„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Jády György írása a #moszkvater.com számára
„Ha tudomásul vesszük, ha nem, akkor is a sport, és azon belül a különösen labdarúgás számos nemzet esetében a nemzeti önértékelés része”
Fotó:EUROPRESS/Attila KISBENEDEK/AFP
Ha a mérkőzés a 95. percben befejeződik, akkor mindenki önfeledten dicsérte volna a csapatot, özönlene a nyilatkozatok áradata a válogatott nagyszerűségéről. Körülbelül fél percen múlt, hogy most mindenki a hibákat és a vereség felelőseit keresi. Pedig ugyanaz a csapat, amelyik a 95. percig a pályán volt a pótselejtezőre esélyesként, és amely ezután kevesebb, mint egy percen belül kudarcot vallott. Könnyű a sikereseket dicsőíteni és a sikerteleneket bírálni.
Számos reakció érkezett az utolsó másodpercekben elszenvedett kudarcra, jó néhány gúnyos, kárörvendő megjegyzés is. Én személy szerint ezeket a kommenteket nem tartom szerencsésnek, mert rengeteg frusztrált ember provokációnak érezheti ezeket a bejegyzéseket.
„Ha tudomásul vesszük, ha nem, akkor is a sport, és azon belül a különösen labdarúgás számos nemzet esetében a nemzeti önértékelés része”
Emlékezetes, hogy a válogatott a 2016. évi Európa-bajnokságon nyújtott eredményes mérkőzései után Budapest belvárosában a szurkolók önfeledt ünneplésbe kezdtek, kiözönlöttek az utcákra, a spontán népünnepély hatására, egy időre megbénult a közlekedés is. A magyar válogatott hazai mérkőzései mostanában is teltházasak, nem sok rendezvényre látogat ki közel 60 ezer ember. Milliós nagyságrendű nézőközönség szurkol a képernyő előtt. Hatalmasak az elvárások, hiszen a köztudat szerint a magyarság tehetségét az egy főre eső Nobel-díjasok magas számaránya és a versenysportban elért eredményesség is bizonyítja. Az olimpia idején is mindenki latolgatja és figyeli a megszerzett érmek számát.
„A sport, amely az egyének és közösségek befolyásos reprezentációit kínálja, különösen jó helyzetben van ahhoz, hogy hozzájáruljon az identitásformálás folyamatához és a hagyományok megteremtéséhez… Néha az országok nemzeti identitását elválaszthatatlannak tekintik az egyes sportágak nemzeti csapatainak sorsától”
– írja a Britannica enciklopédia. Az azonosulás érzékletes példája, hogy azt mondjuk, „kikaptunk”, és nem azt, hogy „a magyar férfi labdarúgó válogatott vereséget szenvedett”.
Érthető, hogy mindenki keresi az utolsó utáni pillanatban bekövetkezett, tragikus kudarc magyarázatát. Fájó, hogy két mérkőzésen is a mérkőzés hajrájában szenvedtünk vereséget (magyar-portugál 86. perc, magyar-ír 96. perc). Egy utolsó percben elért gólhoz hatalmas szerencsére is szükség van. Hat kiemelkedő eredményességű nemzeti válogatott 1564 tét mérkőzését vizsgáló tanulmány szerint az utolsó percben elért gólok aránya 4 százalék. Logikusan feltételezhetjük, hogy a hosszabbítás 6. percében elért találatok aránya még ennél csekélyebb. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy az írek nem törtek meg a nyomás alatt, elszántságukat siker koronázta, hiszen „bátraké a szerencse”. Válogatottunk a második félidőben mind nagyobb teret engedett az ellenfélnek a számukra kedvezőbb, ívelgető stílusú játékukhoz. A mérkőzés vége felé – Lukács Dániel szavaival élve – a kispadon ülő játékosok már csak azért imádkoztak, nehogy baj legyen. A szurkolók körében hatalmas volt a csalódás. Csernus Imre, ismert pszichiáter kirúgná „a válogatottból az összes mentálisan alkalmatlan sztárt… A magyar válogatott egyszerűen nem játszik győztes futballt, a vereség elkerülésére, nem nyerésre játszottunk vasárnap. A kettő nagyon nem ugyanaz”.
„Ilyenkor szoktuk mondani, hogy bezzeg más csapatok esetében ez a kudarc nem következett volna be, bezzeg a németek biztosan nem veszítettek volna nyerő állásból”
A német csapat két világbajnokságot is a 85. percben elért góllal nyert meg. Az egyik az 1990-es VB, amikor az argentinokat győzték le. A másik nevezetes alkalom az 1954-es világbajnokság döntője volt, ahol Nyugat-Németország 0:2 -es hátrányból egyenlített, és végül öt perccel a mérkőzés befejezése előtt szerzett góllal legyőzte a toronymagas esélyes Magyarországot.
„A győzelem hatása túlnőtt a labdarúgáson, egy sportszociológiai tanulmány szerint döntő hatást gyakorolt a németek nemzeti identitására”
A világháború befejezése óta mindössze kilenc év telt el. A náci rezsim megsemmisítése után teljesen új államszervezet alakult ki, amellyel kapcsolatban sok németben kétségek merültek fel. A tanulmány eredményei értelmében a győzelem „nagymértékben hozzájárult egy új nyugatnémet kollektív identitás létrejöttéhez. Ennek az identitásnak alapvető összetevője volt a pozitív viszonyulás az újonnan létrehozott Szövetségi Köztársasághoz, mint demokratikus struktúrához, amely – a futballban elért győzelem nyomán – egyre nagyobb elfogadottságot és legitimitást kapott a nyugatnémet közvélemény körében.”
Visszatérve a labdarúgáshoz, a németek az említetteken kívül számos, fontos világbajnoki vagy Európa-bajnoki mérkőzésen hátrányos helyzetből álltak fel és győztek, különösen a régebbi időkben. A már említett tanulmány több mint 1500 fontos, tétre menő mérkőzést elemzett, amelyeket hat ország – Belgium, Brazília, Anglia, Németország, Olaszország és Hollandia- válogatottjai játszottak 1960 – 2008 között. Azt találták, hogy Németország, Anglia és Hollandia nemzeti csapatai nagyobb valószínűséggel szereznek gólt az utolsó percben, mint a másik három nemzeti csapat, beleértve a hosszabbítást is. Ugyanakkor a németek – támadó felfogásuk következtében – mivel nem állnak be védekezni oly mértékben -, viszonylag gyakrabban kapnak gólt ugyanebben az időszakban. A tizenegyesrúgások megnyerésében Németország felülmúlja a másik öt országot.
„Úgy tűnik, hogy – talán még mindig – léteznek bizonyos nemzeti karaktervonások, például a virtuóz, brazil technikai tudás, vagy éppen a szervezett olasz védekezés. Sokszor említik a délszláv mentalitást, a sportolók <vért isznak> a mérkőzések kezdete előtt. Vajon létezik nemzeti karakter a hatalmas feszültséggel terhelt sport pillanatok kezelésében?”
A nyári világversenyeken a magyaroknak nem sikerült a végső győzelmet elérniük. Női- és férfi vízilabda csapatunk a világbajnokságon a döntőhöz vezető, fantasztikus győzelmeik után, a fináléban alulmaradtak az ellenfelükkel szemben. Rybanska Natasa, a női válogatott játékosa összegezte a tanulságot. „Minden mérkőzés nulláról indul, így egyáltalán nem számít, hogy előtte két nappal hogyan játszottunk, milyen formában voltunk, vagyunk. Az is tanulság, hogy minden fejben dől el, pláne egy döntőben.” Az Európa-bajnok magyar kardválogatott a világbajnokság döntőjében vereséget szenvedett az olaszoktól. „Nagyon meg szerettük volna nyerni. Nincs másfél hónapja, hogy ezt az olasz válogatottat magabiztosan vertük az Európa-bajnoki döntőben. Sajnálom, hogy ez most nem jött össze” – nyilatkozta Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnok kardozó. Hozzátette, ha kétszer fordít egy csapat, mint ezúttal az ellenfelük, akkor azzal nagy lélektani fölénybe kerül, és akkor már nagyon nehéz megállítani őket. A nyilatkozatokból kitűnik, hogy a győzelemhez nagyfokú koncentrációra, és kivételes lelki erőre van szükség.
„Vajon a magyar sportolók jellemvonása, hogy tét helyzetben elbizonytalanodnak?”
Sok klasszis versenyzőnk bizonyította, hogy mentális erő tekintetében is kiemelkedő. Ezt példázza a már idézett Szilágyi Áron sorozatos olimpiai győzelme. Nagyszerű bizonyíték erre Takács Károly, kétszeres olimpiai bajnok sportlövő elszántsága és lelki ereje is. (Eltökéltségére jellemző, hogy évekkel az első olimpiája előtt felrobbant a kezében egy pisztoly, sérülése miatt meg kellett tanulnia a másik kezével lőni.) Takács versenyszáma a gyorstüzelő pisztoly lövészet, amely során 8, 6, majd 4 másodperc alatt kell öt lövést leadni öt táblára. Felfoghatatlan mértékű koncentráció, végtelen precizitás, hatalmas önuralom szükséges a versenyfeladat magas színvonalú teljesítéséhez. Az 1948. évi olimpián az első versenynap után holtversenyben az első helyen állt, és a harmadik helyen álló sportoló is csak egyetlenegy körrel volt lemaradva. A második napon egy óvást is benyújtottak ellene, de ez sem zavarta meg, a fennálló világcsúcsnál jobb eredménnyel diadalmaskodott. Győzelme után egy papírlapot húzott elő a zsebéből, amelyre az előre megírt győzelmi nyilatkozatát írta le, mivel nem tudott ügyesen, rögtönözve nyilatkozni. 1952-ben, a helsinki olimpián az első napon az ötödik helyen állt, innen nyert. Ezúttal a zsebében két papírlap lapult, egy a győzelmi nyilatkozat, s egy másik, ha nem győzne.
„Vajon, tudnak-e a sportpszichológusok egérkéből oroszlán lelkű sportolókat varázsolni?”
Egy sportpszichológus szerint nem ez a cél. Ugyanis a túlpörgött, vérmes sportoló sokszor nem hatékony, sőt könnyen kiállíthatják. (Erre több példát láttunk a José Mourinho edzette csapatoknál – JGy.) A kulcs egy kiegyensúlyozott sportoló, aki szükség esetén előveheti az „oroszlán énjét” – de mindenképpen kontrollálva. Úgy tudni, hogy Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda csapat szövetségi kapitánya nemcsak a sportbeli képességeket figyelte, hanem azokat a győztes típusú személyiséget is kereste, akiknek döntő pillanatokban nem remeg meg a keze.
Ne feledjük, hogy a magyar sportolók ellenfelei is magas színvonalú sport szaktudással, kiemelkedő fizikai és lelki képességekkel rendelkező versenyzők, akik a legjobbak hazájukban. A verseny során ott, helyben és akkor dől el, mire képes a sportoló, hogyan képes megoldani a versenyfeladatot. Tudja, vagy nem tudja? Bírja, vagy nem bírja? Ettől olyan izgalmas, drámai egy sportesemény. Nincsen javítási lehetőség, legfeljebb csak egy másik versenyen. Egy sikertelen egyetemi vizsga eredményét – a személyiségi jogok védelme érdekében – nem hozzák nyilvánosságra, de egy nemzeti válogatott sportversenyén az egész ország szeme előtt vizsgázik a sportoló.
„Van olyan vélemény, amely szerint a nemzeti keretekben megvalósuló, egymás elleni sport versengés a primitív, vérségi-törzsi szemlélet továbbélése”
Az elmélet károsnak tartja az ilyen versenyeket, mert ez megosztja és nem egyesíti az embereket. Mi, szurkolók azonban a földkerekségen mindenütt azonosulunk nemzeti csapatunkkal. A sikerek és a kudarcok is erős érzelmi hatást gyakorolnak ránk, és kapcsolódhatnak a nemzeti identitásunk meghatározásához.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Legyünk őszinték. A sport gladiátor játék lett és a sportolókat adják veszi,mint a lovakat. Ráadásul a fele csapat honosított külföldi többnyire neger.