//A háború küszöbén Baku és Jereván
A harcok során megsemmisült Plasan Sandcat páncélozott jármű geolokációja a Karabakh Records Telegram csatorna által. Mint látható a megsemmisített Sandcat a BTR-82-kkel és Kamaz teherautóval egyetemben örmény területen található #moszkvater

A háború küszöbén Baku és Jereván

MEGOSZTÁS

Egy évvel az azeri győzelemmel záruló második karabahi háborút követően ismét a fegyverek zajától volt hangos a Kaukázus térsége. Ám Karabah helyett a harcok immár – az elmúlt egy év alatt nem először – az örmény-azeri határon törtek ki. A felek által felvonultatott technika és az összecsapások súlyossága alapján nyugodtan lehet az eseményeket teljes körű egynapos háborúként aposztrofálni. Miért törtek ki újfent a harcok Baku és Jereván közt?

Noha a kisebb-nagyobb határ menti összecsapások az elmúlt év során is folyamatosak voltak, a felek tavaly november óta első alkalommal vonultattak fel nagy számban páncélos és egyéb haditechnikát a határ mentén.  Bár a Szergej Sojgu védelmi miniszter, valamint Vlagyimir Putyin gyors közbeavatkozása révén ideiglenesen tető alá hozott fegyverszüneti megállapodás jórészt lezárta a harcokat, ám a fegyvernyugvás aligha nevezhető teljesnek. Továbbra is napi szinten érkeznek jelentések azeri és örmény oldalról, a másik felet megvádolva a tűzszünet megsértésével.

Ahogy idén májusban a Szev/Szevlics-tó környékén kitört összecsapások esetében, úgy legutóbb is az 1991 óta pontos kijelölésre váró azeri-örmény határ, illetve az azok menti folyamatos incidensek adták jelen összecsapások alapját.

„Baku és Jereván megint egymásra mutogat annak kérdésében, ki is a konfliktus kitörésének okozója”

Míg az azeri külügyminisztérium valamint az elnöki hivatal nyilatkozataiban rendre Örményországot vádolja meg Susi/Susa, Lacsin és Kelbadzsar elleni szisztematikus provokációkkal, addig Jereván szerint Baku az, aki rendre szuverén örmény területekre hatol be. Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök szerint Azerbajdzsán május 12. óta 41 négyzetkilométert próbált meg elfoglalni, illetve foglalt el Örményország területéből.

A harci cselekmények helyszínei a RIA Novosztyi által készített infografikán. Érdemes megjegyezni, hogy míg az örmény védelmi tárca csak délebbre, a Kiliszali-hegy környezetében jelzett összecsapásokat, az azeri szerv szerint azok északon Kelbadzsar térségében is folytak #moszkvater
A harci cselekmények helyszínei a RIA Novosztyi által készített infografikán. Érdemes megjegyezni, hogy míg az örmény védelmi tárca csak délebbre, a Kiliszali-hegy környezetében jelzett összecsapásokat, az azeri szerv szerint azok északon Kelbadzsar térségében is folytak
Forrás:RIA Novosztyi

Viszont egy másik kontextus is meghúzódik az alapvetően geopolitikai játszma mögött. Ugyanis november elején az Azerbajdzsánhoz tartozó, korábban karabahi ellenőrzés alatt álló Sztyepanakert-Lacsin – örményül Bedzor – út mentén négy örmény munkásra lőttek rá a térségben járőröző azeri katonák. A munkások az útvonal mentén található vízvezeték – alapvetően katonai szempontból veszélyt nem jelentő – javítási munkálatait végezték az eset bekövetkeztekor, és egyelőre nem ismert, hogy az azeri őrjárat miért nyitott tüzet rájuk. Miután az esetben egy ember meghalt, és hárman megsebesültek, a halott bátyja saját kezébe vette az igazságszolgáltatást.

„A Kaukázus térségében nem ismeretlen bosszú intézményével élve az örmény állampolgársággal is rendelkező Norajr Mirzojan másnap egy azeri katonai ellenőrzőponthoz hajtva kézigránátot dobott az ott állomásozók közé, négyüket megsebesítve”

Az esetet követően Mirzojan sorsa ismeretlen, mivel vagy megadta magát az orosz békefenntartóknak – akik vélhetően nem fogják kiadni Azerbajdzsánnak –, vagy sikeresen megszökött az őt üldöző erők elől.

A támadás pillanata.

A gyilkosságot és a válaszként rá adott gránátos támadást követően viszont az amúgy sem fényes azeri-örmény viszony rohamos romlásnak indult. Azeri erők jelentek meg a határ déli szekciói mentén, majd örmény állítás szerint be is hatoltak az ország területére. Azerbajdszán szerint viszont épp a fordítottja történt, és az örmény erők kezdték el offenzívájukat Kelbadzsar térségében. Figyelembe véve az elmúlt időszak összecsapásainak pontos helyszíneit és jellegét – avagy ahogy a Szevlics-tónál, úgy jelen esetben is –, azok a Szovjet Vezérkar által használt, és hivatalosnak tekintett térképek alapján örmény területen zajlottak.

Érdemes megfigyelni, hogy az incidensre nem messze a Szev/Szevlics tó környezetétől került sor, amely májusban már összecsapások helyszíne volt #moszkvater
Érdemes megfigyelni, hogy az incidensre nem messze a Szev/Szevlics tó környezetétől került sor, amely májusban már összecsapások helyszíne volt
Forrás:Karabakh Records

Szakértők véleménye szerint mindkét ország igyekszik a határ mentén taktikai pozícióit erősíteni, s ehhez a legkisebb ürügyet felhasználva is készek a határincidensek kirobbantására. Ahogy azt a FÁK Országok Intézetének jereváni kirendeltségét vezető Alekszandr Makarov a Vzgljad portálnak fogalmazott, gyakorlatilag tény Azerbajdzsán támadása, miután Baku tömegesen és szisztematikusan alkalmazott páncélos, valamint tüzérségi technikát a harcok során.

A harcok során megsemmisült Plasan Sandcat páncélozott jármű geolokációja a Karabakh Records Telegram csatorna által. Mint látható a megsemmisített Sandcat a BTR-82-kkel és Kamaz teherautóval egyetemben örmény területen található #moszkvater
A harcok során megsemmisült Plasan Sandcat páncélozott jármű geolokációja a Karabakh Records Telegram csatorna által. Mint látható a megsemmisített Sandcat a BTR-82-kkel és Kamaz teherautóval egyetemben örmény területen található
Forrás:Karabakh Records

„Makarov szerint az azeri fél végső célja a közvetlenül a határnál futó Jereván-Gorisz, illetve Gorisz-Kapan útvonalak melletti magaslatok elfoglalása”

Ugyanis ezen területek birtoklásával Azerbajdzsán konfliktus esetén blokkolni tudja a közúti összeköttetést, és ezáltal gyakorlatilag elvágja a kapcsolatot a főváros és az ország déli régiója közt. Viszont ez nemcsak Örményország számára lenne negatív, de egyben a karabahi orosz békefenntartókat is megfosztaná legfontosabb ellátási és kapcsolattartási útvonaluktól. Bár érdemes megjegyezni, hogy a Gorisz-Kapan út nyomvonala csak nemrégiben került át teljesen örmény területre. Számos egykori tagköztársaság példájához hasonlóan a Gorisz-Kapan út is részben egy szomszédos – jelen esetben Azeri – SzSzK területén vezetett, ami azt követően tavalyig karabahi ellenőrzés alatt állt, és az alternatív örmény útvonalat csak a napokban adták át. Ugyanis bár megállapodhattak volna a felek az útszakasz országon kívüliségéről, ám ez precedenst teremtett volna a zangezuri korridor elfogadtatásához, amit Örményország nem kíván megengedni magának.

A Kommerszant által készített infografikán jól látszik melyik jelölt részeken halad a Gorisz-Kapan útvonal azeri területeken, kékkel pedig az alternatíva #moszkvater
A Kommerszant által készített infografikán jól látszik melyik jelölt részeken halad a Gorisz-Kapan útvonal azeri területeken, kékkel pedig az alternatíva
Forrás:Kommerszant

A mostani konfliktus érdekes fordulatát jelentette, hogy Armen Grigorjan örmény külügyminiszter az 1997-es barátsági, együttműködési, illetve kölcsönös segítségnyújtásról szóló szerződés értelmében először kért segítséget Oroszországtól. Míg az elmúlt időben Moszkva főképp pártatlan moderátorként igyekezett az azeri-örmény viszonyban fellépni, nem szabad elfelejteni, hogy segítségnyújtási kötelezettség köti Jerevánhoz mind az előbb említett szerződés, mind Örményország ODKB – Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete – tagsága következtében.

„Miután pedig a harcok Karabahhal ellentétben nemzetközileg is elismert örmény területen zajlanak, így a jereváni kormányzat jogosan fordulhat segítségkéréssel a Kreml felé”

Viszont fontos megjegyezni, hogy Armen Grigorjan a kérést szóbeli formában közvetítette Oroszország számára, amelyet nem követte a hivatalosnak tekinthető írásbeli változat elküldése. Ahogy Örményország moszkvai nagykövete, Vargan Toganjan is kifejtette, a külügyminiszter szóbeli kérése nem felel meg az 1997-es szerződésben megfogalmazott kritériumoknak. Ez nem jelenti azt, hogy Örményország nem kérhetné a harcok esetleges kiújulásakor újból Moszkva segítségét, ám a diplomáciai szokásokat, és nemzetközi eljárásrendet nézve az írott forma tekinthető a tényleges érvényes megkeresésnek.

„Míg Örményországban Pasinjan nyári miniszterelnöki újrázását követően továbbra sem csitultak le igazán a belpolitikai forrongások, Azerbajdzsán egyre jobban nyeregben érzi magát. Ennek okai közt részben a tavaly őszi karabahi győzelmet, részben Törökország növekvő támogatását – vagy inkább befolyását –, részben a politikai retorikát figyelhetjük meg”

Baku úgy érzi, Pasinjannal Örményország számára kedvezőtlen koncessziókat fogadtathat el a békemegállapodásért cserébe. Hisz az orosz békefenntartó misszió lejártát követően azt Baku biztosan nem fogja megújítani, így semmi akadály nem hárul a terület tényleges, és teljes annektálása elé. Ezzel egyidőben Baku egyre nagyobb mértékben helyezi nyomás alá Jerevánt a szjunyiki – azeriul zangezuri – közlekedési korridor építésének megkezdése kérdésében. Baku többször hangsúlyozta, ha Örményország nem megy bele a területén áthaladó, az azeri fő területeket Nahicsevánnal – és ezáltal Törökországgal – összekötő folyosó megnyitásába a novemberi tűzszüneti megállapodás értelmében, kész azt akár erőszakkal is megnyitni.

A Zangezuri-korridor terve a karabahi infrastrukturális fejlesztések részeként. Érdemes megjegyezni, hogy a török Anadolu hírügynökség nem is az Azerbajdzsánt Nahicsevánnal, hanem mint az Azerbajdzsánt Törökországgal összekötő folyosót írja le. Forrás Anadolu https://cdnuploads.aa.com.tr/uploads/InfoGraphic/2021/11/10/51d2a5a5b82d4e738795ba90466b1ecf.jpg

A túlzott azeri revansizmusba, illetve irredentizmusba viszont beletörhet Baku foga. Alijev bár a háta mögött érezheti Ankara – de főképp Erdogan – támogatását, ám ellenségeket is szerez magának. Legfőképp Irán személyében, de túlzott elbizakodottsága Moszkvával is szembe állíthatja. Erdogan az iráni azeri lakta területek esetében idézte tavaly decemberben Bahtiyar Vahapzade azeri költő irredenta kontextusban értelmezhető versét, jelentős negatív visszhangot kiváltva a teheráni kormányzatban.

„Alijev idén áprilisban egészen odáig ment, hogy Jerevánt Iravannak nevezve <történelmi azeri területként> azonosítsa”

Noha az azeri külügyminisztérium a későbbiekben visszakozva Alijev szavait csupán a „potenciális örmény revansizmus” elleni retorikai eszközként aposztrofálta, az csak olaj volt a tűzre. Főképp miután az azeri elnök nyáron még tetézte is korábbi nyilatkozatait, Szjunyik tartományt Nyugat-Zangezurként azeri földnek nevezve, amelyet visszaszerez az onnan elűzött azeri lakosságnak. Sőt Alijev Nyugat-Zangezur után a Szeván-tavat, mint a listán a következő körben szereplő állomásként írta le.

Noha a felek az elmúlt évben már több alkalommal kiálltak a határok pontos kijelölése mellett, semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A szándékok ellenére a határ megállapítási és kijelölési folyamat egy hatalmas akadály következtében nem tud megindulni.

„Ugyanis Baku már több alkalommal is kijelentette, hogy amíg Örményország nem ismeri el Azerbajdzsán területi integritását, addig az azeri kormányzat minden határkijelölési szándékot gátolni fog. A gyakorlatban ez Karabah azeri területként való elismerését, és ezáltal mindennemű esetleges örmény igényről való lemondást jelentene”

Miután pedig Jereván sem most, sem a belátható jövőben érthető módon nem fogja ezen lépést megtenni, a demarkáció lehetősége továbbra is csak a levegőben lebeg. A napokban tartottak volna a felek orosz részvétel mellett egy újabb háromoldalú találkozót a helyzet megvitatására, ám az az utolsó pillanatban meghiúsult. Az azeri és örmény kormányzat természetesen ismét egymást vádolja a kudarcért. Farhad Mammadov politológus a Kommerszantnak nyilatkozva Pasinjan felelősségét említi, mivel szerinte a miniszterelnök így kívánta elkerülni a szembesítést a zangezuri korridor létesítése elé gördített akadályok kapcsán. Ezzel szemben Pasinjan szerint épp Baku az, aki május óta eddig három alkalommal utasította el a demarkációra vonatkozó orosz kezdeményezéseket.

Ahogy azt Pavel Felgenhauer orosz katonai szakértő is megfogalmazta, Bakunak nem érdeke egy nagyobb léptékű támadást indítani Örményország ellen, mivel az már biztosan Oroszország beavatkozását vonná magával. Míg a mostanihoz hasonló határvillongások esetén főképp a diplomácia és érdekérvényesítés Moszkva fő fegyvere, ha az azeri csapatok valamilyen oknál fogva nagyobb mélységben hatolnának be az örmény területekre, Oroszországnak nemcsak lépnie kell, de fog is.

„Hiába igyekszik Moszkva alapvetően független békéltető szerepet felvenni az azeri-örmény konfliktusban, egy Örményország elleni átfogó katonai támadás az orosz vörös vonal átlépését jelentené, a szövetségesi kötelezettségről nem is beszélve”

Ráadásul ezzel Baku nemcsak Moszkvát, de az Azerbajdzsánnal egyre hűvösebb viszonyt ápoló Iránt is maga ellen fordítaná. Ahogy azt pedig egyes Forradalmi Gárdától érkező információk állítják, Teherán kész örömmel Örményország segítségére sietni. A lehetséges következmények értékelését pedig innentől az olvasókra bízzuk.

Ám hiába tűnhet Oroszország az azeri-örmény kontextusban Örményország védelmezője mellett egyfajta békebírónak, pozíciói gyengülnek. Nemcsak Erdogan neo ottomán és pántürk nyomulása miatt, de Jereván is egyre jobban hangot ad elégedetlenségének. Armen Grigorjan külügyminiszter az állami médiának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Örményország szerint a válságot Oroszország és az ODKB segítségével lehet megoldani. „De ha nem teszik ezt meg – tette hozzá figyelmeztetésül –, Jereván kénytelen lesz más nemzetközi partnerekhez fordulni.”

„Grigorjan képviseletében Jereván első alkalommal szegezett ilyen léptékű ultimátumot Moszkvának. Moszkva vagy jobban kiáll az örmény érdekek mellett, vagy Jereván más partnerek bevonásával kívánja a problémát rendezni”

A posztszovjet térségben csak „multivektoros” külpolitikaként emlegetett jelenség újabb állomása Ukrajna, Belarusz és részben a korábbi örmény előzmények után. Bár igaz, hogy olyan szintű védelmet és támogatást, mint Moszkva semelyik másik külső szereplő sem fog tudni biztosítani Jerevánnak, mégis az ilyen tapogatódzások egyértelműen Moszkva befolyásának csökkenését hozhatják magukkal. A kormányzó Polgári Szerződés frakció képviselőjét Vigen Hacsatrjant idézve „Oroszországnak és az ODKB-nak mindenekelőtt tiszteletben kell tartania kötelezettségvállalásait. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden reményünket kizárólag ehhez a struktúrához kívánjuk kötni… Ha szövetségeseink nem képesek teljesíteni kötelezettségeiket, akkor találhatunk más szövetségeseket is.”

„A Moszkva helyére bejelentkezni kívánó külső hatalmak pedig szemrebbenés nélkül kapnak az alkalmon Az orosz kormányzat számára pofonként érkezett, hogy Charles Michel közvetítésével Pasinjan és Alijev november 19-én este – az incidenseket elkerülendő – megállapodott egy közvetlen kommunikációs csatorna felállításáról az azeri és örmény védelmi minisztériumok közt”

Ráadásul mindkét ország vezetője elfogadta az Európai Tanács elnökének meghívását az EU december 15-i Keleti Partnerség csúcstalálkozójára. Bár eddig úgy tűnt, hogy a kaukázusi rendezés kulcsa Moszkva kezében van, ha a Kreml nem cseréli ki a zárat, akkor más is kinyithatja az ajtót. Ez persze nem jelenti azt, hogy Oroszország vezető szerepét átvenné akár Franciaország – nem elfelejtendő az országban élő jelentős számú örmény diaszpóra lobbi erejét –, vagy éppen az Egyesült Államok.

Hiszen többek közt a demarkációhoz szükséges térképek és adatok mind Oroszország tulajdonában vannak, és kétséget kizáróan orosz egységek lesznek azok, amelyek majd valamikor a jövőben pontosan megállapítják az örmény-azeri határ pontos nyomvonalát.

„Viszont Moszkvának ébren kell lennie és cselekednie – sőt végső soron akár oldalt is választania –, mert az eddigi kaukázusi hátországában újabb és újabb befolyását veszélyeztető külső szereplők jelenhetnek meg”

Viszont belátható időn belül nem jön béke a Kaukázusra. A felek között évtizedek óta feszülő antagonisztikus ellentétek olyan mélyek, amelyek hosszú ideig a háború küszöbén tartják Bakut és Jerevánt. Egy évvel a karabahi háborút lezáró novemberi tűzszünet után egyik vitás pontban sem sikerült előrelépést elérni. Sőt!

MEGOSZTÁS

1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.