//Háborús hisztéria Európában
„Nem azzal van tehát baj, hogy Európa fejleszteni akarja a védelmi képességeit. Erre szükség van, a háborús hisztériára azonban nincs. A Nyugat súlyosan téved, amikor a felelősség fogalmát automatikusan egyenlővé teszik a fegyver szállítással és a háborús készültséggel. A fegyverekre azért van szükség, hogy ne legyen háború” #moszkvater

Háborús hisztéria Európában

MEGOSZTÁS

Egész Európában bevezetné a kötelező katonai szolgálatot Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője. A német CDU ezt nem várná meg, és hatalomra kerülése esetén visszatérne a 2011-ben megszüntetett sorozáshoz. Emmanuel Macron francia elnök, és nyomában a lengyelek és a baltiak katonákat küldene Ukrajnába. Európa fegyverkezik, és a védelmi képességek növelése immár uniós szinten intézményesített támogatási hátteret is kap. Hová vezet ez a hisztéria? Miért hibás ez a gondolkodás? Vagy nagyon is tudatos elképzeléssel állunk szemben? A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Nem azzal van tehát baj, hogy Európa fejleszteni akarja a védelmi képességeit. Erre szükség van, a háborús hisztériára azonban nincs. A Nyugat súlyosan téved, amikor a felelősség fogalmát automatikusan egyenlővé teszik a fegyver szállítással és a háborús készültséggel. A fegyverekre azért van szükség, hogy ne legyen háború” #moszkvater
„Nem azzal van tehát baj, hogy Európa fejleszteni akarja a védelmi képességeit. Erre szükség van, a háborús hisztériára azonban nincs. A Nyugat súlyosan téved, amikor a felelősség fogalmát automatikusan egyenlővé teszik a fegyver szállítással és a háborús készültséggel. A fegyverekre azért van szükség, hogy ne legyen háború”
Fotó:EUROPRESS/Lukas Kabon/ANADOLU/AFP

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke nemrégiben arra szólított fel, hogy Európát át kell állítani a hadigazdaságra, és fel kell készíteni a háborúra. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is arról beszélt, hogy Európában hadigazdaság kell. Ennek a gondolkodásnak a jegyében az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Alap (EIF) közösen hirdettek meg egy összesen 175 millió eurós programot, amellyel a fegyvergyártás fellendítését kívánják támogatni. Arra számítanak, hogy a lépésre a magánbefektetők is reagálnak, és velük együtt nagyjából 500 millió euróval tudják támogatni a fegyvergyártó vállalatokat. A Defence Equity Facility, vagyis Védelmi Tőkefinanszírozási Eszköz néven futó projektre az Európai Védelmi Alapból 100 millió eurót, az EIF keretéből pedig 75 millió eurót szánnak a következő négy évben a védelmi ipari fejlesztésekre, innovációkra. Az elképzelések szerint az Európai Unió e program keretében kifizetheti a hadianyagok gyártási költségeinek akár a 45 százalékát is.

„Közben az Európai Unió lázasan keresi a lehetőségeket a nagy tervek, a fegyverkezés finanszírozására. Így felmerült az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) átalakítása is annak érdekében, hogy katonai kiadásokra is lehessen fordítani belőle”

Az adósságválság csúcspontján létrehozott, jelenleg 422 milliárd eurós európai mentőalapnak már nem nagyon van mit megmenteni, és az ESM lehet most a kormányok csodaszere a védelmi célok finanszírozására. A Politico értesülései szerint felmerült, hogy az alap a fegyverek vásárlásához szükséges olcsó hitelek elosztását vállalhatná magára. A kormányok egyre inkább úgy látják, hogy a kontinenst fel kell fegyverezni, ez a terv pedig kiutat kínálna az európai döntéshozóknak, akik kétségbeesetten próbálnak pénzt találni erre a célra. A blokk legerősebb országainak növekvő adósságai, a zűrös belpolitika, és az Európai Bizottság által kikényszerített szigorú kiadási szabályok azonban korlátozzák az EU-t abban, hogy tovább költekezzen. A mentőalap átalakításának az ötlete még korai stádiumban van. A kormányok számára azonban ez a megoldás potenciálisan elfogadhatóbb lehet, mint a védelem finanszírozására tett más javaslatok, amelyek még nem indultak el – többek között a meglévő uniós költségvetésben való pénzszerzés, a háború kezdete óta leállított orosz eszközök felhasználása, vagy a közös adósság, az úgynevezett eurókötvények kibocsátása.

„Az új európai védelmi ipari stratégia (EDIS), amelynek célja, hogy érzékeny, rugalmas, egységesebb és a fegyverimportra a jelenleginél kevésbé rászoruló európai védelmi ipar alakuljon ki. Legfőbb célja, hogy 2030-ra ezen terület kereskedelmi értéke az EU teljes védelmi piacának a 35 százalékára növekedjen, és hogy ekkorra az uniós országok védelmi beszerzéseinek legalább az 50 százaléka a kontinens védelmi technológiai és ipari bázisból származzon. Cél továbbá, hogy a tagállamok a védelmi felszerelések legalább 40 százalékát együttműködve szerezzék be”

Körvonalazódni látszik egy olyan elképzelés, amely szerint az EU a NATO befektetési és beszerzési ágaként lépne fel. Míg az előbbi biztosítaná a forrásokat egy saját védelmi költségvetés létrehozásával, utóbbi szabványokat és beszerzési célokat határozna meg.

De fegyverkeznek a tagállamok is. Lengyelország egy évekkel ezelőtt megkezdett program keretében 2030-ig megduplázná, így 300 ezresre növelné a hadseregét, 2035-ig pedig több mint 100 milliárd dollárért vásárolna fegyvereket. Németország 100 milliárd eurós haderőfejlesztési programot indított, de a már 2016-ban megkezdett Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program keretein belül Magyarország is nagyszabású védelmi ipari beruházásokat ösztönöz.

„A globális védelmi kiadások tavaly rekordszintre, 2,2 ezer milliárd dollárra nőttek, ezen belül Európában is a hidegháború óta nem látott magasságba, 388 milliárdra emelkedtek”

Habár Európa jelenleg 56 milliárd dolláros elmaradásban van a NATO által előírt, a GDP 2 százalékát kitevő védelmi ráfordítási célhoz képest, a kontinens országainak egyre nagyobb hányada – köztük hazánk is – éri el a NATO-célokat. A nemrég még temetett NATO a háború nyomán új legitimitást szerzett magának Európa Oroszországgal szembeni védelmének szerepében. E politika jegyében 100 milliárd dolláros alapot akar létrehozni Ukrajna megsegítésére. Közben több nyugati szövetséges állam a sorkatonaság bevezetésén gondolkozik. A lettek már be is vezették, Dániában pedig a nőknek is kötelező lesz a katonai szolgálat. A németek is ezen gondolkoznak, az oktatási miniszter pedig arra szólította fel a tanárokat, hogy készítsék fel a diákokat egy esetleges háborúra.

„Egyelőre tehát semmi remény sincs a diplomáciai megoldásra”

Az Európai Unió vezetői elzárkóznak a tárgyalásos béke puszta lehetősége elől is, és egyre nyíltabban a háború eszkalációját támogatják. Még az sem gondolkodtatta el őket, hogy Washington lelkesedése is alábbhagyott, és csak féléves huzavona után kapott zöld utat az Ukrajna támogatását is tartalmazó csomag. Az európai vezetők azonban nem a diplomáciai tárgyalások kezdeményezésére, a békekötés előkészítésére használták ki Amerika elbizonytalanodását. Éppen ellenkezőleg, felpörgött a háborús hisztéria. Washingtonnak persze ez nincs ellenére, hiszen enélkül is egyre inkább Európára hárítaná Ukrajna fenntartásának és a háború támogatásának anyagi költségeit. A második világháború után bekövetkező majd’ nyolc évtizedes viszonylagos nyugalom, a béke legnagyobb haszonélvezőjeként Európa pedig érthetetlen módon a háború eszkalációjára játszik. De az is elképzelhető, fel sem fogja, hogy a tűzzel játszik, és egy veszélyes kalandba sodorja bele magát.

„Európa jelenlegi vezetői mintha nem értenék, hogy a kontinens biztonságát, versenyképességét kockáztatják. Nincs bennük az a veszély érzet, ami a második világháborút legalább gyerekként megélő korábbi generációkban megvolt. A jelenlegi vezetők úgy viszonyulnak a háborúhoz, mintha az csak egy számítógépes játék lenne. Nem fogják fel, hogy a jelenlegi hidegháborús hangulatkeltés végképp lerombolja az elődeikben még meglévő humanista gátlást”

Mindezek következtében ma ott tartunk, hogy a Nyugat és Oroszország közötti kapcsolatok rosszabbak, mint akár a hidegháború legnehezebb éveiben is voltak. Azon persze érdemes elgondolkodni, hogy valóban hasznos lenne az uniós állampolgárok védelmi ismereteit bővíteni. Mint ahogy az sem magától értetődő, hogy Európa biztonságát ma szinte kizárólag az Egyesült Államok garantálja. Az európaiak a Szovjetunió felbomlása után leépítették védelmi képességeiket, nem költöttek a biztonságukra, azt inkább kiszervezték az Egyesült Államoknak. Ezzel Európa kitetté, fokozatosan Amerika vazallusává vált. A NATO-tagállamok többségének az Egyesült Államok a fő beszállítója, sok esetben 80 százalékos részesedéssel, amelyet Németország, Dél-Korea és Franciaország követ. Az elmúlt öt évet vizsgálva az amerikai szállítmányok az európai országok fegyverimport értékének több mint felét teszik ki. A mára leépült európai védelmi ipar ott tart, hogy az Ukrajnának ígért egymillió tüzérségi lőszer leszállítására sem volt képes. A cél most az, hogy a fent említett programok révén éveken belül sikerüljön az uniós termelést évi 2-2,5 millió tüzérségi lövedékre feltornászni. Az arányokat érzékeltetendő azért jegyezzük meg, hogy Oroszország jelenleg évi 3 milliót képes gyártani.

„Nem azzal van tehát baj, hogy Európa fejleszteni akarja a védelmi képességeit. Erre szükség van, a háborús hisztériára azonban nincs. A Nyugat súlyosan téved, amikor a felelősség fogalmát automatikusan egyenlővé teszik a fegyver szállítással és a háborús készültséggel. A fegyverekre azért van szükség, hogy ne legyen háború”

Érthetetlen például, hogy a jelenlegi helyzetben a komoly globális szereplők közül csak Európa nem dolgozott ki saját béketervet. A Brüsszelben erősen támogatott úgynevezett Zelenszkij-formula nem az európai érdekekből indul ki. Európa a diplomáciai megoldás helyett egyfajta kritikátlan rajongói kultúrát ápol, amelynek jegyében vehemensen szorgalmazza a fenntartás nélküli egyetértést Ukrajnával, és az egyedüli megoldást Kijev fegyveres támogatásában látja. A tegnap még kizárólag a jóléte növelésére koncentráló, „galambként” viselkedő Európa hirtelen „héjává” változott. Ez a megközelítés azonban irreális már csak azért is, mert az évtizedeken át tartó demilitarizáción átesett társadalmakban sem erőforrás, sem támogatottság nincs e stratégia megvalósításához. Arról már nem is beszélve, hogy a legyőzni kívánt Oroszország nem csak szavakban „héja”, hanem komoly hadsereggel bíró atomhatalom, amellyel az ütközést el kellene kerülni. A védelmi képességek fejlesztése tehát fontos feladat, de nem azért, hogy nagyobb haderőt tudjon Ukrajnába küldeni és pláne nem azért, hogy legyőzze Oroszországot. Egyetértve Hortay Olivérnek, a Századvég elemzőjének eszmefuttatásával,

„a reális és észszerű célkitűzés, hogy az Európai Unió a jövőben képes legyen megvédeni magát, és ezért ne érje meg megtámadni. Minden más törekvést el kell utasítani”

Azért tételezzük fel, hogy ezzel Charles Michel és Ursula von der Leyen is tisztában van. Hogy akkor miért e háborús hisztéria? Mint arra Hans-Joachim Maaz német pszichológus rámutat, a finánckapitalista elit is válságba kerül a rendszerrel együtt, és a félelem szításával próbálja biztosítani hatalmát. A félelemkeltés, a rémhírterjesztés a legkönnyebb uralmi eszköz, mert a félelem elbutít. A félelem megváltás után kiált. A pszichológus emlékeztet arra, hogy a politika és a média által táplált félelem a világ járvánnyal kezdődött, majd jött az állítólag ember okozta klímaváltozás. Most pedig az oroszok a hibásak mindenért. Mint megjegyzi, ezek a generált félelmek felfokozódnak, és lehetőséget kínálnak arra, hogy minden egyéni félelmet megkössenek, és helyettesítőként lecsillapítsák a jövőtől való félelmet.

„E logika szerint tehát arról lehet szó, hogy a nyugati elitek a <zöld forradalmat> lecserélik a háborús hisztériára, és Európa veszélyeztetettségére hivatkozva folytatják a nemzeti szuverenitás teljes felszámolását érdekében tett lépéseiket”

E cél eléréséhez csak a végső eszköz a háború, elég lehet a felelőtlen, ám tudatos hiszterizálás, a félelem felkorbácsolása, a fetisizált a politikai kommunikáció. Már csak azért is, mert azzal azért Brüsszelben is tisztában lehetnek, hogy egy a retorikában felvázolt kiterjedt háborúra a Nyugat nincs felkészülve.

(A cikk eredetileg a demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.