//Raszputyin és az utolsó Romanov cár halála
Romanovok – Viasat #moszkvater

Raszputyin és az utolsó Romanov cár halála

A Viasat History két filmje, amelyben az ismeretterjesztő szándék helyenként megbicsaklik a szerkesztők szenzációhajhász törekvésén, és kissé hiányos történelmi ismeretein.

Romanovok – Viasat #moszkvater
Forrás:Viasat

Pereg a történelmi dokumentumfilm a méltán népszerű közismereti csatornán, a Viasat History-n. 1917, a forradalmak Oroszországa. Ismerős jelenetek. Nincs sok anyag erről a korról, a dokumentumfilmek szerkesztői többnyire Eisenstein Októberjének egyébként zseniális kockáit vágják be illusztrációként, ami bocsánatos bűn.

Az már kissé furcsa, hogy a magyarázó szöveget a brit királyi család felkent történészei mondják fel, mégpedig a maguk szájíze szerint. Érthetően másképp látják az orosz történelmet, mint azok, akik megszenvedték. De van itt még egy bökkenő, miért nem túl szerencsés a választás. II. Miklós cár felesége, Alix von Hessen-Darmstadt hercegnő Viktória királynő unokája volt, egyenes ági rokona a jelenlegi brit uralkodó háznak, mely így érintett az ügyben. A Cromwell által az irányító szereptől végérvényesen eltávolított brit uralkodók értékelése és társadalmi elfogadottsága merőben más, mint egy egyébként kegyetlen egyeduralkodóé. A brit polgár elragadtatva olvasgatja reggeli kávéja mellett a királyi családról nemzeti színjátékként taglalt friss sztorikat. A család teljes kommunikációs arzenálja ezt szolgálja.

„Így lesz borzongató morális probléma a történelmi tragédiából”

A sorozatot el kell adni. A cím csábító: „Királygyilkosságok”. A téma, a Romanovok tragikus vége még tovább emeli a vonzerőt. A nézőket izgatják a fenséges dolgok. Főként, ha az rejtélyekkel, netán gyilkosságokkal ötvöződik. Abban aztán nincs hiány. Ráadásul az utóbbi időben nő a rokonszenv a felséges személyiségek iránt. Mérvadó hazai történelmi folyóirat jelentette ki az életét a guillotine alatt dicstelenül befejező XVI. Lajosról, hogy jó szándékú és megértő ember volt. A francia nép valahogy másképp ítélkezett.

„A történelem színes képeskönyv, de nem mindegy, hogyan lapozol benne”

Az ismeretterjesztés dilemmája akár a feleség választásé. Ha hűséges, akkor nem vonzó, ha vonzó, akkor nem hűséges. A kettőt a természettudományban jól egyensúlyozza a világhírű David Attenborough. Vagy a fél évszázaddal korábban a fizikát nemzedékekkel megszerettető Öveges professzor. Öldöklő harc folyik a nézőért, hogy elérjék a publikum magasba szökkent ingerküszöbét, a minél értékesebb reklámidőt.

De lássuk a tényeket. Az utolsó Romanov-családot, félvén hogy a közelgő fehér csapatok élére állhatnak, 1918. július 16-án brutális módon lemészárolták fogva tartási helyükön,  Jekatyerinburgban. Tárgyalás nélkül, a helyi hatalmi szerv határozatával. A tett elfogadhatatlan, a feleség, illetve a négy lány és Alekszej semmiképp nem lehetett felelős szüleik, elsősorban apjuk bűneiért. Noha a mészárlás büntetőjogi megítélése nem volt egyértelmű, 2008-ban az orosz legfelső bíróság kimondta rehabilitálásukat: jogsértés történt, bírósági eljárás nélkül végezték ki őket. Ez természetesen nem menti fel II. Miklóst a történelmi igazságtétel alól. Miként a végrehajtókat sem az, hogy az új rend ellenségeivel vívott élet-halál harc kényszerítette őket erre a lépésre.

„A derék brit királyi történészek morálisa problémát csináltak a tragédiából, miközben nem igazán foglalkoztatták őket a tragédiát árnyaló történelmi tények”

Nem ártott volna utána járniuk. Szavahihető kortársak vallomásai szerint II. Miklós tökéletesen alkalmatlan volt az uralkodásra. A köznép sem rajongott érte. Gátlástalanul közéjük lövetett, hol a Téli palota előtt, hol pedig a szibériai Léna folyó partján. Nála jobban csak asszonyát, a német származású Alekszandrát gyűlölték. Ő a bukást megelőző években, míg hitvese a főhadiszálláson rontotta az orosz hadsereg győzelmi esélyeit, a fővárosban keverte a belpolitikai kártyákat, próbálta menteni a menthetetlent. A szilárd erkölcsű brit historikusok ebben a filmben szégyenlősen hallgatnak arról a szerepről is, amit a szélhámos és erotomán Raszputyin játszott II. Miklós uralkodásának utolsó éveiben. Őt a cártól végleg elfordult arisztokraták gyilkolták meg. A nevét sem említik, miközben egy párhuzamos sorozatban külön filmet szentelnek neki. Erről majd később.

„Honnan ismerhetnék a hiteles reáliákat a brit történészek a száz évvel ezelőtti oroszországi eseményekről?”

Elképesztő naivitással jelentik ki, hogy a mondvacsinált ítéletvégrehajtók nem tudták a kivégzést „szakszerűen” végrehajtani. A cárné és lányai ruhájukba, fűzőjükbe drágaköveket varrtak, melyek útját állták a golyóknak. A meglepett és képzetlen gyilkosok késsel és tőrrel végezték be az ítéletet.

A film megy tovább, és egyik ámulatból a másikba esünk. Zavaró, hogy az újrajátszott jelenetekben az őrség olyan usanka sapkát viselt, amit három évtizeddel később rendszeresítettek a Vörös Hadseregben. A tetemeket elszállító Fiat teherautó szerepét a filmben egy nálunk is jól ismert és még ma is sokak által használt Gaz-69-es terepjáró játssza, amelynek a gyártását 1948-ban kezdték.

A városba a gyilkosság után 8 nappal bevonultak a fehér csapatok és kivizsgáltatták az esetet. Más forrásokból ismerjük az ítéletet elrendelők és végrehajtók neveit. Sokan közülük – ez sovány elégtétel – évekkel később áldozatai lesznek a személyi kultusznak. A francia történelemből ismerjük a szomorú igazságot, „a forradalom felfalja gyermekeit”.

„A film nagyobb részét egy álhír cáfolása köti le”

Sokáig élt a legenda, hogy az egyik cárkisasszony, Anasztázia, és talán Alekszej is túlélte a gyilkosságot. Valóban volt több ál-Anasztázia. A leghitelesebben egy Franziska Schanzkowska nevű lengyel parasztlány játszotta a szerepet, akit egy üzemi balesetben szerzett súlyos fejsérülés eredményeként elmeháborodottnak nyilvánítottak. 1984-ben bekövetkezett haláláig véget nem érő pereskedést folytatott trónörökösi jogainak elismertetéséért. A szélhámosságot a megtalált holttestekből a ’90-es évek végén vett DNS minta cáfolta. Nem nagy szenzáció.

„A már említett másik sorozat, a „Vérvonalak” feltételezésekre épülve próbál „átkot” felmutatni a szabadon összeválogatott hírességek tragikusan alakuló sorsában”

Ebben Raszputyint pécézték ki az orosz történelemből. Évtizedek óta izgatja az olvasókat a cári család kegyeibe férkőzött szerzetes észtveszejtő karrierje és befolyása. Állítólag jótékony hatással volt Alekszej cárevics örökölt betegségének kezelésére, a cárné és a férje ezért ragaszkodtak barátságához.

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.