„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A szerbek és a horvátok konfliktusa már 1991 elején átterjedt Kelet-Szlavóniába, ahol Milosevics hathatós támogatásával számos szerb félkatonai egység alakult”
Fotó:EUROPRESS/AFP
1991. november 18. Csontsovány, piszkos, szakadt ruhás emberek másznak elő Vukovár központjában a romok alól, ahol hónapok óta rejtőztek az óvóhelyeken. Mikor az elgyötört lakók szétnéznek, nem hisznek a szemüknek. Egyesek sokkot kapnak a látványtól. Vukovárt szinte a földdel tették egyenlővé, a levegőben orrfacsaró égett szag terjeng. Most csend van, de mindenki tudja jól, hogy ezzel még nem értek véget a város szenvedései. Ez a kép fogadta azokat az újságírókat, akik harminc évvel ezelőtt bemerészkedtek Vukovár központjába, és dokumentálták az ottani állapotokat. Mikor aztán a sajtó a nyilvánosság elé tárta, mi is történt Vukovárral, az egész világ azt kérdezte,
„hogyan is történhetett meg mindez itt, Európa közepén?”
Hogy megértsük a vukovári csata hátterét, mindenek előtt a történelmi előzményeket kell ismernünk. A második világháború után ez a szlavóniai kisváros gyors fejlődésnek indult, a titói rendszer pedig gondoskodott arról, hogy a kitelepített németek helyére elsősorban szerbek és horvátok érkezzenek. A szocializmus évtizedeiben így Vukovár soknemzetiségű város lett, ahol békességben éltek egymás mellett a szerbek, horvátok és magyarok – igaz, a vegyes házasságok aránya sosem volt itt magas.
„Jugoszlávia összeomlása előtt így semmi nem utalt arra, hogy a város hamarosan a második világháború utáni legpusztítóbb csata színhelye lesz Európában”
Más volt azonban a helyzet a horvát és szerb fővárosban, ahol a nyolcvanas évek elejétől egyre inkább felerősödtek a nacionalista törekvések. Szerbiában ennek a zászlóvivője az a Szlobodan Milosevics lett, aki hatalmának biztosítása érdekében előszeretettel korbácsolta fel a szerbek nemzeti érzéseit. Horvátországban viszont a Franjo Tudjman-féle Horvát Demokratikus Szövetség (HDZ) erősödött meg, amit a horvátországi szerbség jelentős része a második világháborús usztasa rezsim reinkarnációjának tekintett.
Az első szerbiai és horvátországi szabad választások után a Milosevics-féle Szerb Szocialista Párt (SPS), Horvátországban pedig a HDZ került hatalomra. Milosevics ugyanakkor jelentős segítséget nyújtott a Szerb Demokrata Pártnak Horvátországban, amelynek kulcsszerepe volt a Krajinai Szerb Autonóm Terület (később Krajinai Szerb Köztársaság) megalakításában, amit a szeparatista szerbek kiáltottak ki Kninben.
„A szerbek és a horvátok konfliktusa már 1991 elején átterjedt Kelet-Szlavóniába, ahol Milosevics hathatós támogatásával számos szerb félkatonai egység alakult”
Mindezzel párhuzamosan most már teljes erővel dübörgött a háborús propaganda, amely szándékosan játszott rá az emberek félelmére. Vukovár környékén már májusában megkezdődtek a harcok, mikor is a horvát nacionalisták rakétákat lőttek ki Borovo Selo szerb többségű falura. Válaszul az ottaniak fegyverkezni kezdtek, majd amikor Zágráb odavezérelt egy rendőrségi buszt, a szerb félkatonai alakulatok lecsaptak rájuk és több mint egy tucat horvát rendőrrel végeztek.
Arkan Tigrisei Borovo Selo mellett
Az összecsapás még tovább rontotta a horvátok és a szerbek viszonyát, ami igazán csak 1991. május 19-én kapott mélyütést, mikor a horvát kormány függetlenségi népszavazást tartott. Vukovárban a szerb nacionalisták természetesen bojkottra szólították fel a szerbeket, ám a függetlenség hívei elsöprő győzelmet arattak. Azonban a népszavazás után Vukovárban és környékén még inkább eluralkodott az erőszak. Most már sorozatos tűzharcokról és bombatámadásokról érkeztek jelentések. Milosevics viszont ekkor úgy döntött, hogy erővel szerez érvényt a szeparatista szerbek követeléseinek, ezért Jugoszláv Néphadsereg (JNA) egységeit Vukovár ellen irányította.
„Az ekkorra már gyakorlatilag teljes egészében szerb vezetésű JNA 30-40 ezer katonával vonult Vukovár ellen, melynek védelmére a horvátok mindössze 1800 harcost tudtak felsorakoztatni”
Hogyan volt képes ennyi horvát fegyveres feltartóztatni a JNA és a szerb paramilitáris alakulatok támadásait? Ma már egyáltalán nem titok, hogy a jugoszláv hadsereg rengeteg hibát követett el a város körüli harcoknál. A szakértők szerint a legfőbb gond az összehangoltság hiánya volt. Ami a konkrét hadi eseményeket illeti, az igazi összecsapások augusztus 25-én kezdődtek – a történészek többsége erre a napra teszi a vukovári csata első napját –, mikor is a szerbek szinte teljesen bekerítették Vukovárt.
A szerbek ekkor még úgy látták, hogy könnyedén be tudják majd venni a várost, azonban az előrenyomulások napokon belül összeomlott. A horvát védők ugyanis elkeseredett harcot folytattak a városuk minden egyes négyzetméteréért, amire nem voltak felkészülve a támadók. Miután a déli irányú betörés kudarcot vallott, a jugoszláv katonai vezetés úgy döntött, hogy tüzérségi támadásokkal számolja fel az ellenállást. Ám a szerbeknek ismét csalódniuk kellett.
„Hiába lőttek ki naponta 10 ezernyi gránátot Vukovárra, a védőknek eszükben sem volt megadni magukat”
Sőt, helyenként még apróbb sikereket is elértek, köszönhetően annak, hogy a szerbek gyűrűje nem zárult be tökéletesen a város körül. A támadóknak a horvátok utánpótlási vonalait csak november elejére sikerült felszámolniuk, ami után már meg voltak számolva a horvát ellenállás napjai.
Azonban a város védői még ekkor sem adták meg magukat. Ezekben a novemberi napokban már több százezer gránáttal bombázták a várost naponta a szerbek, amivel Vukovár tragikus rekordot döntött.
„Ez a település lett az, amelynek egyetlen négyzetméterét a legtöbb lövedék érte. Így Vukovárt területarányosan több találat érte, mint a második világháborúban Sztálingrádot”
A horvát utánpótlási vonalak elvágása után azonban a horvátok még mindig nem adták meg magukat. A katonák egy része megpróbált nyugat felé kitörni a városból, a többségük azonban erre már nem volt képes. A bevonuló szerb csapatok a városi kórházban ápolt harcosokat elhurcolták, közülük kétszáz katonával Ovcara település mellett végeztek a csetnik alakulatok.
Vukovár a csata utolsó napjaiban
A vukovári csata veszteségeinek mérlegét azonban a mai napig szinte lehetetlen megvonni. A horvát statisztikák szerint 879 katonájuk halt meg a csatában, 770-en pedig megsebesültek. Ezzel szemben a jugoszláv-szerb veszteségekről nem sokat tudni, mert a milosevicsi rezsim mindent megtett azért, hogy a szerb veszteségeket csökkentse. Ma azonban már viszonylag elfogadott a történészek körében, hogy a sokszoros túlerőben lévő JNA jóval nagyobb veszteségeket szenvedett, mint a horvátok. Így még a legszerényebb becslések is 1100 halálos áldozatról szólnak, akik között nagy számban voltak vajdasági magyar sorkatonák is. A horvát történészek szerint viszont a szerb áldozatok száma akár az 5 ezret is elérhette.
„A szerbek vukovári diadala azonban pürrhoszi győzelemnek bizonyult”
Mindenek előtt azért, mert Vukovár hősies védelmével óriási nemzetközi szimpátiát sikerült szerezniük a horvátoknak, amely Horvátország függetlenségének elismeréséhez vezetett (sokan ezért később azzal vádolták meg Franjo Tudjman horvát államfőt, hogy feláldozta Vukovárt Horvátország függetlenségéért). Ugyancsak kudarc lett a vukovári győzelem katonai téren. Míg a csata zajlott, a horvátok teljes gőzzel toboroztak, aminek köszönhetően 200 ezerrel gyarapodott a katonaságuk létszáma. Ez az erő már bőségesen elegendő volt arra, hogy nagyon érzékeny csapásokat mérjenek a szerb alakulatokra, amelyek ekkor még mindig megszállás alatt tartották az ország egyharmadát. Miután pedig megszületett a fegyverszünet, és az ENSZ kéksisakosai bevonultak az országba, a horvát haderő tovább izmosodott, ami aztán 1995-ben két hét alatt felszámolta a szerb erőket az ország nagy részén.
„A Vihar hadművelet után aztán megkezdődtek a tárgyalások arról is, hogy Vukovár újra horvát ellenőrzés alá kerüljön”
A porig rombolt városnak azonban még rengeteg időre volt szüksége, hogy magára találjon. A háború lezárása után Zágráb mindent megtett azért, hogy élhetővé tegye Vukovárt, ami ekkor már a horvát függetlenségi háború szimbóluma lett. Az egykori víztornyot – amit gyakorlatilag teljesen szétlőttek a csata hevében – a városi vezetés érintetlenül hagyta, hogy örök mementóként szolgáljon az utókornak. A vukovári csatára azonban aligha kell emlékeztetni majd az utókort. A városban ugyanis a mai napig tapinthatók az ellentétek a horvátok és a szerbek között. A sebek begyógyulásáig még sok-sok évtizednek kell eltelnie.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
