//Ukrajna a 21. századi geopolitika sakktábláján
„Zelenszkij elnöki időszaka egyben az ukrán oligarchák is eredményezte” #moszkvater

Ukrajna a 21. századi geopolitika sakktábláján

MEGOSZTÁS

Az amerikai geopolitika számára az eurázsiai erőtér feletti politikai  hatalomgyakorlás mindig is a világméretű hatalomgyakorlás egyik kiemelt  tényezője volt. Ha eurázsiai szempontból értékeljük Ukrajna geopolitikai helyzetét,  akkor megállapíthatjuk, hogy Ukrajna az eurázsiai erőtér központi területén, Halford Mackinder szavával élve „pivot”-területén található. A jelenlegi ukrán válság  kialakulását már eleve megalapozták Ukrajna „ütközőállami” létének földrajzi, történelmi, demográfiai, gazdasági és belpolitikai tényezői. Maga az ország neve is  – u-krajina – határvidéket jelent. Ukrajna a történelem során mindig is ütközőállam (pontosabban 1991-ig ütköző övezet volt a szerk.) volt, s jelenleg is az, az euroatlanti erőtér és Oroszország között. Az ukrajnai válság  nyomán kialakult nyugati-orosz szembenállás geopolitikai szempontból semmit nem változott, a szembenálló felek geostratégiai érdekei ugyanazok. Az  eurázsiai nagy sakktábla több dimenzióssá vált, vagyis a Nyugat és Oroszország  harca már nem csak fegyveres úton zajlik. A sakkjátszmát már nem  csak két játékos játssza, mivel a formálódó többpólusú világban az alapvető kérdés  az, hogy a világ atlanti erőtéren kívüli országai milyen geostratégiákat fognak  követni. Médiapartnerünk, az Eurázsia Központ elemzése.

Bernek Ágnes írása a #moszkvater.com-on

„Zelenszkij elnöki időszaka egyben az ukrán oligarchák <újrarendeződését> is eredményezte” #moszkvater
„Zelenszkij elnöki időszaka egyben az ukrán oligarchák <újrarendeződését> is eredményezte”
Fotó:EUROPRESS/Mads Claus Rasmussen/Ritzau Scanpix/AFP
Zbigniew Brzezinski és az eurázsiai „nagy sakktábla”

Az amerikai geopolitika számára az eurázsiai erőtér feletti politikai hatalomgyakorlás mindig is a világméretű hatalomgyakorlásnak egyik kiemelt tényezője volt. A 20. században az Eurázsia politikai fogalom Brzezinskinél mint az „eurázsiai sakktábla” jelenik meg, s az Egyesült Államok Eurázsia felé irányuló geostratégiai célkitűzéseit foglalja össze. Brzezinski „A nagy sakktábla” című világhírű könyvében erről a következőképpen ír:

„Nyilvánvaló, hogy az egész világon szerteágazó kapcsolatokat ápoló Amerika számára, ha meg akarja őrizni világhatalmi szerepét – aminek érdekében ajánlatos megakadályozni egy egyeduralkodó és ellenséges eurázsiai hatalom létrejöttét – , központi kérdés marad, hogy eligazodjon az eurázsiai hatalmi viszonyok között”

Lényegében erre utal Henry Kissinger is a „Diplomácia” című könyvében a következőképpen: „Geopolitikailag nézve Amerika sziget a hatalmas eurázsiai földrész mellett, melynek erőforrásai és népessége messze felülmúlja az Egyesült Államokat. Amerika számára, akár van hidegháború, akár nincs, a legnagyobb stratégiai veszélyt az jelentené, ha egyetlen hatalom uralná Eurázsia bármelyik – európai vagy ázsiai – felét. Egy ilyen csoport ugyanis gazdaságilag és végső soron katonailag is Amerika fölé nőhetne. Ezt a veszélyt mindenképpen meg kellene akadályozni….” Brzezinski a fentiekben említett könyvében a legnagyobb veszélyt Amerika világhatalma számára a következő lehetséges jövőképben látja:

„Talán a  legveszélyesebb forgatókönyv az lenne, ha létrejönne egy Kínából, Oroszországból  és esetleg Iránból álló nagy koalíció, egy olyan <hegemóniaellenes> szövetség,  amelyet nem az ideológia, hanem az egymást erősítő sérelmek tartanának össze”

Ugyanis így alakulhatna ki egy olyan új eurázsiai erőtér, amelyben az Egyesült Államoknak már  semmilyen (vagy csak nagyon minimális) hatalmi szerepköre lehetne. A 21. század  elején Brzezinski 20. század végén megfogalmazott „rémálma” kezdett valóra válni,  Donald Trump külügyi adminisztrációjának Kína és főleg Irán elleni ellenséges fellépései  nyomán el kezdett formálódni egy új erős orosz-kínai-iráni politikai és gazdasági  szövetség. Ennek egyik példája az is, hogy 2021. szeptemberében a Sanghaji  Együttműködési Szervezet (Sanghai Cooperation Organisation – SCO) 15 év  várakozási idő után elfogadta, hogy Irán a szervezet teljes jogú tagjává válhat.

„Vitathatatlan, hogy az Egyesült Államok jövőbeli hatalmi szerepköre számára alapvető kérdés, hogyan tudja megakadályozni az európai és ázsiai országok szorosabb  kapcsolatait, s lényegében ennek révén megakadályozni azt, hogy kialakuljon egy  új 21. századi eurázsiai erőtér”

Mindennek legfontosabb eleme az, hogy az Egyesült Államoknak  mindent el kell követni annak érdekében, hogy ne alakuljon ki egy új német-orosz  gazdasági és politikai tengely, s hogy Európában és ezen belül különösen Közép- és Kelet-Európában az „Oroszország, mint a fő ellenség és a fő fenyegetés”  geopolitikai ideológiáját minden eszközzel fenntartsa. Geostratégiai szempontból egy új eurázsiai erőtér, és egy új német-orosz tengely kialakulását az Egyesült Államok nyilvánvalóan úgy akadályozhatja meg, ha szoros stratégiai szövetségesi viszonyt  tart fenn a közép- és kelet-európai térség néhány államával. Ha ebből a kiemelten eurázsiai szempontból értékeljük Ukrajna geopolitikai helyzetét, akkor megállapíthatjuk, hogy Ukrajna az eurázsiai erőtér központi területén, H.  Mackinder szavával élve „pivot”-területén található.

„Az orosz/ukrán háború révén, s  főleg az ennek nyomán megkezdődött Oroszország totális elszigetelésére irányuló  nyugati politika révén az eurázsiai gazdasági és politikai erőtér jövőbeli kialakulása irreálisnak tűnik”

Az európai országok teljes Amerika iránti elköteleződése révén az atlanti erőtér erősödése várható, s e mellett maximum csak egy új ázsiai gazdasági térség alakulhat ki, de eurázsiai térség semmi esetre sem. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a jelenlegi ukrán válság kialakulását már eleve megalapozták Ukrajna ütközőállami létének földrajzi, történelmi, demográfiai, gazdasági és belpolitikai tényezői.

Ukrajna ütközőállami létének geopolitikai adottságai 

Maga az ország neve is – u-krajina – határvidéket jelent. Ukrajna a történelem során mindig is „ütközőállam” volt – de nevezhetjük ütköző zónának is, mivel 1991-ig ukrán államiságról lényegében nem beszélhetünk a szerk. -, s jelenleg is az, az euroatlanti erőtér és Oroszország  (tágabb értelemben az Eurázsiai Gazdasági Unió között).

„Ukrajna fontosságát egyfelől megadja a <méret hatalma>, az Ukrán Köztársaság Oroszország után az európai kontinens második legnagyobb területű állama”

Geopolitikai helyzetének  alapja egyrészt, hogy 1944 kilométer hosszú az orosz-ukrán határvonal, másrészt az, hogy  fekete-tengeri partvonala közel 2800 kilométer. A háború előtt Európa legnépesebb  országai közé tartozott, hivatalos népességszáma 44 millió fő volt.

A 9. században e területen jött létre a Kijevi Fejedelemség, amely a 10-11. századi Európa egyik nagyhatalma volt, majd a 12. századra felbomlott. A mongol-tatár seregek pusztításai után az úgynevezett Kijevi Oroszország a Litván Nagyhercegség, majd a Lengyel-Litván Államszövetség része lett. Az ország önállóságát csak a határok védelmére szervezett kozákság tarthatta meg váltakozó sikerrel. A 18. század közepétől a mai Ukrajna területe az Orosz Birodalom részévé vált. A cári Oroszország összeomlása után, 1917-ben Ukrajna kinyilvánította függetlenségét, de 1920 tavaszára a Vörös Hadsereg uralma alá került. Megalakult az Ukrán Szocialista Köztársaság, amely 1922-ben a Szovjetunió egyik megalapítója lett.

„Jelenlegi határai 1945-ben alakultak ki lengyel, csehszlovák (egykor magyar) és román területek, majd 1954-ben a Krím-félsziget hozzácsatolásával”

1991-ben, a Szovjetunió felbomlását követően deklarálta függetlenségét. De a történelmi múlt alapján Oroszország Ukrajnára mindig is úgy tekintett, mint kiemelt periféria területére. Az ukrán szuverenitás megteremtésének legfontosabb eleme mindig is az Oroszországtól való befolyás csökkentése volt. A Nyugat részéről egyedül csak Henry Kissinger volt az, aki ezt felismerte:

„A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszország számára Ukrajna nem egy idegen állam. Az orosz történelem a Kijevi Russzal kezdődött……Ukrajna az orosz történelem szerves része”

Az ENSZ és a Nyugat megfogalmazása Ukrajna politikai függetlenségéről és területi integritásáról nemzetközi jogi értelemben teljesen helytálló. De földrajzi,  történelmi, geopolitikai kontextusban már korántsem, ugyanis Ukrajnának  sohasem volt területi integritása.

„Ukrajna földrajzilag megosztott, e nyugat-keleti területi megosztottság választóvonala a Harkov és Umany városokat összekötő  vonal”

De e vonal egyben természetföldrajzilag is választóvonal, ugyanis itt húzódik a mérsékelten szárazföldi terület erdő övezetének és a szárazföldi terület sztyepp övezetének határvonala. Az erdő övezethez tartozó Nyugat-Ukrajnában és Középnyugat-Ukrajnában élők többsége ukrán nemzetiségű, s közép-európainak  vallja magát. E két fő tájegység csak minimális ásványkincsekkel rendelkezik, így az iparosítási folyamatokból nagyrészt kimaradtak a történelem során. Középnyugat-Ukrajna az ország fő mezőgazdasági területe, amely a középkorban a Kijevi Rusz  (Kijevi Oroszország) érdekszférájába tartozott. Kijevtől északra található Csernobil,  az itt lévő atomerőmű 1986. évi felrobbanását a mai napig a világ legsúlyosabb atomerőmű katasztrófájaként tartják számon.

A sztyepp övezethez tartozó Kelet-Ukrajna a Szovjetunió idejében a szovjet nehézipar egyik „fellegvára” volt. A  Donyec-medence feketekőszenére és a krivoj rogi vasércre épült a vaskohászat és  a nehézipar. Mivel a szovjet iparosítás korszakában igen nagy számban dolgoztak  itt oroszok, így ma is a térség nagyvárosaiban az orosz nyelvű lakosság van túlsúlyban, akik úgy vélik, hogy Kelet-Ukrajna Oroszországhoz tartozik. A terület három nagy ipari centruma Harkov (Harkiv), Donyeck (Doneck) és Dnipro (korábbi  néven Dnyepropetrovszk).

Dél-Ukrajnában szintén az orosz nyelvű lakosság a  meghatározó. A terület központja a Fekete-tenger partvidékének egyik  legnagyobb kikötője, Odessza (Odesza). A tájegységhez tartozó Krím-félszigetet a 18. század végén Nagy Katalin cárnő csatolta az Orosz Birodalomhoz, s így az ide érkező orosz telepesek fokozatosan kiszorították a tatár nemzetiségű őslakosokat. 1954-ben a Krím-félszigetet Hruscsov Ukrajnának ajándékozta.

„Ukrajnában a tényleges politikai reformok csak a 2000-es években kezdődtek el”

A 2004-es választáson Viktor Janukovics (akit Oroszország is támogatott) és a nyugat  felé történő nyitás politikáját követő Viktor Juscsenko küzdött meg egymással. A  hivatalos eredmények szerint Janukovics nyert, ám az ellenzék hívei tüntetni  kezdtek („narancsos forradalom”). Végül Juscsenko lett Ukrajna elnöke. A 2007-es  választásokat újra a „narancsos forradalmat” vezető pártok nyerték, Julija  Timosenko alakított kormányt.

„2010-ben Janukovics megnyerte az ukrán  elnökválasztást”

2011-ben Timosenkót letartóztatták, majd hét évre börtönre ítélték  hivatali hatalommal való visszaélés miatt. 2013 novemberében Viktor Janukovics  elutasította az EU és Ukrajna között társulási megállapodás aláírását. Ezt követően  Kijevben tüntetések kezdődtek („Majdan” – azaz a „méltóság forradalma”),  amelynek eredményeként 2014 februárjára megbuktatták Janukovics elnököt, s a többségében oroszok által lakott kelet-ukrajnai területeken fegyveres harcok kezdődtek az Ukrajnától történő elszakadási céllal. Az ukrán politikai krízis tetőpontjának tekinthető az, amikor 2014 márciusában Oroszország elfoglalta a  Krím-félszigetet, s még ebben a hónapban, márciusban 18-án az Orosz Parlament ki is nyilvánította, hogy a Krím-félsziget Oroszország része.

„A 2014 májusi elnökválasztás eredményeként Petro Porosenko lett az ország elnöke”

2014 nyarán az EU aláírta Ukrajnával a társulási szerződést, s Ukrajna külpolitikai irányváltása révén politikailag egyre inkább kezdett eltávolodni az orosz érdekszférától. Ugyanakkor Petro Porosenko elnöki időszakában gyakorlatilag semmit nem tudott változtatni a kelet-ukrajnai helyzet, és a Krím-félsziget politikai rendezetlenségén, semmilyen érdemi előrelépést nem tudott elérni Oroszországgal e vitás ügyek megoldása terén. Ebben szerepet játszott az is, hogy Porosenko nem tudott érdemi amerikai támogatást szerezni, mivel a 2017. január 20-án hivatalba lépő Donald Trump amerikai elnök és a republikánus elnöki adminisztráció Ukrajna politikája alapvetően eltért a Barack Obama által vezetett demokrata külügyi irányvonaltól. Barack Obama külügyi adminisztrációjának ukrajnai „vezéralakja” egyértelműen Victoria Nuland (akinek nagyapja amerikai ukrán bevándorló), az amerikai Külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős osztályának vezetője volt, aki 2013 decemberétől 2017 januárjáig volt e hivatali beosztásában.

„Több hivatalos és nem hivatalos forrás alapján is konkrétan nyomon következő az, hogy Victoria Nuland révén milyen volt az amerikai befolyás Ukrajna politikai helyzetére, s legfőképpen arra, hogy Ukrajna egyre inkább az Egyesült Államok politikai és (részben katonai) érdekszférájába került át”

Petro Porosenko külügyi politikájának sikertelenségére, az Oroszországgal folytatandó politikai rendezés lehetetlenségére utal az is, hogy 2018 márciusában Vlagyimir Putyin elnök átadta a Kercsi-szoroson átívelő 18 kilométer hosszú Krími-híd közúti szakaszát (majd 2019 decemberében a vasúti szakaszát), s ezzel Oroszország közvetlen összeköttetést teremtett a Krím-félszigettel. Ugyanakkor az ukrán állampolgárok is végtelenül kiábrándultak a helyi oligarchák uralta politikai elitből, sőt a „nyugati országokból” is, akik – az általános ukrán vélemény szerint – messze nem adták meg Ukrajnának azt a gazdasági és politikai segítséget, amelyet az ukrán állampolgárok vártak. Erre a végtelen reménytelenségre utal az a döbbenetes adat is, hogy a Migration Data Portal adatai szerint

„2019-ben a 44,6 milliós fő népességű ország 13 százaléka hagyta el Ukrajnát, vagyis közel 6 millió fő (!) ukrán állampolgár már tartósan külföldön dolgozott. 2018-ban az emigránsok hazautalásai az ukrán GDP 10,5 százalékának felelt meg. Nem véletlenül egyre több nemzetközi szervezet Ukrajna összes népességét már a háború előtt is csak 39 millió főre becsülte”

Az ukrán választók e teljes kiábrándultsága egyértelműen közrejátszott abban, hogy a 2019 áprilisi közvetlen elnökválasztás második fordulójában a szavazatok 73 százalékát a „Sluga narodu”, vagyis a „Nép szolgája” elnevezésű párt, és ennek jelöltje Volodimir Zelenszkij szerezte meg, s így 2019 május 20-tól ő lett Ukrajna 6. elnöke.

„Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij 1978-ban született Krivoj Rogban, foglalkozását tekintve színész, rendező és producer”

2003-ban alapította meg a Kvartal-95 filmstúdiót Borisz Sefirrel, Szergej Sefirrel és Ivan Bakanovval, akik Zelenszkijjel együtt voltak a filmstúdió tulajdonosai és vezetői Zelenszkij elnöki hivatalának megkezdéséig. A filmstúdió legsikeresebb filmsorozata „A nép szolgája” című, 2015-től 2019-ig vetített politikai szatírának nevezhető filmsorozat volt, amelynek főszerepét – aki középiskolai történelem tanárból ukrán elnökké vált, s legfőbb célja az oligarchák, a korrupció elleni küzdelem és egy új Ukrajna megteremtése volt – Zelenszkij játszotta. E filmsorozat rendkívül népszerű volt, s Zelenszkijnek országos ismertséget szerzett.

A filmsorozat címével egyező nevű a „Nép szolgája” pártot 2017-ben Ivan Bakanov alapította, aki a filmstúdió egyik fő tulajdonosa és jogásza volt. Bakanov 2019. augusztus 29-től az Ukrán Biztonsági Szolgálat elnöke. Borisz Sefir és Szergej Sefir egészen a közelmúltig Zelenszkij elnöki főtanácsadói, s a Kvartal-95 filmstúdió korábbi vezetői közül jelenleg többen is kormányzati pozícióban vannak.

„Zelenszkij elnöki időszaka egyben az ukrán oligarchák <újrarendeződését> is eredményezte”

Petro Porosenko ellen – aki Roshen csokoládégyára révén, közel 2 milliárd USD-nek megfelelő vagyonával Ukrajna egyik leggazdagabb embere – büntetőperek sokasága kezdődött. S ezzel együtt visszatért Ukrajnába, a korábban az országból kitiltott másik oligarcha, Ihor Kolomojszkij, aki nem hivatalos források szerint nagyon szoros kapcsolatban áll Zelenszkij elnökkel. Ennek azért is van kiemelt jelentősége, mert Ukrajna politikai rendszerét „oligarchikus demokráciának” nevezik, azért is mert becslések szerint az ország gazdaságának 80 százaléka felett mindössze 100 ember rendelkezik. Sőt, a felmérések szerint a nagyobb ukrán oligarcha csoportosulások „regionális üzleti klánokká” alakulnak, amelyek között hierarchikus rendszer van. Feltételezhető, hogy 4 regionális üzleti klánnak van irányító szerepe: a kijevi (ezt vezette/vezeti Petro Porosenko), a lvovi, a donyecki és a dnyiproi (korábbi néven dnyepropetrovszki). Ez utóbbit vezeti Ihor Kolomojszkij.

„Ukrajna GNI/fő értéke 2020-ban mindössze 3725 USD volt, s ezzel Európa  legfejletlenebb és legszegényebb országa”

Sőt, 2019 és 2020 között az ukrán GDP  4 százalékkal csökkent. Gazdaságának meghatározó ágazata (kiváló éghajlati és talaj  adottságai révén) a mezőgazdaság. Ukrajna adta egykor a teljes szovjet mezőgazdasági termelés negyedét, természeti adottságai révén pedig jelenleg is Európa vezető  élelmiszer szállítója lehetne. A 2014-es külpolitikai irányváltás előtt az ukrán  élelmiszerek kizárólag az orosz piacra irányultak, jelenleg az ukrán élelmiszer export igen minimális. A gazdaság egyik alapvető problémája az, hogy az energiaszükséglet 80-90 százaléka importból származik (az olaj és gáz szükségletek háromnegyedét, a nukleáris fűtőanyagok egészét importálják).

„Geopolitikai helyzeténél fogva Ukrajna tranzitország,  Oroszország Európa felé irányuló kőolaj- és földgáz vezetékeinek nagy része jelenleg még Ukrajnán megy keresztül, így a Barátság kőolajvezeték, a Testvériség  földgázvezeték és a Gazprom földgáz-vezetékei”

De e tranzitállam jellege már a  háború előtt is jelentősen csökkent, mivel 2011-ben átadták a Gazprom Északi Áramlat vezetékét, amely Ukrajnát északról megkerülve, közvetlenül a Balti-tenger alatt szállítja Németországba a földgázt. 2021-ben elkészült az Északi-áramlat 2. vezeték is, de ezt már (főleg amerikai nyomásra) a háború kitörése előtt sem helyzeték üzembe. Oroszország terve az volt, hogy teljesen le fogja állítani az  Ukrajnán keresztüli földgáz szállítást, bár ez a jelenlegi gazdasági szankciók révén  immár a nyugati országok terve. Áruexportját főleg a fém-, gép-, vegyipari termékek és az élelmiszerek adják. Az importban a villamos áram, az  energiahordozók, valamint gép- és vegyipari termékek a meghatározók. 2018-ban már Lengyelország volt Ukrajna legfontosabb export partnere, s Kína volt már a legfontosabb import forrása. Az IMF adatai a háború előtt Ukrajna áru exportjából és áruimportjából már csak közel 10 százalékos volt az orosz részesedés.

„Henry Kissinger még a 2014 márciusában írt, az előzőekben említett cikkében kifejtette, hogy Ukrajna nem tud választani Nyugat és Kelet között, nem  csatlakozhat egyik oldalhoz sem, hídszerepet kell, hogy betöltsön a két erőtér között. De milyen esélye van annak, hogy Ukrajnából ne ütközőállam, hanem úgynevezett hídállam váljon? Ez már a háború utáni újjáépítés kérdése, mindenesetre az országnak már a háború előtti gazdasági helyzetében is e <hídállami> szerepkör irreális tervnek tűnt”

Oroszország 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított „különleges katonai  hadművelete”, s az ennek nyomán kialakult angolszász törekvés Oroszország elszigetelésére értelmezhető úgy is, mint a geopolitikai „nagy sakkjátszma” 21.  századi folytatása. De geopolitikai szempontból mennyiben más ez a jelenlegi sakkjátszma, mint a hidegháború, a hidegháború befejezését követő időszak  amerikai-orosz szembenállása.

„Az ukrajnai válság nyomán kialakult nyugati-orosz  szembenállás geopolitikai szempontból semmit nem változott, a szembenálló felek  geostratégiai érdekei ugyanazok”

Így az atlanti erőtér számára Ukrajna ütközőállami létének fenntartása biztosítja azt, hogy Oroszország és az Európai  Unió/NATO kapcsolatai közel teljesen megszakadnak, s ennek révén a  hidegháborús „fékentartás” elve maximálisan érvényesül, s végeredményben még a távoli jövőben sincs esély arra, hogy kialakuljon egy új, Európa és Ázsia szoros együttműködésén alapuló eurázsiai erőtér. Orosz részről – ahogy korábban, úgy  jelenleg is – kiemelt szempont az Oroszországgal határos „Közel-Külföld”-nek  nevezett országokban az orosz érdekszféra fenntartása, a Nyugat/a NATO Oroszország felé történő terjeszkedésének megakadályozása, s Oroszország  nagyhatalmi szerepkörének biztosítása. Vagyis játékelméleti nyelven megfogalmazva a zéró összegű sakkjátszma célja változatlan. De mitől más ez a jelenlegi nyugati-orosz szembenállás, mint a néhány évtizeddel  ezelőtti?

„Az eurázsiai nagy sakktábla többdimenzióssá vált, vagyis a Nyugat és Oroszország harca már nem csak fegyveres úton, vagyis nem csak „hard  power” eszközökkel zajlik”

A sakktábla ezen hagyományos 1. dimenziójához  képest a 2. dimenziót a szembenálló felek gazdasági háborúja jelenti. Például a gazdasági szankciók révén lehet-e totálisan izolálni az orosz  gazdaságot, vagy az EU az orosz földgáz helyett a jövőben az amerikai LNG-t fogja-e vásárolni? A 3. dimenzió az információs háború. A valós és az álhírek harca az ukrán válság nemzetközi kommunikációja terén. Ezzel szoros  összefüggésben áll a sakktábla 4. dimenziója, a narratívák harca, vagyis melyik nagyhatalom „valóságképét” fogadjuk el, melyik nagyhatalom világrendről alkotott véleményét tekintjük követendőnek? A narratívák  kiemelt szerepére utal a jövő egyik alapkérdése is, nevezetesen az, hogy a  világpolitikai nagy játszma játékszabályait melyik nagyhatalom narratívái  alapján fogják megalkotni, vagyis kik és hogyan fogják kialakítani az új  világrendet?

„A sakkjátszmát már nem csak két játékos játssza, mivel a formálódó többpólusú világban az alapvető kérdés az, hogy a világ atlanti erőtéren kívüli országai milyen geostratégiákat fognak követni”

Vagyis az amerikai kifejezéssel „szabad világnak” nevezett országokkal fognak-e kooperálni a  sakkjátszmán kívüli országok, vagy Oroszországot fogják-e erősíteni, vagy  saját önálló játszmát fognak-e kialakítani. Képes lesz-e Oroszország új szövetségeseket találni? Ki tud-e alakítani Oroszország új ázsiai együttműködési rendszert?

A közeljövő nagy kérdése, hogy várhatóan milyen lesz ez a többszereplős és  többdimenziós világpolitikai játszma, valamint az is, hogy az angolszász országok a „sakktípusú”, kétszereplős, zéró összegű játék stratégián átlépve milyen új  geostratégiai szemléletmódot tudnak majd kialakítani.

(Az írás eredetileg az eurasiacenter.hu portálon jelent meg, itt olvasható.)

MEGOSZTÁS