Koszovói patthelyzet

Több hónapnyi kihagyás után diplomáciai üzengetésbe fulladt a Belgrád-Pristina párbeszéd, amelynek keretében a szerb és koszovói kormány már évek óta azon dolgozik, hogy kompromisszumra jusson az egykori déli tartomány státuszának kérdésében. Szent Vitus napján továbbra sem nyugodtak a kedélyek

Egy Mladics-maszkos ünneplő pózol egy fiúval együtt a Rigómezei csata emlékére rendezett ünnepségen Pristina mellett 2018. július 28-án
Fotó:EUROPRESS/AFP/Armend NIMANI

Örömteli bejelentést tett a múlt héten a szerb diplomácia feje, Ivica Dacsics, miközben a külügyminisztérium két munkatársa egy hatalmas térképpel szemléltette a legújabb fejleményeket. A Föld térképén piros színnel jelölték azokat az országokat, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét, zölddel pedig azokat, amelyek ezt nem tették meg. Dacsics ünnepi híre ezúttal arra vonatkozott, hogy immár hatra emelkedett azoknak az államoknak a száma, amelyek inkább visszavonták Koszovó elismerését. Ez pedig óriási diplomáciai siker Szerbiának, amely – Belgrád-Pristina-párbeszéd ide vagy oda – sorra győzködi a világ országait, vonják vissza az ország déli tartományának független államként való elismerését.

Hogy ezúttal mely ország állt Szerbia mellé, azt egyelőre nem sikerült megtudni. A szerb média ugyan napokig találgatta, vajon melyik az az állam, amelyről Dacsics csak annyit mondott, hogy korábban elismerte Koszovó függetlenségét, ötször nagyobb Szerbiánál és nem afrikai országról van szó, arra már kevesebben figyeltek fel, hogy a szerb külügyér elmondta: reményei szerint a következő hónapokban száz alá fog csökkenni azon országoknak a száma, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét. Ezért még semmi sem dőlt el Koszovóval kapcsolatban, így Pristina számára jobb lenne, ha „minél előbb elfogadná a kompromisszumot” – fogalmazott a szerb külügy vezetője.

Miközben Belgrád újabban úgy akar nyomást gyakorolni a koszovói vezetésre, hogy intenzíven lobbizik a tartomány függetlenségének visszavonásáért, Pristina egészen más eszközöket választott. Így Szent Vitus napján – ezen a napon zajlott a híres rigómezei csata 1389-ben – persona non gratának nyilvánították Aleksandar Vulin védelmi minisztert, akinek nem hagyták jóvá az országba való beutazását. Belgrád erre azonnal dühödten reagált: a kormány Koszovó-ügyi irodája jelezte, hogy a pristinai vezetés az Európai Külügyi Szolgálattal együttműködve hozta meg a döntést, amelynek egyetlen célja van, megalázni Szerbiát. Hozzátették: a pristinai vezetés lépésének aljasságát tovább fokozza a tény, hogy néhány nappal korábban Brüsszelben a koszovói fél képviselője belegyezett, hogy alkalmazzák az eddigi megállapodásokat, valamint tisztelettel lépnek fel a tárgyalópartnerrel szemben.

Habár a koszovói rendőrség különleges biztonsági intézkedéseinek köszönhetően a vidovdáni ünnepséget végül összetűzések és incidenesek nélkül tartották meg a Gazimestanon, a szerb és a koszovói diplomácia ezúttal sem került közelebb a kompromisszumos megoldáshoz a déli tartomány státuszára vonatkozóan. Ismert: Szerbia következetesen kitart amellett, hogy Koszovó az orszég déli tartománya, a pristinai vezetés ezzel szemben hallani sem akar még a koszovói szerbek autonómiájáról sem. S ugyan az elmúlt hónapokban már számos köztes megoldás látott napvilágot Szerbiában, ezek végül mind az asztalfiókban maradtak. Így nem is csoda, hogy Aleksandar Vucsics szerb köztársasági elnök semmi jóval nem kecsegtette már a hallgatóságát a katonaság és a rendőrség közös hadgyakorlatán Kraljevóban. A szerb államfő azt mondta: Koszovó kapcsán sajnos semmi szépet nem kaphatnak és ajánlhatnak fel az embereknek, csak nehéz döntéseket, problémákat. Mint fogalmazott, a népszavazás kiírásáról akkor döntenek majd, amikor kialakul egy kompromisszumos megoldás Belgrád és Pristina között, olyan megoldás, ami nem okoz károkat a polgároknak. Egyelőre azonban még távol állnak egy ilyen kompromisszumos megoldástól – vélekedett Vucsics.

Mindez persze óriási visszalépést jelentett ahhoz képest, amiről még a hét elején beszéltek a felek.

Akkor Vucsics a Belgrád–Pristina-párbeszéd keretében megtartott találkozón személyesen találkozott Hashim Thaci koszovói államfővel, ami után meglehetősen optimista volt. Elmondta: pristinai kollégájával őszintén beszélgettek, számos téma tárgyalóasztalra került, és egyetértettek abban, hogy a nyitott kérdéseket csakis a kölcsönös tisztelet és a béke szellemiségében lehet megoldani, hiszen ez szavatolja a polgárok biztonságát. Majd kilátásba helyezte, hogy hamarosan a közszolgálati adó stúdiójából szól majd a néphez, ebben pedig bejelentheti, hogy milyen megoldást tart megfelelőnek Koszovó tekintetében. A legújabb fejlemények alapján azonban úgy néz ki, hogy erre a bejelentésre még sokáig várni kell.

Hasonló ötlettelenség tapasztalható Pristinában is, ahol a koszovói miniszterelnök, Ramus Haradinaj most leginkább azt szeretné elérni, hogy az Egyesült Államok is bekapcsolódjon a Belgrád-Brüsszel párbeszédbe. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy Hashim Thaci múlt év októberében hasonló lépésre szánta el magát, mikor Amerika bevonásával fenyegette meg Európát, mikor közölte, hogy Koszovó követelni fogja, hogy a Brüsszelben zajló párbeszéd utolsó fázisában ne csak az EU közvetítsen, hanem vonják be a folyamatba Washintont is. Haradinaj mostani lépése így inkább fenyegetésnek, mint a kompromisszumot segítő lépésnek tekinthető. Nem könnyíti meg a békés párbeszéd lehetőségét az a tény sem, hogy a koszovói szerb községek közössége (ZSO) továbbra sem alakult meg. Ugyan Belgrád továbbra is azt szeretné, hogy ebben az ügyben az EU vezető politikusai nyomást gyakorolnak majd Pristinára, szemmel látható, hogy napjainkra – komolyabb ütőkártyák híján – már tényleg csak bennük reménykedhetnek.

Hogy milyen hatást váltana ki Pristinában, illetve Washingtonban az, ha a szerb diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően valóban száz alá esne a Koszovót elismerő államok száma, ugyan nem tudni, annyi viszont bizonyos: Pristina európai szövetségeseinek ráhatása nélkül gyakorlatilag lehetetlen a koszovói feladvány megoldása.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com