„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A háború nem tart örökké”
Fotó:EUROPRESS/VOLODYMYR SHUVAYEV/AFP
A költők, írók mindig megértették egymás. Vajon így van ez ma is? Nem tudom. Így kellene, hogy legyen. „Inter arma silent Musae.” Ne hallgassanak, még ha szavuk nem is jut messzire és sokakhoz, de talán segít.
„Ülök és fordítok, mert ebben a zűrzavaros időben a munka az egyetlen megoldás, egyetlen menedék”
Orosz nyelvből, klasszikust és élőt. Emigrációba menekült világszerte ismertet, svájci alapítványi támogatással. Kell a támogatás, nagyon visszaesett az irodalom ázsiója mifelénk. Nem üzlet a könyvkiadás. Tucatnyi nyelven jelentetik meg világszerte mostani szerzőm könyveit. Az életével játszana, ha hazatérne. Persze, ami késik, az nem múlik.
„Sokan és sokszor elhagyták Oroszhont. Fizikailag. Mert lélekben valamennyien otthon maradtak, nem tagadták meg hazájukat”
Szép számmal voltak, akik nem tértek haza, s hatalmas veszteség, hogy a maguk idején nem hathattak az orosz irodalomra, nem vehettek részt természetes véráramában. Talán sok minden másképp alakult volna. Sokan azért hazatértek, a szívük hazahúzta őket. Vállalták a sorsot, honfitársaik nem könnyű és egyszerű életét. Még többen állandóan kilátogattak Berlinbe, Párizsba. És hazahozták a világ üzenetét. Jevtusenko és nemzedéke még messzebbre jutott, a tengeren túlra is. Mindenhol rajongtak értük, főként a fiatalok.
Vendégek jártak nálam. Amikor az Írószövetségben dolgoztam, hetente jöttek, s naprakész voltam még a legfrissebb szovjet irodalmi pletykákból is. Manapság ritkák, mint a fehér holló az onnan érkezettek. Kivételes nap van.
„Vendégek jöttek fel a hegyoldalba autón, miután átkeltek a határon. Rendkívüliek. Ukrajnából érkeztek”
Derék, dolgos házaspár. Nagy nehezen kiengedték őket harcban álló, védekező országukból. Itt találkoznak huszonéves lányukkal, akit Londonba menekítettek a bombák elől. Nem ő az egyetlen a Temze parti városban Európának a keleti feléből. Ülünk és beszélgetünk. Emlékezem… természetesen Ukrajnára, ukrajnai irodalmi kapcsolataimra.
1973, Kijev. Petőfi születésének 150. évfordulója. Ünnepi este a Nagyszínházban, a Krescsatyikon. A csodás bulvár nappal és esti világításban is lenyűgözött. Milyen lehet most?
Leonyid Pervomajszkij ukrán költő, akkor már élő klasszikus, a magyar költő ihletett fordítója, a Nagy Honvédő Háború hőse beszél a színpadon. Telt ház előtt. Nem musz-közönség. Avatottan, szeretettel szól a nagy költőtársról. Gyönyörű hitvallásban fogalmazza meg, mit jelent Petőfi nekik. És nekünk is. Szabadság, szerelem, önfeláldozás. Nagy szavak, egy tragikusan végzett élet ütötte rájuk a pecsétet. Ez a fajta költősors nem ismeretlen az ukrán irodalomban sem.
Pervomajszkij verseit ismertük, ismerjük, prózai emlékei hazánkról elérhetők a könyvtárak polcain. Igaz és nagy barátja volt irodalmunknak. Sajnos, nem sokkal az ünnepi est után eltávozott az örök Parnasszusra. Versbe, fordításba öntött intelmei megmaradtak és ma is érvényesek.
„Figyelnünk kell egymásra, próbáljuk megérteni egymást”
Első nagyobb szépirodalmi fordításom ukrajnai író volt, Vlagyimir Kanyivec. A könyv címe: „Az Uljanov család”. Sokakat elriasztana a cím, pedig nem propaganda kiadvány, történelmi regény. Tanulságai mára is érvényesek. A terror nem megoldás. A szerző, akit később személyesen is megismertem, sokáig kutatott, míg megírta a cár ellen merényletet szervező, és ezért kivégzett idősebb Lenin fivér, Alekszandr történetét. És közben megismertet egy Moszkvától távol élő értelmiségi család életével.
„Távol Moszkvától, de nem távol az európai kultúrától”
A zongora kötelező a tankerületi főfelügyelő házában is, mint a tekintélyes könyvtár és az idegen nyelvre oktató házitanár. És nem ismeretlenek a párizsi lapok sem. Igaz, több napos késéssel érkeznek, de olvassák őket.
Emlékszem, hogyan dedikálta a szerző regényét az Ünnepi Könyvhéten. Ami akkortájt nem egy térre szorult össze, minden kerületben, minden városban, faluban ott álltak a sátrak, a pultok, roskadásig könyvekkel. S az írók aláírásaikkal és kedves szavakkal ajánlották műveiket az érdeklődő olvasóknak. Akik szép számmal voltak. Az Írószövetség, első munkahelyem meghívására külföldiek is érkeztek. Jöttek Romániából, Szlovákiából, a Kárpátaljáról.
„Kanyivecet a Szovjetunió felbomlása után a függetlenné vált Ukrajnában klasszikusként tisztelték. Sajnos már nincs köztünk. Könyvei azonban elérhetők, ez a regénye magyarul is”
Ismét egykori, Bogdánfy utcai kétszobás lakásomban vagyunk. Különleges vendég, az orvosból lett író, Vitalij Korotics ül asztalunknál. Olvasható magyarul is. Akkortájt még szilárdan állt a szovjet rendszer, melyben hitt, és amit szolgált. Hogy később Gorbacsov mellé besorolva megújítsa. Vagy lebontsa. Lehetetlent vállalás volt, nem rajta múlt, hogy nem sikerült. Pedig mint az „Ogonyok” kulturális képeslap főszerkesztője derekasan kivette részét a peresztrojkából. Hogy azután önként félrevonulva, évekig tanítson a bostoni egyetemen. Hét év magány – így jellemezte. Akkor a Novotel Szállóban tartott összeurópai tanácskozáson vett részt, s derűsen emlékezett meg delegációbéli társa, az orosz világirodalmi folyóirat, az Inosztrannaja Lityeratura főszerkesztőjének felszólalásáról. Nyikolaj Fedorenko egykor évekig a Szovjetunió képviselője volt az ENSZ-ben. Őszintén kedvelte irodalmunkat, s gyakran biztosított lélekszámához mérve nagyobb teret folyóirata hasábjain magyarországi íróknak. Vitalij kollégájának a másság elleni kirohanásán tréfálódzott. Mintegy megsejtve, hogy merre fordul a világ, s harminc évvel később az LMBTQ már elfogadott, és derűs felvonulásokkal fűszerezett mozgalom lesz. Igen, akkortájt más volt a viszony, a hivatalos a „mássághoz”. Korotics a kilencedik x küszöbén ma is aktív építője egy új ukrán társadalomnak. Nem fél megszólalni a háború ügyében sem.
„Fiatal az ukrán irodalom, természetes, hogy keresi az elődöket. Néha tévúton. Egy általam lefordított, egyébként míves tanulmányban egy ifjú ukrán irodalomtörténész Gogolt ukrán írónak minősíti. Ám legyen. Az oroszul író, magát orosz írónak valló Gogol persze nem csak az övék, mindenkié”
A „Revizor” Tovsztonogov rendezésében maga a csoda. Vajon mikor jön el legközelebb hozzánk az a leningrádi színház? Nem elírás, akkor a Néva parti város Leningrád volt. Sokaknak még ma is. Vagy mikor rendez valaki ismét „Revizort” Budapesten. Mert értő irányításával Szacsvay László Hlesztakovja más volt, mint a korábban a bűbájosan komédiázó Márkus Lászlóé. Nem francia bohózatot játszott. Így is zseniális volt az orosz – ukrán? – szerző darabja. Sőt, talán több is, igazabb. Véresen komoly, kesernyésen szatirikus.
„Gogol a miénk is. Senki nem árthat neki, vigyázzunk rá. Háború ide vagy oda”
1973 óta nem jártam Kijevben. Viszont egyszer a kilencvenes években gépkocsival ellátogattunk Kuczka Péterrel Kárpátaljára. Kerülgettem az ungvári utcák kereken ásítozó kátyúit. Akkoriban az volt a divat, hogy a vas fedőlapokat ellopták és értékesítették. A határon pedig csak a sajátmagamnak írt pecsétes igazoló papír felmutatásával, és a „predszedátyel” szó harsogó ismétlésével jutottunk át soron kívül. Még élt a pártállami reflex a határ zordon őreiben.
Ukrajna be-bejárt hozzám az Írószövetségbe, ahol 23 feledhetetlen évig dolgoztam.
Gyakori vendég volt Balla László, a kárpátaljai magyar irodalom sokat megélt és tapasztalt nagy öregje. Fia áttelepült és most már az óhazában gazdagítja a magyar irodalmat. Gazdagítaná, ám a háború őt is megviselte. Idézem: „2022 májusában (bő két hónappal az orosz-ukrán háború kitörése és alig több, mint egy hónappal a magyarországi választások után) beszüntettem aktuális személyes megnyilvánulásaimat minden nyilvános térben.” Azt tette, teszi, amit jómagam is hosszú ideig.
„Ám nem áshatod el magadat, csak ezt javasolhatom volt neki. A háború nem tart örökké”
Nemzetközi írótalálkozó Magyarországon, valamikor a hetvenes években. A vendégek között ott van Kovács Vilmos, a kárpátaljai magyar literatúra kiemelkedő képviselője. Sokat tett irodalomért, kisebbségért, sok mindent átélt, meghurcoltatásokat is. És később, amikor Petőfi és Ady fordítóit hívtuk eszmecserére, megjelent a huncut mosolyú Vlagyimir Skrobinyec is, igazi nagykövete irodalmunknak a Kárpátok lábánál. És volt egy másik irodalmi nagykövetünk, az egyúttal tudós hungarológus Ivan Mehela. Gyanítottam, hogy jobban ismeri irodalmunkat, mint jómagam budapesti bölcsészdiplomával a zsebemben.
„Miközben vendégeinkkel teázunk, Bornemisza Péter szavai jutnak eszembe. <Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!> Mikor jutok el ismét Kijevbe?”
Fordítottam és most is fordítok ukrán írókat. Sajnos csak oroszból. Igaz, megérteném az ukránt is, de még ma is sok ukrán író oroszul ír, ez szinte második anyanyelvük. Vagy az első? Hát számít ez? Wole Soyinka a joruba származású, Nobel-díjas nigériai regényíró főleg angol nyelven publikál. A gyarmatosítók nyelvén. Hitler miatt nem tagadom meg Goethét.
Derűs operett egy nem éppen derűs időszakról, a polgárháborúról. „Esküvő Malinovkában”. Ukránul. Mégis szinte mindent értek. Ezen persze segít a kijevi operettszínház szívmelengetően derűs játéka. Akkortájt kasszasiker, s ezt megismétli filmen is. Zenéjét az orosz Borisz Alekszandrov szerezte, aki évtizedeken át vezette a Vörös Hadsereg együttesét. Beutazta vele az egész világot, s szétvitte és népszerűsítette a Szovjetunió népeinek művészetét. A szövegkönyv egy ukrán klasszikus, Alekszandr Rjabov munkája.
„Sikeres duó… Lesz-e még ilyen?”
Sokáig nem fogtam tollat, nem küldtem írást a #Moszkvaternek. Stier Gábor, az értő főszerkesztő végül többszöri telefonhívás után elérte célját. Igaza van, szolgálni kell. Irodalmakat, kultúrákat nem büntethetünk államférfiak, politikusaik ténykedése, botlásai, kudarcai miatt. Követem tanácsát, mert az irodalom örök.
„Háborúk törnek ki, békék köttetnek, politikusok jönnek, mennek. Megemlékeznek róluk az írók is. Többnyire igazul, hitelesen. Néha tévedve, de szinte mindig javító szándékkal”
A pályáját Kijevből elindító Bulgakov számos nagy művében megidézte szülővárosát. A nagy klasszikus Kuprin első novelláskötete Kijevben jelent meg. És itt vannak az odesszaiak. A rekeszizmainkat regényben, színpadon, filmen egyaránt próbára tevő Ilf és Petrov. A novella mestere Bábel. Odesszából származott Katajev, aki szinte minden korban és minden műfajban megtalálta azt, ami érvényes, nagyszerű művekkel örvendeztette meg az olvasókat, fiatalt és öreget. Kijevben született Ilja Ehrenburg. Személyében híd volt Európa és a szovjet irodalom között, s az „Olvadással” hozzájárult a sztálini korszak maradványainak felszámolásához, az irodalmi, művészeti olvadáshoz.
Valamennyien halhatatlan értékeket hoztak létre. Rájuk emlékezve, egykori közös munkálkodásukra nemes ügyet szolgálunk. Amíg van erőnk. Ne hagyjuk, hogy bármi kedvünk szegje.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
