//Vukovár – város a gránátesőben
„A szerbek és a horvátok konfliktusa már 1991 elején átterjedt Kelet-Szlavóniába, ahol Milosevics hathatós támogatásával számos szerb félkatonai egység alakult” #moszkvater

Vukovár – város a gránátesőben

MEGOSZTÁS

Egyetlen települést sem lőttek annyira szét a második világháború után Európában, mint az egykor virágzó, soknemzetiségű kelet-szlavóniai kisvárost, Vukovárt.

„A szerbek és a horvátok konfliktusa már 1991 elején átterjedt Kelet-Szlavóniába, ahol Milosevics hathatós támogatásával számos szerb félkatonai egység alakult” #moszkvater
„A szerbek és a horvátok konfliktusa már 1991 elején átterjedt Kelet-Szlavóniába, ahol Milosevics hathatós támogatásával számos szerb félkatonai egység alakult”
Fotó:EUROPRESS/AFP

1991. november 18. Csontsovány, piszkos, szakadt ruhás emberek másznak elő Vukovár központjában a romok alól, ahol hónapok óta rejtőztek az óvóhelyeken. Mikor az elgyötört lakók szétnéznek, nem hisznek a szemüknek. Egyesek sokkot kapnak a látványtól. Vukovárt szinte a földdel tették egyenlővé, a levegőben orrfacsaró égett szag terjeng. Most csend van, de mindenki tudja jól, hogy ezzel még nem értek véget a város szenvedései. Ez a kép fogadta azokat az újságírókat, akik harminc évvel ezelőtt bemerészkedtek Vukovár központjába, és dokumentálták az ottani állapotokat. Mikor aztán a sajtó a nyilvánosság elé tárta, mi is történt Vukovárral, az egész világ azt kérdezte,

„hogyan is történhetett meg mindez itt, Európa közepén?”

Hogy megértsük a vukovári csata hátterét, mindenek előtt a történelmi előzményeket kell ismernünk. A második világháború után ez a szlavóniai kisváros gyors fejlődésnek indult, a titói rendszer pedig gondoskodott arról, hogy a kitelepített németek helyére elsősorban szerbek és horvátok érkezzenek. A szocializmus évtizedeiben így Vukovár soknemzetiségű város lett, ahol békességben éltek egymás mellett a szerbek, horvátok és magyarok – igaz, a vegyes házasságok aránya sosem volt itt magas.

„Jugoszlávia összeomlása előtt így semmi nem utalt arra, hogy a város hamarosan a második világháború utáni legpusztítóbb csata színhelye lesz Európában”

Más volt azonban a helyzet a horvát és szerb fővárosban, ahol a nyolcvanas évek elejétől egyre inkább felerősödtek a nacionalista törekvések. Szerbiában ennek a zászlóvivője az a Szlobodan Milosevics lett, aki hatalmának biztosítása érdekében előszeretettel korbácsolta fel a szerbek nemzeti érzéseit. Horvátországban viszont a Franjo Tudjman-féle Horvát Demokratikus Szövetség (HDZ) erősödött meg, amit a horvátországi szerbség jelentős része a második világháborús usztasa rezsim reinkarnációjának tekintett.

Az első szerbiai és horvátországi szabad választások után a Milosevics-féle Szerb Szocialista Párt (SPS), Horvátországban pedig a HDZ került hatalomra. Milosevics ugyanakkor jelentős segítséget nyújtott a Szerb Demokrata Pártnak Horvátországban, amelynek kulcsszerepe volt a Krajinai Szerb Autonóm Terület (később Krajinai Szerb Köztársaság) megalakításában, amit a szeparatista szerbek kiáltottak ki Kninben.

„A szerbek és a horvátok konfliktusa már 1991 elején átterjedt Kelet-Szlavóniába, ahol Milosevics hathatós támogatásával számos szerb félkatonai egység alakult”

Mindezzel párhuzamosan most már teljes erővel dübörgött a háborús propaganda, amely szándékosan játszott rá az emberek félelmére. Vukovár környékén már májusában megkezdődtek a harcok, mikor is a horvát nacionalisták rakétákat lőttek ki Borovo Selo szerb többségű falura. Válaszul az ottaniak fegyverkezni kezdtek, majd amikor Zágráb odavezérelt egy rendőrségi buszt, a szerb félkatonai alakulatok lecsaptak rájuk és több mint egy tucat horvát rendőrrel végeztek.

Arkan Tigrisei Borovo Selo mellett

Az összecsapás még tovább rontotta a horvátok és a szerbek viszonyát, ami igazán csak 1991. május 19-én kapott mélyütést, mikor a horvát kormány függetlenségi népszavazást tartott. Vukovárban a szerb nacionalisták természetesen bojkottra szólították fel a szerbeket, ám a függetlenség hívei elsöprő győzelmet arattak. Azonban a népszavazás után Vukovárban és környékén még inkább eluralkodott az erőszak. Most már sorozatos tűzharcokról és bombatámadásokról érkeztek jelentések. Milosevics viszont ekkor úgy döntött, hogy erővel szerez érvényt a szeparatista szerbek követeléseinek, ezért Jugoszláv Néphadsereg (JNA) egységeit Vukovár ellen irányította.

„Az ekkorra már gyakorlatilag teljes egészében szerb vezetésű JNA 30-40 ezer katonával vonult Vukovár ellen, melynek védelmére a horvátok mindössze 1800 harcost tudtak felsorakoztatni”

Hogyan volt képes ennyi horvát fegyveres feltartóztatni a JNA és a szerb paramilitáris alakulatok támadásait? Ma már egyáltalán nem titok, hogy a jugoszláv hadsereg rengeteg hibát követett el a város körüli harcoknál. A szakértők szerint a legfőbb gond az összehangoltság hiánya volt. Ami a konkrét hadi eseményeket illeti, az igazi összecsapások augusztus 25-én kezdődtek – a történészek többsége erre a napra teszi a vukovári csata első napját –, mikor is a szerbek szinte teljesen bekerítették Vukovárt.

A szerbek ekkor még úgy látták, hogy könnyedén be tudják majd venni a várost, azonban az előrenyomulások napokon belül összeomlott. A horvát védők ugyanis elkeseredett harcot folytattak a városuk minden egyes négyzetméteréért, amire nem voltak felkészülve a támadók. Miután a déli irányú betörés kudarcot vallott, a jugoszláv katonai vezetés úgy döntött, hogy tüzérségi támadásokkal számolja fel az ellenállást. Ám a szerbeknek ismét csalódniuk kellett.

„Hiába lőttek ki naponta 10 ezernyi gránátot Vukovárra, a védőknek eszükben sem volt megadni magukat”

Sőt, helyenként még apróbb sikereket is elértek, köszönhetően annak, hogy a szerbek gyűrűje nem zárult be tökéletesen a város körül. A támadóknak a horvátok utánpótlási vonalait csak november elejére sikerült felszámolniuk, ami után már meg voltak számolva a horvát ellenállás napjai.

Azonban a város védői még ekkor sem adták meg magukat. Ezekben a novemberi napokban már több százezer gránáttal bombázták a várost naponta a szerbek, amivel Vukovár tragikus rekordot döntött.

„Ez a település lett az, amelynek egyetlen négyzetméterét a legtöbb lövedék érte. Így Vukovárt területarányosan több találat érte, mint a második világháborúban Sztálingrádot”

A horvát utánpótlási vonalak elvágása után azonban a horvátok még mindig nem adták meg magukat. A katonák egy része megpróbált nyugat felé kitörni a városból, a többségük azonban erre már nem volt képes. A bevonuló szerb csapatok a városi kórházban ápolt harcosokat elhurcolták, közülük kétszáz katonával Ovcara település mellett végeztek a csetnik alakulatok.

Vukovár a csata utolsó napjaiban

A vukovári csata veszteségeinek mérlegét azonban a mai napig szinte lehetetlen megvonni. A horvát statisztikák szerint 879 katonájuk halt meg a csatában, 770-en pedig megsebesültek. Ezzel szemben a jugoszláv-szerb veszteségekről nem sokat tudni, mert a milosevicsi rezsim mindent megtett azért, hogy a szerb veszteségeket csökkentse. Ma azonban már viszonylag elfogadott a történészek körében, hogy a sokszoros túlerőben lévő JNA jóval nagyobb veszteségeket szenvedett, mint a horvátok. Így még a legszerényebb becslések is 1100 halálos áldozatról szólnak, akik között nagy számban voltak vajdasági magyar sorkatonák is. A horvát történészek szerint viszont a szerb áldozatok száma akár az 5 ezret is elérhette.

„A szerbek vukovári diadala azonban pürrhoszi győzelemnek bizonyult”

Mindenek előtt azért, mert Vukovár hősies védelmével óriási nemzetközi szimpátiát sikerült szerezniük a horvátoknak, amely Horvátország függetlenségének elismeréséhez vezetett (sokan ezért később azzal vádolták meg Franjo Tudjman horvát államfőt, hogy feláldozta Vukovárt Horvátország függetlenségéért). Ugyancsak kudarc lett a vukovári győzelem katonai téren. Míg a csata zajlott, a horvátok teljes gőzzel toboroztak, aminek köszönhetően 200 ezerrel gyarapodott a katonaságuk létszáma. Ez az erő már bőségesen elegendő volt arra, hogy nagyon érzékeny csapásokat mérjenek a szerb alakulatokra, amelyek ekkor még mindig megszállás alatt tartották az ország egyharmadát. Miután pedig megszületett a fegyverszünet, és az ENSZ kéksisakosai bevonultak az országba, a horvát haderő tovább izmosodott, ami aztán 1995-ben két hét alatt felszámolta a szerb erőket az ország nagy részén.

„A Vihar hadművelet után aztán megkezdődtek a tárgyalások arról is, hogy Vukovár újra horvát ellenőrzés alá kerüljön”

A porig rombolt városnak azonban még rengeteg időre volt szüksége, hogy magára találjon. A háború lezárása után Zágráb mindent megtett azért, hogy élhetővé tegye Vukovárt, ami ekkor már a horvát függetlenségi háború szimbóluma lett. Az egykori víztornyot – amit gyakorlatilag teljesen szétlőttek a csata hevében – a városi vezetés érintetlenül hagyta, hogy örök mementóként szolgáljon az utókornak. A vukovári csatára azonban aligha kell emlékeztetni majd az utókort. A városban ugyanis a mai napig tapinthatók az ellentétek a horvátok és a szerbek között. A sebek begyógyulásáig még sok-sok évtizednek kell eltelnie.

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.