Esélyesebbnek tartotta a Ludogorecet a problémák ellenére is, és minden bizonnyal így van a válogatottal is Georgi Markov a Bolgár Labdarúgó Szövetség magyar focit jól ismerő egykori alelnöke.

Georgi Markov, a legnagyobb bolgár kormánypárt, a jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) parlamenti képviselője, egykori alkotmánybíró. Imádja Magyarországot, nagyra tartja Orbán Viktort. Nyakig benne van a politikában, téma tehát lenne bőven. De erről majd legközelebb. Ezúttal inkább más, sportrajongó minőségében beszélgettünk a bolgár politikussal. Aki nem csak szurkoló, és szereti a focit, de érti is. Még 2000 és 2004 között, a bolgár futball arany korszakának végén a Bolgár Labdarúgó Szövetség alelnöke, valamint a Bolgár Olimpiai Bizottság Jogi Bizottságának elnöke volt, majd 14 éven át az ekkor több európai nagycsapatot is legyőző legendás Levszki Professzionális Futballklub Igazgatótanácsának elnöke. A Ferencváros-Ludogorec Bajnokok Ligája selejtező visszavágója előtt nemcsak a fociról, hanem általában a bolgár sportról beszélgettünk vele.

Georgi Markov rendszeresen jár Budapestre. Lakása is van itt, így aztán aligha meglepő, hogy itt volt a Ludogorec vendégjátékán. Sportvezetőként az európai élvonalhoz tartozó bolgár labdarúgás egyik irányítója volt. Ma azonban a bolgár foci komoly válságot él át. Van ugyan egy közép-európai szinten mindenképpen jónak nevezhető csapata, a Ludogorec, de hol van már ez a Sztojcskovékkal fémjelzett aranykortól?!

– Ez olyan projekt, amelynek nincs igazán nagy jövője. Ugyanis szinte csak külföldiek játszanak a csapatban. A klubtulajdonosok a gyors sikerekben érdekeltek, és a nevelés helyett ezért hozzák be a külföldieket – magyarázza Markov.

Tegyük hozzá, hogy Magyarországon egy-egy külföldi például olcsóbb, mint a hazai futballisták.

– Ezért jók az akadémiák, amelyek gondozzák a tehetségeket. A klubtulajdonosoknak azonban nincs türelmük, és idő előtt eladják a fiatalokat, akik aztán külföldön csak a kispadot koptatják. Amikor pedig visszatérnek, már végük van. Megtört a pályafutásuk – meséli Markov, amelyből látszik, hogy a különbségek ellenére azért sok a hasonlóság a bolgár és a magyar foci világában.

„Mindkét ország periferizálódik a futball világában (is). Mutatja ezt a nagy európai kupák végjátéka. Ezt a trendet erősíti az is, hogy a futball a királyok játéka lett, elöntötte a pénz”

– Éppen ezért arra kell törekednünk, hogy a tehetségeink nagy csapatokban játszanak, és így a nemzeti válogatott azért fel-felveheti a versenyt a vezető európai országokkal. Ez megnöveli az önbizalmukat is, és egy jó csapat úgy is összejöhet, ha nem világsztárok alkotják – mondja Markov, és a 2016-os magyar válogatottat hozza fel példának.

A lemaradás ennek ellenére szembetűnő. Hogy ne menjünk messze, még az edzőket és a sportorvosi és a tudományos hátteret tekintve is.

– Az utánpótlásnál kellene kezdeni, hiszen hiába vannak tehetségek, ha gyengék az edzők, vagy a szülők vásárolják be a csapatba a gyereket. De vannak más érdekek is. A Levszkiben például anno Kabátot és Ferenczit imádták a szurkolók, aztán jött egy szerb edző, és a saját honfitársai kerültek előtérbe. A Barcelonánál ilyen nem fordulhat elő – fejtegeti a bolgár sportvezető, megjegyezve, hogy később már hiába akarta visszahozni Kabátot, már nem tudták megfizetni.

„Magyarországgal ellentétben a bolgár állam kivonult a sportból. Ennek egyik következménye, hogy a legutóbbi olimpián Bulgária már egyetlen aranyat sem szerzett. Két sportágban vannak a világ élvonalában. Az egyik a ritmikus sportgimnasztika, míg a másik a férfi röplabda”

– A sportot eluralták a gazdasági érdekek. A világ élvonalában már komoly támogatás nélkül nem lehet maradni klub szinten sem. Vagy az állam ad támogatást, vagy az üzleti szféra. Magyarországon mindkettőre van példa, hiszen Orbán támogatja a sportot, míg például a Győr női kézilabdázói az Audi segítségével uralják a világot. Magyarországon tudatos tervezés folyik, ami megmutatkozik a sportágak országon belüli regionális eloszlásában is. Megosztják az erőforrásokat, s míg Győrben a női kézilabda virágzik, addig Szolnokon a kosárlabda, Veszprémben és Szegeden pedig a férfi kézilabda. Elmúlt a minden sportágban sikeres megaklubok ideje – magyarázza a bolgár sportvezető, aki szerint a magyar gyakorlattal ellentétben a Balkánon egy-egy, a sportot legitimációs esernyőként használó oligarchától függ a csapat – lásd Vardar -, vagy éppen a sportág sikere.

 „Az ellenpélda erre a Balkánon Szerbia, amely a háború ellenére megmaradt sportnemzetnek. Bulgáriában ezzel szemben Sztojcskovék letűnésével megtört valami. És nemcsak a futballban”

– Kivételes generáció volt az. Sztojcskov, Lecskov, Balakov, Penev…  A magyar aranycsapathoz hasonlítható. Egyedülálló tehetségek voltak, de az is fontos volt, hogy mindannyian nagy klubokban – Barcelona, Sporting, Hamburg – játszottak. Úgy vélem, hogy a mai futballban az olyan kis országok, mint Magyarország vagy Bulgária csak akkor lehetnek sikeresek, ha a játékosaik külföldön játszanak. S az is természetes, hogy ezek a nemzetek nem tudnak folyamatosan a csúcson lenni. Van egy-egy kiemelkedő nemzedék, aztán jön a visszaesés. Ezt tudomásul kell venni. Ehhez vannak meg az erőforrásaink.

Szóba jönnek az egykori kelet-európai sikersportágak, így a súlyemelés, amelyet Bulgáriában földhöz vágtak a dopping botrányok.

– A sport mára már a puha erő, és a geopolitikai versengés része lett. Egyes sportágak nagyon is átpolitizáltak lettek. Ilyen például az atlétika, amelynek élén Sebastian Coe egyértelműen amerikai érdekeket szolgál. Aki doppingol, az viselje is a felelősségét, ám a büntetés nem lehet kollektív – véli a sportvezető annak kapcsán, hogy egyes országokat, így Oroszországot sorozatosan büntetnek, míg másokat nem.

Köszönet Tütünkov Jordánnak az interjúhoz nyújtott segítségéért