A Viasat History két filmje, amelyben az ismeretterjesztő szándék helyenként megbicsaklik a szerkesztők szenzációhajhász törekvésén, és kissé hiányos történelmi ismeretein.

Pereg a történelmi dokumentumfilm a méltán népszerű közismereti csatornán, a Viasat History-n. 1917, a forradalmak Oroszországa. Ismerős jelenetek. Nincs sok anyag erről a korról, a dokumentumfilmek szerkesztői többnyire Eisenstein Októberjének egyébként zseniális kockáit vágják be illusztrációként, ami bocsánatos bűn.

Az már kissé furcsa, hogy a magyarázó szöveget a brit királyi család felkent történészei mondják fel, mégpedig a maguk szájíze szerint. Érthetően másképp látják az orosz történelmet, mint azok, akik megszenvedték. De van itt még egy bökkenő, miért nem túl szerencsés a választás. II. Miklós cár felesége, Alix von Hessen-Darmstadt hercegnő Viktória királynő unokája volt, egyenes ági rokona a jelenlegi brit uralkodó háznak, mely így érintett az ügyben. A Cromwell által az irányító szereptől végérvényesen eltávolított brit uralkodók értékelése és társadalmi elfogadottsága merőben más, mint egy egyébként kegyetlen egyeduralkodóé. A brit polgár elragadtatva olvasgatja reggeli kávéja mellett a királyi családról nemzeti színjátékként taglalt friss sztorikat. A család teljes kommunikációs arzenálja ezt szolgálja.

„Így lesz borzongató morális probléma a történelmi tragédiából”

A sorozatot el kell adni. A cím csábító: „Királygyilkosságok”. A téma, a Romanovok tragikus vége még tovább emeli a vonzerőt. A nézőket izgatják a fenséges dolgok. Főként, ha az rejtélyekkel, netán gyilkosságokkal ötvöződik. Abban aztán nincs hiány. Ráadásul az utóbbi időben nő a rokonszenv a felséges személyiségek iránt. Mérvadó hazai történelmi folyóirat jelentette ki az életét a guillotine alatt dicstelenül befejező XVI. Lajosról, hogy jó szándékú és megértő ember volt. A francia nép valahogy másképp ítélkezett.

„A történelem színes képeskönyv, de nem mindegy, hogyan lapozol benne”

Az ismeretterjesztés dilemmája akár a feleség választásé. Ha hűséges, akkor nem vonzó, ha vonzó, akkor nem hűséges. A kettőt a természettudományban jól egyensúlyozza a világhírű David Attenborough. Vagy a fél évszázaddal korábban a fizikát nemzedékekkel megszerettető Öveges professzor. Öldöklő harc folyik a nézőért, hogy elérjék a publikum magasba szökkent ingerküszöbét, a minél értékesebb reklámidőt.

De lássuk a tényeket. Az utolsó Romanov-családot, félvén hogy a közelgő fehér csapatok élére állhatnak, 1918. július 16-án brutális módon lemészárolták fogva tartási helyükön,  Jekatyerinburgban. Tárgyalás nélkül, a helyi hatalmi szerv határozatával. A tett elfogadhatatlan, a feleség, illetve a négy lány és Alekszej semmiképp nem lehetett felelős szüleik, elsősorban apjuk bűneiért. Noha a mészárlás büntetőjogi megítélése nem volt egyértelmű, 2008-ban az orosz legfelső bíróság kimondta rehabilitálásukat: jogsértés történt, bírósági eljárás nélkül végezték ki őket. Ez természetesen nem menti fel II. Miklóst a történelmi igazságtétel alól. Miként a végrehajtókat sem az, hogy az új rend ellenségeivel vívott élet-halál harc kényszerítette őket erre a lépésre.

„A derék brit királyi történészek morálisa problémát csináltak a tragédiából, miközben nem igazán foglalkoztatták őket a tragédiát árnyaló történelmi tények”

Nem ártott volna utána járniuk. Szavahihető kortársak vallomásai szerint II. Miklós tökéletesen alkalmatlan volt az uralkodásra. A köznép sem rajongott érte. Gátlástalanul közéjük lövetett, hol a Téli palota előtt, hol pedig a szibériai Léna folyó partján. Nála jobban csak asszonyát, a német származású Alekszandrát gyűlölték. Ő a bukást megelőző években, míg hitvese a főhadiszálláson rontotta az orosz hadsereg győzelmi esélyeit, a fővárosban keverte a belpolitikai kártyákat, próbálta menteni a menthetetlent. A szilárd erkölcsű brit historikusok ebben a filmben szégyenlősen hallgatnak arról a szerepről is, amit a szélhámos és erotomán Raszputyin játszott II. Miklós uralkodásának utolsó éveiben. Őt a cártól végleg elfordult arisztokraták gyilkolták meg. A nevét sem említik, miközben egy párhuzamos sorozatban külön filmet szentelnek neki. Erről majd később.

„Honnan ismerhetnék a hiteles reáliákat a brit történészek a száz évvel ezelőtti oroszországi eseményekről?”

Elképesztő naivitással jelentik ki, hogy a mondvacsinált ítéletvégrehajtók nem tudták a kivégzést „szakszerűen” végrehajtani. A cárné és lányai ruhájukba, fűzőjükbe drágaköveket varrtak, melyek útját állták a golyóknak. A meglepett és képzetlen gyilkosok késsel és tőrrel végezték be az ítéletet.

A film megy tovább, és egyik ámulatból a másikba esünk. Zavaró, hogy az újrajátszott jelenetekben az őrség olyan usanka sapkát viselt, amit három évtizeddel később rendszeresítettek a Vörös Hadseregben. A tetemeket elszállító Fiat teherautó szerepét a filmben egy nálunk is jól ismert és még ma is sokak által használt Gaz-69-es terepjáró játssza, amelynek a gyártását 1948-ban kezdték.

A városba a gyilkosság után 8 nappal bevonultak a fehér csapatok és kivizsgáltatták az esetet. Más forrásokból ismerjük az ítéletet elrendelők és végrehajtók neveit. Sokan közülük – ez sovány elégtétel – évekkel később áldozatai lesznek a személyi kultusznak. A francia történelemből ismerjük a szomorú igazságot, „a forradalom felfalja gyermekeit”.

„A film nagyobb részét egy álhír cáfolása köti le”

Sokáig élt a legenda, hogy az egyik cárkisasszony, Anasztázia, és talán Alekszej is túlélte a gyilkosságot. Valóban volt több ál-Anasztázia. A leghitelesebben egy Franziska Schanzkowska nevű lengyel parasztlány játszotta a szerepet, akit egy üzemi balesetben szerzett súlyos fejsérülés eredményeként elmeháborodottnak nyilvánítottak. 1984-ben bekövetkezett haláláig véget nem érő pereskedést folytatott trónörökösi jogainak elismertetéséért. A szélhámosságot a megtalált holttestekből a ’90-es évek végén vett DNS minta cáfolta. Nem nagy szenzáció.

„A már említett másik sorozat, a „Vérvonalak” feltételezésekre épülve próbál „átkot” felmutatni a szabadon összeválogatott hírességek tragikusan alakuló sorsában”

Ebben Raszputyint pécézték ki az orosz történelemből. Évtizedek óta izgatja az olvasókat a cári család kegyeibe férkőzött szerzetes észtveszejtő karrierje és befolyása. Állítólag jótékony hatással volt Alekszej cárevics örökölt betegségének kezelésére, a cárné és a férje ezért ragaszkodtak barátságához.