„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A bolgár történetírás Sámuelt a középkori bolgár állam uralkodójának tekinti. Észak-Macedóniában ugyanakkor hosszú ideje létezik olyan nemzeti történeti narratíva, amely saját történelmének meghatározó uralkodójaként értelmezi”
Fotó:Wikipédia
Vadászgépek kísérik haza a cárt
Október 3-án a thesszaloniki Bizánci Kultúra Múzeumában Kiriákosz Micotákisz görög és Rumen Radev bolgár miniszterelnök jelenlétében adják át Sámuel földi maradványait Bulgáriának. A megállapodást Szófiában történelminek nevezik. Radev szerint Sámuel emléke ma már „egyesíti, nem pedig elválasztja” Bulgáriát és Görögországot.
A maradványokat Spartan katonai szállító repülőgép viszi Szófiába. A bolgár légtérbe érve két-két míg-29-es és F-16-os vadászgép fogadja és kíséri. A kötelék a tervek szerint átrepül a szófiai I. Sándor fejedelem tér felett, ahol állami ceremóniát rendeznek. A bolgár himnusz alatt 21 tüzérségi díszlövést adnak le, majd a földi maradványokat ünnepi menetben a Szent Szófia-templomhoz viszik.
„Mindez látványos állami tiszteletadás. Az esemény valódi jelentősége azonban inkább abban rejlik, hogy Bulgária gyakorlatilag nem rendelkezik az Első Bolgár Cárság egyetlen uralkodójának sem minden kétséget kizáróan azonosított és fennmaradt sírjával”
Valóban Sámuel csontjai kerülnek Szófiába?
A maradványokat Nikolaosz Mucopulosz görög régész tárta fel 1969-ben a Kis-Prészpa-tó Szent Akhilleusz-szigetén álló bazilikában. Mucopulosz nem eleve Sámuel sírját kereste, és a feltárás után sem jelentette ki azonnal, hogy megtalálta a bolgár uralkodót. Régészeti, antropológiai és történeti adatok hosszú vizsgálata után jutott erre a következtetésre, majd 1984-ben külön tudományos munkában ismertette érveit.
„A bizonyítékok önmagukban nem perdöntőek, együtt azonban figyelemre méltó rendszert alkotnak”
A sír mindenekelőtt Sámuel államának egyik kiemelkedő egyházi központjában található. Maga az uralkodó vitette Larisszából Prészpába Szent Akhilleusz ereklyéit, a szigeten emelt monumentális bazilika pedig szorosan kötődik uralkodásához.
A templom déli mellékhajójában négy különösen előkelő temetkezést tártak fel. Mucopulosz szerint ezek a Komitopulok uralkodó családjának tagjai lehettek.
A Sámuelként azonosított sír érintetlen volt. Egy férfi csontváza feküdt benne, amelyet drága, arannyal átszőtt selyemszövet borított, és sodronying darabjai is előkerültek. Mindez magas rangú személyre, egyúttal harcosra utal.
Az elhunyt neme, életkora és a temetkezés kora is megfelel annak, amit Sámuelről tudunk. Ennél is érdekesebb azonban egy régi sérülés, a férfi bal karja életében súlyosan eltört, majd rosszul forrt össze. A középkori források szerint Sámuel és fia, Gavril Radomir egyaránt súlyosan megsebesült a Szperkhiosz folyónál 996-ban vívott csatában.
„A törött kar természetesen nem személyi igazolvány. De a helyszínnel, a sír rangjával, a ruházattal, a katonai felszereléssel, az életkorral és a kronológiával együtt újabb eleme az azonosítás mellett szóló bizonyítékok láncolatának”
Most jöhet a DNS
A történet legizgalmasabb fejezete azonban talán csak most kezdődik.
Görögország ugyanis nem kizárólag a Sámuelhez kötött maradványokat adja át Bulgáriának. További két szarkofágban talált csontokat is átadnak, amelyeket Gavril Radomir cárral és az uralkodó család más tagjaival, feltehetően Ivan Vladiszlavval hoznak kapcsolatba.
Ez egészen új lehetőséget teremt
A történeti genealógia szerint Nikola komész egyik fia Sámuel, Sámuel fia pedig Gavril Radomir volt. Nikola másik fia, Áron ágából származott Ivan Vladiszlav. Vagyis olyan rokonsági hálóról van szó, amelynek egyes elemei modern paleogenetikai módszerekkel ellenőrizhetők.
„Ha a Sámuelként és Gavril Radomirként azonosított maradványok között apa-fiú genetikai kapcsolat mutatható ki, az rendkívül erős, az eredeti régészeti érveléstől független bizonyítékot jelentene. Ha pedig a többi csontváz között is a történeti forrásokból ismert családi kapcsolatok rajzolódnának ki, Mucopulosz több mint fél évszázados hipotézise minden korábbinál komolyabb megerősítést kaphatna”
Radiokarbonos kormeghatározással, antropológiai, izotópos és paleogenetikai vizsgálatokkal ma már olyan kérdéseket is fel lehet tenni a csontoknak, amelyekre az 1960-as évek régészete még nem tudott válaszolni.
Egy ezeréves uralkodó a XXI. századi Balkánon
Sámuel azonban nem pusztán régészeti kérdés. Több mint ezer évvel halála után is része a Balkán geopolitikai emlékezetének.
„A bolgár történetírás Sámuelt a középkori bolgár állam uralkodójának tekinti. Észak-Macedóniában ugyanakkor hosszú ideje létezik olyan nemzeti történeti narratíva, amely saját történelmének meghatározó uralkodójaként értelmezi”
A vita azért különösen érdekes, mert Bulgária és Észak-Macedónia közös történelmi és oktatási bizottsága korábban már kompromisszumos álláspontra jutott Sámuel közös megemlékezéséről. Az elfogadott ajánlás szerint Sámuel egy nagy középkori állam uralkodója volt, amelyet a modern történettudomány fő irányzata Bolgár Cárságként határoz meg, központja pedig a mai Észak-Macedónia területén feküdt.
Ez különös fényt vet azokra a mai észak-macedón értelmezésekre, amelyek Sámuelt kizárólag „etnikai macedón” uralkodóként kívánják bemutatni. Ezek nemcsak Szófia történeti álláspontjával kerülnek szembe, hanem egy olyan közösen elfogadott megfogalmazással is, amelynek kialakításában az észak-macedón fél maga is részt vett.
„A kérdés hátterében ott húzódik a XX. századi jugoszláv történetírás öröksége is”
A második világháború utáni jugoszláv Macedóniában intézményesült nemzeti történetírás saját értelmezési keretbe helyezte a középkori múltat. Bolgár történészek ennek előzményei között gyakran hangsúlyozzák a korábbi szerb történetpolitika, illetve az általuk „szerbizmusnak” nevezett törekvések hatását. Hogy a mai észak-macedón történeti identitás egyes elemeiben ennek pontosan mekkora szerepe volt, arról továbbra is történészi vita folyik.
Éppen ezért különös történelmi irónia rejlik a mostani eseményben. Az egykori Bizánc örököse, Görögország adja át Bulgáriának annak az uralkodónak a feltételezett maradványait, aki élete jelentős részét a Bizánci Birodalom ellen vívott háborúkban töltötte.
„Athén és Szófia azonban ezer év múltán már nem vitát, hanem megbékélést épít Sámuel emléke köré”
Közben az a Szkopje, amely földrajzilag Sámuel egykori államának központi területeihez kötődik, továbbra is identitáspolitikai vitát folyt Szófiával az uralkodó történelmi örökségéről.
A történelem néha valóban különös fordulatokat produkál.
És végül a magyar királylány és a szép görög fogoly
A történetnek azonban van egy Magyarországon kevéssé ismert, szinte regénybe illő fejezete is. Sámuel fia és későbbi utóda, Gavril Radomir – akinek feltételezett földi maradványai szintén Bulgáriába kerülnek – egy magyar uralkodó lányát vette feleségül.
A középkori forrás nem nevezi meg a hercegnőt, ezért személyazonossága régóta foglalkoztatja a történészeket. Révész Éva magyar középkor történész külön tanulmányt szentelt Gavril Radomir és „Magyarország királya” leányának házasságának. Elemzése szerint a dinasztikus frigyre 997-ben, esetleg 998-ban kerülhetett sor, és a menyasszony apja Géza fejedelem lehetett. Vagyis a bolgár trónörökös az Árpád-ház egyik hercegnőjét vette feleségül.
„A házasság aligha pusztán családi ügy volt. A Bizánccal élet-halál harcot folytató Sámuel számára a Magyarországgal kialakított dinasztikus kapcsolat komoly külpolitikai jelentőséggel bírt, miközben Géza fejedelem maga is tudatos házasság politikával kapcsolta be családját Európa uralkodó házainak hálózatába”
A történet azonban romantikus, a magyar hercegnő számára inkább tragikus fordulatot vett. A bizánci krónikás hagyomány szerint Gavril Radomir elküldte magyar feleségét, noha az asszony ekkor már várandós volt. Ezután feleségül vette Irénét, akit a forrás szép larisszai fogolyként említ. A görög nő Sámuel Larissza elleni hadjárata során került bolgár fogságba.
„A későbbi történetírás ezt gyakran szerelmi történetként meséli el”
Gavril Radomir beleszeretett a rendkívüli szépségű Irénébe, és érte taszította el várandós magyar feleségét. A középkori források alapján azonban az események pontos indítéka nem állapítható meg teljes bizonyossággal. A szakirodalomban olyan értelmezés is létezik, amely szerint a házasság felbomlásához a magyar-bolgár politikai viszony megváltozása és Magyarország Bizánchoz való közeledése is hozzájárulhatott.
„Annyi bizonyos, hogy a magyar hercegnőnek távoznia kellett Gavril Radomir mellől, Iréné pedig később bolgár cárné lett. A magánéleti dráma mögött így könnyen ott sejthetjük a XI. század elejének nagypolitikáját is, Bizánc, Bulgária és a formálódó Magyar Királyság változó szövetségi rendszerét”
Így amikor október 3-án Szófiába érkeznek Sámuel és a dinasztiájához kötött személyek feltételezett földi maradványai, a történet egyik szála Magyarországra is visszavezet.
A modern genetika talán hamarosan megmondja, valóban apa és fia tér-e most együtt haza Bulgáriába. A történeti források azonban már most felidéznek egy több mint ezeréves magyar-bolgár történetet. Egy Árpád-házi hercegnőt, akit várandósan küldtek el a bolgár udvarból, és egy szép görög foglyot, aki elfoglalta a helyét a trónörökös oldalán. A történelem nagy geopolitikai fordulatai mögött néha meglepően emberi történetek húzódnak meg.
Történelmi források: https://acta.bibl.u-szeged.hu/65360/1/kozepkortorteneti_tanulmanyok_08_009-020.pdf
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
