Minden eddigi rekord megdőlt az oroszországi elnökválasztáson. A részvételi arány – 77,44 százalék – minden korábbinál magasabb volt, és Vlagyimir Putyin a győzelem nagyságával is – 87,28 százalék – történelmet írt. Putyin tehát a történelmi helyzetnek megfelelő felhatalmazással kezdheti meg a 2030-ig tartó újabb, immár ötödik elnöki ciklusát. A választások megzavarását célzó halovány kísérletek ellenére a rendszer támogatottsága egyértelmű, a társadalom a kiélezett helyzetben egységet mutat, így Oroszország stabil politikai háttérrel vághat neki a világrend átalakulása szempontjából fontos éveknek.

Abban ugyan senki sem kételkedhetett, hogy a négy éves megszakítással 24 éve Oroszország élén álló Vlagyimir Putyin megnyeri a választást, ám ilyen elsöprő sikerre kevesen számítottak. Az előrejelzések ugyan 80 százalék körüli győzelmet mutattak – ez volt a Kreml minimális célja is -, a végeredmény azonban annak ellenére lenyűgöző – sőt már-már túlzó -, hogy a hatalom azért semmit nem bízott a véletlenre. A bizalomnak azonban csupán az egyik mutatója a választási eredmény. Ha az nem tükrözi a társadalom hangulatát, akkor önbecsapás a mégoly hatalmas siker is. Ez esetben azonban ez nem így van.

„Az elsöprő győzelem egyik magyarázata, hogy racionálisan gondolkodó orosz ember a jelenlegi kiélezett nemzetközi helyzetben, a világ átalakulása, és az Ukrajnában dúló háború közepette nem nagyon szavazhatott másra, mint Vlagyimir Putyinra”

S nem csak azért, mert a rendszeren kívüli ellenzéki jelölteket – Borisz Nagyezsgyin, Jekatyerina Duncova, Igor Sztrelkov – a rendszer kigolyózta. Indulásuk inkább csak a rendszeren belüli ellenzék képviselőinek eredményeire lett volna igazán hatással, Putyin győzelmét, és a rendszer stabilitását nem befolyásolta volna. Még akkor sem, ha ebben az esetben a regnáló elnök eredménye inkább a 2018-as 76,6 százalék körül alakult volna. De Oroszország ma történelmi időket él, és ebben a hangulatban az oroszok annak ellenére kiálltak az ország vezetője mellett, hogy nem okvetlenül örülnek a háborúnak, és a rendszerrel is sokaknak lehetnek – és vannak is – kifogásaik.

„Úgy gondolták atonban, hogy háború idején ezeket a fenntartásokat félre kell tenni, a társadalomnak egységet kell mutatni. Az oroszok pedig úgymond felsorakoztak a zászló, az erős ember mögé. Egyben megmutatták azt is, hogy elvetélt kísérlet őket a hatalom ellen fordítani”

S mindehhez tegyük azért hozzá, hogy az autoriter berendezkedésekre, a hibrid rendszerekre egyébként sem jellemzők a választási meglepetések. Még kevésbé, ha a rendszer olyan hatékonyan működik, mint az orosz. Ezekben a rendszerekben – ahogy annak idején Vlagyiszlav Szurkov meghatározta, irányított demokráciában – a választás egyfajta bizalmi szavazás, nem pedig pártok, politikai erők nyílt küzdelme. Ahogy A hatalom semmit nem bíz a véletlenre. Itt nem a választások elcsalására kell gondolni – arra nincs szükség -, sokkal inkább arra, hogy az ellenzéknek nagyon beszűkül a mozgástere. Adott esetben a rendszeren kívüli, a jelenlegi helyzetben sokszor a hazaárulás határát súrolóan fellépő, külföldről finanszírozott ellenzéket kisöpörték, lényegében külföldre szorult, a rendszeren belüli pedig azért nem tud alternatívát felmutatni, mert a fő kérdésekben alapvetően azt gondolja, amit a hatalom. Amely egyébként a társadalomnak sem hagy igazán nagy mozgásteret. A háború kezdete óta a rendszer lényegében minden ellenvéleményt – főleg, ami a „különleges katonai műveleteket” érinti – Ukrajnához hasonlóan kriminalizált. Ennek ellenére csak az elvakult Putyin-gyűlölet mondathatja komoly elemzőkkel azt, hogy Brezsnyev idején nagyobb volt a szabadság, mint ma.

„Az eredmény tehát kifejezi az orosz társadalom hangulatát. Az oroszok ugyanis a szociális biztonságot tartják az egyik legfontosabb kérdésnek, az életszínvonal fenntartására pedig a rendszer nagyon vigyáz. Ami pedig a háborút illeti, csak kevesek szeretik, a döntő, 80 százalék körüli többség azonban csak orosz győzelmet tud elképzelni. Ez pedig csak stabil politikai háttérrel érhető el”

Az oroszok tehát azt kapták, amit a többség elvár, a stabilitást. Azt a stablitást, amely – ez a kampány alapján is látszott –, unalmas, egysíkú, meglepetésektől mentes, kilúgozott. Meg a gondoskodó államot. Ebből persze a kreatív, fiatal kisebbség nem nagyon kér, és e társadalmi réteg egy része a lábával szavazva elhagyta az országot. Annak ellenére, hogy a jelenlegi kiélezett nemzetközi helyzetben az autoriter, az államkapitalizmust preferáló rendszerek jobban teljesítenek, mint a nyugati demokráciák. De egyáltalán nem biztos, hogy ez hosszú távon is így van. S mindehhez vegyük még hozzá azt is, hogy az orosz társadalom kötött a hatalommal egy megállapodást, amelynek a lényege az, hogy a jólétért, a szociális biztonságért cserébe lemond a szabadságjogok egy részéről.

„Ennek a társadalmi szerződésnek a hátulütője a jelenleg tapasztalható apátia, így a legnagyobb kihívás az volt, hogy a hatalom miként viszi el az embereket a szavazó urnákhoz”

A minden korábbinál magasabb részvételi arány biztosításához a feltételt eleve megteremtette, hogy a választás három napig tartott. Emellett főleg a nagyvárosokban egyre népszerűbb az elektronikus voksolás. De a társadalmat mozgósította maga a háborús helyzet is, de főképp az Oroszországra nehezedő nyugati nyomás. A hatalom narratívájában Oroszország a megtámadott erőd, és Emmanuel Macron legutóbbi gondolatkísérletei, valamint a Belgorod környéki, a kurszki területet érintő, a választásokhoz időzített diverzáns akciók és támadások csak megerősítették, valóságossá tették ezt az érzést. Belgorodban például a betörések épp a várttal ellenkező hatást érték el, hiszen itt az országosnál is magasabb volt a részvételi arány, Putyin támogatottsága pedig 95 százalékos lett.

„A Nyugat és az ukránok is besegítettek tehát Putyinnak ezekkel az átgondolatlan kijelentésekkel és akciókkal az elsörő győzelembe”

Ennek kapcsán azért jegyezzük meg azt is, hogy sem ezek az akciók, sem pedig az egyes szavazóhelyiségekben főképp az ukrán szolgálatok kezdeményezésére elkövetett rendbontások – urnák megrongálása, petárda robbantása a WC-ben, a szavazó lapok kidekorálása, a hacker támadások – nem tudták megzavarni a választást. Mint ahogy a „Délben Putyin ellen” szlogennel meghirdetett tiltakozó demonstráció is inkább csak a külföldi szavazókörök környékén nyújtotta meg a sorokat. A részvételi arány egyébként a határokon kívül is csúcsot döntött, hiszen 372 ezren szavaztak külföldön. Elvitathatatlan, hogy Putyin rendszere stabil. Persze, a nyugati fősodor média úgy tálalta a választásokat, hogy azok botrányba fulladtak, mások Navalnijnak a szavazásra rávetülő árnyát láttatták. (Biztosak lehetünk benne, nem arra gondoltak, hogy Putyin elmondta, elfogadta azt az ajánlatot, hogy Alekszej Navalnijt néhány nyugaton fogva tartott oroszra cseréljék, csak közbe jött a halál.) A csalódott elemzők jobb híján bohózatról, cirkuszról beszéltek, és úgy látták, hogy Putyin ugyan győzött, de valami megmozdult Oroszországban.

„Ezek után azért nehéz lesz azt állítani, hogy Putyin rendszere inog, az elnöknek pedig nincs támogatottsága, ám olvasva a híradásokat, biztos vagyok abban, hogy egyeseknek ez is sikerülni fog”

Ez a felhatalmazás azonban felelősséggel is jár, és Vlagyimir Putyin ezek után nem nagyon léphet le úgy a politikai porondról, hogy Oroszország ne olyan helyet foglaljon el az alakuló világrendben, amelyről az oroszok többsége álmodik. Ehhez pedig nemcsak győzelemként értékelhető eredménnyel le kell zárni az ukrajnai háborút, és el kell kerülni a közvetlen összeütközést a NATO-val. Emellett nem elég megerősíteni a hadsereget, de a gazdasági szuverenitást is meg kell teremteni. De fel kell zárkózni a világ elitjéhez a 4. ipari forradalom tekintetében, gyorsítani kell a digitalizációt, és persze meg kell tartani a szociális biztonságot. A rendszer dinamizálása nélkül ez aligha sikerülhet. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy előbb-utóbb eljön az utódlás ideje is, amelyet a rendszer stabilitását megőrizve kellene lebonyolítani. A győztesnek tehát nem lesz könnyű dolga, de ilyen a sorsa annak, aki történelmet akar írni.

♦

Orosz elnökválasztás 2024. Az elnökválasztást a hivatalban lévő államfő Vlagyimir Putyin nyerte 87,32 százalékkal. A második helyet Nyikolaj Haritonov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának parlementi képviselője szerezte meg 4,31 százalékkal, őt követi Vlagyiszlav Davankov, az Új Emberek párt házelnök-helyettese 3,85, és Leonyid Szluckij, az Oroszország Liberális Demokrata Pártja elnöke 3,2 százalékkal. Szluckij és Davankov számára ez az első, Haritonov számára a második, míg Putyin számára az ötödik választás volt. Ezzel a győzelemmel 2030-ra Vlagyimir Putyin 200 év óta a leghosszabb ideig Oroszország élén lévő vezető lehet.