Nagy fölénnyel a Párizs helyett egyre inkább Moszkva felé forduló Touadera nyerte az elnökválasztást a Közép-afrikai Köztársaságban. Magyar választási megfigyelő helyszíni beszámolója.

Szabó Balázs helyszíni riportja a #moszkvater.com számára

Az extrém körülményekhez képest rendben lezajlottak a választások a világ legszegényebb országai közé tartozó, Ukrajnával közel azonos méretű, ám csupán 4,6 millió lakosú Közép-afrikai Köztársaságban. A polgárháború sújtotta országban december 27-én egyszerre tartottak parlamenti és elnökválasztást, mely utóbbi eredményét csupán tegnap hirdették ki (a parlamenti eredményekre pedig továbbra is várni kell).

„Ahogy az várható volt, az eddig regnáló Faustin Archange Touadera nagy fölénnyel, már az első fordulóban abszolút többséget szerezve nyerte az elnökválasztást”

A Párizs helyett egyre inkább Moszkva felé forduló elnök a most kapott újbóli felhatalmazással és nemzetközi segítséggel talán véget vethet a 2013 óta lényegében bukott államként funkcionáló országban a polgárháborúnak és az erőszaknak. Vajon élni tud-e az ország ezzel az új eséllyel?!

A voksolás megszervezését az ENSZ segítette, a lebonyolítást pedig több száz külföldi választási megfigyelő követte nyomon a helyszínen. A legnagyobb létszámban az Afrikai Unió, az Európai Unió és a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége (CEEAC) választási megfigyelői voltak jelen, de számos nemzetközi civil szervezet is akkreditáltatta szakértőit az eseményre.

A helyszínen járt két magyar választási szakértő is, Samu Tamás Gergő szarvasi, valamint Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselők, akiknek ez már a sokadik választási megfigyelő missziójuk volt. Utóbbi helyszíni beszámolója következik.

Az utazás

Nincs egyszerű dolga annak, aki szeretne eljutni a Közép-afrikai Köztársaságba. Az ország fővárosába és annak egyetlen nemzetközi repülőterére, Banguiba csupán a francia, a marokkói, a kenyai, a csádi és az elefántcsontparti légitársaság üzemeltet menetrendszerinti járatokat.

„Európából egyedül Párizsból lehet közvetlenül eljutni az országba – már amikor nem törlik a heti 1-2 járat valamelyikét”

A jegyár borsos, több százezer forint és Budapestről legalább másfél nap, mire megérkezik az ember. Biztosítást lehetetlenség kötni erre az úticélra, a Külügyminisztérium már jóval a koronavírus-járvány előtt utazásra nem javasolt országnak minősítette az országot.

A járványhelyzetre való tekintettel a szokásosnál is több előkészületet igényelt az utazás. Először is be kellett adatni egy sárgaláz elleni oltást, melyhez gyógyszertárban, recept ellenében könnyen hozzá lehet jutni itthon, majd azt a háziorvos minden további nélkül be is adja, az oltás tényét pedig rögzítik a nemzetközi oltási könyvbe – ezt elvileg fel kell mutatni megérkezéskor, illetve afrikai átszállások alkalmával (valójában nem kellett).

Az utazáshoz szükség volt továbbá egy friss, és természetesen negatív COVID tesztre is, melyből egyet még indulás előtt Budapesten, egy másikat pedig útközben, a párizsi reptéren szereztünk be, ahol egyébként – sok másik európai reptérrel ellentétben – ingyen tesztelik az utasokat.

„A koronavírus gyakorlatilag ismeretlen fogalom a Közép-afrikai Köztársaságban. Az ország földrajzi helyzetéből, világtól való elszigeteltségétől és a turizmus teljes hiányából fakadóan szinte teljes egészében mentesült a világjárvány alól”

A WHO adatai szerint mindössze 5 ezer fertőzöttet és csupán 63 elhunytat regisztráltak az országban a 2020-as esztendő során. Maszkot szinte senki nem hord, legfeljebb csak a külföldiek.

A koronavírus helyett sokkal inkább a fegyveres erőszak miatt érdemes izgulni, miután polgárháború által sújtott országban mindennapos jelenség a lövöldözés, a leszámolás, a rajtaütés. A nemzetközi fegyverembargó ellenére rengeteg a lakosság és a felkelő milíciák kezében lévő fegyver. Közhely, de igaz, hogy itt tényleg kevesebbet ér az emberi élet.

„A központi hatalom csupán a fővárost és annak 80-100 km-es körzetét ellenőrzi. Az ország többi területét 14 különféle – egymással hol szövetségre lépő, hol egymással is kíméletlen harcban álló – felkelőcsoport és gerillaszervezet uralja”

Nem beszélve az ország északi részét ellenőrzés alatt tartó iszlamista lázadókról, az egykori Sélékáról és a belőlük kivált különféle milíciákról, akik a 2013-ban kezdődött polgárháborúban egészen Banguiig törtek előre, ahol megpuccsolták és elűzték a franciabarát elnököt, Fracois Bozizét. Ez akkor közvetlen francia katonai beavatkozást vont maga után, elmozdítva a hatalomból az iszlamistákat.

A franciák 2016-ban kivonultak az országból és átadták a békefenntartó feladatokat a mára már mintegy 13 ezer katonát számláló, évente közel 1 milliárd dolláros költségvetéssel működő ENSZ-missziónak, a MINUSCA-nak. A misszióhoz a legtöbb katonával Ruanda, Banglades, Pakisztán, Egyiptom és Zambia járul hozzá, de számottevő, vagyis több száz fős a marokkóiak, a kameruniak, a burundiak, sőt még a nepáliak jelenléte is a kéksisakos küldetésben.

„Az iszlamisták elűzését követő választásokon 2016-ban Faustin-Archange Toadéra, a jelenlegi elnök jutott hatalomra, aki számos részsikert elérve némileg stabilizálni tudta az ország belső helyzetét”

De nem is emiatt került ő és a Közép-afrikai Köztársaság a geopolitikai elemzők figyelmének hatósugarába, hanem mert 2017-2018 óta egyre látványosabban fűzi egyre szorosabbra kapcsolatait Moszkvával. Számos alkalommal járt már az orosz fővárosban, többször találkozott Putyinnal, nemzetbiztonsági tanácsadójának pedig azt a Valerij Zaharovot nevezte ki, akinek nagyban köszönhető, hogy a közép-afrikai kormány és a felkelő csoportok többsége 2019 februárjában megállapodást kötött egymással a szudáni fővárosban, Kartúmban. Ez a megállapodás átmeneti békés időszakot eredményezett

„Az oroszok jelenléte és egyre aktívabb szerepvállalása pedig – egyelőre – úgy tűnik, hogy pozitív töltetű a lakosság szemében, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy azokon a vidékeken, ahol orosz fegyveresek jelen vannak, ott többnyire béke is van”

„A választás napjának közeledtével azonban országszerte felélénkült az erőszak”

Francois Bozizé elnökjelölti indulását ugyanis december elején elutasította a Legfelsőbb Bíróság, hivatkozva az ellene érvényben lévő ENSZ-szankcióra, melyet gyilkosságokban és kínzásokban való részvétel, valamint „a béke, a biztonság és a stabilitás aláásása” miatt szabott ki rá a világszervezet. A bíróság továbbá az ország alkotmányának 36. pontjára is hivatkozott, mely kimondja: elnökjelölt csak az lehet, aki – a különféle egyéb kritériumok mellett – jó erkölccsel is rendelkezik („to be of good morals”).

Bozizé kizárását követően újra fellángolt az erőszak országszerte. Bangui külvárosaiban zavargások törtek ki, a fővárostól 250 km-re található Dekoában pedig három burundi nemzetiségű ENSZ békefenntartót öltek meg ismeretlen – de a kormány szerint feltehetően Bozizé híveihez köthető – fegyveresek.

„Bozizé hívei megpróbáltak Bangui felé közeledni karácsony előtt, de az ENSZ-csapatok sikerrel tartóztatták fel őket a főváros előtti településeken, és vonták ellenőrzésük alá ezeket az utakat”

A kiéleződött konfliktus miatt több száz fős katonai erősítés érkezett az országba, melynek köszönhetően a MINUSCA békefenntartó egységei sikerrel foglaltak vissza számos olyan települést a választás napjára, melyek néhány nappal korábban kerültek a lázadók kezére.

A nemzetközi csapaterősítéseknek és a sok száz választási megfigyelő érkezésének köszönhetően a választás napján hemzsegtek a katonai és magán repülőgépek az egyébként igen sivár, lepukkant és a hétköznapokon feltehetően különösen unalmas M’Poko Nemzetközi Repülőtéren, melynek szerény légi forgalmát egyébként ugyancsak a MINUSCA irányítja.

A megérkezés

Banguiban közel 30 fokos meleg, szikrázó napsütés és elképesztően magas páratartalom – no meg gépfegyveres katonák hada fogadott bennünket. Gyors és szakszerű útlevél ellenőrzés után már úton is vagyunk a belváros felé – a terepjárók hátsó platóin helyet foglaló komoly fegyveres kísérettel. Gyakorlatilag az első perctől az utolsóig csendőri-rendőri-katonai védelem (és minden bizonnyal megfigyelés) alatt álltunk az ott tartózkodásunk teljes ideje alatt.

„A városba bevezető úton már az első percekben megcsapott minket az eddig csak képeken és filmeken látott hamisítatlan afrikai nyomor”

A „híres”, óriási és végeláthatatlan M’Poko menekülttábor, mely közvetlenül a repülőtér mellett található. Ez még a 2013-as polgárháború eredménye, vagy talán inkább maradványa. Akkor az iszlamista Séléka elől több tízezer közép-afrikai menekült fel vidékről a fővárosba és hát a repülőtér mellett volt szabad terület, ide költöztek. Az elmúlt években volt, hogy 60 ezer ember élt itt sátrakban, bádogkunyhókban, sárból épített viskókban. Város volt a városban, saját törvényekkel, saját milíciával, önálló infrastruktúrával. A tábor lakóinak nagy része már visszatért oda, ahonnan elmenekült, és elvileg a tábort hivatalosan már be is zárták, de máig több ezer ember él ezen a néhány hektáron – elképesztő, gyakorlatilag középkori körülmények között.

A város központja felé haladva számos érdekes épület jött velünk szembe. A széles és vég nélküli sugárutak impozáns látványt nyújtottak számomra. Útburkolati jelek és jelzőlámpák nincsenek, a kereszteződéseket – jobb híján – körforgalmakkal szabályozzák.

„Csak a széles utaknak van nevük, róluk lekanyarodva labirintusszerű, utcanév és aszfalt nélküli negyedekbe csöppen az ember. Mindent, de tényleg szó szerint mindent beborít a vörös homok”

A nagyobb középületeket, lakónegyedeket és az elit negyedben található villákat – nem ritkán szögesdróttal megerősített – magas falak veszik körbe. Első a biztonság, minden más szempont csak utána következik. Elhaladunk a 2006-ban átadott, kínaiak által épített 50 ezer férőhelyes Boganda Nemzeti Stadion mellett is, ahol 2015-ben Ferenc pápa is misézett, egyébként pedig a labdarúgó válogatott mellett gyakorlatilag az összes közép-afrikai futballcsapat otthona is (ugyanis a labdarúgó bajnokság összes klubja fővárosi és lényegében ez az egyetlen normális futballstadion a városban / az egész országban).

Ezután a rövid városnézés után üdítően hat megérkezni a belvárosi, négy csillagos, légkondicionált, úszómedencés szállodánkba, mely ugyancsak kiemelt fegyveres védelmet élvezett, tekintettel arra, hogy rajtunk kívül az Afrikai Unió és a CEEAC választási megfigyelői is itt kaptak elhelyezést. Mindenki izgatottan készül a nagy napra.

A választás napja

Nem túlzás azt állítani, hogy a választás napjára méhkasként bolydult fel Bangui városa. A belga, francia, osztrák, macedón, német, lengyel és magyar választási megfigyelőkből álló nemzetközi csapatunkat kétfős csoportokra osztottuk, és mindannyian különböző településeket kerestünk fel. Engem – miután kitűnően beszélek lengyelül – egy lengyel kolléga mellé osztottak be és együtt kerestük fel a Banguitól nem messze található, 270 ezer lakosú Bimbo városát.

„Egy terepjáróval és egy automata gépfegyverrel felszerelt csendőrrel indultunk útnak”

A nap folyamán meglátogattuk a település csaknem összes szavazókörét, mely során tapasztalatokat gyűjtöttünk a szavazás lebonyolításával kapcsolatban. Ami már kívülről szemmel látható volt, az a hatalmas érdeklődés és lelkesedés. Hosszú, tömött sorokban, fegyelmezetten álltak sorba a szavazni akarók. Mint kiderült: legalább 1-2 órát – a tűző napon. Annyira lassú volt ugyanis szinte az összes szavazóhelyiségben a szavazás menete, hogy egy szavazóra legalább 2-3 perc adminisztráció jutott. Komoly kitartás és állóképesség kellett tehát ahhoz, hogy az urnához járulhasson a szavazó. Egyébként nem nagyon törődtek sem a gyermekes vagy terhes anyákkal, sem az aggastyánokkal: senkit nem engedtek előre, de legalább nem is tolakodtak. Minket azért beengedtek soron kívül a szavazókörökbe, de nem volt valami kellemes élmény, amikor 100-200 szempár tekintete kísért bennünket.

A szavazóhelyiségek szinte kivétel nélkül iskolákban voltak. Egy kivétellel: jártunk egy olyan szavazókörben is, ami az udvaron egy mangófa alatt volt, a felállított kartonpapír-szavazófülkék pedig a szemétkupac és a csirkeól mellett voltak.

„Az iskolák épületei hiányosan egymásra rakott téglákból állnak, ablak sehol nincs, a levegő a falakon át jut be a tantermekbe. Ócska, szegényes iskolapadok, kopott táblák mindenhol. A szavazatszámláló bizottságok szinte mindenhol szokatlanul nagy létszámúak, 15-20 fősek: gyakorlatilag az összes tanterem szavazatszámlálókkal és megfigyelőkkel volt tele mindenhol”

Mindenhol jól megbámultak minket, és mindenhol jól felírták a nevünket egy jó nagy kockás füzetbe, hogy ott jártunk. „Foh-má-lité” – mondták ilyenkor mindig. Ahogy az is egy formalitás, vagy inkább rituálé volt, amikor minden egyes urnába bedobott szavazat után a szavazóbizottság elnöke egy izmosat rácsapott a dobozra, majd felkiáltott, hogy „á voté!” (vagyis hogy az illető leszavazott) – ilyenkor mind a 15-20 delegált húzott egy strigulát a saját kockás füzetében. Persze mindezt csak délelőtt, mert délután már senkinek nem volt kedve strigulákat húzogatni, és ahogy a mi jelenlétünket sem dokumentálták már a nap végére, úgy ment el a szavazóköri elnököknek is a lelkesedése és már ő sem csapkodott olyan nagyokat.

Egyébként minden a legnagyobb rendben, de idegőrlően lassan ment. De nem csak a szavazókörökön belül, hanem azokon kívül sem tapasztaltunk visszaéléseket. A nap békésen eltelt Bimbóban és bár néhány helyen a szavazás hivatalos lezárultakor még álltak sorban szavazók, őket kivétel nélkül megvárták a bizottságok.

„ A szavazatok megszámlálása már sötétben, villany hiányában a telefonok vakuinak fényében történt”

Az elkészült jegyzőkönyveket ezután a Nemzeti Választási Hatóság épületébe szállították, ahol adatrögzítő operátorok több napi munkájának segítségével vitték fel azokat az elektronikus választási rendszerbe. Ez tartott egy hétig és ezért csak tegnap született meg a – még mindig csak előzetes – végeredmény.

A számok tükrében

A választás napján az 5.400 szavazóhelyiségből kb. 4.600 nyitott ki, köztük számos olyan térségben is, mely nem áll a központi hatalom ellenőrzése alatt. Ez a 85 százalékos arány egyébként – a polgárháborús körülményekhez képest – igen jó és szinte minden előzetes várakozást felülmúló eredménynek tekinthető.

„Az ország történetében először kötötték regisztrációhoz a választási részvételt”

A szavazni akaró polgároknak a választást megelőző hetekben jelezniük kellett részvételi szándékukat a helyi hatóságoknál, ahol fényképes igazolványt, úgynevezett választási kártyát kaptak kézhez – ezzel lehetett csak szavazni. Ez kétségtelenül inkább egyfajta cenzus, mint a magas részvétel irányába ható intézkedés, de egyáltalán nem egyedülálló a világon – gondoljunk csak az Egyesült Államokra, ahol szintén előzetes regisztrációt követően gyakorolható csak a választójog.

„Az ország 4,6 millió lakosából végül 911 ezer polgár regisztrált a szavazásra és közülük 695 ezren vettek végül részt magán a voksoláson is, mely a regisztráltak számához képest magas (76,3 százalék), az ország teljes népességéhez képest azonban alacsony (körülbelül 15 százalékos) részvételt jelent. Ennek tükrében nem csoda, hogy Touadera abszolút többséggel, egészen pontosan 54 százalékkal történő megválasztásához elég volt mindössze 347 ezer szavazat”

A második helyen végző ellenzéki Anicet Georges Dologuele 135 ezer vokssal 21 százalékos eredményt ért el, míg a többi 15 jelölt közül csupán egynek sikerült 5 százaléknál magasabb eredményt elérnie; mindenki más néhány ezer szavazatot kapott csupán. Érdekesség, hogy az országot egykor elnökként (1966-1976), majd később modernkori császárként (1976-1979) irányító Jean-Bédel Bokassa fia, Jean-Serge Bokassa 8.900 szavazattal és 1,39 százalékos eredménnyel a 8. helyen végzett.

Nemzetközi kommentárok

„El kell ismernünk, hogy nem tapasztaltunk kirívó jogsértést a választási eljárás során azokon a helyeken, ahol a nap folyamán jártunk. Azt leszámítva, hogy sok szavazókörnél néha extrém hosszú várakozási időt és kifejezetten lassú lebonyolítást tapasztaltunk, azt gondoljuk, hogy az állampolgárok szabadon, transzparens módon nyilváníthatták ki akaratukat, a választások pedig összességében szabadok és demokratikusak voltak” – ezt már Grzegorz Walinski, a nemzetközi megfigyelő misszió lengyel vezetője, Lengyelország korábbi nigériai nagykövete nyilatkozta a választás estéjén tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. Az elismert Afrika-szakértő hozzátette: „A választókkal és a hivatalos személyekkel beszélgetve az az egységes kép alakult ki bennünk, hogy az emberek belefáradtak az országban évek óta dúló polgárháborúba, és fel vannak háborodva a korábbi elnök, Francois Bozizé által felbérelt külföldi zsoldosok rémtettein, melyekkel szabotálni akarták a választás lebonyolítását”.

Hasonlóan vélekedett Jean-Jacques Wondo, belga választási megfigyelő is, aki biztonsági és védelempolitikai elemzőként a választás biztonsági oldaláról közelítette meg a látottakat: „Azt tapasztaltuk, hogy kiváló volt az együttműködés a választás biztonságára ügyelő biztonsági és katonai erők, a nemzetközi fegyveres erők és a lebonyolítást végző választási szervek illetve szavazóköri bizottságok közt. Ennek köszönhetően sem a szavazókörökön belül, sem pedig azok környékén nem volt választási jogsértés. Nem tapasztaltunk semmilyen biztonsági problémát, illetve a szavazópolgárokra nézve nyomásgyakorlást vagy tiltott motiválást.”

„Az Afrikai Unió békéért és biztonságáért felelős biztosa, (…), a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (CEEAC) elnöke, (…), az ENSZ Békeműveleti Főtitkára, (…), és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (…) tudomásul veszi a Nemzeti Választási Hatóság által január 4-én kihirdetett elnök-és parlamenti választások első fordulójának eredményeit. (…)” – ez pedig már négy nagy nemzetközi szervezet közös állásfoglalása, melyből világosan kirajzolódik, hogy a nemzetközi közösség tulajdonképpen letette a garast Touadéra elnök mellett.

Az orosz külügyminisztérium egyelőre még nem reagált a választás végeredményével kapcsolatban, csupán egy közleményt adtak ki még a szavazás másnapján, melyben megköszönték a nemzetközi együttműködést a választások sikeres lebonyolítása érdekében.

Hát, valahogy így nézett ki a 2020-as parlamenti- és elnökválasztás a nem sokak által ismert, öles léptekkel Moszkva felé forduló Közép-afrikai Köztársaságban. Touadera – nem túl nagy meglepetésre – újra elnök lett, ráadásul második forduló nélkül nyerte meg a választást.

Kár, pedig szívesen megnéztem volna ezt a filmet még egyszer.