„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
Jovica Sztanisics érkezik tárgyalására a Hágai bíróságon 2021. június 30-án
Fotó:EUROPRESS/Piroschka van de Wouw/ANP/AFP
Jovica Sztanisics és Franko Szimatovics pere 2003-ban kezdődött. Aztán 2013-ban mindkettőjüket felmentették, az indoklás szerint azért, mert ügyüket, vagyis közreműködésüket nem-szerb civilek Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából, 1991 és 1995 között történt elhurcolásában és sokak meggyilkolásában nem utalták „kimondottan” a Büntető Tanács elé.
„Az Ügyészség azonban 2015-ben perújrafelvételt rendelt el, s az újabb bizonyítási eljárás túlnyúlt az ICTY mandátumán”
Az ítélet alapján úgy tűnik, szükségtelenül, mert a fent meghatározott négy éves időszakban elkövetett bűneikből csak egyre, a Bosanski Šamacban történt internálásokra, gyilkosságokra találtak bizonyítékot. Jóllehet a szakadár krajinai Szerb Köztársaság vezetőinek, Milan Marticsnak és Milan Babicsnak a peranyagából, már 2007 előtt közismert volt, hogy a két titkosszolgálati vezető irányította a horvátországi szerbekből verbuválódott paramilitáris alakulatok felállítását, felfegyverzését és „tisztogató tevékenységét”, a szlavóniai Vukovártól a dalmáciai Škabrnjáig, Sztanisics és Szimatovics horvátországi tevékenységére a vádirat ki sem tért, és a számos bosznia-hercegovinai tetthely, az egy Bosanski Šamac kivételével, szintén kimaradt. A háborút központosítást erőltető, nacionalista politikájával kirobbantó szerb vezető, Szlobodan Milosevics belső köréhez tartoztak, mégsem merült fel a bírákban, hogy a bűntetteket nem a saját szakállukra követték el.
„A nem szerb lakosság elűzése, megfélemlítése, sok esetben megsemmisítése része volt a Szerbia által megtartani kívánt szomszédos országokbeli területek etnikai megtisztítására irányuló terveknek”
Az ítélet indoklása szerint azonban nem nyert bizonyítást, hogy nevezettek osztották volna a fenti cél érdekében a piszkos munkát elvégző szabadcsapatok tagjainak szándékát a katolikus horvát és a muszlim bosnyák lakosok elűzésére. Serge Brammertz, a MICT főügyésze a boszniai szerb vezető, Radovan Karadzsics elleni ítélet kapcsán még azt mondta, a titkosszolga-páros ügyének tárgyalása során megállapítható lesz Belgrád felelőssége a délszláv háború kirobbantásáért, és az abban elkövetett bűnökért.
Nem így lett. Nevenka Trompnak, az amszterdami egyetem tanárának és a hágai bíróság egykori munkatársának tapasztalata szerint ebben közrejátszik az is, hogy Szerbia minden terhelő dokumentumot, amelyet csak lehetséges volt, visszatartott. Maga a bíróság pedig zár alá helyezte a Milosevics peréhez összegyűjtött anyagokat, bizonyítékokat a háború kirobbantására és a hadi cselekmények megszervezésére vonatkozóan, s azokat más eljárásban nem használta fel.
Mire jött létre a bíróság, ha nem az igazság kiderítésére? Carla Del Ponte, az ICTY volt főügyésze 2017-ben megjelent könyvében a bíróság 1993-as felállítását a nemzetközi igazságügy megszületésének tartja.
„Sajnálattal állapítja meg azonban, hogy az igazság kiderítésének útjában leküzdhetetlen akadályok állnak. Például a partikuláris hatalmi érdekek, mint az Egyesült Államok aggodalma, hogy saját állampolgárait [értsd, tábornokait] nemzetközi bíróságok felelősségre vonhatják”
Tromp a horvát televíziónak adott 2018-as interjújában emlékeztetett, a törvényszéket mindössze két héttel azután állították fel, hogy a szerbek nemet mondtak a szerzői után Vance-Owen néven ismert béketervre, amely 1992 végén változatlan külső határok mellett, etnikai alapon szerveződő önálló tartományokra osztotta volna fel Bosznia-Hercegovinát. Az elutasítás nyomán a közvélemény nyomása nehezedett a kormányokra egy nemzetközi katonai beavatkozás érdekében. A törvényszékkel, véli Tromp, nem volt egyéb szándék a nemzetközi közösség, jelesül az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, később Oroszország részéről, mint az időnyerés.
„Elképzeléseik Bosznia-Hercegovina berendezkedéséről, amint a fentiekből kitűnik, egybeestek a szerb geostratégiai tervekkel, miszerint biztosítani kell a szerb területek önállóságát, hogy később, megfelelő hatalmi konstellációban Szerbia magába olvaszthassa azokat”
Az úgynevezett Cutileiro-terv, amelyet az Európai Közösség Jugoszlávia Konferenciájának portugál koordinátora, José Cutleiro még a boszniai háború kirobbanása előtt dolgozott ki (1992 februárjában), s amelyet az úgynevezett EU „Trojka” tett le az érintettek elé, szintén az etnikai alapú felosztásban látta Bosznia-Hercegovina jövőjét. A hágai törvényszék tehát, a nemzetközi közösség új igazságtevő eszközeként kezdte meg pályafutását, és keserű tapasztalatként fejezi be a nemzetközi ítélkezés „pártatlanságáról”.
„A délszláv háború két <szürke eminenciása> alapjában véve elégedett lehet, hiszen a vizsgálati fogságban töltött időt is beleszámítják a büntetésébe, így rövid időn belül szabad lesz”
Szerbia viszont, mivel az egész szerb nemzet megbélyegzését látja az ítéletben, a fentiek alapján indokolatlanul, fellebbezésre készül. Nemkülönben Horvátország, miután úgy érzi, jogtalanul maradtak ki a vádiratból a horvátországi bűntettek, ahogy Belgrád szerepe is az éveken át tartó öldöklésben, és a horvát lakosság szisztematikus elűzésében, kiirtásában. Tovább pereg tehát, a délszláv háború „filmje”, amíg el nem kezdődik elölről (?).
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
