„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Egy azeri-iráni háborúba pedig Törökország már nem szívesen fog nyíltan beavatkozni, mivel egyrészt ebben az esetben, ha Irán nem támadja meg közvetlen a török területeket, nem vonatkozik Ankarára a NATO kollektív védelmét jelentő V. cikkelye. Másrészt bár felmerülhet a pántürk politikai erők által kiemelten kezelt örmény Szjunyik régióba való bevonulás, ám az már direkt konfrontációt eredményezne Oroszországgal, amire végképp nincsen szüksége Erdogannak”
Fotó:Armenia Defence Ministry
A jelenlegi feszült viszony közvetlen kiváltó okaihoz idén augusztus-szeptember fordulójáig kell visszamenjünk, mivel ezidő alatt az Irán és Azerbajdzsán közötti viszony soha nem látott mélységbe süllyedt. Mindkét ország nagyszabású hadgyakorlatokat rendez a közös határ, de leginkább Nahicseván és a Kaszpi-tenger térségében. Míg Azerbajdzsán Törökországgal és Pakisztánnal közösen elsőként a „Három Testvér-2021” manővert tartotta meg szeptember végén, azt iráni részről a „Hajbar Meghódítói” követte, amelyre a válasz egy nahicseváni közös azeri-török gyakorlat az eléggé illusztris „Elpusztíthatatlan Testvériség-2021” névvel.
„Az iráni „Hajbar Meghódítói” azért is figyelemre méltó, mivel a Szovjetunió felbomlása óta nem rendezett a perzsa állam hadgyakorlatot közvetlen az azeri határ mentén, főképp nem ekkora léptékben”
Megfigyelők adatai alapján Irán eddig közel egy hadosztálynyi haditechnikát, illetve személyzetet csoportosított a határ körzetében, amelyet a későbbiekben akár egy részleges hadtestté is bővíthet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 10 ezres személyi állomány mellett nagyszámú forgószárnyas, és szárazföldi nehéztechnika – harckocsik, tüzérségi lövegek, rakéta sorozatvetők, légvédelmi egységek stb. – koncentrálódik főképp a Nahicsevánnal és az örmény Szjunyik régióval határos területeken, amelyre válaszul Törökország és Azerbajdzsán a Karabahban már jól ismert Bayraktar drónokat helyezte állandó készültségbe.
A Hegyi-Karabah és Nahicseván környéki aktuális helyzetkép feltüntetve az iráni és azeri-török hadgyakorlatokat
Forrás:Southfront.org
De mi is vezetett el a haderők ilyen szintű mozgósításához? Nos, érdekes módon a válasz részben épp a karabahi háborút követő megváltozott gazdasági realitásokban keresendő. Augusztustól kezdve ugyanis az azeri fél a korábban lényegében korlátozás nélküli Karabahba és Örményországba tartó iráni üzemanyag szállítmányokra egyoldalúan behajtási vámot vetett ki, amelynek mértéke sofőrtől függően 100-300 dollár közt alakult. Ám mindez a régió sajátságos határmenti viszonyait tekintve nem is lenne annyira meglepő.
„A nagyobbik problémát viszont a közel 25 éven át fennálló karabahi szürke zóna megszűnése jelentette. Az évtizedes szankcióktól sújtott iráni gazdaság számára az örmény fennhatóságú Karabah stratégiai kapocsként működött Európához, és a világgazdasághoz, amellyel részben megkerülhette az ellene bevezetett büntetőintézkedéseket”
Ezáltal nemcsak vitális árucikkekhez juthatott hozzá, de az export révén keményvalutához is. Viszont a 2020 novemberi fegyverszünet kiemelt pontjaként kezelt, Nahicsevánnal közvetlen összeköttetést létrehozó Zangezuri, avagy Szjunyiki-korridor Azerbajdzsán és exklávéja közt a gyakorlatban elvágná Iránt ezen vitális kapcsától, sőt Teherán szempontjából tovább növelné az amúgy is jelentős török befolyást.
Ám még mindig, a török-azeri feszültségek hivatalosan nem játszanak szerepet az iráni csapatösszevonásban, annál inkább az iszlám köztársaság 1979 óta legnagyobb ellensége, Izrael. Ugyanis Teherán szerint a zsidó állam aktív csapatokkal, tanácsadókkal, haditechnikával van jelen Azerbajdzsán területén, kvázi egy „cionista felkelést” létrehozva a szomszédban, amelyet bármikor kiterjeszthet iráni területre is. Bár tény, hogy Baku legnagyobb fegyverszállítójaként a tavaly őszi 44 napos háborúban támogatta az azeri felet, és felettébb szoros a haditechnikai és gazdasági együttműködés Tel-Aviv valamint Baku közt – például Izrael az azeri olaj második legnagyobb felvásárlója –, de ez még egyáltalán nem jelenti, hogy Azerbajdzsán Izrael előretolt kaukázusi bástyája lenne Iránnal szemben.
„Izrael és az állítólagos <cionista megszállás> emlegetése nem több mint egy puszta ürügy a valódi feszültséggóc leplezésére”
Ugyanis ahogy már az elmúlt években sokszor tapasztalhattuk, úgy jelen esetben is alapvetően Törökország neoottomán, illetve pántürk külpolitikája borzolja a kedélyeket. Viszont a második legnagyobb kereskedelmi partnerével Iránnak nem érdeke közvetlenül konfrontálódni, így a klasszikus sablonhoz nyúlva ismét Izraelt nevezi meg fő veszélyforrásként. A klasszikusan bedobható izraeli kártyát jól példázza az azeri határ mellett tartott hadgyakorlat neve is, mivel a már említett „Hajbar meghódítói” az iszlám seregek és az akkoriban az Arab-félszigeten élő zsidó törzsek közt 628-ban Hajbar településnél megvívott győztes csatára utal.
„Mindeközben épp a török jelenlét az, ami Irán befolyását veszélyezteti a régióban”
De nem tett jót a kölcsönös viszonynak Erdogan tavaly decemberi azerbajdzsáni látogatása sem a karabahi győzelem alkalmából tartott katonai parádén, ahol a török elnök Bahtiyar Vahapzade azeri nacionalista költő irredenta kontextusban is értelmezhető versét olvasta fel. Miután az Orosz és a Perzsa Birodalmak közt 1828-ban Turkmencsajban aláírt békeszerződés értelmében az azeri lakosságú területeket az Araksz folyó mentén vágták ketté azeri részről – immár török támogatással – megjelent egy erőteljes mozgalom Azerbajdzsán, illetve az iráni Dél-Azerbajdzsán egyesítésére, amelynek Vahapzade is erőteljes szószólója volt.
„A karabahi területnyereség fényében pedig Irán önkéntelenül is egy lehetséges újabb expanziós retorikát vélt felfedezni Erdogan szavaiban”
A pirossal csíkozott terület az orosz-perzsa háborúk során elvesztett egykori iráni területeket mutatja
Forrás:Wikipédia
Érdemes megjegyezni, hogy az azeri azon ritka népek egyike, amely esetében az anyaországban csupán a lakosság töredéke tartózkodik. Ugyanis rátekintve a régió etnikai összetételére, hamar kiviláglik, hogy a 10 milliós Azerbajdzsánnal szemben a szomszédos Iránban becsléstől függően 10-15, sőt egyes adatok szerint 20 millió azeri nemzetiségű lakik. Ennek folyományaként logikusnak tűnhet az olvasó szemében, hogy az északnyugati területeken erős az azeri szeparatizmus, ám épp az ellenkezőjéről van szó. A perzsa után második legnagyobb etnikai csoportként az azeriek mélyen beintegrálódtak az iráni társadalom minden szintjére. Példának okáért maga Ali Hamenei ajatollah is azeri családba született.
„Ám a Karabah után új erőre kapó azeri nacionalizmus fényében egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Ankara Bakut felhasználva játssza ki az azeri szeparatizmus kártyáját Iránnal szemben”
Utóbbi katasztrofális következményekkel járna az ország államiságára, hisz az összlakosság közel 30 százalékát kitevő, viszonylag egy blokkban élő nemzetiségről van szó. Az ebből adódó nemzetbiztonsági veszély még a gazdasági szempontokat is felülmúlhatja. Intő példa lehet, hogy az Azerbajdzsánt támogató tüntetők már a tavaly őszi harcok alatt is több helyen összecsaptak a rendvédelmi erőkkel. Bár egyes harciasabb iráni parlamenti képviselők Karabah és Nahicseván visszacsatolását pedzegetik az anyaországhoz, hosszabb távon épp Iránnak van félnivalója területi integritását illetően.
Irán etnikai és vallási összetétele. Mint jól látható az azeri etnikumú népesség főképp az Azerbajdzsánnal és Örményországgal határos északnyugati régióban él, ám Teheránban is jelentős számban találkozhatunk velük
Forrás:CIA
A korábbiakhoz képest sokkal harcosabb iráni retorikánál az alapvető geopolitikai feszültségek fokozódása mellett természetesen az elnöki székben bekövetkezett váltás is közrejátszott. Ahogy Sztanyiszlav Pritcsin, az IMEMO RAN vezető kutatója a Gazeta.ru portálnak nyilatkozva elmondta „a helyzet felettébb aggasztó, mivel az új elnök (Ebrahim Raiszi-szerk.) eddigi tevekénységéből hiányzik a konstruktivizmus és lépései egyértelműen nem békések”. Pritcsin szerint Hasszán Rohani alatt elképzelhetetlen lett volna egy ilyen szintű eszkaláció, és mindez jól jelzi az új kormányzat eltolódását erősen konzervatív irányba.
„Még ha első látásra azt is gondolhatnánk, hogy Oroszországnak annyira hiányzik egy újabb dél-kaukázusi konfliktus, mint üveges tótnak a hanyatt esés, a helyzet koránt sem ennyire egyszerű”
Miután ugyanis mind a susai nyilatkozattal, mint a tavaly őszi háborús győzelemmel Azerbajdzsán nemcsak megerősödött, de egyre közelebb került Törökországhoz, lényegében az összes környező szereplő – Grúzia kivételével – a török jelenlét limitálásában érdekelt. Ezek közé tartozik Irán is, aki noha hivatalosan nem Oroszország szövetségese, ám az érdekegyezés miatt ismét egy oldalra kerültek. Bár alapvetően Irán számára nem szempont, de egy eredményes fellépéssel Teherán nemcsak a kaukázusi török hatalmi ambíciókat kurtíthatja vissza Moszkvának kedvezően, de egyben áttételesen segíthet Ankara közép-ázsiai terveinek fékezésében is, ahol az ugródeszka szerepét épp Azerbajdzsán töltené be.
„Viszont a túlságosan nagy azeri-iráni eszkaláció több a szempontból is káros lenne Moszkva számára”
Egy konfliktus esetén ugyanis Ankara még jobban az azeri szuverenitás védelmezőjeként léphetne fel, tovább növelve a mostanra sem elhanyagolható befolyását az azeri politikában. Ezzel nemcsak az esetleges Ankarát kiegyensúlyozandó bakui útkeresések szorulnának vissza, de Moszkva még annyira sem tudná a még fennálló csatornáin keresztül érdekeit hathatósan érvényesíteni Azerbajdzsánban, mint most. Irán lépései nemcsak ellentmondanak a deeszkalációra törekvő karabahi rendezési tervnek, de részben meg is torpedózzák az orosz diplomácia eddig elért eredményeit.
„Viszont jelen helyzetben Moszkva ismét a pártatlan békéltető szerepében léphet fel, ami ha nem is teljesen igazodik a régiós geopolitikai érdekeihez, mégis kihagyhatatlan lehetőség”
Még ha a két ország közti konfliktus kitörésének esélye jelenleg minimális is, érdemes hipotetikusan felmérni a lehetséges erőviszonyokat. Teherán főképp az ellene bevezetett fegyverzetembargó, és az általa stratégiai veszélyforrásnak tekintett országok eszközparkjának hatására rendkívül ambiciózus és nagyszabású rakétafejlesztési programba kezdett. Ennek végeredményeként szó szerint több ezernyi cirkáló rakéta, és kamikaze drón áll hadrendben a perzsa állam haderejében, valamint az elit erőket képviselő Forradalmi Gárda állományában.
Noha elsőre légből kapottnak hangozhat a teheráni külügy kardcsörtető nyilatkozata az Azerbajdzsán elleni több száz, sőt több ezres rakétaszalvóról, az egyáltalán nem légből kapott. Bár igaz, hogy az azeri főváros, és egyben a legfontosabb szénhidrogén kitermelő létesítmények védelmét két Sz-300PMU2 osztály, valamint Tor, Buk és izraeli eredetű rendszerek szavatolják, azok főképp csak egy jóval szerényebb örmény támadást tudnának elhárítani. Egy több ezer rakétát, harci helikoptereket, drónokat, vadászgépeket és az iráni flottát magában foglaló támadás esetén az azeri légvédelem egyszerűen túlterhelődne a beérkező célpontok puszta számától.
„Bakuhoz képest Teherán pusztán haderejének méretéből adódóan magasabb ligában játszik, és könnyen elpusztíthatja az azeri gazdaság szempontjából kritikus fontosságú olaj és gázkutakat”
Az azeri Sz-300PMU2 légvédelmi ütegek elhelyezkedése és elméleti hatótávolságuk aerodinamikai illetve ballisztikus célpontok ellen
Forrás:Twitter
Kifejezetten ballisztikus célpontokkal szemben
Forrás:Twitter
Bár a susai nyilatkozat értelmében Baku konfliktus esetén számíthat Ankara segítségnyújtására, ám annak léptéke török hadba lépés nélkül felettébb limitált. Egyik oldalról a közvetlen szárazföldi összeköttetés hiányában csakis Grúzián keresztül, érkezhet török segítség, illetve haderő Azerbajdzsánba, ami egyszerűen elégtelen lenne Teheránnal szemben. Másik oldalt a kifejezetten magas kitettségű Nahicseván esetében egy csupán felettébb rövid szárazföldi határszakasz köti azt össze Törökországgal, amelyet az iráni erők szinte bizonyosan elvágnak.
„Egy azeri-iráni háborúba pedig Törökország már nem szívesen fog nyíltan beavatkozni, mivel egyrészt ebben az esetben, ha Irán nem támadja meg közvetlen a török területeket, nem vonatkozik Ankarára a NATO kollektív védelmét jelentő V. cikkelye. Másrészt bár felmerülhet a pántürk politikai erők által kiemelten kezelt örmény Szjunyik régióba való bevonulás, ám az már direkt konfrontációt eredményezne Oroszországgal, amire végképp nincsen szüksége Erdogannak”
Mint látható az azeri olaj- és gázkitermelési infrastruktúra főképp Baku és a környező kaszpi-tengeri felségvizek körzetében csoportosul, míg a főbb csővezetékek szintén könnyen semlegesíthetőek egy konfliktus esetén
Forrás:U.S. Energy Information Administration (EIA)
Ehhez kapcsolódóan noha elsőre nem tűnhet nagy jelentőségűnek, hogy Irán a napokban lezárta légterét az azeri katonai gépek elől – hiszen még a NATO-n belül sem teljesen evidens azok szabad mozgása -, a probléma ennél bonyolultabb. Ugyanis Azerbajdzsán esetében a nahicseváni exklávé megközelítése, illetve ellátása hadi szempontból – és a Zangezuri/Szjunyiki-korridor hiányában – 1992 óta kizárólag iráni légtéren keresztül volt lehetséges, amely eshetőség még a karabahi háborúk alatt is nyitva állt Baku számára. Most viszont Irán gyakorlatilag kvázi elvágta az azeri törzsterületet az amúgy is gyengébben védett Nahicsevántól, kiszolgáltatva azt a külső szereplőknek.
„Viszont minden kardcsörtetés, légtérzár és harcias nyilatkozat mellett is hiba lenne közvetlen háborút feltételezni a régióban. Annál inkább sem, mivel az hamar nemcsak egy összkaukázusi konfliktussá, de akár egy még nagyobb folyamattá is eszkalálódhat”
Ne felejtsük el, az iráni atomprogram továbbra is aktívan folyik nemzetközi ellenállás, de főképp Tel-Aviv, illetve Washington rosszallása mellett. Egy esetleges fegyveres konfliktus pedig tökéletes alkalmat adna a fentebb említett két félnek akár csak a nukleáris létesítmények elleni kisebb, akár a bővebb kiszolgáló infrastruktúra elleni támadás végrehajtására. Illetve hiába nem épp fényes Ankara és Washington viszonya, Iránnal szemben, az amerikai adminisztráció minden eddigi aggodalma hamar szertefoszlana, megadva minden segítséget Törökországnak.
Nem csoda, hogy Szergej Lavrovnál tett szerdai látogatásán az iráni külügyminiszter Hoszein Amirabdollahián hirtelen a korábbiakhoz képest jóval békülékenyebb hangnemet ütött meg, Irán jó szomszédjainak nevezve Örményországot, illetve Azerbajdzsánt. Míg Lavrov a Karabahhoz, Nahicsevánhoz, vagy épp a határon átnyúló közlekedési infrastruktúrához hasonló regionális kérdéseket megvitató 3+3 – Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország illetve Irán, Oroszország és Törökország – formátum létrehozását javasolta, addig Amirabdollahián készségét fejezte ki, hogy akár személyesen is ellátogat a szomszédos államokba. Bár úgy tűnik, a kardcsörtetés egyelőre alacsonyabb fokozatba kapcsolva lassan alábbhagy, a felszín alatt futó feszültségek továbbra is fennmaradnak.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
