Milyen ember az, aki a paralimpikonokat is gyűlöli?

2026. febr. 25.

#moszkvater

MEGOSZTÁS

A 2026-os téli olimpiai játékokat a szervezők látványos és ízléses módon szervezték meg. Voltak nagy bukások és meglepő sikerek, de az egész játékokat átlengte az álszentség kellemetlen íze. Az orosz (és belorusz) sportolók kitiltása eleve gusztustalan diszkrimináció fiatal emberek ellen, akiknek egyetlen „bűne” annyi, hogy a Nyugat által feketelistára tett országokból származnak. Kemény munkával kerültek az élvonalba, és nagy igazságtalanság megfosztani őket a nemzetközi megmérettetéstől. A téli sportok esetében azonban ez különösen bántó, hiszen az oroszok hagyományosan igazi mesterei ezeknek. Egy műkorcsolya vagy jéghoki verseny eleve másodrendű élmény orosz résztvevők nélkül, s ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy mit gondolunk az ukrajnai háborúról.

Hegyi Gyula írása a #moszkvater.com számára

„Egyfajta kompromisszumként az olimpián tizenhárom orosz sportoló vehetett részt „egyéni semleges versenyzőként”. Közülük a legsikeresebb a sí alpinista Nyikita Filippov volt, aki ezüstérmet szerzett ebben az izgalmas sportágban”
Fotó:EUÍROÍPRESS/Dimitar DILKOFF/AFP

Épeszű ember az amerikai hokisokat sem Donald Trump elnöki tevékenysége alapján ítéli meg, a játékot nézi és nem a politikán dühöng. Arra sajnos amúgy is van elég alkalom az életünkben. A téli olimpia és általában a téli tévézés talán legnépszerűbb sportága a műkorcsolyázás. Bár nem vagyunk „jeges” nemzet, hazánkban lényegében a hazai televíziózás kezdetei óta kiemelt helye van a tévéműsorban a műkorcsolyának. A mostani verseny ismét bebizonyította, hogy politikai átigazolások ellenére az orosz műkorcsolya iskola világmárka, oroszok nélkül nem is érdemes ilyen versenyeket rendezni. A férfi verseny nagy ígéretének számító, de bukásaival a nyolcadik helyre szorult fiatal fenomén, Ilia Malinin ugyan már az Egyesült Államokban született, de apja és anyja is szovjet-orosz műkorcsolyázó volt, és a fiúkat is ennek az iskolának a szellemében nevelték. Váratlan kudarca miatt a kazah állampolgárságú Mihail Sajdorov lett a férfi világbajnok. Nem kell a szlavisztika professzorának lennünk ahhoz, hogy legalább részben őt is orosz eredetűnek gondoljuk. Bevallása szerint egyébként sokáig orosz mestere is volt. Az ugyancsak kazah állampolgárságú Szofia Szamogyelkina, akinek látványos női műkorcsolya attrakciójában csárdás is szerepelt, 2024-ig Moszkvában élt és oroszként versenyzett.

„Egyfajta kompromisszumként az olimpián tizenhárom orosz sportoló vehetett részt „egyéni semleges versenyzőként”. Közülük a legsikeresebb a sí alpinista Nyikita Filippov volt, aki ezüstérmet szerzett ebben az izgalmas sportágban. A húsz kilométeres sízésben Szavelij Korosztelov a negyedik helyen végzett. A többi, orosz zászló nélkül versenyző honfitársuk szerényebb eredménnyel tért haza”

Egy viszonylag pontosnak számító kimutatás szerint ugyanakkor az olimpián legalább negyven, Oroszországban született, de más országokban honosított versenyző vett részt. (Malinin vagy Sajdorov értelemszerűen nem szerepel köztük, hiszen ők nem Oroszországban, bár orosznak születtek.)

A moldovai biatlon csapat mindhárom tagja Oroszországban született. Műkorcsolyában nem teljes felsorolás szerint örmény, francia, grúz, német, lengyel, holland, spanyol „honosított” oroszok versenyeztek egymással, ahogy a „magyar páros”, Marija Pavlova és Alekszej Szvjatcsenko is közéjük tartozott. Az ő példájuk mutatja, hogy milyen ellentmondásos helyzetben vannak még azok az orosz versenyzők is, akiknek sikerült idegen zászló alatt versenyezni. Mariját és Alekszejt Oroszországban egyesek hazaárulónak nevezték, amiért idegen lobogó alá mentek versenyezni, de bár a magyar csapatból ők szerepeltek a legjobban, a nemzeti zászló vivőjének nálunk mégsem találtattak alkalmasnak.

„A téli olimpiától függetlenül fontos döntések születtek a paralimpiával kapcsolatban. A Paraolimpiai Bizottság engedélyezte, hogy hat orosz és négy belarusz paralimpikon saját nemzeti zászlaja alatt vehet részt a március 6. és március 16. között a milánói-cortinai téli játékokon”

A döntés annyira felbosszantotta az olimpiát egyébként is politikai akciók sorával mérgező ukránokat – és a lengyeleket-, hogy az ukrán csapat és a lengyel sportvezetők nem vesznek részt a megnyitó ünnepségen. Mindenki ott vonul fel, ahol akar. De az ukrán sportminiszter, Matvij Bidnij „gyilkosoknak és bűntársaiknak” nevezte az orosz és belarusz paralimpiai sportolókat, tehát valamilyen értelemben sérült embereket, akik nyilván emberfeletti erőfeszítéssel váltak sikeres olimpikonná. A gonoszságnak és primér gyűlöletnek ez a foka józan ember számára értelmezhetetlen. Ennek a sportminiszteri székben ülő lénynek nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy a sportolók között az ókori görög játékok óta valamilyen módon léteznie kellett egyfajta szolidaritásnak, a tisztességes megmérettetés szellemének.