//Térden állva…
„Az azonban, hogy egyértelműen náci, és manapság emellett még durván nacionalista felhangú köszöntést varrjanak a mez hátuljára, mindennek a teteje” #moszkvater

Térden állva…

MEGOSZTÁS

Végre ismét szurkolhatunk, azonban a politika – belerondítva a szórakozásunkba – ismét betüremkedik a stadionokba. S ezt éppen azok engedik, akik állítólag oly kényesek erre. Miközben pedig dúl a háború a térdelés körül, az ukránok gyerekes ravaszsággal a válogatott mezének gallérja alá hímeztek egy náci köszöntést. Hát, itt tartunk 2021 Európájában.

„Az azonban, hogy egyértelműen náci, és manapság emellett még durván nacionalista felhangú köszöntést varrjanak a mez hátuljára, mindennek a teteje” #moszkvater
„Az azonban, hogy egyértelműen náci, és manapság emellett még durván nacionalista felhangú köszöntést varrjanak a mez hátuljára, mindennek a teteje”
Forrás:Twitter

A futball sokunk számára szent dolog. Az életünk elszakíthatatlan része. Hozzátartozik az identitásunkhoz.  Mert azért nem mindegy, hogy piros-kékben vagy mondjuk, zöld-fehérben látjuk a világot. Nagyon nem! A futball előtt nincsenek akadályok. Még a kínaiak vagy az amerikaiak is megszerették, pedig nem is volt olyan régen, hogy legfeljebb elbotlottak a labdában. S mivel a futball óriási üzlet is, ma már végképp nem ismer határokat.

„A labda pattogását, a bajnokságokat, a cirkusz dübörgését csak a háború állíthatta meg. No, és az ezzel felérő világjárvány. Valahol az egész elmúlt jó évünket kifejezte sok minden egyéb mellett az üres stadionok látványa. Még az Európa-bajnokságot is el kellett halasztani. Az olimpiáról nem is beszélve”

De a labda újra pattog, a cirkusz beindult. Mert az élet élni akar. Itt az ideje hát, hogy a járvány hullámainak levonulása után kicsit felszabaduljunk, és megpróbáljunk örülni az életnek. A lelkünkbe költözött félelem és rettegés – ha csak időlegesen is -, de oldódik. Szórakozni, örülni, sikerre vágyunk. El akarjuk felejteni a mögöttünk hagyott szörnyű másfél évet. Élvezni akarjuk a játékot. Az életet. S persze szorítani a nemzeti csapatért.

„Éppen ezért szomorú, hogy a várva várt világverseny, az első sípszó felharsanása előtt a hírek nem a játékról szólnak. Hanem arról, hogy a csapatok letérdeljenek-e, vagy ne, és egyes nemzetek milyen politikai üzeneteket pingáltak a mezekre”

Kezdjük a térdre ereszkedéssel, amelyet most egyesek az identitásunk részévé akarnak tenni. Az én szívem piros-kék, meg piros-fehér-zöld, és nekem ez bőven elég. Nem akarok térdre ereszkedni egy őrült politikai kampány, egy fals ideológia nevében. Azt pedig végképp nem akarom, hogy ez alapján ítéljenek meg. Semmi bajom a feketékkel, megértem, hogy meghurcolta őket a történelem. S nem csak megértem, de együtt is érzek velük. Azonban azzal, hogy most bizonyos politikai erők így akarnak vezekelni a történelmi bűneikért, nem értek egyet. Ezzel ugyanis nincs megoldva semmi. A bűnt egy térdre ereszkedés nem mossa le. Azt pedig végképp kikérem magamnak, hogy most valakik a „fehérekből” akarjanak „feketéket” csinálni. Ráadásul egy drogos bűnözőt hőssé téve. Az ő egyébként sajnálatos halálához ugyanis az emberiség nagy többségének semmi köze. S még egy, ilyen alapon annyi mindenért lehetne térdre ereszkedni, hogy nem maradna idő a focira.

„Azon, hogy egyesek a rasszizmus elleni küzdelemből is politikai kérdést kreálnak, már nem lepődök meg. Azon sem, hogy ezzel mérgezik mások szórakozását. Azt azonban nem tudom megérteni, hogy éppen azok keverik a sportba a politikát, akik állítólag minden erővel ez ellen küzdenek”

Ha a FIFA vagy az UEFA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és más szakági szövetségek kicsit is komolyan veszik magukat, akkor az ilyen megnyilvánulásokat száműzik a sportpályákról és a nagy világversenyekről. A NOB ezt meg is tette, az UEFA azonban hibát hibára halmozva célkitűzéseivel ellentétes eredményt ér el. Ezzel a jelenlegi hozzáállással ugyanis éppen a gyűlölet magvát hintik el ott, ahol nem kellene. Ezzel elrontják a szórakozást, és ha nem kapnak észbe, előbb-utóbb a saját bizniszüket is. De ha már az illetékesek nem léptek időben, akkor mindenki szabadon dönthesse el, hogy le akar térdelni vagy nem. S ha nem, ezért ne vesse már meg senki. Ha pedig valaki térdel, tiszteletben kell tartani ezt is. Ám tegye. Nem kell fütyülni! A sportszerűtlen viselkedést pedig nem kell támogatni. Van elég gondunk a világban anélkül is, hogy Gulácsy- vagy Petry-ügyeket kreáljunk a semmiből. Arról nem is beszélve, hogy bárkit is az alapján ítéljünk meg, hogy térdel vagy nem térdel. Abból pedig végképp nem kérnék, hogy a térdelésből is kampány téma legyen.

„Ezek után azon már egyáltalán ne csodálkozzunk, hogy az utóbbi időben gyerekes otrombaságok sorával előrukkoló ukránok is igyekeztek egy kis politikát belevinni az Európa-bajnokságba”

Biztos vagyok benne, hogy nem a sportvezetőknek vagy a futballistáknak jutott eszükbe, hogy hazafias felbuzdulásból rányomják a válogatott mezére az ország térképét, természetesen a Krímmel. Ettől a Krím nem tér vissza, és alighanem a játékosok sem lesznek ettől ukránabbak. Jobban pedig ettől aligha fognak focizni. Gyerekes az egész, de ha ezt egyesek így gondolták, ám legyen.

„Az azonban, hogy egyértelműen náci, és manapság emellett még durván nacionalista felhangú köszöntést varrjanak a mez hátuljára, mindennek a teteje”

Mert az ukrán politika hiába akarja a «Слава Украине» – «Героям слава» („Dicsőség Ukrajnának – „Dicsőség a hőseinknek”) köszöntést fehérre mosni, az bizony nem a kozákoktól, és nem is Tarasz Sevcsenkótól ered, hanem a nácikkal kollaboráló Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) köszöntése volt. Olyan ez, mintha a magyar válogatott azt hímezné a mezére, hogy „Kitartás!”. A gallér alá sunyin pedig a szálasista köszöntés másik felét. Mert hogy az ukrán válogatott sárga mezére felpingálók a szologen második felét, a „Dicsőség a hőseinknek” szöveget már csak a gallér alá belülről hímezték. Ebből is látszik, hogy nagyon is jól tudták, mit csinálnak. S ismerve az UEFÁ-t, bepróbálkoztak.

„Azon, hogy az ukránok ezzel az otrombasággal bepróbálkoztak, nem lepődök meg. Azon viszont lassan már igen, hogy az UEFA ezt nehezményezte. Tegyük hozzá, végre! Persze, tette ezt is a maga módján, egyáltalán nem következetesen. Aztán az ukránok erőszakoskodására még vissza is vonta a döntését. Szégyen. Marad a náci szlogen a mezen”

Az UEFA előbb felszólította az ukránokat, hogy változtassanak a mezükön. Az oroszok által sérelmezett térkép sziluettje maradhat, hiszen a Krímet nemzetközileg továbbra is Ukrajna területeként ismerik el, a két szlogent azonban már politikainak értékelték. Mint az UEFA nagyon helyesen rámutatott, a kettő kombinációja már történelmi és honvédelmi jelentőségű, ezért egyértelmű politikai üzenet, ugyanis a két mondat katonai üdvözlés Ukrajnában. Arról az európai futball rasszizmusra oly kényes vezetői már udvariasan hallgattak, hogy ez egy náci köszöntés. S nem is vetetik le a szlogen mindkét mondatát, csak a másodikat. Hogy mindenki értse, a „Kitartás!” maradhat. Mit mondjunk, elég gyáva ajánlás ez – mert csak arról van szó -, de azért több a semminél. Aztán az ukrán szövetség elnöke felkerekedett, és primitív indokkal meg sem állva Rómáig, visszavonatta a döntést. Így aztán az lesz az igazi, ha a banderista köszöntéssel  – természetesen csak lelkesítőleg – kihímzett mezben térdelnek az ukránok. Mert, hogy ők lesznek az egyetlen csapat Közép- és Kelet-Európából, akik a „nemzeti büszkeség jegyében” térdelni fognak, abban biztosak lehetünk.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.