Az őszi parlamenti választások előtt vesztésre álló nyugatos pártok az örmény forgatókönyvet elővéve az utcára vihetik a döntést

Nagy a csönd Moldova körül. Úgy is fogalmazhatnánk, gyanúsan nagy ez a csönd. Vihar előtti csönd. Az egész azért érthetetlen kissé, mert a jobb sorsra érdemes kis posztszovjet ország parlamenti választások előtt áll, amely nem egyszerűen a törvényhozás összetételéről, hanem Moldova geopolitikai irányáról is dönthet. Arról, hogy tovább közeledve Romániához az Európai Unión belül találja meg a jövőjét, avagy szuverén államként megmaradva az Eurázsiai Gazdasági Unió felé keressen kapcsolódást. Egy ország életében ezek sorskérdések, éppen ezért gyanús az ilyenkor mindig aktív nyugati sajtó mostani hallgatása. Lehet, hogy nem is az őszi választásokon akarják eldönteni Moldova jövőjét? Nem lenne meglepő, s a posztszovjet térségben egyedi, ha az eredményeknek a nyugati orientációra nézve kedvezőtlen alakulása esetén egyesek inkább a 2014-ben lejátszott ukrán vagy a közelmúltban látott örmény forgatókönyvben gondolkodnának, s az utcán döntenének az ország jövőbeni irányáról.

Az olyan kis országokban, mint Moldova, kiemelten fontos, hogy mely politikai erők uralják a fővárost. Éppen ezért kísérte fokozott figyelem Moldovában a Chisinau főpolgármesteri székéért a nyár elején folyó csatát, amely egyben a parlamenti választások főpróbáját is jelentette. Az előzetes felmérések 40 százalékos eredményt prognosztizáltak a jelenlegi hatalom erős embere, a kormányzó Demokrata Pártot a kezében tartó oligarcha Vladimir Plahotniuc protezsáltjának tekintett „független” jelöltnek Silvia Radunak. A második helyre 17 százalékkal Plahotniuc ellenlábasát, a szintén európai irányultságú Büszkeség és igazság nevű platform alapítóját Andrei Nastasét várták, akit két másik ismert oligarcha, Ţopa testvérek emberének tartják. Az elnök pártjának, a szocialistáknak a jelöltjétől Ion Cebantól pedig 23 százalékos eredményt vártak.

Az első fordulót ezzel szemben közel 41 százalékkal éppen az esélytelennek tartott Ceban nyerte, míg a második helyre a papírforma szerint 23 százalékos eredménnyel Nastase futott be, miközben a favoritnak tartott Radu 18 százalékkal kiesett a további versenyből. Miközben az elemzők próbálták megfejteni, mi is történt, a második fordulóban 52,57 százalékkal Andrei Nastase győzött, míg Ceban 47,43 százalékot szerzett. A meglepetések azonban ezzel nem értek véget, hiszen Ceban megóvta az eredményt, mivel Nastase a törvényt megsértve a választás napján is kampányolt a világhálón. Ám ahelyett, hogy ezért kizárták volna a versenyből, a bíróság váratlan fordulattal törölte a választás eredményét. Pavel Filip, a Demokrata Pártot képviselő kormányfő értetlenségét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban, Igor Dodon szocialista államfő pedig arra figyelmeztetett, hogy e határozatnak messze ható következményei lesznek. Korábbi legfőbb ellenfele Maia Sandu pedig egyenesen népi ellenállást hirdetett, mivel szerinte az ország a diktatúra korszakába lépett.

A kaotikus helyzet ellenére a helyi politológusok néhány gyors következtetést már levontak az eredményből. Mindenek előtt azt, hogy a moldovai politikában hosszú ideig mindenhatónak tartott Vladimir Plahotniuc befolyása érezhetően és jelentősen meggyengült. Bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem mindenható, hiszen „még” a választási bizottságot sem ellenőrzi. Emellett az is nyilvánvaló, hogy a romániai tanácsadók az utca új kedvencére, Nasteséra tettek, s a szakértők biztosra veszik, hogy a novemberi választásokig fenntartja a protest hangulatot. „Moszkva keze” kapcsán ugyanakkor a vélemények megoszlanak, s sokan úgy vélik, hogy a Mi pártunk nevű erőt vezető oroszbarát Renato Usatîi és a nyugatos Nastase egyidejű támogatásával valójában az utóbbi időben Moszkva és Brüsszel között ingadozó, többlépéses kombinációkra képtelen szocialistákat akarják egyértelmű állásfoglalásra kényszeríteni.

Chisinauban június 19. óta állandósultak a Nastasét támogató tiltakozások, s ezidáig teljes homály fedi az események valódi mozgatóját. A moldovai politológusok próbálják kideríteni a bábok mozgatóit, azok végső céljait, s további meglepetésekre számítanak. Ebben a játszmában sokatmondóak az Európa Tanács volt moldáv képviselőjének Alexei Tulburénak a szavai, aki kertelés nélkül állítja, hogy

„minden együtt áll az úgynevezett örmény forgatókönyv – amelynek írói máig ismeretlenek – megismétlésére, az oroszpárti politikusok kiszorítására a hatalomból.”

A volt követ szerint nem a tiltakozások mérete, hanem elhúzódó volta számít.

Közben a moldovai politikai elit az ország jövőjét illetően élesen két részre oszlik. Az egyik oldalon vannak az unionisták, a Romániával egyesülést támogatók, míg a másikon az önállóság megtartásának a hívei. Előbbiek érvelése szerint a maastrichti feltételeknek Moldova soha nem lesz képes megfelelni, Románia oldalán azonban megkaphatná Brüsszel garanciáit és részt vehetne az Európai Unió programjaiban, így fejlődhetne a gazdaság.

Feltűnő, hogy az unionisták közül egyre többen tekintik tehernek az úgynevezett Dnyeszteren túli Köztársaságot és szabadulnának meg tőle. Ezzel elképzeléseik szerint nemcsak megszabadulnának Románia és Moldova egyesülésének legfőbb akadályától, de egyben az ott békefenntartóként állomásozó orosz katonai kontingenstől is, amelynek védelméből egyébként az oroszajkúak sem nagyon kérnek. De felmerül a kérdés, mi lenne így ezzel a területtel, amelynek külkereskedelme is lényegében Moldova égisze alatt bonyolódik. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Moldova eme adottságait tekintve szerencsésebb része nem utolsó sorban az elburjánzott korrupciónak és a félvilági viszonyoknak köszönhetően az összeomlás szélén táncol. A költségvetés hiánya 25 százalékos, a 14 százalékos elvándorlás pedig magasabb a moldovai átlagnál.

A Szovjetunió összeomlásával Moldova gazdasága a töredékére zsugorodott. A tervgazdálkodás megszűnése és az olcsóbb, egyben jobb minőségű termékek betörése, ezzela hagyományos orosz piac elvesztése súlyos csapás volt a számára. Ehhez jött még a nacionalista indulatok elszabadulása, amely tovább rombolta a függetlenné vált országot. A képzett szakemberek tömegével hagyták el, a nemzetiségi területeken pedig a szeparatizmus ütötte fel a fejét. Gagauzia gyakorlatilag önálló, míg Transznisztria ki is kiáltotta a függetlenségét. Mindezek együttes hatásaként a Világbank már 2005 óta Moldovát tartja Európa legszegényebb országának. Az átlagbér 294 dollárnak felel meg, ami nem éri el a 100 ezer forintot sem. Ezzel szemben ez a mutató Oroszországban 660, Ukrajnában 330, míg Romániában 1125 dollár.

„A megélhetés legfőbb forrása a migráció, s mivel a kommunizmus összeomlása után Románia szegénységben élt, a kivándorlás fő iránya Oroszország volt”

A hazautalásokmintegy kétharmada, 1,3 milliárd dollár innen érkezik, s ez az összeg meghaladja a külföldi befektetések nagyságát. S mint az Expert nevű orosz hetilapnak Alexandr Makuhin mingráció kutató elmondta, ezt az összeget lényegévben felélik, s a gazdaság termelő ágazatainak élénkítésére nem jut belőle. Az Orosz Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt hat év során évenként 24 ezer, az elmúlt években pedig már 34 ezer vendégmunkás érkezett Moldovából Oroszországba. A moldáv összesítések alapján jelenleg mintegy egymillió szakember dolgozik Oroszországban, ám csak 13 százalékuk dolgoik bejelentve. Egy felmérés szerint egyébként 37 százalékuk az orosz állampolgárságot is felvenné. Az Európában dolgozó moldovaiak negyede regisztrált, Olaszországban és Portugáliában pedig ez az arány a franciaországi vagy a nagy-britanniai 37 illetve 53 százalékkal szemben 80 százalékos. Mégpedig azért, merta nyelvi közelség és a klíma hasonlatossága miatt e két országban a moldovaiak le is telepednének, így igyekeznek legalizálni az ottlétüket. Ebből is látszik, hogy a migráció kérdése alapvetően határozza meg a moldáv belpolitikát.

Az orosz-moldovai kapcsolatokban egyöntetű állítások szerint 2003 jelentette a fordulópontot. Ekkor született meg a szeparatizmus problémájának a kezelésére az úgynevezett Kozak-terv. Ennek értelmében az ország föderációvá alakult volna, amelyben az úgynevezett Dnyszteren túli Köztársaság valamint Gagaúzia különleges státust kapott volna, előbbi ráadásul azzal a kitétellel, hogy kiléphet a föderációból, amennyiben az egyesülne más állammal. Az orosz csapatok a rendezés garantálóiként Transznisztriában maradtak volna. A tervet már parafálták is, amikor a memorandum aláírása előtti, november 24-ről 25-re virradó éjszaka Heder Hodges amerikai nagykövet váratlanul meglátogatta Vladimir Voronin elnököt, s lebeszélte a megállapodásról, amely szerinte teljes függőséget jelentene Moszkvától és Moldova széteséséhez vezetne. Hodges egyébként elismerte, hogy a tervet támogatná is, ha az nem monopolizálná Moszkva befolyását. Reggel Voronin elutasította az aláírást és nemsokára az európai integrációt nevezte Moldova fő külpolitikai prioritásának. Chisinau és Moszkva kapcsolatai ezután erősen megromlottak. Ehhez jött, hogy miközben 2007-ben Oroszország szigorította a migrációs törvényeket, Románia az Európai Unió tagja lett. Majd később ezt követte Moldova társult tagsága. Moszkva és Bukarest azóta is versenyt fut a moldovai privatizációs lehetőségekért, s a számok e téren is az európai integrációs törekvéseket igazolják.Annak ellenére, hogy Moldovában botrány botrányt követ, az intézményi átalakulás lassú, az oligarchikus berendezkedés pedig szilárd, amelyet már Európa Tanács főtitkára is nyíltan elítélt.

A választások előtt az a furcsa helyzet állt elő, hogy Románia hiába könnyítette meg a végsőkig az állampolgársághoz jutást, s élt ezzel a lehetőséggel mintegy 800 ezer moldovai, az európai integráció támogatottsága érezhetően, még a román orientációjú chisinaui szociológia intézet, az IMSI szerint is a 2007-es 70 százalékról 2017-ben 52-re csökkent, még a román orientációjú chisinaui szociológia intézet, az IMSI szerint is a 2007-es 70 százalékról 2017-ben 52-re csökkent. S mivel az uniós piac nyitott, ám erősen limitált, így nehezen elérhető, az oroszországi munkavállalás továbbra is előnyt élvez.

„Erősödnek az orosz orientációt támogató erők pozíciói is, s egy nyár eleji felmérés alapján a pártok között Dodon szocialistái a legnépszerűbbek 36,9 százalékkal”

Őket követi egy proeurópai tömb 14,1 százalékkal, a harmadik helyen Plahotniuc demokratái állnak 7,8, míg Nastase velük szemben álló platformja 6,5 százalékra számíthat, a lakosság negyede pedig még nem döntött, nagyjából ugyanennyien pedig egyetlen erőben sem bíznak. Még szembetűnőbb, hogy Moldovai Statisztikai Hivatal adatai szerint mindössze a lakosság 2,2 százaléka tartja magát románnak, míg 75,8 százalék moldovánnak.

A választás kimenetele meglehetősen egyértelműnek tűnik, ám mint a chisinaiui főpolgármester választás körül történtek mutatják, ez a moldovai politikai elit egy részét egyáltalán nem érdekli. Közben továbbra is ott van az úgynevezett Dnyeszteren túli Köztársaság problémája, s a jelenlegi elnök Vagyim Krasznoszelszkij átdolgozva, de felélesztené a Kozak-tervet, amelyben maradna a föderatív berendezkedés, ám az ország demilitarizálását tűzné ki célul. A békefenntartókról nem esik benne szó, miközben Chisinau részéről látványosan erősödik az orosz katonai kontingens kiszorítására irányuló nyomás. Igazán nagy bajban azonban akkor lennének a moldovai nyugati irányultságú erők, ha Moszkva az együttműködés pozitív programjával állna elő. Úgy tűnik azonban, hogy egyelőre ennek hiányában is bajban vannak a jelenleg az országot irányítók, s így forró őszre lehet számíthatni.