„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Új Jelcin a láthatáron?

2023. jún. 26.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Óriási ismertséget hozott otthon és a világban Jevgenyij Prigozsin számára az ukrajnai orosz invázió. Istenítik, démonizálják, sokszor durva kirohanásaiban vágyvezérelten a rendszer megingását látják, és már elnöki ambícióiról beszélnek. Tényleg szembefordulhat a rendszer kreálmánya magával a rendszerrel? A Wagner vezérének politikai ambíciói mennyiben rendíthetik meg az átmenet stabilitását? Veszélyes lehet-e „Putyin szakácsa” az elnökre? Putyin szövetségese, vagy potenciális kihívója Prigozsin? Amíg Vlagyimir Putyin erős, és képes fenntartani az egyensúlyt az erő csoportok között, addig Prigozsin nem jelent veszélyt. Az elnök meggyengülése azonban, ha nem is közvetlenül Putyin, de a hatalom számára kihívást jelenthet. Emlékezzünk csak Borisz Jelcin felbukkanására az 1980-as évek végén. Az ilyen önállósuló szereplők mindig kockázatot jelentenek a fennálló rendszer számára, és ne feledjük el, minden kornak megvannak a maga Jelcinjei.

„Jevgenyij Prigozsin csillaga látványosan emelkedőben van, ám éppúgy hiba lenne a politikai rendszerben elfoglalt helyét túlértékelni, mint alábecsülni” #moszkvater

„Jevgenyij Prigozsin csillaga látványosan emelkedőben van, ám éppúgy hiba lenne a politikai rendszerben elfoglalt helyét túlértékelni, mint alábecsülni”
Fotó:EUROPRESS/AFP/Telegram channel of Concord group

A háború az információs térben is kitermeli a maga sztárjait. Míg az első hónapokban az ukrán oldalon az elnöki tanácsadó Olekszij Aresztovics kijelentéseivel foglalkozott napról napra a média, addig orosz részről a csecsen vezér Ramzan Kadirov trollkodására fókuszáltak mindenek előtt a fősodor újságírói. Aztán szép lassan mindketten háttérbe szorultak, és jöttek az új megmondó emberek, a szintén elnöki tanácsadó Mihajlo Podoljak, illetve a Wagner magánhadsereg vezetője Jevgenyij Prigozsin.

„Míg tehát az egyik oldal tanácsadókat használ előszeretettel az információs háborúban, addig a másikon a <hadvezéreké> a főszerep”

Jól átgondolt és felépített kommunikációs projektekről van szó, amelyeknek a „tábornokai” a maguk stílusában hozzák a kötelezőt, és terelgetik egyrészről a kívánt irányba az ellenséges információs teret, másrészről alakítják és tematizálják a megfelelő üzenetekkel a hazai közvéleményt. Ebbe az is belefér, hogy az adott helyzethez igazodva – főképp a hadsereg és a hatalom baklövéseit ostorozva – bírálatukkal oldják a társadalmakban felgyülemlett feszültséget, és levezessék a gőzt. De ezek a „média huszárok” a saját játékukat is játsszák, tudatosan építik magukat, így aztán már a saját elitjükkel is szembe kerülnek. Így Aresztovics is eljutott odáig, hogy Volodimir Zelenszkij lemondását követelje, és egyre kritikusabb, a tűréshatárt sokaknál átlépő kijelentéseivel már sokak szerint a politikai jövőjét építse.

„Nála is messzebb ment Jevgenyij Prigozsin, aki a helytállásával és sikereivel sokak elismerését kivívó Wagner csoport révén a háborúban szerzett népszerűségét igyekszik politikai tőkévé kovácsolni. Arról megoszlanak a vélemények, hogy teljesen önálló játékot játszik-e, avagy alapvetően egyeztetett ez a kommunikáció, amelyet a Wagner vezére egyfajta mindent kimondó/kimondható <udvari bolondként> a maga egyszerű és keresetlen stílusában ad elő”

Prigozsinnnak van annyi politikai érzéke, hogy ne nagyon lépje át a vörös vonalakat, ugyanakkor személyiségéből fakadóan néha azért elszabadult hajóágyúként viselkedik. Ez persze részben tudatos, sőt mint említettük, a központi kommunikáció része, de az is látszik, hogy érezhetően beleszeretett a szerepébe, és megérezte a háború jelentette helyzetben, a Wagner katonai sikereiben, az ebből fakadó népszerűségben rejlő lehetőséget is. Aktivitása egyértelműen jelzi, hogy immár a politikai elitben képzeli el a saját helyét. Ráadásul Prigozsin nem Aresztovics, hiszen neki pénze, magánhadserege van, és ez nemcsak súlyt ad neki, de adott esetben akkor is veszélyes lehet, ha a Wagner csoport az állam támogatása nélkül fenntarthatatlan lenne.

„Meg kell azonban jegyezni, a nyugati sajtó tudatosan rájátszik arra, hogy Prigozsin szerepének túldimenzionálásával felnagyítsa az orosz rendszeren belül a háború során kétségkívül megjelenő, ám egyelőre magára a rendszerre nem veszélyes belső ellentéteket”

Így a Wagner vezére és a hadsereg vezetése között állandósult feszültség kapcsán már puccs veszélyt vízionál, azt sugallja, hogy Prigozsin hadat üzent az államnak, Vlagyimir Putyin már nem képes kezelni az eliten belüli problémákat, és megingott a lába alatt a talaj. Hangzatos kijelentéseivel – legutóbb a Moszkva elleni drón támadások kapcsán például büdös disznóknak nevezte Szergej Sojgu védelmi minisztert, valamint Valerij Geraszimov vezérkari főnököt – azonban Prigozsin nemcsak magát és a Wagnert fényezi, de valahol levezeti a társadalomban azért az orosz hadsereg bukdácsolása, a bürokrácia kiélezett helyzetben még látványosabban megmutatkozó visszahúzó szerepe miatt meglevő feszültséget is. Ramzan Kadirovval – aki vele ellentétben éppen a Vlagyimir Putyin iránti demonstratív lojalitását igyekszik politikai tőkévé kovácsolni – a napokban vívott nyilvános szópárbaja – Prigozsint a csecsen vezető bloggernek minősítette, aki folyton „üvöltözik” a problémái miatt  – pedig éppen a reguláris hadsereg nehezedő nyomást enyhítheti. Emellett e hangos vita a Kreml malmára hajtva a vizet egyszerre gyengítheti a bürokrácia bírálatával népszerűvé vált Prigozsint, és akadályozhatja meg a két hadúr esetleges szövetségét.

„Jevgenyij Prigozsin csillaga látványosan emelkedőben van, ám éppúgy hiba lenne a politikai rendszerben elfoglalt helyét túlértékelni, mint alábecsülni”

A Wagner vezérét Putyin elnök azért hozta helyzetbe, mert megoldást keresett a hadsereg egyre kínosabban kiütköző problémáira. Ezzel az eddig a háttérben mozgó Prigozsin kiléphetett a fényre, és ezzel a lehetőséggel maximálisan él is. A rendszer óvatos, soha nem Putyint érintő bírálatával népszerűvé is vált, ám sértett primadonnaként sokak szemében túljátssza a szerepét. A bahmuti kivonuláshoz hasonló zsaroló fenyegetései a jelenlegi helyzetben akár törvényszegésnek is minősülhetnének, a Kreml azonban nem követi el azt a hibát, hogy nyíltan helyre tegye Prigozsint. Vannak erre finomabb módszerek is.

De azt is észre kell venni, hogy indulatos tirádáival a Wagner vezér sokszor éppen a nyilvánosságot használja arra, hogy eljusson az üzenete Putyinhoz. Mert egyébként az elnökhöz nincs bejárása, ami mutatja a súlyát. Prigozsin kihasznált minden lehetőséget – a Wagner szíriai szerepvállalása a katonai felderítés felé nyitott meg ajtókat, az afrikai akciók során egyes nagykövetségekkel alakított ki jó viszonyt, az ukrajnai „különleges katonai művelet” révén pedig például Szurovikint, és a kommunikációs térben kulcsszerepbe került „vojenkorokat”, a katonai tudósítókat nyerte meg szövetségesének –, de befolyásának a háború előtti emelkedésében leginkább a Putyinnal szoros kapcsolatot ápoló Kovalcsuk testvérek, és az elnöki adminisztrációt vezető Anton Vajno segítették.

„Ebből jól látszik, hogy Prigozsin rendszeren belüli státusa több embertől is függ, amely gyengeséget most a nyilvánosság erejével igyekszik kompenzálni”

A rendszeren belül elfoglalt helyét mutatja az is, hogy Putyin nem bízott rá egyetlen szektort sem. A gázért például Alekszej Miller, az olajért Igor Szecsin vagy a hadiipari komplexumért Szergej Csemezov felel. Felségterülete – különösen békeidőben – ezekhez képest korlátozott, igazából a Wakner magánhadseregre és az elhíresült „troll gyárra” (Internet Research Agency) terjed ki. Prigozsinnak tehát van mit behoznia, és dolgozik is ezen gőzerővel. Minden előtt a sajtó segítségével. Látja ezt a Kreml is, ezért aztán az állami médiában a Wagnert nem is nagyon emlegetik. Így például még Bahmut/Artyomovszk bevételekor is csak egy nappal később került be ezeken a csatornákon Prigozsin neve a hírekbe. Azzal a lépéssel sem Prigozsin pozícióit erősítette Putyin, hogy néhány hónapja Szergej Szurovikin helyett Valerij Geraszimov vezérkari főnök kezébe adta az ukrajnai műveletek irányítását.

„Prigozsin népszerűségének emelkedése a rendszer <katonáinak> egyáltalán nem tetszik. Ha nem is közvetlen, de potenciális veszélyt éreznek keresetlen populizmusában”

Ripacsnak tartják, és a „Putyin szakácsa” elnevezés sem a komolyságát alapozza meg. Ugyanakkor látnak benne potenciális veszélyt önmagukra és a rendszer stabilitására nézve, és emiatt is sokan összezárnak. Ráadásul a Wagner vezér folyamatosan gyűjti az ellenségeket. A hadsereg vezérkarával nemcsak most, de már a szíriai szerepvállalás idején is meggyűlt a baja. De összekülönbözött több kormányzóval is, a leglátványosabban Alekszandr Beglovval, Szentpétervár első emberével. A külügy a túlzott afrikai aktivitást nem nézte jó szemmel, az Igazságügyi Minisztérium és a büntetés végrehajtás (FSZIN) pedig a börtönökben toborzott rabok miatt neheztel rá. Ez nem nagyon tetszett a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) sem, amely enélkül is növekvő biztonsági kockázatként tekint rá. Ehhez jön még az, hogy megromlott a viszonya az elnöki adminisztrációval is. De feltehetően Putyin sem nézné jó szemmel, ha a Wagner háború miatt kiszélesedettt autonómiája esetleg már az állam érdekeit veszélyeztetné.

Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy az elmúlt hónapokban Prigozsin látványosan kinőtte a neki kiosztott felségterületet. Egyre inkább politikai szereplővé válik. A most megerősödött „háborús párt” egyik arca, így a kommunisták ellensúlyozásában fontos két pártban, a Vlagyimir Zsirinovszkij halálával vezérét vesztett „liberális demokraták”, valamint a Szergej Mironov fémjelezte, egyre inkább eljelentéktelenedő Igazságos Oroszország táborában jó eséllyel akár nagyszámú követőre is találhat. Így egyáltalán nem kizárt az sem, hogy Prigozsin aktivitása mögött alapvetően az áll, hogy a hatalom pártot akar kreálni Prigozsin körül, aki továbbra is a Kreml projektjeként működik, persze a maga sajátos, el-elszabaduló stílusában. A Kreml bástyái is felfigyeltek Prigozsin növekvő súlyára, és a benne számukra rejlő potenciális veszélyre, így elkezdődött a „tojást soha nem rakjuk egy kosárba” típusú helyezkedés, ami már most felkavarta az uralkodó eliten belüli nyugalmat, és szélsőséges esetben – például amennyiben a Kreml szempontjából rosszul alakulnak a fronton a dolgok – egyensúlyt. Ugyan nem vészesen, de kritikus helyzetben egy nehezen irányítható szereplő megjelenése akár komolyabb destabilizáló tényezővé is válhat.

„Amíg azonban Vlagyimir Putyin erős, és képes fenntartani az egyensúlyt az erőcsoportok között, addig Prigozsin nem jelent veszélyt”

Az elnök meggyengülése azonban, ha nem is közvetlenül Putyin, de a hatalom számára kihívás lehet. Emlékezzünk csak Borisz Jelcin felbukkanására az 1980-as évek végén. Az ilyen önállósuló szereplők mindig kockázatot jelentenek a fennálló rendszer számára, és ne feledjük el, minden kornak megvannak a maga romboló Jelcinjei.

(Az írás eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK