem, és annak „zászlóshajója”, a június elején benyújtott „oligarchátlanítást” célzó törvény elsők között érinti az ország leggazdagabb emberének számító Ahmetovot is.

Miről szól pontosan a törvény? Négy kritériumot állít fel, amelyek közül háromnak kell megfelelni ahhoz, hogy valaki felkerüljön az oligarchák listájára, amennyiben pedig felkerült, úgy tilos lesz politikai pártokat finanszíroznia, politikusokkal vagy a rendvédelmi szervek képviselőivel zártkörű találkozókat folytatnia, ráadásul nyilvános adóbevallást is kell tennie. A listáról úgy lehet majd lekerülni, ha bizonyítani tudja az illető oligarcha, hogy legalább két feltételnek már nem felel meg.

„A feltételek között szerepel a politikai életre gyakorolt befolyás (például pártok finanszírozása révén), a politikai témákkal is foglalkozó sajtótermékek akár közvetett birtoklása, a monopolhelyzet valamely gazdasági ágazatban, illetve a 2,27 milliárd hrivnyánál (mintegy 24,5 milliárd forint) nagyobb vagyon”

Bár a kormányzat eddig nem nevezett meg konkrét személyeket, kormányközeli értesülések szerint tizenhárom személy kerülhet fel a listára. Az említett Ahmetovon, Porosenkón és Kolomojszkijon kívül felkerülne a listára például a még februárban szankciók által sújtott, hazaárulás vádjával házi őrizetben lévő Viktor Medvedcsuk, aki az egyik legerősebb ellenzéki párt, az Ellenzéki Platform – Az Életért egyik vezetője is egyben. A párt egy másik vezető alakja, Szerhij Ljovocskin is a listára kerülne, és tekintettel arra, hogy az elnöki Nép Szolgája párt másik fő kihívója pedig a Porosenko által vezetett Európai Szolidaritás, a tervezet közvetlen politikai haszna szemmel láthatóvá válik.

Más politikai hozadéka is lehet azonban a törvénynek. Az ígéreteiből szinte semmit nem teljesítő, emiatt népszerűségéből folyamatosan veszítő Zelenszkij ezáltal térhet vissza korábbi önmagához, az áltagemberek érdekeit a nagyokkal és hatalmasokkal szemben képviselő „nép szolgájához.” Régi szavazóinak megtartása márpedig elengedhetetlennek tűnik a második elnöki cikluson gondolkodó Zelenszkij számára, hiszen a nacionalista szavazótábor felé történő udvarlása nem hozta meg a várt eredményt.

„Az oligarchaellenes törvénnyel tehát Zelenszkij kiiktathatná a versenyből, de legalábbis hátrányos helyzetbe hozhatná fő riválisait, egyben pedig bizonyíthatná, hogy fellép <az országot kifosztó> hatalmasságokkal és persze az <oroszbarát, hazaáruló> oligarchákkal szemben is”

Ráadásul megszüntetné a fentebb említett, oligarcháktól való médiafüggést is, hiszen – hacsak nem akarják feladni vagyonukat – az említett személyeknek az általuk birtokolt sajtótermékekről kellene lemondaniuk.

De nem csak saját riválisaira mérne csapást ezzel, hanem a nyugati érdekcsoportok előtt is megtisztítaná az utat. A politikai befolyás elvesztése ugyanis hosszabb távon az üzleti lehetőségek csökkenésével is járna az ukrán oligarchák számára, akik így egyre nehezebben tudnák megvédeni érdekeiket a nyugatiak által követelt „reformok” következményeivel szemben. Az Ukrajnában megjelenő nyugati állami és nem kormányzati érdekcsoportok 2014 óta tőkeerejükkel, sajtójukkal, az igazságügyi- és rendvédelmi szervekre, valamint a törvénykezésre gyakorolt befolyásukkal valóban felforgatással fenyegetik az ukrajnai politikum működési elveit.

„A nyugati érdekcsoportok és a helyi oligarchák kölcsönösen konkurenciát látnak egymásban. Kolomojszkij esetén szinte nyílt háborúvá is fajult a helyzet, de a bíróságok és a banki szféra feletti <független>, azaz nemzetközi, nyugati kontroll minden oligarcha számára veszélyes lehet”

Ugyanakkor korai lenne még temetni az ukrán oligarchiát. Zelenszkij eddig is együttműködött az oligarchákkal, Ahmetovon kívül például a szintén „listázással” fenyegetett Gerega-házaspárral is, akik a koronavírus-járvány körüli beszerzések haszonélvezői lettek. Kétséges, hogy korábbi szövetségeseivel ilyen hirtelen nyílt háborúba akarna kezdeni az elnök, főképp, hogy mai napig azok médiumain keresztül tudja leghatékonyabban közvetíteni saját – akár oligarchaellenes! – álláspontját.

Arról nem is beszélve, hogy az oligarchák befolyása önmagában akadálya lehet bármilyen ellenük való fellépésnek, hiszen egy hasonló törvény megszavazásához hiányzik a kellő számú szavazat. Az elvileg egyetlen pártot alkotó kormánytöbbség ugyanis számos oligarchikus frakcióból áll össze, amelyek nyilvánvalóan nem fognak saját pártfogójuk ellen fordulni – mint arra számos példa volt már, inkább kerülnek konfliktusba az elnökkel.

„Az oligarchák elleni küzdelem lehetőségei így tehát szándékoktól függetlenül korlátozottak. Persze egyfajta ultima ratioként ott van a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács az elnök kezében, amelyen keresztül a korábbi, Medvedcsuk-elleni szankciók is születtek”

Az ilyen, a törvénykezést és a bíróságokat is megkerülő, rendeleti fellépés azonban kétélű fegyver, hiszen egyrészről valóban kezesebbé teheti az oligarchákat, másrészt semmi sem garantálja, hogy egy esetleges kormányváltás esetén nem vonják-e felelősségre az elnököt és környezetét a megkérdőjelezhető törvényességű intézkedések miatt, vagy, ami Ukrajna esetében valószínűbb, nem használja-e majd az új hatalom is ellenfeleivel szemben ezt az eszközt. Már csak ezért is óvatosnak kell lennie a kijevi vezetésnek abban, hogy mi mindent használ fel a rendelkezésére álló eszközök közül politikai riválisai elleni fellépése során.

„A jelenlegi, egyébként sem túl szigorúnak ígérkező oligarcha-ellenes fellépés lényege is inkább az lehet, hogy az Elnöki Iroda <emeli a téteket> annak érdekében, hogy így a maga szempontjából kedvezőbb feltételekkel tárgyalja újra az oligarchákkal való kompromisszumokat”

Erre annál is inkább szükség lehet, mert az elmúlt hónapokban meginogni látszik az ukrán vezetés nyugati támogatottsága, külső hátszél nélkül pedig könnyen bajba kerülhet a kormányzat. Zelenszkijék pedig a belső riválisokra mért megelőző csapás lehetőségének felvetésével üzenik, hogy játékban kívánnak maradni.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)

MEGOSZTÁS