„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Ukrán farmerek tüntetnek egy, az ország mezőgazdaságát szimbolizáló sertéssel a kijevi parlament előtt a földreform tervezett változásai ellen 2019. november 13-án
Fotó:EUROPRESS/Sergei Supinsky/AFP
Többször megfogadtam, hogy nem írok a befolyásos ukrán politikusok, újságírók meghökkentő, sokszor őrült kijelentéseiről, az elit minden normalitást felrúgó lépéseiről, mert még félreértik. De nem tehetem! Ezekről írni kell, mert különben nem érthető, mi történik Ukrajnában. Arról nem is beszélve, hogy ez az ország aranybánya a média számára. Olyan dolgok történnek ugyanis napról napra, amit kitalálni sem lehetne. Lássunk tehát újabb két gyöngyszemet, az eszeveszett orosz gyűlöletről, és a szuverenitás sajátos ukrán értelmezéséről!
„Ukrajnának minél gyorsabban és minél több termőföldet kell eladnia külföldieknek, ez ugyanis a biztosítéka annak, hogy Oroszország sose foglalja majd el”
Ezt a „zseniális” ötletet a termőföld szabad eladásáról első olvasatban elfogadott törvény kapcsán fellángolt vitában Dmitro Gordon vetette fel a videoblogján. Az ismert ukrán médiaszereplő ehhez még hozzátette, hogy az orosz állampolgárokat természetesen kizárná a termőföld megvásárlásának lehetőségéből. A termőföld Gordon szerint áru, amelyet el kell adni. Aztán a gondolatot továbbfűzve Ukrajna függetlenségének zálogát látja abban, hogy kiárusítják az ukrán csernozjomot. Felveti, hogy Jehanurov miniszterelnöksége idején egy a Fekete-tengerben gázlelőhelyet akartak eladni az amerikaiaknak, aztán jött Janukovics, és nem lett az egészből semmi. Ha ez a lelőhely az amerikaiak kezében van, Gordon szerint aligha engedik, hogy a Krím elvesszen. Ezért aztán úgy látja, hogy az ukrán termőföldet is el kell adni. Bárkinek, németnek, amerikainak, kínainak, csak ne orosz legyen! Ez szerinte visszatartaná az oroszokat.
Mit lehet ehhez hozzátenni? Éljen a független és szuverén Ukrajna! Már, ha ez függetlennek és szuverénnek nevezhető. S hogy nem egyedi a példa, azt mutatták Porosenko idején a külföldi miniszterek a kormányban. De van ennek a gondolkodásnak az alátámasztására egy frissebb történet is.
„Az amerikai nemzetbiztonság alezredesét háromszor kérték fel Ukrajna hadügyminiszterének”
Alexander Windman ugyan ukrán gyökerű – négy éves volt, amikor a szülei 1979-ben kivitték Amerikába -, de ez akkor is nonszensz. Az alezredes ugyanis az amerikai hadseregben szolgál, és nagyon jól értette, miért nem fogadhatja el az ajánlatot. Amelyről egyébként a minap a kongresszus egyik, a Donald Trump elleni impeachment eljárást előkészítő meghallgatásán beszélt. Az Interfax beszámolója szerint Windman elmondta, hogy ezt a magas posztot az SZBU, az ukrán nemzetbiztonsági tanács akkori titkára Olekszandr Danyiljuk ajánlotta fel neki, mégpedig háromszor is. „Én amerikai vagyok… és azonnal visszautasítottam ezt az ajánlatot” – mondta Windman. Nagyon helyesen! Az alezredes gondolkodását követve tegyük mindehhez hozzá, de hol vannak itt az ukránok?!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
