„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Szilágyi László írása a #moszkvater.com számára
„Az ezüstérem is szépen csillogott Boskov nyakában, aki talán maga sem gondolta volna, hogy klub edzőként felülmúlja a játékos korában elért sikereit”
Fotó:Fotograaf Onbekend/Anefo
Kelet-Európai, balkáni edzőnek nehéz maradandót alkotnia a nemzetközi labdarúgásban. Persze nem volt ez mindig így. Az első olasz világbajnoki cím idején, 1934-ben az olasz első osztály, a Serie A 18 csapatából 12-nek magyar, kettőnek osztrák edzője volt, akkoriban a Madrid, a Barcelona, a Benfica, a Bayern München, a Flamengo, a Botafogo és a River Plate is magyar szakembert alkalmazott.
„Az úgynevezett Duna menti futball iskola képviselői hallatlanul népszerűek voltak a harmincas években. Európában kapkodtak a magyar és kelet-európai szürke állományért”
A második világháborúig tartott a látványos tudásimport. Az Aranycsapat időszaka után a fantasztikus tudású, ám nehezen kezelhető Guttmann Béla eljutott a Benfica kispadjáig, és a szintén emigráns Csernai Pál a Bayern Münchent edzette, de a magyar és a kelet-európai edző garnitúra tagjai közül kevesen futottak be karriert nyugaton. A nyugaton való érvényesülés egyetlen lehetséges útja az emigráció volt. Különösen a jugoszláv országokból szivárogtak ki, próbáltak szerencsét nyugaton. Az újvidéki születésű Vujadin Boskov is közéjük tartozik.
Boskov 1931-ben született a délvidéki Begecsen. Játékosmúltja tiszteletet parancsoló, 57-szer szerepelt a válogatottban, az 1954-es és 1958-as világbajnokságon is pályára lépett. Játszott az 1952-es helsinki olimpiai labdarúgó torna döntőjében. Minden idők egyik legérdekesebb döntője egyebek mellett arról volt nevezetes, hogy a Sebes Gusztáv irányította magyar csapat három meg nem adott és – Puskás Ferenc majd Czibor Zoltán révén – két érvényes gólt szerzett.
„Az ezüstérem is szépen csillogott Boskov nyakában, aki talán maga sem gondolta volna, hogy klub edzőként felülmúlja a játékos korában elért sikereit”
Pedig így történt. A szerb edző dolgozott Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban és Svájcban. Az ADO Den Haag nevű kis csapattal 1975-ben megnyerte a Holland-kupát, a Real Madridot 1980-ban spanyol bajnoki címig és kupagyőzelemig vezette. Sőt, a Bajnokcsapatok Európa-kupájának a döntőjébe is eljutott a Reallal, de a Palotai Károly sípszavára elindult mérkőzésen csapata 1-0-ra alulmaradt a Liverpoollal szemben.
„Boskov kedvenc alkotó terepe az olasz klubfutball volt, 1984-től 1996-ig dolgozott az akkoriban a legerősebb bajnokságként számon tartott Serie A-ban”
Rajongva tisztelték őt az olasz szakírók, a bundameccseket angyali nyugalommal tűrte a kispadon. Egy idő után nem volt hajlandó felháborodni a kétes ítéleteken, tőle származik az itthon is sokat idézett mondás: tizenegyes az, amikor a bíró belefúj a sípjába, és a tizenegyespontra mutat. A meccsértékeléseitől is elolvadt a szaksajtó, már-már sportot űzött abból, hogy lebutítva mondja el a véleményét. Például így: „Az a csapat nyer, amelyik kevesebbet hibázik…mi többet hibáztunk. Vesztettünk.”
Boskov nyilatkozatait csokorba gyűjtötte a Corriere dello Sport, könyvet adtak ki a mester aranyköpéseiről. Az eredményeit őrzik az archívumok. Boskov 1986 és 1992 között irányította a Sampdoriát, klublegenda státuszt vívott ki magának, ő volt a genovai egyesület első, és eddigi egyetlen bajnokcsapatának az edzője. Egy lépésre volt a BEK-győzelemtől, de Ronald Koeman szabadrúgás góljával a Barcelona nyerte meg az 1992-es londoni döntőt. A Samp aranykorszakában a két zseniális támadó, Gianluca Vialli és Roberto Mancini mögött Olekszandr Mihajlicsenko, Attilio Lombardo és Toninho Cerezo futballozott. Az 1994-ben vb-döntős olasz, Gianluca Pagliuca volt a kapus. Ő méltatta ezekkel a szavakkal az edzőjét:
„Mindamellett, hogy nagyszerű edző, kiváló pszichológus és rendkívül intelligens ember volt”
A hat sikeres genovai évet nehéz lett volna überelni, mindenesetre Francesco Totti vonatkozásában is szerepelt Vujadin Boskov neve. Az újvidéki edző volt az, aki először betette az AS Roma felnőtt csapatába az akkor 16 éves, később világbajnok csatárt. Totti nem győzött neki hálálkodni a lehetőségért. »Még mindig emlékszem arra a napra, amikor Boskovnál debütáltam… Hogyan felejthetném el? Köszönöm, uram, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget. Egyedülálló volt« – mondta Totti.
A genovai és római éveket leszámítva Boskov olaszországi karrierje már nem ívelt fel. Nápolyban és Perugiában, és később a jugoszláv válogatott szövetségi kapitányaként sem tudott csodát tenni. A Sampdoria játékosmegfigyelő állást ajánlott neki, ezzel egy ideig örömmel foglalkozott, amíg az ereje engedte. Gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. 2014-ben újvidéki otthonában érte a halál.
„Olaszországban őrzik emlékét, 2022-ben posztumusz díjat kapott, az Olasz Futballhírességek Csarnokának lett a tagja”
Az újvidéki edző élettörténete egyedülálló. Ma már elképzelhetetlen, hogy a Balkánról érkező szakember hat évig irányítson egy topligás csapatot. És azt sem hittük néhány évtizede, hogy – többek között az ilyen életpályák miatt – valaha visszasírjuk a kilencvenes éveket.
Most mégis ez történik.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
