//Új dimenzióban Viszockij életműve
Viczai Péter #moszkvater

Új dimenzióban Viszockij életműve

MEGOSZTÁS

Viszockij nyomában, avagy a Nord-jelenség címmel nemrég jelent meg Viczai Péter Viszockij-kutató legújabb könyve. A kétnyelvű kötet a Brezsnyev-korszak ikonikus alakjának emlékét idézi, a költő halálának 40. évfordulója alkalmából. A bárd 1980-ban bekövetkezett halála az addig szépen épülő és formálódó összképet egy pillanat alatt lezárta, és az akkori életmű új dimenziókba helyezve öröklődött át a mai kor emberére. Ehhez járult hozzá számos színész, újságíró, zenész, alkotótárs és irodalmár tevékenységével egyetemben a kutató, Viczai Péter munkássága is.

Viczai Péter #moszkvater
Viczai Péter

– Három évtizede foglalkozik Viszockij munkásságával. Hogyan indult el ezen az úton? 

 – A történet harminc évre tekint vissza, amikor 1990-ben először sikerült kijutnom Moszkvába, ahol szert tettem néhány Viszockij-kazettára. Akkoriban a recsegő magnetofonokból és utcai hangszórókból még a sarki újságos pavilonoknál is Viszockij rekedtes baritonját lehetett hallani. Én is hallgatni kezdtem a bárd dalait, néha úgy, hogy szinte a kollégium is belezengett. Rövidesen világossá vált számomra, hogy önerőből nem megyek sokra Viszockij szövegeivel. Nyelvi és tartalmi szempontból egyaránt nehezen értelmezhető művek ezek. A bizarr és szabad szóhasználat kivétel nélkül, minden külföldit próbára tesz még akkor is, ha beszéli a nyelvet. Így az orosz barátaimhoz fordultam, akik közül többen segítségemre voltak, e sajátos hangvételű és stílusú művek fordításában.

– Mit Jelent Önnek Viszockij? Miért nyúlt éppen az orosz színészkirályhoz és bárdhoz?

– Viszockij számomra nem csupán egy poéta, akinek olvasgatni szoktam a műveit. Számomra ő a legnagyobb költő. Bizonyos értelemben tanítómesterként tekinthetek rá, mint ahogy hazájában is milliók követték a dalokban összegyűjtött és rímbe szedett tanait. Nem véletlen, hogy az egész orosz nép élő lelkiismerete és tanítómestere jelzőkkel illetik, vagy így emlékeznek rá mind a mai napig. Talán ez is az egyik oka, hogy kutatói pályám kezdetén Viszockijra esett a választás a gazdag orosz irodalom tárházából. Amikor az orosz fővárosban először meghallottam a dalait, valami olyat éreztem, amit azelőtt még soha. Csak később tudatosult bennem, mennyire helyes döntést hoztam, hogy őt választottam kutatási témának. Harminc éven át, ha kellett óvott, ha kellett, észre térített, vagy éppen útmutatást adott szuggesztív hangvételű, sokak számára tanulságos dalaival. Vagy ezerszer hallgattam meg Az első sorok című balladát, amelyet le is fordítottam, mert annyira megfogtak a sorok közt meghúzódó gondolatok:

Folyjon csak le a sok víz a Dunán,

És se baj, ha végét járja életed,

 

Vagy ránc ül ki az ember homlokán,

Akkor se törj előre túl korán,

Ne légy éllovas, mert az lesz a veszted.

Bár hátulról kevésbé érdekes,

Ám a szemhatár tágabb jóval,

Kilátás is van, és nem mellékes

A remény sem a kifutóval.

– Visszatekintve erre a nagyjából 30 évre, hálás témának tűnik a Viszockij életmű kutatása. Pedig az első lépések egyáltalán nem voltak olyan könnyűek… 

– Harminc év hosszú idő, különösen a mai, rohanó világunkban. E három évtized alatti történések és események mindegyike külön cikket érdemelne, függetlenül attól, hogy mennyire szívesen emlékszik rá vissza az ember. A legnehezebb talán, ahogy lenni szokott, a kezdet volt. A ’90-es évek elején-közepén a moszkvai egyetemi évek és a doktori iskola, ahol sikerült lerakni azokat a biztos alapokat, amire a mai napig építkezni tudok. De nem szívesen emlékszek vissza például tanulmányaim azon borús időszakára, amikor egyedi témaválasztásom miatt az egyetemen gondjaim akadtak. És egyszerűen csak azért, mert egyes, akkor még felelős beosztásban lévő ultramaradi őskövületek úgy vélték, hogy a lázadó moszkvai botrányhős és fenegyerek különc munkássága nem szolgálhat tudományos művek, értekezések alapjául. Viszockij, mint tudományos téma, abban az időben igencsak vad elképzelésnek tűnt. Szándékom ellenére lettem az egyik úttörő e téren, és ha nem is volt mindig egyszerű, végül azért minden jóra fordult. Viszockij erőteljes munkássága győzedelmeskedni tudott, és gazdag szellemi hagyatéka joggal vonulhatott be a tudomány berkeibe, egyebek mellett a nevem alatt jegyzett kandidátusi disszertáció formájában.

– Ez már szerencsére a múlt. Az elhallgatást, az idegenkedést felváltotta a sokszor felszínes, túlhajtott kultuszépítés, amely sokáig szintén akadályozta, hogy Viszockij a helyére kerüljön. Eljött az ideje annak, hogy Viszockijjal nemcsak mint bárddal, hanem költővel is foglalkozzanak? Hol a helye Viszockij költészetének az orosz irodalomban? 

– Viszockijt én mindig is költőnek tartottam, és nem szeretem, ha személyét, vagy szellemi hagyatékát degradálják. Persze a véleményalkotáshoz mindenkinek joga van, és mindenkinek megvan a saját Viszockija. Vlagyimir Szemjonovics ma is aktuális költészete mára bevonult a klasszikusok közé, egyes műveit az orosz iskolákban Puskin és Lermontov költeményeivel együtt elemzik. Könyveket írnak róla, kiállításokat, konferenciákat, emlékesteket rendeznek, CD-n jelentetik meg magyar nyelvre fordított munkáit. A Viszockij-életmű mintegy felét ma már olvashatjuk magyarul is. Úgy érzem, hogy ezzel méltó helyére került a Viszockij- hagyaték, amely ma már szabadon felhasználható és kutatható.

– A Viszockij életmű kutatása iránti elkötelezettséget elismerte a szakma, és ez a téma még Afrikába is elrepítette…  

– Igen, elégedett lehetek azzal, amit Viszockijnak köszönhetően elértem, és nincs bennem hiányérzet semmilyen téren, mivel az elismerések sem maradnak el. A legendás bárdról szóló írásaimnak és fordításaimnak köszönhetően például 2006-ban felvettek a Moszkvai Írószövetségbe. Később a Magyar Írószövetségnek is ennek köszönhetően lettem a tagja. Arra is büszke vagyok, hogy felkértek a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság alelnöki posztjának betöltésére is. A számomra máig emlékezetes és kalandos külföldi kiküldetésemhez ugyancsak Viszockij munkássága adta meg az alaphangot, amely 2010-ben egészen a Ghánai Állami Egyetemig kísért. A Kofi Annan egykori ENSZ főtitkár nevével fémjelzett patinás intézmény idegen nyelvi tanszékének vendégoktatójaként egy éven át afrikai diákoknak taníthattam orosz nyelvet – időnként Viszockij-dalok segítségével. Tudtommal, rajtam kívül nem sokan próbálkoznak ezzel. Az én kandidátusi disszertációm viszont pont erről szólt, vagyis, hogy miként lehet, illetve célszerű Viszockij dalait felhasználni az orosz nyelv tanításához a felsőoktatásban.

– Viszockijt Magyarországon sokáig csak nagyon szűk körben ismerték. Lengyelországban például jóval nagyobb volt a kultusza már a rendszerváltás előtt is. A fordítás nehézségeivel, vagy politikai okokkal magyarázza ezt? 

– Bár a magyarországi sem elhanyagolható, Viszockijnak azért mindig is nagyobb kultusza volt Lengyelországban, mint nálunk. A lengyeleknél múzeum is őrzi a bárd emlékét és szellemi hagyatékát, amiről itthon nem beszélhetünk. Részben talán a szláv vonal, vagy a hasonló kulturális jegyek, illetve a nyelvi sajátosságok magyarázhatják ezt. Viszockij dalszövegei könnyebben fordíthatók le lengyelre, mint például a mi nyelvünkre. És persze könnyebben énekelhetők is. A magyar interpretációk esetében ugyanis a speciális nyelvi problémák, a különböző jelentésbeli áttételek a szövegekben, nehezítik a dalok színvonalas hazai előadását. Cs. Jónás Erzsébet nyelvészprofesszor szerint az előadótól mindez magas szintű művészi teljesítményt követel abban az értelemben is, hogy képes legyen áthidalni a nyelvi vagy kulturális kontextus hiányából eredő kihívásokat. Így érthető, hogy a fordítások és a feldolgozott dalok számát illetően korábban a lengyel kollégák előttünk jártak. Mára azonban kiegyenlítődtek ezek a különbségek.

– Mely előadók, fordítók járultak hozzá az életmű magyarországi megismertetéséhez?  

– Amennyiben a hazai vonatkozásokat nézzük, mindenképpen meg kell említeni Hobo Földes László, Horányi László és Sipos Mihály tevékenységét, akik valamilyen szinten új dimenzióba helyezték a Viszockij-életművet. Például a blues és Viszockij kapcsolata Hobo dalain keresztül felfedezett műfaji rokonságra épül. Horányi László és Sipos Mihály valamennyi fellépésén sajátos színészi teljesítményt is nyújt. Sipos azon túl, hogy fordítja és játékos módon is előadja ezeket a műveket, bizonyos értelemben átkölti, olykor saját strófáival egészíti ki azokat. Minden koncert külön élményt jelent számomra, amelynek köszönhetően a bárd emléke nem csak az orosz nyelvű költeményekben, hanem azok magyar parafrázisaiban is tovább él majd az emberek emlékezetében. Végül, de nem utolsó sorban hiba lenne megfeledkezni Katona Kláriról, a Quimby együttesről, vagy Hegedűs D. Gézáról, akik szintén bevonultak a bárd emlékét őrzők népes és rangos táborába. Ami pedig a fordításokat illeti, ma már számos Viszockij-mű látott napvilágot magyar nyelven is. Legalább huszonöt nevet fel lehetne sorolni, akik valaha fordították, vagy ültetik át most is a bárd műveit magyarra. A nálunk először 1989-ben megjelent Szerelmem, Viszockij című Marina Vlady könyvben Kiss Zsuzsa, Dalos György, Ratkó József és Veress Miklós magyar nyelvű megoldásait olvashatjuk. De fordított Viszockij-dalokat például Bereményi Géza is. Az elmúlt néhány év legtermékenyebb Viszockij-fordítója Szöllősi Dávid és a költőt 18 éve magyarra átültető Marosi Lajos. Újságíróként Ön sem maradhat ki a sorból,, hiszen nehéz lenne olyan magyar szakmabelit mondani, akinek több írása, cikke jelent volna meg Viszockijról. A most megjelent könyvben, többek között ilyen dolgokról is olvashatunk.

– Akkor térjünk is át az új könyvére, ami e beszélgetés apropóját is adja. A kötet nem csak Viszockijról szól…  

– Igen, a címből is kitűnik, hogy a könyv középpontjában két szovjet-orosz alkotó munkássága áll, akik egyaránt a vízöntő jegyében születtek. Vlagyimir Viszockij és Gennagyij Nord olyan kortárs művészek, akiknek neve az orosz köztudatban legfeljebb közvetve kapcsolódhat egymáshoz. Személyiségük és munkásságuk ugyanakkor több hasonló és konkrét vonást is mutat. Alkotói tevékenységük talán legfőbb közös jellemzője a rendkívül magas fokú szuggesztivitás, a zenei és emocionális sokszínűség. Ennek köszönhetően Nordot gyakran Viszockijhoz hasonlítják, annak ellenére, hogy személye a köztudatban főként sanzonénekesként rögzült. Mindketten nagyszerű költők, zeneszerzők és előadóművészek, akiknek színészi alakításai sem elhanyagolhatók. Mindez elegendő indok számomra ahhoz, hogy egy könyvben tárgyaljam őket, és munkásságuk között a rokon vonások mentén párhuzamot vonjak.

– A könyv részletesebben kitér Viszockij és az orosz bárdok zenei világára, előképeire. Miből nőttek ki a szerzői dalok?  

– A műfaj atyjának a grúz származású Bulat Okudzsavát tekintik. Azért hívják szerzői dalnak ezt a fajta alkotói munkát, mert egy és ugyanazon személy írja a dalszöveget, hozzá a zenét, és adja elő gitárkísérettel. A dal szövege a melódiával egységes egészet alkot, egyik a másikat erősíti, illetve kiegészíti. Itt idézném egykori moszkvai nagykövetünk, dr. Nanovfszky György ide vonatkozó szavait a könyvhöz írt előszóból: A bárd, igric, jokulator, lantos, kobzos magyarul mesemondó énekes, aki érdekes, aktuális történeteket mesél el, többnyire gitár, esetleg lant kíséretével, mint például Tinódi Lantos Sebestyén vagy Ilosvai Selymes Péter. Ez a fajta előadó művészet főleg az 1960-as években volt igen népszerű Moszkvában, amikor neves költők és színészek ismertették időszerű problémákról szóló műveiket, arról, amit nyíltan nem lehetett kritizálni, de vicces, olykor erősen kritikus formában azért elő lehetett adni, és azt a közönség mindig megértette. Számos ismert költő, előadóművész lett abban az időben a műfaj meggyőződéses híve. Érdekfeszítő előadásaikat annak idején többnyire a moszkvai Puskin- vagy a Majakovszkij-szobor közelében tartották. A bárdoknak volt kiváló képviselője többek között Bulat Okudzsava, Alekszandr Galics, Jurij Vizbor, illetve Vlagyimir Viszockij, a színész, költő, zeneszerző és előadóművész. 

– Említette a rokon vonásokat Viszockij és Nord esetében. Melyek ezek?  

– Viszockij és Nord alkotói munkásságát egybevetve elmondható, hogy a rokon vonások náluk nem csak műfaji hasonlatosságokra korlátozódnak. Közösnek mondható például a temperamentum, a habitus, az irónia, a művészi véna, a lázongó igaz orosz lélek megnyilvánulása mindaz ellen, ami bennünket e beteges világban körülvesz. A reáliák azonban mindkét művész esetében mások. Leonyid Volodarszkij kortárs orosz költő szavaival élve az egyik a szabadságot és az igazságot rosszul viselő szovjet éra üldözött fenegyereke, míg a másik a modern világban helyét nehezen lelő Oroszhon költője. Viszockij a legszörnyűbb rémálmaiban sem képzelte volna, hogy Oroszország és Ukrajna antagonisztikus ellentéteket tápláló külön és önálló államokként jelenjenek meg valaha is az életünk során. Nord számára pedig a kelet-ukrajnai események, a kegyetlen donyecki testvérháború szinte korunkbeli történelmi tény.

– Összeköti őket az irónia és a háborús tematika is…

– Mindkét szerző műveiben fontos szerephez jut a humor és az irónia, amelyekkel az élet fura dolgait figurázzák ki. Érzelmileg túlfűtött verses dalszövegeik a nagybetűs Életről szólnak. Repertoárjukban a háborús versek és dalok kiemelt helyen állnak. Viszockij édesapja hivatásos katonatiszt volt, Nordé pedig ugyancsak második világháborús veterán hős. A barátság számukra egyaránt szent és sérthetetlen. Viszockij a barátokat, különösen az igazi férfiúi barátságot köztudottan mindennél többre tartotta, amit a szebbik nem képviselői nemegyszer sérelmeztek nála. Nordnál mindez az alábbi módon jut kifejezésre: Mindenkinek megvan a maga kis gyűjteménye. Van, aki bélyeget gyűjt, van, aki érméket. Nekem az egész világon egyedülálló kollekcióm van, amely a rendes, becsületes emberekből, igaz barátokból áll. Ez egy parányi kollekció ugyan, viszont annál értékesebb. 

– Ezek után Nordnak nehéz lehetett elkerülni, hogy ne váljon Viszockij epigonná. Mennyire sikerült ez neki?

– A barátság rokon értelmezésén túl időnként egy-egy konkrét téma vagy motívumegyezés is kimutatható náluk a hasonló gondolatvilágnak köszönhetően. Ez a jelenség például Viszockij Dal Oroszországról költeménye alapján a Kupolák című Nord műben látványos módon ölt testet. Az Én cigánynótám című Viszockij-dal alábbi idézett négy sora a két nyíltszívű alkotó szuggesztív hatású költészetének és magas fokú művészi tevékenységének közös mottójául is szolgálhatna:

Templom se, kocsma se szent, 

Nem szent, fiúk, semmi! 

Nem úgy van se lent, se fent, 

Mint kellene lenni! 

Ami az epigon-szerepet illeti, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy Nord művészete önmagában is megállja a helyét. Soha nem is próbált Viszockijhoz hasonlóvá válni, vagy őt utánozni. Nem is szereti, ha a nagy elődhöz hasonlítják, bár ezt az édes terhet már élete végéig cipelheti.

– Meséljen Gennagyij Nord sajátos műfajáról, a ljaguhikról. Mik ezek? 

– A kétnyelvű kötet szép számmal tartalmaz verseket, dalokat és anekdotaszerű verses négysorosokat, oroszul úgynevezett ljaguhikat. Ez utóbbi műfaji megnevezés egyedi szóalkotás, ami többnyire vicces, csipkelődő és kacagtató négysoros verseket jelent. Gennagyij Nord mintegy nyolcezer verses négysoros szerzői jogát tudhatja magáénak, amelyek elnevezését a művész egyik saját szerzeményéből, a Ljaguhi című dalból kölcsönözte. A Vlagyimir Viszockij alkotói szelleméhez is közel álló művek jól tükrözik a mai kor emberének hangulatát, gondolatvilágát, élethelyzetét vagy életérzéseit.

Kár a gőzért, hiába minden, 

Balsorsod láttatja a jövőt: 

Minél közelebb kerül egy ember, 

Annál messzebbre küldenéd őt! 

Nem kell a szöveg, hisz értem, 

Nem titok, zokon ne vegyed, 

Hogy otthon a gyenge láncszem 

Többnyire a férfi egyed. 

Elátkozott a létünk, 

E szánalommentes kor, 

Régen csak rosszul éltünk, 

Majd állandósult e kór. 

A vézna nő fukar, vagy kötekszik, 

Zsémbelődő, csapodár és korhol. 

Teltnek bája bezzeg jobban tetszik, 

Ki télen fűt, nyáron meg árnyékol. 

Hagyomány, vagy bűn tán, ki tudja már?! 

E kesernyés sürgő-forgó létben, 

Nem szokás, hogy öröm egyedül jár, 

Leginkább egy üveggel a kézben. 

Ezek, a ljaguhi nevet viselő, rímbe szedett szellemi sziporkák az előadó fellépésein emberek ezreit nevettetik meg. A kötetben található humorremekművek ízelítőt adnak Nord találóan szellemes, sajátos művészi megoldásaiból.

– De Nord dalait hallgatva erős a lírai vonal is…

– Olvashatunk tőle szívszorító lírai műveket is, amelyek az alkotó munkásságának fontos részét képezik. Néhány Viszockij-vers is helyet kapott a könyvben, amely külön fejezetben foglalkozik az ikonikus művész sajátos zenei világával. E téma a Viszockij-kutatásokban máig feltáratlan és marginális területet alkot. Viszockij művészetének erőteljes komplexitása, a legkülönfélébb műfaji határokon átívelő totalitás, az öntörvényű gitáros dalnok személyes vagy előadói szuggesztivitása egyaránt hozzájárulhattak ahhoz, hogy számos kutató intenzív munkája ellenére is ezidáig elmaradt a zenei tényezők mélyebb és behatóbb vizsgálata. A ma is élő és alkotó Nord esetében sok tekintetben még feldolgozatlan életműről beszélhetünk, amelynek bemutatása ugyancsak külön fejezet tárgyát képezi a könyvben. Elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben újszerű irányzat jelenik meg a magyarországi Viszockij-kutatásokban, amelyhez alapul szolgálhat, esetleg újabb fejezetet nyithat Nord zenei világa is.

– Mint már felvetettem, Viszockij munkásságának örökéletű, nem csak az ő előadásában igazán értékes része még bőven kutatható. Mint ahogy meg kell találni a költő helyét az oktatásban is. Vannak-e tervei ezzel kapcsolatban?  

– Az a fajta módszertani megközelítés, amit annak idején a Viszockij-dalok oktatásban történő alkalmazásával kapcsolatban a disszertációmban lefektettem, ma már nehezen lenne kivitelezhető. Ugyanakkor Viszockij zenei-nyelvi, költői öröksége továbbra is komoly hozzáadott értéket képviselhet, mint azon kevés kortárs orosz művészek egyike, akiknek személye, munkássága hazájában és nálunk is máig időtálló vagy népszerű. Így a jövőben is fontos célkitűzés lehet az orosz nyelv és kultúra szakszerű megismertetése, ezen belül Vlagyimir Viszockij költői, dalszerzői hagyatékának ápolása, tovább örökítése, akár újfajta dimenziókban is. Ehhez újabb és újabb könyvekre lesz szükség a Viszockij-kutatások rendszerében.

Viszockij nyomában

avagy

a Nord-jelenség

Versek, dalok, anekdoták

Hungarovox Kiadó, 2020.

2000 forint

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.