Vlagyimir Viszockij 1938 januárjában született Moszkvában. A máig népszerű alkotó, aki negyvenkét éven át végig önpusztító életmódot folytatott, egyszerre négy végén égette élete gyertyáját: költőként, színészként, énekesként és magánemberként. Az üldözött értelmiségi mártíriumát viselte, mégis hangosan tudott szólni kivételes erejű színészi-színpadi munkásságával, valamint a pangás éveinek hangulatát hűen tükröző szerzői dalaival. Mind tartalmi, mind formai tekintetben – nem utolsósorban előadásmódja stílusában – iskolát teremtett. Hazájában nem ismerték el művészetét, ugyanakkor milliók rajongtak érte, és sokan példaképüknek tekintették. Sajátos hangulatú balladái, megzenésített verseinek stílusa és dallamai a gazdag orosz zenei múlt hagyományait idézik.

Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára

Az orosz zene alapjait gazdag népzenei hagyományok adják, amelyekben – illeszkedve a földrajzi és történelmi adottságokhoz – markáns ószláv, bizánci, perzsa és tatár hatások is megfigyelhetők. A rögtönzött többszólamú karének autentikus orosz zenei műfajnak fogható fel, és nagy hatást gyakorolt a későbbi orosz műzenére. Nagy Péter cár idején – főként az 1700-as évek első felében – az európai modernizáció jegyében intenzív olasz zenei hatások is érték az orosz zenét.

„Ennek eredményeként kialakult egy olyan sajátos zenei kódrendszer, amely a későbbiekben kölcsönösen érthetővé és részleteiben átvehetővé tette a hagyományos szláv és nyugat-európai zenéket”

A gazdag orosz zenei múltat kutatva több különleges hangszert találhatunk, mint például a domra, vagy más néven dombra, amelyből a balalajka fejlődött ki, de talán a legérdekesebb a hét húrral rendelkező úgynevezett orosz gitár. Ez az 1700-as évek végén Oroszországban megjelent ritka hangszer a folk gitár-kategóriába tartozik, amelyen a játék alapvetően ujjakkal, pengető nélkül történik. A hangolásban szignifikáns eltérés mutatkozik a főleg spanyol alapokra építkező európai gitárkultúrától. A legismertebb alkotók, akik ezen a héthúros gitártípuson játszottak, nem meglepő módon Vlagyimir Viszockij, valamint Bulat Okudzsava, a szovjet korszak és brezsnyevi éra Viszockij mellett talán legnevesebb bárdja.

„Az orosz zenei múlt kapcsán a sanzonról is említést illik tenni, bár ez eredetileg francia zenei műfaj”

Olyan daltípus, amely szinte azonnal megjelent a közép- és kelet-európai nagyvárosokban is. Jellemzően zongorakísérettel előadott rövid, többértelmű, olykor pikáns dalokról is beszélhetünk, amelyek művészi értékét főként a versek vagy versszövegek alapozták meg. Leghíresebb francia képviselőik: Charles Aznavour, Gilbert Bécaud, Maurice Chevalier, Mireille Mathieu, Yves Montand és Édith Piaf. A nemzetközi zenekritika által leginkább elismert orosz nyelvű alkotók Veronika Dolina, Alekszandr Galics, Jurij Vizbor, Bulat Okudzsava és természetesen Vlagyimir Viszockij.

 

A sanzon klasszikus témái, illetve annak orosz modulációi kiegészülve az úgynevezett városi folklórral, kocsma-, katona-, és börtöndalokkal inspiráló hatást gyakoroltak az 1960-as években szárnyait bontogató ifjú Viszockijra. A máig népszerű gitáros költő zenei világát vizsgálva azonban nem feledkezhetünk meg a hősi énekekről, a diákdalokról és a forradalmi indulókról, valamint a nyugati zenekultúrákban honos bizonyos rockzenei hatásokról sem.

„Vlagyimir Viszockij személyiségének és sajátos munkásságának bonyolultan szerveződő komplexitása régóta ismert a kutatók és szakemberek előtt”

Az 1980-ban elhunyt gitáros dalnok művészetének atmoszférateremtő ereje eddig is nyilvánvaló volt. Az énekes művész zenéje nagyon erőteljes, de felismerhetően orosz. Ugyanakkor több meglepő interkulturális kapcsolatot (örmény, zsidó, cigány) is érzékelhetünk dallamaiban, amelyekben időnként a lengyel polka vagy a rock and roll ritmikája is megjelenik. Zenei műveinek pontos és egzakt műfaji kategorizálása éppen ezért igencsak nehéz. Alkotásai többségét viszont elhelyezhetjük a vágánsdal, a trubadúrköltészet, a románc, a tolvaj vagy börtöndalok és a sanzon határvidékén.

A Dal a vadkanról című verse ugyanakkor a magyar népmesevilág bizonyos jól ismert karaktereit is felidézi. Például a hőst, a jellemében sziklaszilárd kisembert, aki a korlátlan hatalommal szemben is a végsőkig ellenáll, majd végül diadalmaskodik és győzni tud. A sematikus történet Viszockijnál elementáris erővel töltődik, és a megzenésített költemény sorai a legjobb balladák feszültségét idézik.

„Viszockij dalai zeneileg nem mondhatók bonyolultnak, dallamuk többnyire kifejezetten egyszerű, de a sajátos gitárkíséretnek és előadói stílusnak köszönhetően a dalnok hihetetlenül sokat kihozott ezekből a művekből”

A csikorgó, gyakran érdes hangú előadásmód mellett a mű szövegének és dallamának megfelelő stílusú megválasztása olyan bonyolult formai–tartalmi egységet hozott létre, amely komoly belső ellentéteket szült, és csaknem teljesen szétfeszítette a dalt. Nála a dal–vers–esemény hármassága egyensúlyoz, illetve feszegeti a képzeletbeli kereteket, ezáltal időnként sokkolva az úgymond jóhiszemű hallgatóságot. Sipos Mihály előadóművész szavait idézve Viszockij bármit csináljon is, énekeljen, vagy a színpadon legyen, – rögtön fönn van a csúcson, és izzik ezerrel.

Behatóbb klasszikus zenei elemzés Viszockij előadói művészetében aligha lenne lehetséges az énekes személyiségéből és erősen öntörvényű gondolkodásmódjából eredő szabad zenei műfajkezelése miatt. Dalait többnyire kötetlenség, lazán kezelt ritmika, erőteljes hangulati effektusok, sőt olykor szokatlanul extrém érzelmi hullámzás is jellemzi. Amennyiben azonban a műfaji, hangulati szempontok, vagy éppen a zenekari játék megköveteli, Viszockij kifejezetten szépen és fegyelmezetten játszik feszes ritmikai kötöttséggel tempo giusto-ban is.

„A tragikus szovjet–orosz sors gyermekének zenéjében változatosan kombinálódó szinergikus erők hatnak, amelyek többnyire dinamikus interakciókat alkotnak”

Szövegeiben a kor lehetőségei szerint főként a sorok közötti tartalmi áthallások nyújtják Viszockij sajátos zenei világának igazi karakterét és hozzáadott értékét. A bárd zenéje alapvetően két részre bontható, ahogy ezt a kortárs kritikák is nemegyszer megfogalmazták. A rendkívül összetett zenei életmű egy része kizárólag Viszockij sajátos személyiségével, illetve költeményeivel együtt érvényesülhet, míg számos műve önmagában is időtálló alkotásnak tekinthető.

 

Viszockij nem végzett iskolaszerű zenei tanulmányokat, jórészt önképzés révén jutott el gitárjátékának arra a szintjére, amelyet sokan csodálnak halála után évtizedekkel is. Koncertjei során a fokozott művészi hatás érdekében tudatosan váltogatta a különféle stílusú és tartalmú dalokat, amelyekben az énekhang és a gitárjáték összefonódása figyelhető meg. A tényleges zenei anyag gyakran csak egy-egy rövidke markáns dallam, amely az ismétlődésekkel, kromatikus hangsorokkal, drámai crescendo és decrescendo váltásokkal képes döbbenetes hatást gyakorolni a hallgatóságra. A tipikusan előforduló hosszan kitartott hang szerepe a feszültség fenntartásában, fokozásában sötét és szürreális, olykor apokaliptikus képek plasztikus megjelenítésében ragadható meg.

„A mintegy 800 versének többségét Viszockij meg is zenésítette, ami egy, már meglévő zenei motívum adaptációját vagy ténylegesen új zenei anyag alkotását jelentette számára”

Zenei örökségét nem célszerű filmjei nélkül vizsgálni, amelyek közül kettőt mindenképp fontos kiemelni. A Függőleges című filmet (Вертикаль) 1967-ben mutatták be, és Viszockij is szerepet kapott benne. A bárd zenéjét tekintve ikonikus jellegű a szerep, mivel a művész szimfonikus zenekari kíséret mellett fütyüli a zenei főmotívumot. A magyarországi forgalmazásban A fekete macska bandája címen futó ismert bűnügyi tv-filmsorozat, szó szerinti fordításban A találkozó helyét megváltoztatni nem lehet (Mесто встречи изменить нельзя) 1979-ben készült, és a Viszockij-filmek közül hazánkban a legnagyobb népszerűséget érte el.