//San Stefano, a bolgár álom megtestesítője
A San Stefanó-i béke aláírása #moszkvater

San Stefano, a bolgár álom megtestesítője

MEGOSZTÁS

Az 1878. március 3-án San Stefanóban aláírt békeszerződés alapján szabadult fel az oszmán birodalom igája alól, és nyerte vissza a függetlenségét Bulgária.

A San Stefanóban 1878. március 3-án megkötött orosz-török béke értelmében Bulgária felszabadult az ötszáz évig tartó török elnyomás alól. Ez a nap 1988-tól hivatalos, 1990 óta pedig nemzeti ünnep a dél-kelet európai szláv államban. Mind a mai napig a békeszerződésben megállapított, a mainál jóval nagyobb területet körülölelő bolgár határok képezik a bolgár nacionalizmus alapját, ez a nagy viszonyítási alap.

A San Stefanó-i béke aláírása #moszkvater
A San Stefanó-i béke aláírása
Forrás:WIKIPÉDIA

Bármennyire furcsa, de már a bolgár őstörténet is tele volt ellentmondásokkal, és mind a mai napig tisztázatlan, vajon honnan is erednek. Az ókorban Bulgária területét trák törzsek lakták, őket a görögök, majd a rómaiak követték, végül 395-ben a terület Bizánc része lett. A türk bolgár törzsek, az
ún. proto vagy más néven ősbolgárok 680 körül Közép-Ázsiából érkeztek a Balkánra, ahol hamarosan összeolvadtak a szláv lakossággal. Ez a hagyományos őstörténeti szemlélet. Az 1878-as függetlenség kivívását követően egészen a II. világháborúig az ősbolgárság létezését hirdették elsősorban, míg a kommunista rendszerben a szláv elem volt a fő hangsúlyos az őstörténetben, persze némi trák származással keverve. A rendszerváltás után az lett az uralkodó elmélet, az ősök nem jöttek sehonnan, eleve itt éltek, és ezek az ősbolgárok aztán a trákokkal, a görögökkel és ide érkező szlávokkal közösen alapították meg a VII. század végén az első bolgár államot.

„Egy dologban azonban sosem volt vita. A mai napig a San Stefanóban megkötött 1878-as békeszerződésben megfogalmazott bolgár határok képezik a bolgár nacionalizmus alapját, ez a nagy viszonyítási alap”

Ugyanis számukra mindig is a békeszerződés legfontosabb eleme Bulgária független államként való elismerése volt. A keresztény vallást I. Borisz herceg alatt vette fel a bolgár nép, míg magát a később, a nacionalista eszmék ébrentartásában jelentős szerepet játszó egyházat már az első bolgár cár, Simeon teremtette meg, és a 893-tól 927-ig tartó uralkodása idején számos templomot építtetett, illetve bevezette a Cirill és Metód által megalkotott szláv ábécét. Ám jött a hanyatlás, és Bulgária előbb Bizánc uralma alá került, majd az 1186-ban létrejött második bolgár állam is annyira legyengült a belső villongások miatt, hogy az ország 1382-ben török uralom alá került, amely a függetlenség kivívásáig, 1878. március 3-ig tartott. Ekkor jött létre a minden bolgár területet, valamint a Macedóniát is magába foglaló Nagy-Bulgária. Ám, nagyon hosszú út vezetett a harmadik bolgár független állam kialakulásáig.

A XIX. században Európa keleti és dél-keleti részén végigsöprő nacionalista mozgalmak természetesen az ekkor már négyszáz éves oszmán iga alatt nyögő bolgárságot sem hagyta hidegen, és egyre erősödött a vágy a független állam visszaállítására.

„Az önállósodási eszme élére ekkor a bolgár egyház állt, aminek következtében 1870. február 28-án a szultán önálló milletet hozott létre az ortodox bolgárok számára Bolgár Exarchátus néven, melynek területe 15 püspökségre terjedt ki”

Ez egyben azt is jelentette, hogy a bolgár egyház kikerült a konstantinápolyi pátriárka főhatósága alól, aki ennek következtében kiátkozta a bolgár egyházat, amit csak a II. világháború után vontak vissza. A Bolgár Exarchátus igazi ereje abban volt, hogy egy vallási területi egységként a határai gyakorlatilag etnikai alapon kerültek megállapításra, azaz az Oszmán Birodalom mindazon területeit felölelte, ahol a bolgár etnikum alkotott többséget. A független bolgár egyház, mint az első nemzeti intézmény vallásilag és szellemileg egyesítette a bolgár népet, amely immár önálló nemzetként folytathatta harcát a politikai függetlenségért és a bolgár államiság visszaállításáért.

Hriszto Botev #moszkvater
Hriszto Botev

A nemzeti–felszabadító mozgalom szervezését a kezdetektől fogva a bolgár emigráció irányította, amelyet azonban szüntelen viták osztottak meg a taktikai–stratégiai kérdéseket illetően. Nem valósultak meg a balkáni népekkel való együttműködésre alapozó tervek, de kudarcot vallottak a szabadcsapatok 1867–1868-as akciói is. A politikai függetlenség kivívásának egy útja maradt, az emigráns körök és a bulgáriai radikális erők egyesítése. A nemzeti–forradalmi mozgalom új szakaszába lépett, amelyet Ljuben Karavelov, Vaszil Ivanov Kuncsev, azaz Levszki és Hriszto Botev neve fémjelzett. A bolgár függetlenségi mozgalom politikai harcai azonban nem hoztak sikert, az 1876-os bolgár felkelést – amely áprilisi eposz néven vonult be a nemzeti történelmükbe – a hatalom vérbe fojtotta. Több mint harmincezer bolgár esett el és több tíz települést égettek fel, romboltak le, s tettek a földdel egyenlővé. Maga a felkelés teljes egészében külső támogatás nélküli bolgár kezdeményezés volt, amely a bolgár nemzet önálló politikai életének hajnalát jelentette. Ráadásul a felkelés kegyetlen vérbe fojtása és a török megtorlások az egész világ haladó közvéleményét megmozgatták, tiltakozó gyűléseket és segélyakciókat szerveztek a bolgárok számára. Ennek az „erkölcsi győzelemnek” révén a bolgár kérdés az európai diplomácia hatókörébe került, s ettől kezdve a nagyhatalmak kezelték.

„Ez végül elvezetett oda, hogy Bulgária visszanyerte függetlenségét, igaz, országként való visszaállítása külső tényezőknek volt köszönhető, mindenekelőtt az 1876-1878-as orosz-török háborúnak, mely orosz győzelemmel végződött”

A háború kulcsfontosságú ütközetében, a Sipka-szorosban (1877. augusztus 9–13.) keserves és hősi küzdelemben sikerült a kis létszámú orosz–bolgár erőknek Szulejmán hatalmas seregét visszaverniük. Pleven bevételét követően (1877. november 28.) a szerbek is beléptek a háborúba, és az újjáalakult nyugati hadtest Gurko vezetésével elfoglalta Szófiát. Amikor 1878 januárjában Plovdiv és Drinápoly is elesett, amivel megnyílt az út a török főváros, Konstantinápoly felé, az oszmán birodalom békét kért. Az orosz vezetés végül 13 napos tárgyalássorozat végén 1878. március 3-án aláírta a San Stefano-i békeszerződést, amelyben elismerték a balkáni államok teljes függetlenségét (Szerbia, Románia, Montenegró) és autonómiáját (Bosznia–Hercegovina), területi gyarapodásukat (Oroszországét is). Megalakult a Macedóniát és Trákia nagy részét magában foglaló autonóm Nagy-Bulgária, amelyben két évre orosz protektorátust irányoztak elő.

„A bolgárok számára azonban a nagyhatalmak nem hagytak sok időt önálló államuk újbóli létrejöttének megünneplésére, ugyanis a Balkán oroszok által történt átrendezése ellentétben állt az érdekeikkel”

A térség legerősebb hatalmává lett nagy délszláv állam, Bulgária megalakulása és a túlzott orosz térnyerés revideálását követelték, aminek pontjait aztán a berlini kongresszus (1878. július 1.–13.) rögzítette. A berlini szerződés a San Stefano-i Nagy-Bulgáriát három részre szakította. Létrejött a Bolgár Fejedelemség, Törökországhoz visszakerült Macedónia és a Balkán- hegységtől délre eső terület, amely Kelet-Rumélia néven nyert közigazgatási autonómiát, illetve az így megcsonkított Bulgária területeket vesztette Szerbia és Románia javára, valamint a két évre tervezett orosz protektorátus időszakát kilenc hónapra csökkentette. A balkáni oszmán uralmat felszámoló rendelkezések népszerűtlenek voltak mind a balkáni államok, mind pedig a teljes diplomáciai vereséget szenvedett Oroszország körében.

„A csalódott bolgárok az autonóm Bolgár Fejedelemség területén kezdték meg új államiságuk kiépítését, aminek első feladata az állami–intézményi keretek megteremtése volt”

Az első nemzeti kormány megszervezése Oroszországra hárult, és az orosz megbízottak egy stabil, ruszofil bolgár kormányzatot és korszerű, modern intézményrendszert kívántak létrehozni. Páratlan gyorsasággal kiépítették a közigazgatási rendszert, felállították a nemzeti hadsereget és rendőrséget, modernizálták a gazdaságot, az adó- és pénzügyeket és az igazságügyet, növelték az állami hivatalnokok létszámát. A tradicionális székhellyel, Tirnovóval szemben Szófia lett az állam új fővárosa. 1879. február 10-én ült össze a mandátumot szerzett választott képviselőkből, illetve kijelölt egyházi és polgári vezetőkből álló alkotmányozó gyűlés az új állam alaptörvényének kidolgozására és elfogadására. A cári biztos, Szergej Lukijanov által megfogalmazott, meglehetősen konzervatív szellemű alkotmánytervezet körüli heves vitákban formálódtak ki az első pártszerű képződmények, a liberálisok és konzervatívok köre. A konzervatívok, a modern nyugati állampolitikai intézmények gyakorlata és hagyományai ismeretében erős monarchista hatalom, kisebb helyi autonómia, kétkamarás parlamenti rendszer és vagyoni, oktatási cenzus bevezetése mellett foglaltak állást. De ez a nemzeti-felszabadító mozgalom éveinek eszméi mögött felsorakozó, és többségben lévő liberálisok azonban saját elképzeléseiket vitték keresztül.

„1879. április 16-án szavazta meg az alkotmányozó nemzetgyűlés a Tirnovói Alkotmány néven ismert, messzemenően demokratikus alaptörvényt, amely az újjászületés szellemi hagyományait, az európai és balkáni alkotmányos elméletek és gyakorlatok elemeit ötvözte, és kisebb-nagyobb megszakításokkal és módosításokkal 1947-ig volt hatályban”

Az államforma alkotmányos monarchia lett, egykamarás parlamentáris hatalomgyakorlattal. A szuverén bolgár nemzet felhatalmazottjaként, a fejedelem – aki a hadsereg főparancsnoka volt – jogkörét korlátozták, hiszen rendeletei kizárólag a minisztertanács és a parlament jóváhagyásával emelkedhettek törvényerőre, igaz, cserébe polgári és büntetőjogi felelősség sem terhelte. A végrehajtó hatalom letéteményese a minisztertanács, a törvényhozó hatalom, az államhatalom legfőbb szerve pedig az általános – az akkori szokások szerint férfi – választójog alapján választott nemzetgyűlés lett. Míg az alaptörvény kidolgozása főként a bolgár nemzetgyűlés feladata volt, addig a Bolgár Fejedelemség uralkodóját a nagyhatalmak jelölték ki. 1879. április 17-én az Első Alkotmányozó nemzetgyűlés Alexander Battenberg (1879–1886) hesseni herceget választotta a Harmadik Bolgár Cárság fejedelmévé.

MEGOSZTÁS