Immár két éve tart a háború. Pedig igazán nem is háborúnak indult, és a nyugati segítség nélkül már vége lenne. Ez alatt az idő alatt minden érintett újratervezte a stratégiáját, alkalmazkodott az új körülményekhez. Ukrajna már elvesztette a területének 18 százalékát, de a vártnál keményebben helytáll. Az orosz fél a kezdeti bizonytalanság után összeszedte magát, és áttért a felőrlő stratégiára, majd az ukrán ellentámadás 2023-as kifulladásával átvette a stratégiai kezdeményezést. A nyugati társadalmakon eközben egyre inkább érződik a háborús fáradtság, ráadásul Ukrajna támogatása az amerikai elnökválasztás túszává vált. Konsztantyin Bondarenko ukrán politológussal, az Ukrainszkaja polityika alapítvány vezetőjével beszélgettünk.

– Számított egy ekkora háború kitörésére?

– Nem, nem számítottam. Egyike voltam azoknak, akik azt mondták, hogy a háború kirobbanásával fenyegetés csupán nyugati propaganda, és Oroszország soha nem támadja meg Ukrajnát. Amikor kitört a háború, akkor azt gondoltam, hogy rövid lefolyású lesz, egy hét múlva véget ér.

– Sokan voltak ezzel így még a nyugati titkosszolgálatokban is. Gondolta volna 2022. február 24-én, hogy még két év múlva is erről a háborúról beszélgetünk?

– Nem gondoltam. Ukrajnának ugyanis nincsenek akkora tartalékai, hogy két éven át harcoljon a nála jóval nagyobb és minden értelemben erősebb Oroszországgal.

– Úgy tűnik, a nyugati blokkon kívül senki sem így gondolta ezt. Melyik oldal tévedett a legnagyobbat?  S miben?

– A NATO, mégpedig akkor, amikor 2021 végén, 2022 elején nem fogadta el a stratégiai stabilitásról Oroszország által ajánlott tárgyalásokat.

– Hogyan határozná meg, milyen háború zajlik két éve Ukrajnában?

– Ez egy hibrid háború, amelynek sok összetevője és frontja van. Ezt a háborút le lehet írni a gondolatok háborújaként, így intenzíven folyik az információs térben, de az új idők háborújaként is, amelyben minden eddiginél komolyabb szerepet játszanak a modern technológiák. Ez egy pszichológiai háború is, de jellemezhetjük a hegemóniáért folyó imperialista háborúként is. Emellett ez amerikai részről egy proxy háború, és akkor még nem beszéltünk a háború gazdasági frontjáról.

– Mi az, amin a legjobban meglepődött ebben a két évben?

– Talán azon, hogy a nyilvánvaló stratégiai alapvetések nem működnek. Vegyük például a háború kirobbanását, amikor Kijevben úgy gondolták – joggal -, hogy az orosz erők felrobbantják a hidakat, és így elvágják az utánpótlás szállítását. Aztán az, hogy Belarusz felől megindulnak Nyugat-Ukrajna irányába az orosz-belarusz csapatok, és elvágják a nyugati támogatás lehetőségétől Ukrajnát. Egyik sem történt meg, és a példákat még sorolhatnám egészen addig, hogy a Dnyeper hídjai még mindig állnak.

– Mennyiben hasonlít és különbözik ez a korábbi háborúktól? Mi újat hozott ez a háború?

– Az új technológiák, a drónok tömeges alkalmazása mellett például abban, hogy a közvetlen összecsapások eddig inkább a városokban zajlottak, míg például a második világháborúban Sztálingrád és néhány város kivételével olyan pusztító harcok a városokért nem folytak, mint Mariupolért, Bahmutért, vagy éppen Avgyejevkáért. Kelet-Ukrajnában minden város egy-egy erőd, és egy ilyen háború új kihívásokat jelent mindkét fél számára, hiszen az ilyen, a háborút időben elhúzó harcok nincsenek benne sem az ukrán, sem pedig az orosz katonai doktrínában.

– Miért folyik ez a háború? Mi az a fő ok, ami miatt kirobbant?

– A fő célokat a felek a háború kirobbanásakor elmondták, és azért tart még most is, mert ezek elérésétől messze vannak. A Nyugat úgy látja, hogy Oroszország nem gyengült meg eléggé, míg Moszkva szerint a Nyugat továbbra sem kész egyenrangú félként tárgyalni Oroszországgal.

– Kik ennek a háborúnak a szereplői?

– A két főszereplő Oroszország és az Egyesült Államok. Emellett a nyugati oldalon ki kell emelni Nagy-Britanniát, míg a háború legnagyobb áldozata természetesen Ukrajna.

– Eddig ki vagy kik a legnagyobb nyertesei ennek a háborúnak?

– Egyértelmű győztese ennek a háborúnak egyelőre nincs. Oroszország ezalatt a két év alatt nem mutatott kellő hatékonyságot, így minden értelemben távol van a céljaitól. Még a Donbassz egészét sem ellenőrzi. Ukrajna szinte semmit sem tudott megvalósítani a maga elő kitűzött célokból. Így jelenleg nehéz bármelyik oldalt győztesnek kikiáltani. Az Egyesült Államok és Kína közben játékosedzőként igyekszik a maga céljai felé terelni az eseményeket, de győztesnek őket sem hirdetném.

– S ki a háború legnagyobb vesztese?

– Ezt most nehéz lenne megmondani, hiszen a háború még tart. Ne felejtsük el, 1812-ben Napóleon még Moszkvát égette fel, 1814-ben pedig már megbukott.

– Mekkorára teszi az áldozatok számát?

– Konkrét számot jelenleg nem lehet mondani, de mindkét oldalon szászezres nagyságrendről beszélhetünk. Ukrajna hatalmas temetővé változott. Elég elmenni a települések temetőibe, és látjuk a zászlók, a friss sírok tömegeit. Ez a látvány minden számnál többet mond. Hatalmas emberáldozatokról van tehát szó.

– Milyen állapotban lesz 2030-ra Ukrajna, és hol húzódnak majd a határai?

– Ezt most nem lehet megmondani, hiszen ez egyszer majd egy nemzetközi konferencia keretében dől el. Az orosz-ukrán megállapodás tartalma ugyanis mindenek előtt az orosz-amerikai tárgyalások eredményeitől függ majd.

– Melyek lesznek a háború legfőbb következményei, milyen kihívásokkal kell majd szembenéznie Ukrajnának a konfliktus befagyasztása után?

– Azzal nem mondok újat, hogy az ország egy része romokban áll, a gazdaság nem működik, és szembe kell nézni már most egy demográfiai katasztrófával. Egyes amerikai elemzések például 2030-ra 15 milliós Ukrajnával számolnak. Emellett komoly kihívást jelent majd az úgynevezett „Vietnám szindróma”. A frontról hazatérőknek munkát kell majd adni, ami nem lesz egyszerű. Ezek az emberek frusztráltak lesznek, úgy érzik, hogy igazságtalanság érte őket, ebből következően kiszámíthatatlanná válnak. S ehhez még tegyük hozzá, hogy rengeteg fegyver marad majd az embereknél. Megnövekedik a társadalomban a bűnözés, az agresszivitás. Ukrajna így a háború befejezését követő nagyjából tíz évben instabil állam marad, ami komoly kihívás Európa számára is.

– Hogy néz ki nagy vonalakban a világ az évtized végére?

– Az egypólusú világnak vége. A Helsinki Megállapodás már a múlté, a határok sérthetetlenségét garantáló egyezmények szintén. Egyetlen állam sincs így biztonságban, turbulens időket élünk, így aztán 2030-ra a határokat tekintve is a jelenlegitől eltérően nézhet majd ki a világ.